HTML

Blogolkodom, tehát vagyok

Ami eszembe jut, időhatárok, elvárások nélkül E-mail címem: rosszpcjatekok@gmail.com

Firka

Friss topikok

Címkék

Két kiemelkedően kedvenc bandám van, a Limp Bizkit meg a Papa Roach. Előbbit már mostanra volt szerencsém kétszer is látni, míg utóbbit egyszerűen képtelen vagyok. Sosem mozgatták ide a valagukat, vagy ha a környéken jártak, nem tudtam elutazni, mert vagy nem volt hogyan, vagy a lehető legrosszabbkor voltak (pl vizsgaidőszak). Nagyon megörültem, mikor megtudtam, hogy az idei Sziget fesztiválra végre eljönnek ők is. A Sziget szerintem egy nagy vacak és irreálisan drága is. De bandáktól függően kimegyek, ha kell. Most pénteken ugye fellépnek csótányék, de számomra teljesen megdöbbentő 16:30-as időpontban... Gyalázat. El nem hiszem, hogy az utánuk következő német raggea énekesre vagy egy kiherélt hangú angolra többen lennének kiváncsiak mint rájuk... De mindegy. Tőlem lehetne reggel 10-kor. Persze szabadnapot nem kaptam, sőt este 7-ig kell benn lennem a melóhelyen, úgyhogy szépen lemondhattam az egészről...

Nagyon bízom, hogy visszatérnek még, mert megvettem élő dvd-jüket és már nem elégít ki az 5.1-es hang sem, élőben akarom, hogy vibráljon a tüdőm tőlük...

A bandát sajnos mára sokan lelegyintik, részben okkal. Sajnos a banda legnagyobb átka rögtön a legelső lemez (Infest) volt, amely olyan veszettül magasra rakta a mércét, hogy büdös életben nem lett volna esélyük azt valaha is felülmúlni. Magabiztossággal mondom, hogy az a lemez minden idők egyik legnagyszerűbb rockalbuma... Az a nyers, rozsdás, visszapofázást nem tűrő, ugyanakkor sokszor meglepően dallamos album instant klasszikus. Az azutáni lemezeket is becsülettel megvettem (kivéve a Metamorphosist, mert az olyan lett amilyen...), bár egyre inkább szörnyűlködve néztem, hogy hogyan változtak meg külsőileg. Természetesen a zene a prioritás, de azért valahol álljon már meg a menet :( A zene is folyamatosan változott, mára nincs már szinte semmi üvöltés, helyette éneklés és sok sok dallam. Ami persze nem gáz, mert jó a zene, csak ugyebár az Infest mindig ott van az ember memóriájában, hogy "Milyen lenne, ha most is inkább azt probálnák?".

Lényeg a lényeg, imádom őket, a hamarosan megjelenő új élő albumukat is meg fogom rendelni és mindenki aki nem olyan peches mint én és ki tud menni, nagyon jó szórakozást kívánok. Élvezzétek, legyetek hálás közönség, akkor hátha visszanéznek később is :)

Végül kedvenc dalom tőlük. Felül a régi, alul az új énjükkel. Meghökkentő,mi? ;) 

Címkék: zene

20 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://blogolkodom.blog.hu/api/trackback/id/tr972213317

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MACHiNEHEAD (törölt) 2010.08.10. 22:11:04

manapság szinte kötelező buzinak kinézve vernyákolni. enélkül nem lehetsz sikeres. :)

Lámadmirális 2010.08.10. 23:00:58

Szerencsére Finntrollal nincs ilyen problémám, dec 6.-án jönnek Magyarországra :Đ

-=RockerLaLee=- · http://rockerlalee.blog.hu 2010.08.11. 01:43:27

Huhh, elképesztő igy egymás mellett látni a régi és új Papa Roach érát..

Részemről a 'Getting Away With Murder' album a kedvenc, szinte minden dal kiváló rajta. A Paramour Sessions már kicsit másabb lett, a Metamorphosis meg 'név kötelez' alapon, mintha másik együttes lenne. Nincs vele különösebb bajom, meghallgatom, ha arról van szó, de ilyen változáshoz illene egy új bandanév szerintem, mert ennek köze nincs a régi Papa Roach néven ismert rap-metal (rapcore?) bandához. A külsejük meg olyan amilyen: Jerry vagy Jacoby pl. iszonyat badass volt korábban, most meg smink meg arcfestés? Ha melegfelvonuláson akarnak elvegyülni, akkor sikerülne. Tény, hogy ha hallgatom a zenéjüket, akkor nem a külsejüket látom, de őszintén szólva ehhez a külalakhoz baromira nem mennek a korábbi dalok. A második videó kb. olyan mintha Rivers Cuomo (Weezer) énekelné a Sonata Arctica nótákat.. (nincs bajom velük, csak hasonlat).

MacZoly 2010.08.11. 08:53:03

Emo irányzat. Egyébként szörnyű amikor egy zenekar (a szó konkrét és átvitt értelmében) nem találja a saját "hangját", főleg ha egyszer már megvolt.

P. mester 2010.08.11. 09:58:31

Nekem teljesen más a véleményem a Papa Roachról. Én nem igazán vagyok oda a rap-rockért, ezért szerintem nem volt rossz ez a lassan bekövetkező átalakulás. Az Infest számomra túl rap volt, míg a Getting Away-ről már volt pár szám, ami tetszett nekem, aztán szerintem mindez a Metamorphosisnál teljesedett ki, a Hollywood Whore a kedvenc számom lett. Tudom, szembehugyozok az árral, de ez a véleményem, bár a Kick in the teethről nekem kicsit úgy tűnik, hogy megpróbálnak a fiúk visszafordulni.

mate211 2010.08.11. 11:04:36

Sose volt nagy kedvencem a Papa roach, de van néhány piszok jó számuk(például amiket linkeltél). A Szigetről meg annyit, hogy szégyen berakni délután négyre egy ilyen bandát. Viszont mivel vasárnap lesz Muse "kénytelen" leszek kilátogatni:)

PPeterHUN 2010.08.11. 14:58:02

Én egyetlen dalukat hallottam: a State of Emergency-t, az viszont nagyon tetszett! :)

Setemény 2010.08.12. 22:05:36

Elég rossz érzés, ha az ember önhibáján kívül marad le egy nagyon jó koncertről. Nekem a Kraftwerknél volt az, hogy nagybátyám telefonon foglalta a jegyet, és a hülye picsa elfelejtette. A nagybátyám később felhívta, hogy lefoglalta-e, de ugye nem, és akkor már késő volt... Mondjuk tavaly jöttek a Balaton Soundra, de egy "butított", másfél órás koncertért nem adok 12000 Ft-ot. Idén meg ott volt a Reggae Camp, ami 5 napra volt 14000 Ft. :D Ezért cserébe kaptam 5 nap Jamaicát , többnyire jó magyar előadókkal és három Jamaica "sztárral". Nekem megérte. :D

Ui: Mikát nem fikázni! :) Nem vagyok rajongó, de egy-két számát néha elhallgatgatom.

raven_seldon 2010.08.13. 12:31:06

gondolom nehéz multimilliomos rocksztárként ugyanolyan indulat-vezérelt dalokat írni, mint mikor a garázsban zúzol a haverokkal, hogy meglegyen kb egy lemeznyi anyag :)

hptr 2010.08.13. 12:59:12

Már nem szeretem őket... Mindegy a mostani kedvenceim nem buzulnak el. :)
Ja és a Papa roach "elbuzulását" nem csak a külsejükre értem, hanem arra is, hogy egyre szarabb zenét csinálnak. Utálom azokat a zenekarokat, akik csak a pénzre, meg a mégtöbb hírnévre mennek. A régi PR még jó volt, ők hiányoznak is.

hptr 2010.08.13. 13:45:08

FreddyD, neked a KoRn-ról mi a véleményed?

Csődör Johnny 2010.08.13. 14:06:41

Infest korszakon voltak a csucson, azóta mélyrepülés és borzalom, én ezért se megyek ki rájuk, hiába imádom az infestet (minden idők egyik legjobb rock albuma), egyszerűen nem birom elviselni az új nótáikat :/ nagyon hiányzik a régi infest-es papa roach... pedig most a rap-metal / nu-metal stilusban elég nagy az űr... na majd az új limp bizkit... hátha...

freddyD 2010.08.13. 19:51:10

@ufig: Néha meghallgatom, de sajnos meguntam őket, azt kell mondjam. A Take a Look in the mirror óta egy helyben totyognak, minden daluk ugyanolyan

VaCaK_EFFeCT 2010.08.15. 22:21:38

bocsi freddy hogy bele kötök, de muszáj kijavítanom egy hibát: az első albumuk nem az Infest.
Sőt előtte ezek voltak:
Potatoes for Christmas (1994)
Old Friends From Young Years (1997)
Let em Know (1999)

És 98-ban is volt még 5 számuk, de az nem volt külön album, bár ebben nem vagyok biztos.

freddyD 2010.08.15. 23:14:46

@VaCaK_EFFeCT: Azok ún. "Independent records"-ök voltak. Ezeket nem szokták beszámítani az ilyenbe.Én sem tettem

Njugi · http://belabafs.blog.hu/ 2010.09.24. 17:20:03

FreddyD, érdekes, hogy pont az a szám a kedvenced, aminek a nyitó része szinte egy-az-egyben az 1980-as Iron Maiden - Prowler című szám riffjeit használja - legalábbis naggyon hasonlítanak a kezdő riffek ahhoz ( www.youtube.com/watch?v=YWr-HtpTOyI ):D

Gaben No.1 2010.09.30. 16:34:05

Én kb. ugyanígy vagyok a The Prodigy-vel.
5 év alatt 4-szer voltak Magyarországon és én még egyszer sem tudtam megnézni őket annyira nem volt szerenycsém :(

algi 2010.10.05. 18:03:49

@Dj G@ben: Nem azért vagyunk ilyen pechesek, mert kevés esélyt adunk neki? Mármint: mindig _pont_ akkor vagyok leégve, amikor nálunk van a kedvenc bandám. Nem lehet, hogy azért van, mert az idő 90%-ában le vagyunk égve, és az együttes nem ahhoz a 10%-hoz igazítja a turnéját? :D

Gaben No.1 2010.10.07. 17:33:25

@algi: Igazad van! Most, hogy így átgondolom elég sok olyan lenne, hogy akkor jönnének nem tudnám megnézni. Mindegy, legalább nyáron a Szigeten sikerült megnéznem pár kedvencemet(Young punx,Gorillaz,wpahp)
süti beállítások módosítása