HTML

Blogolkodom, tehát vagyok

Ami eszembe jut, időhatárok, elvárások nélkül E-mail címem: rosszpcjatekok@gmail.com

Firka

Friss topikok

Címkék

11.jpg

Hihetetlen heteket éltünk meg a foci EB kapcsán és olyan pillanatokat éltünk meg, amik itthon szerintem a rendszerváltás óta nem élhetett meg a lakosság. Az ország a politikának hála örökös kettészakadásban él már a 2000-es évek eleje óta, de ott van a vidék-főváros, öreg-fiatal konfliktus is. Ezek nyilván nem feltétlenül magyar találmányok, de mintha itthon extra szerepet játszanának, főként hogy gazdasági faktorok is ráerősítenek.


Emiatt is volt jó, hogy a csapat ilyen sikeresen és főként szerethetően szerepelt, mert még azt is újra lázba hozta, aki vagy már régóta lemondott a magyar futballról, vagy sosem érdeklődött iránta (amilyen imidzse volt, nem is csoda). Itthon végre egy kicsit nem a bicskanyitogató politikai botrányoktól volt hangos a sajtó és külföldön sem az Európával szembemenő idegesítő Orbánmagyarokról volt szó, hanem mondjuk Király szürke gatyájáról. Mennyire tudtam élvezni ezt (kár, hogy a Brexit csak tönkrevágta egy kicsit).

 

Én a magyar focival egész korrekt viszonyt ápolok már jó régóta. Ez leginkább válogatott meccseken mutatkozik. Régebben szinte minden budapesti válogatott meccsre eljártam. Aztán a konstans sikertelenség engem is elkedvtelenített egy ideig, de pl legutóbb a finn, illetve a norvég pótselejtezőn is kinn voltam. Mentem volna többször is, de a jegyeket elbénáztam.

NB1 meccsekre nem járok, cserébe a szerintem kifejezetten színvonalas MLSZ Youtube csatornán szoktam az összefoglalókat megnézni, vagy néha akár élő közvetítést is. Az eredményeket is követem, szóval nagyjából képben vagyok. Elsősorban az Újpestnek drukkolok, de a Honvéddal is szimpatizálok. A Fradi-Újpest kupadöntőn kinn is voltam 2 hónapja, még ha kissé kalandosan is, ugyanis megleptek egy jeggyel, de cserébe lila drukkerként a Fradi szektorban kellett lennem inkognitóban. Kissé feszengős volt, de azért túléltem.

NB1 meccsekre azért sem járok, mert cserébe járok az Újpest hokimeccseire és a kettő az kicsit már sok lenne. Már így is néha lelkiismeretfurdalásom van, hogy aznap nem is látom a gyereket.

Na, szóval itt van most a fiesztahangulat, rengeteg fiatal gyerkőcöt láttam imént a Hősök terén ünnepelni a csapatot, akik 2 hónapja lehet még Messinek ujjongtak. Sok fiatal lelkes csaj is ünnepelt a körúton, láthatóan a fiatalabb korosztály nagyon hálás volt, hogy megélhetnek egyszer ők is egy euforikus állapotot. Ezen tömegnek a jó része 2 hónap múlva lehet már újra lehurrogja a hazai focit, de a másik felével kezdeni kell valamit.

Most óriási a felelőssége az MLSZ-nek, hogy kiterveljen valamit, mert ilyen esélyt nem kap még egyet, hogy megtöltse a stadionokat. Tekintettel arra, hogy a válogatottból meglepően sok játékos NB1-es karriert ápol, még talán esély is van arra, hogy egy Király Gábor féle Haladás extra nézőket szerezzen. Kell egy promóciós terv és az is biztos, hogy szurkolói kártya kevésbé tesz attraktívabbá egy spontán "Nézzük meg Juhászt" látogatást.

Stadionokba ráadásul pont azokra a mainstream drukkerekre van szükség, akik le is hurrogták a balhéző fekete pólós szuperdrukkereket. Furcsa mód utána már nem is viselkedtek többet így.

 

Nagyon érdekes lesz majd megfigyelni a következő haza bajnokságot, hogy mi változott, mert ilyen magas labda nem volt nekünk szerintem még soha. Én mindenesetre megfogadtam, hogy Király Gabi miatt ki fogok látogatni egy Haladás mérkőzésre, mert szeretném az öreget még látni közelről. Sokszor láttam már, de nekem már a korai Herthás évei óta nagy kedvencem és ami Dárdai Palival összejött anno (egy közös fotó), az vele sajnos sosem. A norvég meccsen is elég közel láthattam amúgy, le is fotóztam

dscn0602.JPG

Az is benne van a pakliban, hogy az égvilágon semmi sem fog változni. Az utóbbi években pl a jégkorong válogatott meccseire rendre összegyűlik a teltház, de a Fradi/UTE/Debrecen/Dunaújváros bajnoki meccseire ugyanúgy az a pár száz ember jár ki, mint azelőtt. Szóval az oda összegyűlő közönség csak happenning-es showmeccsekre gyűlik össze, a többi nem érdekli. Ez itt is benne van a pakliban. Idén a magyar jégkorong válogatott a legmagasabb A osztályú VB-n szerepelt a hoki legnagyobb nemzeteivel összecsapva és megkockáztatom, hogy összességében még talán a focisoknál is nagyobb teljesítményt nyújtottak. Messze erőn felüli volt már a kijutás is, hát még az ott mutatott játék és győzelem. Ilyen fajta boom mégsem volt. Csak az a 2000-es magyar tábor tudott nagy publicitást kiharcolni, de azok már eddig is drukkerek voltak.

 

 

Címkék: elmélkedés random baromság

13 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://blogolkodom.blog.hu/api/trackback/id/tr858850434

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sakkos 2016.06.27. 23:51:11

Nagyon furcsa pár héten vagyunk túl, nekem is voltak olyan ismerőseim, akik mit se tudva a fociról, de azért magyar színekre kifestve megjelentek a helyi kivetítőnél, szerintem azt se tudták, mit néznek, de figyelték a közönség reakcióját, ünnepeltek amikor ők is, szidkozódtak amikor ők is, persze mindig némi fáziskéséssel... Aki nem szereti a focit, aki nem nézi, az is részese akart lenni az eseményeknek, a tömeghez akart tartozni, és erre tényleg évtizedek óta csak a foci volt képes.
Bevallom, én a válogatottat éveken kereszül én is csak nevetség tárgyának tartottam, kiváltképpen a románok elleni utolsó másodperces gól (talán 2012-ben?) volt az utolsó csepp a pohárban, én onnantól minden meccs elé úgy ültem le, hogy "viccből megnézem, úgyis kikapnak"... Aztán jött Dárdai, és bár nagyobb bizalmam ezután se volt a válogatottal szemben, de legalább elkezdtem figyelemmel követni a tabellát, és számolgatni. A bizalmam véglegesen a Norvégia elleni odavágón tért vissza, és Hajdu B kommentálása is erősen hozzáadott ehhez, mintha egyedül csak ő bízott volna a győzelemben, az ország (a csapaton kívül) meg mindeközben azzal volt elfoglalva, hogy Magyarország nem jutott be legjobb harmadikként az EB-re. Onnantól tudjuk mi történk, földöntúli menetelés. Továbbra se fogom nézni az MB1-et, de a nemzeti 11 meccseire mindig időt fogok szánni, a VB selejtező összes meccsét meg fogom nézni. Habár Király már nem lesz ott, (nekem is kedvencem) de hátha feltűnnek új, fiatal tehetségek, és ha Storck-on múlig, bizony nem lesznek játék nélkül hagyva az ígéretek. Csak ne legyenek túlzó elvárásaink, élvettük, hogy valami végre elindult.

Kandras 2016.06.28. 08:12:48

Én tartok tőle, hogy ez az egész őrület öngerjesztés volt és nem olyan jó a csapat, mint ahogy azt gondoljuk.
Kijutottunk az EB-re... mert 16-ról 24-re növekedett a keret. Ez tény, utána lehet nézni, ha nem lett volna keretemelés nem jutottunk volna ki.

A csoportmeccseken 1 darab győzelmünk volt a csoportutolsó (vagyis a legjobb 16-ba - régi EB keret - nem illő) osztrákok ellen, a másik két meccs döntetlen volt. Hangsúlyozom, hogy a csoportmeccseken, ahol minden értelmes csapat nem teljes erőbedobással játszik (pláne, hogy a csapatok 67%a továbbjut) és főleg a végefelé már taktikázik, hogy kit kapjon a következő körben.
Ettől függetlenül úgy gondolom, ezeknek a döntetleneknek valóban lehet örülni.
Aztán a 0-4 feltörölte velünk a padlót, megmutatta, hogy hová való a magyar válogatott ha egy igazán komoly csapat igazán komolyan játszik ellenünk. A kapus volt az egyetlen értékelhető teljesítményt nyújtó játékos azon a meccsen.

A tömegpszichózis, amit okozott ez az egész valóban megdöbbentő, ezt nem lehet tompítani. Ugyanakkor úgy érzem, hogy tipikus magyar, nem szívből jövő, csak a balhé, a buli és az izgalom miatt volt. Egy alapvető értelmi szinttel rendelkező rajongó tábor, aki valóban örül és nem a balhé miatt van ott nem zár le körutakat, nem mászik villamosokra, nem ütlegel kocsikat, nem dönt ki táblákat.

Az pedig, hogy ekkora országos jelenség és öröm lenne egyértelműen a hangos kisebbség felnagyítása. Volt pártízezer, talán párszázezer ember, aki - ki a fociért ki a buliért, mindegy is - vette a fáradtságot és kiment a házából, hogy szurkoljon, de szerintem a csendes többség továbbra is úgy gondolja, hogy ez egy lufi, vannak olyan sportágak, amik századennyi pénzből százszorennyit érnek el, a focisták túlfizetettek, a stadionépítések károsak az ország jövőjére nézve, az pedig ami a "magyar csoda" címén Budapesten történt egyáltalán nem olyan dolog, aminek örülni kéne. Csak ha az elmúlt hetekben ezt kimondtad minimum hazaárulónak lettél titulálva.

Abban szinte biztos vagyok, hogy nem lesz lényegesen nagyobb érdeklődés a foci iránt, leszámítva a válogatott meccseit. Ha nem jutunk ki a VB-re, akkor ők is el lesznek felejtve. Továbbra is egy irgalmatlan mértékű pénzkidobás lesz az egész, csak most már úgy fogja érezni a kormány, hogy fel vannak rá jogosítva, hisz mindenki szereti, hisz pártízezren eldugították a körutat miatta meg telespammelték a facebookot azzal, hogy szép volt fiúk.

Azt a kettős mércét amúgy sose fogom megérteni, hogy ha most néhány ember odamenne és villamosokra mászkálna és akadályozná a forgalmat előállítanák őket, de csak azért, mert a magyar csapat játszik egy döntetlent ez már elfogadott. Mi a logikai kapcsolat a magyar törvények és egy magyar csapat soksok kilométerre levő sporteseményen nyújtott teljesítménye között?

freddyD 2016.06.28. 09:49:52

@Kandras: Sok igazság van abban, amit mondasz. De a csoportmeccsek eredményét azért jobbra értékelném. Nem is feltétlenül a végeredmény miatt, hanem mert a mutatott játék igenis rendben volt. Nem csak magyar mércéhez képest, hanem az EB-hez képest is. Ezt a külföldi sajtó is így látta, tehát nem csak az elfogultság beszél belőlem.

Még a Belga meccsen is korrekten teljesített a csapat fele, nem úgy volt, hogy bedaráltak volna minket, mint a 8:1-nél. Megvoltak nekünk is a helyzeteink (hol nagyobb-hol kisebb), de még 4:0 után is mentünk előre és nem arra mentek, hogy legyen már vége. Ez mindenképp becsülnivaló hozzáállás volt. Főleg annak tükrében, hogy az osztrák meccs első 5-10 perc gigászi katasztrófa volt. Nem csak a kapufa miatt, hanem ott 2 passzt nem tudtak összehozni, ott nagyon érződött, hogy totáilsan be vannak szarva az egésztől. Hihetetlen, hogy ott nem kaptunk gólt.

Én arra lennék kíváncsi, hogy az MLSZ abból a szép kis UEFA summából amit kapott, nem-e akar beszállni mondjuk az új Népstadion építésébe. Mert bőven kéne, hogy maradjon abból a prémiumok levonása után is. És akkor mondjuk azt az egy milliárdot mondjuk megkaphatná egy kórház, hacsak nem megint valakiknek a zsebében landol

Kandras 2016.06.28. 17:25:00

@freddyD: azt mondjuk elismerem, hogy nem nézek annyi focit, hogy objektíven meg tudjam ítélni a csapat teljesítményét, így én is hagyatkozom arra, amit mondasz, valóban a nemzetközi sajtó is elismeri a dolgot.

De attól azért nagyon tartok, hogy az egyetlen jelentős következménye ennek az lesz, hogy még több adó megy focira, annak nem örülnék...

Snipers 2016.06.29. 14:15:09

@Kandras: Mindennel egyetértek! Túlzottan sok volt a "Hype", buborék a VB selejtezőkön kipukkan...

Terrordrone 2016.06.29. 18:52:13

Nem értem miért kell ebbe is feleslegesen a politikát belekeverni. A válogatott magához képest nagy eredményt ért el. Nincs minek kipukkadnia, reálisan kell nézni az eredményeket. Anno pont erről beszélt Szalai, meg Dárdai is. Ebből nem lesz semmi gond, ha nem a vb-re való kijutás lesz egyből a cél, azért csak ott van egy Svájc meg Portugália. Ennek az eredménynek most kell örülni, de a vb selejtezőkre azért már helyén kell kezelni a dolgokat. Nem lesz pár hónap alatt világverő a csapat, de látszik, hogy tudnak fegyelmezetten játszani, amivel erősebb csapatok ellen is felveszik a versenyt. Az meg hogy csak a létszámnövelés miatt jutottunk ki felesleges szöveg, mert a végén így is a legjobb 16-ban kötöttünk ki.

Terrordrone 2016.06.30. 17:40:06

@Terrordrone: Arról nem beszélve, hogy ennek nem örülni olyan, mintha nem ünnepelnél születésnapot, mert úgyis meghalsz előbb utóbb. Tudom ez morbid volt, de eléggé hasonló.

zso_cso 2016.07.01. 12:24:31

@Kandras: Nincs értelme a bővitést emlegetni, mert akkor kezdhetnénk azzal, hogy a kezdetekben csak 4 csapatos volt az EB. De azt is tudni kellene, hogy a 4 csapatos EB idején csak 20-30 ország versengett azokért a helyekért. Most meg már 55 UEFA tag van. 1996-ig 8 csapat vett részt az EB-n. Ha még mindig ez az elavult lebonyolitási rendszer lenne, akkor állandóan ugyanazokat a csapatokat láthatnánk 4 évente. A magyarok, svédek, irek, csehek, törökök stb. ki sem jutnának soha. A magyar válogatott azok alapján a szabályok alapján jutott ki, ami éppen érvényes volt. A következő EB-re megint más lesz a selejtező lebonyolitása. Amúgy meg nem tudhatod, hogy mi lett volna, ha ugyanolyan marad a selejtező, mint eddig volt. Akkor más lett volna Dárdai és Storck taktikája is. De igy, hogy a harmadik hely is pótselejtezőt ért, nem mentek bele felesleges kockázatokba. Azt se felejtsd el, hogy végig versenyben voltunk a legjobb harmadik helyért is. Abszolút nem volt mindegy, hogy pl. a románok ellen 0 pontot szerzünk, mert kitámadunk vagy legalább 1-et és versenyben maradunk. Ezt a bővitést tőlünk sokkal okosabb emberek találták ki. A kisebb csapatok, mint a magyar, szlovák, észak-ir, wales, izland csak sikerek árán emelkedhetnek fel és ez jó az UEFA-nak is. A kudarcoktól még egy ország focija sem lett jobb. Ráadásul azt is add őssze, hogy az a plussz 8 ország mennyivel több szurkolót, TV közvetitést jelentett. Csak egyedül Törökország lakossága 80 millió. Magyarország azért volt a legjobb 16 között, mert oda-vissza verte Feröert, Finnországot és Norvégiát, nem kapott ki Romániától, megverte Ausztriát és megnyerte a csoportját. És van egy jó csapatunk. Ennyi.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.07.01. 17:22:00

én nagyon örülök, hogy EZT megéltem, és Pesten éltem meg, ez valami csoda volt, kár hogy véget ért (az utazás jeeee :D )

nálam kevesebb ember utálja, vagy nem érti a focit, kurvára nem vágom hogy az istenbe lehet sikeres egy ennyire faék játék

amit FreddyD leírtál rám is jellemző: a sok kudarc miatt most minek nézzem? az osztrákok elleni meccsnél még épp moziba mentem, aztán amikor láttam hogy megverték őket, elégedetten mosolyogtam, hazafelé meg valami egészen elképesztő dologgal találkoztam, éneklő emberekkel, mosolygó fiatalokkal

az Izlandi meccset már néztem, és lehet döntetlen volt de szerintem nagyon nem mindegy, hogy egy potya 11-esből vagy helyzetből szerez valaki gólt

mint ahogy egy világklasszis ellen vívott 3-3-as döntetlen SEM döntetlen, mert kb. olyan volt az egész mintha egy óvodás döntetlenre verte volna Kokót, nagyon nem egy liga a két csapat

de persze találkoztam ilyen károgókkal is, szerencséje volt a magyaroknak - szerintem pont hogy a portugáloknak volt szerencséjük, hogy most ott vannak a negyeddöntőben, remélem tovább nem jutnak

szerencséjük volt mert nem erős csapatokat kaptak ki, szerencséjük volt mert megemelték a keretet

szerintem meg kurva jól játszottak, erőn felül, az a Gera gól az tényleg gyönyörű, az egy csoda, nem is csodálom, hogy megválasztották a legszebb gólnak

az Izlandi meccs után mentem haza, és mindenki az esélyeket latolgatta, még a BKV ellenőrök is, meg se nézték a bérletem, beültünk egy kocsmába haverral, és vadidegenekkel ugyanerről beszélgettünk néztük az osztrák-portugált

jön egy gyerek, elkezd okoskodni, hogy a portugáloktól úgyis kikapunk, és mit akarunk még az élettől, hát kint vagyunk az EB-n

milyen hozzáállás ez? nézek rá: megnyerni az EB-t, erre: na látszik, hogy nem értetek a focihoz, kérdem a mellette lévő csajtól: te a barátnője vagy? hát nem irigyellek

a portugálok elleni meccsen már totális eufóriában voltam, és az a tömeg a körúton, és nem értek egyet az itt megszólalóval se, mert ilyen az, amikor a NÉP akar valamit, amikor együtt lélegzik a nemzet, amikor a szeretet úszik a levegőben

én a Fradi-Újpest meccsek után eddig simán menekültem mert a szurkolók mindig balhéznak, itt viszont semmi félelem nem volt bennem, rengeteg vadidegennel pacsiztam, lányok odajöttek ölelgetni, puszilkodni, totál ismeretlennekkel dumáltam, adtak sört, és toál jó volt végre magyarnak lenni

amit a hülye média, meg a politika meg a történelem, meg a himnusz, meg minden nyomat ezer felől, hogy te vesztes vagy, te magyar vagy, te bújjál el egy kő alá mert élni sincs jogod, az most totál átfordult, és talán ezt érezheti a német meg az angol ahol tényleg nagy múltja van a focinak, és ők ugye sikeresek is

és annyira faszom ki van már a 6:3-mal, hogy a múltban él ez a nemzet, amit Storck is mond, hogy így nem lehet pozitívat küldeni, meg eredményeket elérni

aztán hallottam ilyeneket is, hogy: hol ez a sok ember amikor tüntetni kell, ez csak egy szelep és balhézásból ment ki mindenki, Orbán megvette a meccseket, ennyire futotta - komolyan sajnálni tudom ezeket az emberek, a 444 tele van velük

Storck kibaszott jól összehozta ezt a csapatot, és most megint ott vagyunk, hogy debezzeg a Belgák, akik csak a 2. legjobb csapat, tényleg durva amit csináltak, mintha nem is futottak volna, hanem teleportáltak volna, mindig ott voltak mindenütt

jobb lett volna ha marad az 1-0, de a védelem ráhárított mindent a kapusra, Királynak köszönhető, hogy nem lett 15-0, és egyből: micsoda paraszt mackógatyás, mire kapja a pénzét, nem tud még védeni se ?????

kurva sok helyzetünk volt, érezhetően jobban játszottunk a második félidőben, Strock tuti beszólt neki pár keresetlen szót, hogy ébredjenek már fel, a végére meg sajnos elfáradt a csapat, jó lett volna egy döntetlen, és aztán 11-esek, de hát sajnos ez lett, viszont én is úgy vagyok vele, hogy elindultunk végre egy jó irányba, egyszer ugyanis tuti fordul a kerék, nincs kőbe vésve, hogy csak Spanyol, Német, nyerhet ezeken mindig - és azt se feledjük, a csapat azért eléggé ki van öregedve

a tömegpszichózis dumával se értek egyet, mert - akkor érje már el pl. egy tüntetés is, hogy kimenjek, csak úgy, és lelkesedjek, amúgy tömegpszichózisan :D szal summa summarum, egyedül a keserű faszok nem tudtak örülni ennek a három hétnek

Britannia meg tényleg bassza meg, nem tudták volna ezt a szavazást az EB után lezavarni?

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.07.01. 17:26:00

@Terrordrone: totál egyet értek, én se értem ezt a csak azért kerültünk ki mert 24 volt 16 helyett, és mégis bekerültünk, csak azért kerültünk ki mert gyenge kalapba kerültünk (ahonnan két csapat most a legjobb 8-ban van, annyira gyenge volt), és ez a azért se örülünk neki, mert ez most csak véletlen volt, majd a VB-n minden a helyére kerül...

hát bazzeg :D

zso_cso 2016.07.02. 09:10:46

@scal: Egyetértek. Aki nem akarja látni, hogy mennyire jók voltunk és hogy mennyire hajtott a csapat, az szerintem már alapból utálja őket. Ők akkor is elégedetlenek lettek volna, ha megnyerjük az EB-t. Aki nem csak 1 hónapja nézi a focit, az látja a fejlődést. 2 éve még 8-at kaptunk a selejtezőben, most meg 16 között voltunk az EB-n. Ez mi ha nem fejlődés? Ilyen eredményt csak jó játékkal és sok munkával lehet elérni. Ráadásul akik a szerencsére fogják, azok szerintem az EB selejtezőket sem nézték. Első meccsen kikaptunk, aztán edző váltás. Amikor már kezdtek jól menni a dolgok, akkor újabb edző váltás. Utolsó percben gólt kaptunk Belfastban, Kazahsztán ( aki 2 éve nem nyert tétmeccset ) megveri Lettországot, Törökország utolsó percben megveri Izlandot. Egy rohadt pech sorozat volt végig ez EB selejtező. Csakis a kemény munkának volt köszönhető ez az eredményt.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.07.02. 14:48:56

@zso_cso: de épp azt mondom hogy előtte nem néztem a focit, és mégis látom a fejlődést, sőt abban is hiszek, hogy egy alapvetően rosszabb csapat is nyerhet jobb ellen, ha egy ország ennyire küldi neki a pozitívat, én se néztem az EB selejtezőket, de nem a szerencsére fogom, ez alapvetően mentális beállítottság, sőt azt is észrevettem, hogy akik a Sault az egekbe dicsérték azok fújoltak legjobban az EB eredményeink miatt, és viszont

mindkettőnek örülni kell, mert nemzetközi sikerek, és a világ is elismeri, leginkább ez ami nem igazolja a fújolókat, pártatlanoknak jobban tetszik mint itthon néhány citromba harapott szerencsétlennek

@Kandras: "Azt a kettős mércét amúgy sose fogom megérteni, hogy ha most néhány ember odamenne és villamosokra mászkálna és akadályozná a forgalmat előállítanák őket, de csak azért, mert a magyar csapat játszik egy döntetlent ez már elfogadott. Mi a logikai kapcsolat a magyar törvények és egy magyar csapat soksok kilométerre levő sporteseményen nyújtott teljesítménye között?"

mindjárt elmagyarázom ezt a "kettős mércét" (ezt a szót lassan beteszem a tíz leggyűlöltebb mesterkélt kifejezés" közé

szóval ha odamész most egy külföldihez és megölöd, akkor gyilkos vagy, de ha ezt akkor teszed, amikor háborúban állunk velük, akkor hős...
süti beállítások módosítása