HTML

Blogolkodom, tehát vagyok

Ami eszembe jut, időhatárok, elvárások nélkül E-mail címem: rosszpcjatekok@gmail.com

Firka

Friss topikok

Címkék

-Ezt a szöveget gyerekordibálás mellett írom, szóval ha tök értelmetlen mondatot olvastok, akkor lehet ennek köszönhető-

Úgy tűnik évről évre később sikerül csak ezeket összeállítanom, azt hittem a tavalyi összegzésem január hatodikai publikálása volt már gáz, de tessék, sikerült rendesen felülmúlnom. Évösszegzést a 159. Filmbarátok adásban is csináltunk már, de akkor jöjjön az én meglátásom és filmes naplóm a 2018-as évre.

 

Szerencsére ahogy nő a gyerek, úgy szabadul fel az embernek folyamatosan egy picivel több ideje is, ez a megnézett filmek számában is rendesen tükröződik.

Megnézett filmek:

2011: 194 film
2012: 169 film
2013: 248 film
2014: 134 film
2015: 174 film
2016: 167 film
2017: 189 film
2018: 224 film

Azért annyiban még kiegészíteném ezt, hogy tavaly elkezdtem egyre növekvő mértékben otthonról is dolgozni és ilyenkor azért be-befigyelget egy pár film a munka mellett. Mivel tisztában vagyok vele, hogy nem ez a legjobb módja a filmnézésnek (és a munkának is, bár sokszor olyan berögzült feladatokat végzek, hogy le tudom nyomni így is rutinból), ezért ilyenkor többnyire limonádékat rakok be, vagy olyat, amit már láttam. Ha valami mégis sokkal jobbnak bizonyul, mint amire gondoltam, akkor azt félbehagyom és munkán után nézem meg, ahogy megérdemelné.

Ami a mozizásaimat illeti, sikerült rekordot döntenem

Moziban megnézett filmek:

2011: 32 film
2012: 32 film
2013: 44 film
2014: 26 film
2015: 37 film
2016: 46 film
2017: 46 film
2018: 52 film

Tavaly csináltam jó sok ideje először olyat, hogy kivettem szabadságot, hogy 3 filmet is megnézzek egymás után, mert annyi film összegyűlt, hogy nem tudtam másképp megoldani. Nagyon élveztem ezeket, próbáltam többször is összehozni ilyet, de 3 filmnyi néznivaló nem jött össze, vagy pont nem volt jó a vetítések időpontja.

Sok igen jó filmet láttam, ugyanakkor meglepően sok rosszat is, ahol előzőleg nem gondoltam volna, hogy ez ilyen rossz lesz (kivéve talán a Szupercella 2, amit Szöllőskei Gáborral együtt néztünk VIP moziban. A film borzasztó volt, de a vetítés élménye szürreálisan emlékezetes)

Emellett fiammal megvolt az első mozizás is. Az "Éliás, a kis mentőhajó" tv-sorozat filmes adaptációját néztük meg az év végén. A sorozat elég ártalmatlan, ahogy a film is. Végigülte, bár azért fészkelődött rendesen és nem is mindent értett (a filmben van egy rettenetesen kínos jó 4-5 perces rap(!)montázs, ott pl láttam rajta, hogy nagyon nem vágja, mi a fene történik épp). Elég érdekes volt egy teremnyi 4-6 évessel együtt mozizni, ahol minden 4. mondat után valaki megkérdezi, hogy "És most hová mennek? :D Ez benne van a pakliban, tudtam, hogy matinéra megyek. A mozijegyét mindenesetre neki is elraktam, remélem folytatja majd a tradíciómat.

Íme az 5 kedvenc mozifilmem 2018-ból

5. Első ember
4. Nyughatatlan özvegyek
3. A bűnös
2. Sosem voltál itt
1. Három óriásplakát Ebbing határában

 Tavaly 1 darab 10 pontos filmet osztályoztam csak és az egyben a 3 óriásplakát is. Ez azt jelenti, hogy megszakítottam egy hagyományt, hogy minden évben megnézem a Drive-ot. Tavaly egyszerűen elfelejtettem (ez csak most tűnt fel nemrég). Ciki. :( Na de majd idén pótlom.

Egy darab 9,5-es filmem volt még, ami a "Train to Busan". Teljesen ledöbbentem ettől a filmtől, mert az égvilágon semmit sem vártam tőle, erre lerakta ősidők óta a legeredetibb zombihorrort amit láttam. Volt még pár 9 pontos filmem, amelyek közül kiemelném a Dear Zachary-t, ami talán az egyik legmegrázóbb filmélményem volt, amit valaha megéltem. Csináltam is róla egy élménybeszámolót, mert a film után nem bírtam órákig aludni, úgyhogy valahogy ki kellett adnom magamból. Nagyon jó film, de utána el van szúrva a napotok, erre készüljetek fel.

2018-ban elég sok pocsék trashfilmet néztem otthon, ami 2 okból volt. Egyrészt kaptam vagy 2 tucat 99 forintos DVD-t (abből majd lesz idén bemutató) és ugyanúgy néztem tavaly is a "SchleFaz" nevű német tv-sorozatot, ahol hétről hétre a világ legrosszabb filmjeit vetítik, vicces kiírásokkal színesítve. Igazi trash-gyöngyszemeket lelni ott, mint pl a Prison Ship nevű (közértben forgatott) leszbikus űrbörtönös sci-fi, vagy a Love Camp nevű szex-szektáról szóló Exploitation film, amin széjjelröhögi magát az ember, mert olyan komolyan veszi magát, hogy valami borzasztó.

Legpusztítóbb film idén akkor is csak a TuneUp podcast által ránk sózott (pontosabban mi érdemeltük ki,mert kikaptunk az Oscar tippjátékon) Török Star Wars volt, ami vita nélkül szerintem minden idők legminősíthetetlenebb filmes végterméke. Hasonlóan borzasztó volt a Nép Akaratában kisorsolt "Szeress, ha mersz" amely egy kínszenvedés volt. Főleg azért volt ilyen rossz élmény, mert abszolút nem vártam, hogy ilyen rossz lesz.

Lehet emiatt is van, hogy a megnézett filmek átlagos pontszáma lejjebb is ment rendesen.

2011: 6,5/10
2012: 6,7/10
2013: 6,47/10
2014: 6.5/10
2015: 6,7/10
2016: 6,48/10
2017: 6,65/10
2018: 6,33/10

Bár elnézve az elmúlt 8 év átlagát, mondhatni mindig 6,5 körül mozog, szóval szerintem ki lehet jelenteni, hogy full feleslegesen számolgatom ezt :D Esélyes, hogy jövőre kihagyom ezt már, ennyire nem fogom komolyan venni ezt a statisztika pornót.

 

Jöjjön akkor az idén megnézett flmjeim listája

Címkék: film személyes

8 komment

Szigorúan személyes politikai látásmódok következnek

18 komment

noticia-oscar-2018.png

Idén lesz a nyolcadik alkalommal, hogy írásosan követem végig az Oscar gála fejleményeit. Remélhetően idén is sokan velem tartanak és leadják saját kommentárjukat is a hozzászólásoknál. Itt a tavalyi élőblogolás, ha valaki kérne egy referenciát.

Jimmy Kimmel visszatér műsorvezetőként, aminek mindenképpen örülni kell, mert a tavalyi volt hosszú idők óta a legszórakoztatóbb átadó. Ugyanakkor a #meetoo hisztériát követően, azért valahol biztos bánja már, hogy aláírt. Nem lesz egyszerű dolga, az biztos.

Ha minden igaz, idén korábban kezdődik a gála (azaz a szokásos fél 3 helyett már kettőkor), úgyhogy én legkésőbb olyan 1:45-kor azért elkezdem a virrasztós műszakomat.

Drukkoljuk ki a Testről és lélekről, illetve a Három óriásplakát sikerét és találkozzunk itt hétfő hajnalban!

EZ A BEJEGYZÉS FOG MAJD FRISSÜLNI, úgyhogy lehet majd izzítani az F5-öt!

692 komment

Na, elérkezett egy újabb évösszegző részemről. A rekordhosszúságú 135. podcastünkben már kitárgyaltuk, hogy 2017 filmileg azért egy előrelépés volt 2016-hoz képest és ez nálam is meglátszik a pontozásnál.

Kedvenc mozis megtekintéseket illetően kicsit csalok, mert láttam 2 10 pontos darabot is, de ezek régebbi filmek. Egyszer a BEM moziban láttam a Drive-ot és aztán a Terminátor 2-t is volt szerencsém megtekinteni filmszínházban (és mekkora élmény volt!). Volt emellett két dokumentumfilm is, aminek 10 pontot adtam (LA '92 és a "Forever Pure"), de ezek ilyen streamelős megoldások, amiket valahogy (még) nem akarok berakni az éves listákba. Még szokni kell ezt az új médiumot valahogy.

Szóval az 5 kedvenc filmem tavalyról:

5. Barry Seal
4. A viszkis
3. Dunkirk
2. Wind River
1. Élet

Legrosszabb mozis élményem egyértelműen az "Anyám" volt és a "Nyers". Ezzel sok emberhez képest kilógok a sorból, mert inkább szeretik ezeket, mint utálják, de mindkét darabnál nagyon kiakasztott a masszív műmájerség ami sugárzott a filmből. Előbbinél nem tudtam mire számítsak, mert nem tudtam semmit a filmről, utóbbinál egyszerűen csak rendkívül untatott az egész filmnek az abszurditása, ahogy próbálja lenyomni a mondanivalóját rendkívül idióta karaktereken és helyzeteken keresztül. De mindkét filmről már épp eleget beszéltem a podcastekben, szóval én ezennel már végérvényesen lezártam a témát és többet már gondolni sem akarok ezekre.

Megnézett filmeket illetően újra elkezdett felfelé ívelni a mutató. Igazából még több filmet nézek tableten mint korábban és már nem próbálok sok filmet mindenáron freddynével nézni, mert egyrészt nincs neki annyiszor hajlandósága rá, mint nekem, illetve akkor kb harmadával visszaesne az arány. Idén, már el is érkeztünk oda, hogy már a gyerekkel is tudunk már dolgot megnézni közösen (igaz, több részletben). Pl a Shaun, a bárány filmet rongyossá nézte a fiam (idő után én már ki is szálltam, mert nem akartam olyan sokszor látni, hogy elrontsa nekem ezt a zseniális alkotást).

Megnézett filmek:

2011: 194 film
2012: 169 film
2013: 248 film
2014: 134 film
2015: 174 film
2016: 167 film
2017: 189 film

Mozizást illetően még többet mentem egyedül filmeket nézni, mint korábban, mert babysittert valahogy ritkábban sikerült megoldani, mint régebben. Ehhez kell egy támogató élettárs, amiért én rendkívül hálás vagyok, hogy tolerálja nekem ezt a hobbit. A tavalyi rekordévemet idén beállítottam 46 filmmel.

Moziban megnézett filmek:

2011: 32 film
2012: 32 film
2013: 44 film
2014: 26 film
2015: 37 film
2016: 46 film
2017: 46 film

Ha belegondolok, hogy volt időszak, amikor kb másfél hónapon át nekem semmi néznivaló nem akadt, igazából simán meg is dönthettem volna rekordomat. Pár filmtől eltekintve mondhatni mindent megnéztem, amit akartam.


Legrosszabb filmek amelyeket idén láttam, az a
-Kávé és cigaretta (2/10)
-Starcrash (2/10)

Előbbit egy TuneUp podcast vendégszereplést illetően kellett megnéznem és nem hittem el azt, amit látok. Ilyen idegörlő, borzasztó, öntelt, álművészieskedő szart rég láttam. A Starcrash egy olasz Star Wars koppintás a hetvenes évekből, amiből ordít a koncepciónélküliség és az olcsóság. Erre már az "Olyan rossz, hogy már jó" sem igaz. Listámban találhattok pár meghökkentő filmet is rendkívül alacsony pontozással és csodálkozhattok, hogy miért nézek ilyet (pl Sharktopus vs. Whalewolf ). Nos, a német tv-n van egy "SchleFaz" nevű műsor, ami kb annyit takar, hogy "Minden idők legrosszabb filmjei" és leadják ezeket úgy, hogy közben vicces kiírások vannak. Ezek sokat dobnak az élvezhetőségen, nagyon megkedveltem azt a sorozatot.

Fura, hogy ennek tükrében látványosan nőtt a megnézett filmek átlagos pontszáma

2011: 6,5/10
2012: 6,7/10
2013: 6,47/10
2014: 6.5/10
2015: 6,7/10
2016: 6,48/10
2017: 6,65/10

Mondjuk az sem elhanyagolható, hogy idén jóval több maximális pontszámot adtam, mint szoktam

Címkék: film

2 komment

Tisztában vagyok vele, hogy mennyire topaktuális sorozatot néztem most, de nah...Csoda, hogy erre sikerült időt szakítanom.

A sorozat történetéről már felesleges mit mondanom, mindenesetre roppant érdekes belegondolni, hogy mi lenne, ha mi elmehetnénk egy GTA világba, ahol bármely sarkon valami misszió várna ránk, vagy egy halom interaktív karakter, akikkel mi azt csinálhatnánk amit akarnánk, ők viszont csak limitáltan tudnának védekezni ellenünk.

Ezt viszonytlag jól át tudta adni a sorozat, még ha azért pár logikai buktatót nem is tudott elhessegetni a néző fejében (pl. fizikailag lehetetlen mindent rekonstruálni egy éjszaka alatt. Akár csak a helyekben tett károkat néha nem tudom elképzelni, hogyan lehetne naponta helyrehozni a resetelés alatt).

A sorozatról már hallottam, hogy átmegy a nehezen követhető kategóriába, amit én jó ideig nem tudtam alátámasztani. Már azt hittem én vagyok ilyen marha okos a többséghez képest, de aztán legkésőbb a 8. résztől már valóban kezdett átmenni a sorozat egy második Lost-ba, amit rendkívül sajnáltam. Tényleg szükség volt itt Arnold, útvesztős, droidos lelkivilág egyvelegre? Kicsit túl sokat markolt a művészkedős bödönből szerintem.

Pedig olyan sokáig olyan üdítően kellemes néznivaló volt. Semmi cliffhanger, semmi őrületes fordulatok, egyszerűen egy igényesen elmesélt történet / kalandfilm.

1 komment

Filmbarátok Podcast #122 (2017 május) 192 perc

 

Beszélgetnek: Sorter, Gergő, freddyD

Téma:

-Vademberek hajszája (00:40:00)
-Arthur király - A kard legendája (00:55:18)
-A boszorkány (01:11:35)
-Dealer (01:29:04)
-A vörös kör (01:56:45)
-Alien: Covenant (02:15:45) [SPOILERES: 02:36:25]



A felvétel itt letölthető mp3 formátumban (88 MB) 192 perc

 

DIREKT link (jobb klikk, letöltés)

 

 

Mediafire link

 

 

Honlap ahol rákereshetsz a kibeszélt filmekre: http://filmbaratok.blog.hu

 

Facebook oldal

 

iTunes

SoundCloud

Címkék: filmbarátok podcast

7 komment

 Filmbarátok Podcast #121 (2017 május) 130 perc

 

Beszélgetnek: Blacksheep, Gergő, freddyD

Téma:

-A galaxis őrzői vol. 2 (00:28:30)
-Desierto - Az ördög országútja (00:58:04)
-Geronimo hadművelet (01:06:10)
-A sötét ötven árnyalata (01:12:48)
-Virunga (01:42:30)
-A Manderley-ház asszonya (01:53:20)

 

 

A felvétel itt letölthető mp3 formátumban (60 MB) 130 perc

 

DIREKT link (jobb klikk, letöltés)

 

 

Mediafire link

 

 

Honlap ahol rákereshetsz a kibeszélt filmekre: http://filmbaratok.blog.hu

 

Facebook oldal

 

iTunes

SoundCloud

 

Címkék: filmbarátok podcast

1 komment

 Filmbarátok Podcast #120 (2017 május) 251 perc

 

Beszélgetnek: Blacksheep, Gergő, freddyD

Téma:

-Ghost in the Shell (00:25:30)
-1945 (00:44:10)
-Power Rangers (00:59:00)
-Testről és lélekről (01:12:48)
-Halálos Iramban 8 (01:25:45)
-Bye Bye Man (01:47:35)
-Kereszttűz [Free Fire] (02:02:20)
-Nyers (02:10:50)
-A homok alatt (02:28:20)
-Az ügyfél (02:41:35)
-The devil's candy (02:53:00)
-Exit through the gift shop (03:03:56)
-Tűnj el! (03:35:13) [SPOILERES: 03:48:25]

 

 

 

A felvétel itt letölthető mp3 formátumban (115 MB) 251 perc

 

DIREKT link (jobb klikk, letöltés)

 

 

Mediafire link

 

 

Honlap ahol rákereshetsz a kibeszélt filmekre: http://filmbaratok.blog.hu

 

Facebook oldal

 

iTunes

SoundCloud

 

Csatolmány:

 

Baby Forest Whitaker

 

 

Címkék: filmbarátok podcast

5 komment

süti beállítások módosítása