HTML

Blogolkodom, tehát vagyok

Ami eszembe jut, időhatárok, elvárások nélkül E-mail címem: rosszpcjatekok@gmail.com

Firka

Friss topikok

  • freddyD: @Ulámá: Ebben az egészben az a legszörnyűbb, hogy azt a pénzt konkrétan teljes egészében elköltött... (2018.04.08. 21:49) Választás 2018, ahogy én látom
  • Dr.Garfbob10: Már régóta követem a blogot és a Filmbarátokat is, de most először követtem az Oscar-os élőblogolá... (2018.03.05. 06:08) Oscar 2018 élőben
  • Ulámá: Belegondolva, amennyit ebben az évben moziztál, nekem annyiba kerül a kocsim biztosítása és a súly... (2018.02.27. 01:25) A 2017-es filmévem
  • Nagareboshi GIN: Fantasztikus videó, csak egy kifogásolni valóm van vele. Miért bántod annyira azt a srácot, a váll... (2017.12.07. 21:01) 99 forintos DVD: A kampós gyilkos
  • rheumatoid arthritis: Úgy gondolom a leírásod alapján szimplán csak nem érted a filmet... (2017.08.06. 19:08) Mártírok / Martyrs

Címkék

Ha már Twitteren olyan közkedvelt volt, jöjjön egy ilyesmi tőlem is, különféle területekre bontva úgy, hogy ne kelljen szétspammelni emberek idővonalát.

Iskola

Vannak kifejezetten emlékezetes, egyedi történetek is, de ezeket annyit elsztoriztam, hogy inkább kihagyom, mert nagyobb az esély, hogy valaki esetleg beazonosíthasson ezek alapján.

 

  1. Előszeretettel puskáztam végig iskolás éveimet. Olyan fejlett technikáim voltak, hogy elmondhatom, hogy SOSEM buktam le. Igazából tiszta a lelkiismeretem, az élet bizonyította, mennyi felesleges dolgot kell ott bemagolni
  2. Kifejezetten átlagos tanuló voltam. A tárgyakból, amelyek nem érdekeltek, csak a minimumot hoztam. A számolós tárgyaknál ugyanakkor mindig nagy bajban voltam. Igazi antitalentum vagyok ebben.
  3. Sokszor az osztálybohóc szerepét töltöttem be. Utólag belegondolva, többnyire olyan reflex vezérelhette ezt, hogy egyáltalán feltűnjek ott valakinek is
  4. Volt egy tanárnőm, amely baromi szigorú volt, de alapból jó embernek tartottam. Mindig próbáltam csipkelődve fogást találni rajta valami poénnal, de mindig falba ütköztem. Aztán egyszer egy irdatlan szar poénnal sikerült ott az órán röhögőgörcsöt okoznom neki. Történt, hogy valakinek csörgött az órán a telefonja, én meg az első sorban felkaptam a számológépem és mondtam "Most nem, órán vagyok"
  5. Az osztályban nekem lett utolsónak mobiltelefon (2002), de azt is kaptam szüleimtől, mert nekem akkor sem volt rá szükségem.Egy Siemens C35 volt.
  6. 3. osztályban még kitűnő tanuló voltam, 4 évre rá viszont osztályt ismételtem
  7. Egy matektanárnőm gyűlölt első pillanattól kezdve, ami különösen szerencsétlen volt, mert ahogy írtam, a tárgyból már eleve gyenge voltam. Olyan traumaként éltem meg az óráit, hogy a mai napig(!) álmodok az ominózus szerdai duplamatekokról... Évekkel később megüzentettem neki a még ott dolgozó rendes ex-tanárokon keresztül, hogy lediplomáztam
  8. Szakközépiskolás éveimben suliújságban tevékenykedtem 2 éven keresztül
  9. Fogadásból mindenféle marhaságot bevállaltam. Pl egyszer egy órán az első adódó alkalomnál amikor a tanár a táblára írt, bemásztam egy barátommal az osztály szekrényébe egészen az óra végééig. Jó poénnak tűnt, mondanom sem kell, hogy majdnem megfulladtunk abban. Az "akkor jó ötletnek tűnt" klasszikus esete
  10. Apropó megfulladás. Iskola utáni elfoglaltságként az iskola szervezett főzőkurzust, ahol meg lehetett tanulni az ételkészítési alapokat és pár egyszerűbb kaját is összedobott a társaság. Akkori legjobb barátommal annak idején (kb 1994) nagy pankrátornézők voltunk az Eurosporton. Volt egy nagy kedvencünk a Great Muta, aki adott váratlan pillanatokban mindig festéket köpött az ellenfél arcába. Nos, mi ott a lehetőséggel élve persze elpróbálgattuk ezt liszttel, és egymás arcába fújtuk azt a szánkból. Jó poénnak tűnt, csak éppen úgy kiszáradtunk, hogy ott komolyan azt hittem, hogy meg fogok fulladni. Mi az első reflex? Gyorsan vizet inni, amitől meg csak becsomósodott ott minden. Szörnyű volt. Sok köhögés és fuldoklás után végül azért meglettünk. Néha elgondolkodom azért, hogy hogyan éltem meg egyáltalán a felnőttkort

Címkék: személyes ff

9 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://blogolkodom.blog.hu/api/trackback/id/tr1512238790

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sakktanár 2017.02.08. 23:03:56

Jó hogy te is hasonló gyerek voltál, mint én, legalább van mire visszaemlékezed, amit sok, padbad ülő stéber, ki meghúzta magát évekig, nem mondhatja el :)

Jó tudni, hogy nem vagyok a visszatérő iskolás álmokkal egyedül. Akkor ezek valószínűleg sose fognak elmúlni... 26 éves létemre rendszeresen álmodom vissza az iskolát. Mondhatni, folytatásos álmok ezek, például ha írok egy dogát álmomban matekból, azt lehet, hogy három hét múlva a következő álmomban kiosztják, és persze mindig elég nagy egyest kapok, dehát számítok is rá :) Meg mindig keverednek az emlékeim álmomban, az osztálytársaim, a tanáraim, az osztálytermek 3 iskolám emlékeiből kombinálódnak össze.
Lehet hogy a trauma miatt van ez, amit akkor én is átéltem, egyszerűen rühelltem iskolába járni, mert nem voltam jó képességű gyerek, főleg ami nem érdekelt, azt akkor se tudtam megtanulni, ha órákat próbálkoztam vele. Párszor megérintett a bukás szele, és az évismétlés gondolata (vagy a pótvizsga, ami a szent és érinthetetlen nyári szünetem sötét végét jeletette volna) szörnyen nyomasztott.
De a lényeg hogy túl vagyok rajta... Több intőm volt, mint lap az ellenőrzőm hátsó jegyzet-részében, de túléltem, nem lettem se bűnöző, se tömeggyilkos, se WC pucoló (,amiért szinte biztos vagyok, hogy egynémely tanáraim valósággal szurkoltak) és rózsaszín szemüvegen keresztül sokkal jobb már visszatekinteni ezekre, még ha akkor iszonyú szenvedések is voltak.

Sakktanár 2017.02.08. 23:10:26

Jut eszembe, ha akkoriban nézted a pankrátort te is, remélem aktív volt Hulk Hogan, Yokozuna, Doink, meg hasonló vicces karakterek, Undertaker, Papa Shango, The Giant, stb. Bár akkor még túl kicsi voltam amikor ezek mentek, de minimásis emlékeim vannak róluk. Aztán utólag is megnéztem pár meccset.

freddyD 2017.02.09. 06:52:17

@Sakktanár: Leginkább a japán ligát ismertem, mert azt adta az eurosport. Yushin Thunder Lyger volt a kedvencem. Őrület az milyen akrobatikus volt

freddyD 2017.02.09. 06:54:19

@Sakktanár: Én sokszor álmodok olyat, hogy vizsgára indulok és nem tudok semmit. De aztán eszembe jut, hogy van már állásom, szóval nincs is min paráznom. Ekkor szoktam felébredni :D

sakkos 2017.02.09. 14:13:27

Azaz, nekem is álmomban, mikor az iskolapadban ülök, gyakran eszembe szokott jutni, hogy mit keresek én itt amikor van munkám, régen leérettségiztem, meg amúgy 7-8 évnyi igazolatlanomnak kéne lennie kb ha reálisan nézem a dolgot, kicsit tét nélkülinek érzem az egészet, de azért jegyzetelek, figyelek, és olyan furcsa az egész...

Mr. Schreck 2017.02.10. 17:18:53

Nem néztem volna ki belőled hogy kellett évet ismételned, bár lehet hogy csak a munkamorál volt alacsony? :D
Nekem jobb emlékeim vannak a tanárokról, pláne a középsuli második feléből. A 40 fölötti tornacsukás-piros nadrágos-Mr. Bean pólós töritanár órái nem voltak gyengék például.
Mástól viszont hallottam olyat hogy katonának állt és békefenntartós misszión a háborús zónában nem félt annyira mint egynémelyik tanár feleltetésén.
Visszatérve a munkamorálra, szerintem a tanártól függően simán más irányt is vehet egy ember élete. Egyik tanárnál pl olyan rossz voltam biológiából hogy pótvizsgáznom kellett, egy másik alatt pedig egyenesen választott tárgyam lett érettségire.

bioLarzen 2017.02.12. 22:56:22

Haha, nekem is C35-ös volt az első mobilom :D Mondjuk, én kifejezetten olyat szerettem volna, ezért is leptek meg azzal a 30. szülinapomra.

bioLarzen 2017.02.12. 23:10:18

"Pl egyszer egy órán az első adódó alkalomnál amikor a tanár a táblára írt, bemásztam egy barátommal az osztály szekrényébe egészen az óra végééig."
Én és egy barátom még oviban terveztük el, hogy kiszökünk az oviból. A ter roppant furmányos volt: a csoportszoba előtt volt több méter hosszan egy szekrénysor, amibe az utcai ruhánkat/kabátot stb. tárolták. Arról tudtuk, hogy nem zárják nap közben. A terv az volt, hogy amikor ebédről megyünk vissza a csoportszobába, mi ketten egy egész kicsit lemaradunk, bebújunk a szekrénybe, és amikor elült a nagy mozgolódás, kijövünk, és angolosan távozunk a kapun át... Megvolt az ebéd, indult a csoport vissza a szobába, mi ketten lemaradtunk pár lépést, és a megfelelő pillanatban usgyi be a szekrénybe. Sikerült, nem tűnt fel kint a folyosón, hogy nem vagyunk a csoporttal... Viszont, itt vélhetőelg inunkba szállt a bátorságunk, vagy kielégítettük a bennünk élő rebelt, mert emlékeim szerint vagy fél órát - a valóságban vélhetően pár percet... - ott kuksoltunk a szekrényben - aztán kijöttünk, és se szó, se beszéd, visszamentünk a szobába... (ahol tényleg nem vették észre, hogy nem mentünk ber a többiekkel...)

Erről pedig egy alsó tagozatos esetem jut eszembe - egy osztálytársunknak volt házibulija. Szintén sikerült egy (másik) baráttal kigondolnunk, hogy bebújunk az egyik szekrénybe, mert mekkora buli lesz, ha rájönnek, hogy hiányzunk, és tűvé teszik értünk a (nem kis) házat... (ne kérdezzétek, miért gondoltuk, hogy ez poén...). Bemásztunk a szekrénybe, beszélgettünk bent... telt az idő... és a szekrényből is jól hallható kinti beszélgetésekből és zajokból lassan rá kellett döbbennünk, hogy a kutyának nem hiányzunk, mert a buli ment tovább rendesen... úgy 15-20 perc múlva már untuk a sötétben ücsörgést, meg rájöttünk, hogy így lemaradunk a sütiről meg tortáról... Azt azért megbeszéltünk, hogy nem egyszerre hagyjuk el a rejtekhelyet, mert mi van, ha valaki meglátja, hogy két fiú kilép egy szekrényből hihi... Úgyhogy, előbb kiszállt ő, majd nemsokára én - és kiderült, hogy tényleg senkinek nem tűnt fel, hogy eltűntünk... (lassú taps).

Pampalini13 2017.02.13. 20:51:13

Nekem a bujkálós, szökős sztorim nincs, csak egy hasonló. Második osztályos voltam mikor először mentem táborba. Már a kilencvenes évek közepét írtuk, de a tanítóink még őrizték a szocializmus soha ki nem hunyó lángját. Szóval a igazi úttörő hanglat volt, reggel ment a "Mint a mókus", igaz már a Beatrice előadásában, volt egy csomó hahota magazin, meg persze számháború az erdőben. Na itt a számháborúnál volt egy nagy alakításom, ugyanis az első komoly összecsapást túléltem és (pedig voltak sznájperek, akik távcsővel ritkították a soraink) utána úgy jártam mint azok a japán katonák akinek senki nem szólt, hogy véget ért a háború. Én beástam magam az erdőbe és partizánként kerestem az ellent, de egy idő tán nem volt sehol senki. Szóval mikorra visszatértem a táborba a tanító néni öröm könnyeket sírt, hogy előkerültem :D