HTML

Blogolkodom, tehát vagyok

Ami eszembe jut, időhatárok, elvárások nélkül E-mail címem: rosszpcjatekok@gmail.com

Firka

Friss topikok

Címkék

Van az iskolai fellázadás, amit sok szempontból helyeslek, per pillanat még kívülállóként is (gyerkőc iskolás korszaka még arrébb van). A kockás inges akció remek trollválasz a rendkívül primitív politikusi beszólásra, még ha élek is a gyanúval, hogy pár résztvevő mondhatni Ice Bucket Challenge-ként vesz/vett részt. Nehogy kimaradjunk, még ha esetleg nem is tudja, hogy miről szól az egész.

 

Na mindegy, amiért igazából írok egy rövidet, az a február 29-i akció, ahol egy facebook csoport szerint nem szabad elengedni aznapra az iskolásokat, hogy így is kifejezzék a tiltakozásukat. Idézem

Kedves Szülők!
Mi lenne, ha mi szülők is segítenénk a tanárokat, és egyértelműen jeleznénk a Tisztelt Kormányzat felé, hogy valódi és eredményes változást szeretnénk az oktatásban, nem csak a szokásos látszatintézkedéseket és uszító propagandát.
Sztrájkoljunk mi is! Ne engedd a gyerkedet 2016. FEBRUÁR 29-ÉN iskolába! Három nap hiányzást igazolhat a szülő, legyen ez az első figyelmeztetés! Fogjunk össze, így a gyerekek felügyelete is megoldható aznapra és láthatóvá válik az is, hogy MI, szülők szeretnénk-e a változást!
Oszd meg a bejegyzést, hogy minél többen csatlakozzanak!

Ui.: nem érdekelnek a lehúzó megjegyzések, a gyerekem jövője, boldogulása érdekel!

Attól függetlenül,hogy szerintem ez nem éppen a megfelelő mód, az az érdekes, hogy 27.000 szülő mondta ezt, hogy "Ott lesz" (azaz ööö nem lesz ott a gyerekük, gyermekeik). Ha valamit már megtanult az ember 2016-ra, akkor az az, hogy az összes ilyen számot osszuk el hárommal, és akkor TALÁN megközelítőleg egy reális számot kaphatunk. De tényleg érdekelne egy reális bojkott szám, mert az ilyen közösségi akcióból nekem már származott egy vicces élményem iskolás évekből.

Gondolom mindenhol voltak "Gyerünk, fogjunk össze" ötletek, amik többnyire nagy helyesléssel kezdődtek (senki ne válaszolja meg azt a kérdést a dogánál,mert azt nem vettük), aztán mindig az lett, hogy a többség furcsa mód kihátrált ebből, nehogy már levonást kapjanak... Egészen abszurdan sült egy akkor jónak tűnő tréfás ötletem, hogy mindenki a dolgozatnál névnek írjon rá egy totál őrült nevet, ezzel megnehezítve a tanár dolgát (Hozzá kell tennem, hogy nem klasszikus komoly tárgy volt, és a tanár is általában vevő volt a hülyeségekre). Nos, mindenki tök jókat nevetett ezen, már órákkal a doga írása előtt ment az egymása licitálás, hogy ki melyik rajzfilmfigura nevét írja rá. Én visszafogottan szimplán Jézus Krisztusként írtam meg a borzalmasan sikerült dolgozatot...

Következő órán a tanár részéről semmi reakció, amikor kezdi kiosztani a dogákat. Éreztem, hogy itt valami nem stimmel. Mikor már mindenki megkapta rajtam kívül, akkor a tanár valami ilyesmit szólt. "A végére maradt Jézus Krisztus elégtelen dolgozata" és odavitte egyből hozzám. Mint kiderült, ebben az akcióban egyedül én vettem részt és kizárásos alapon a minősíthetetlen teszt a jogos tulajdonosánál landolt... Ennyit erről :(

Címkék: személyes

14 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://blogolkodom.blog.hu/api/trackback/id/tr548422160

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kandras 2016.02.26. 21:31:57

Több tanár ismerősöm is van és az ő beszámolóik alapján azért szinte biztosra vehető, hogy akkora kudarcba nem fog fulladni a dolog, mint a te Jézus Krisztusos sztorid, ami kifejezetten vicces, bár akkor gondolom rém kellemetlen volt... :D Osztálytársaid mit szóltak utána, amikor számon kérted a dolgot?

Az eredeti témára visszatérve tudok olyan iskoláról, ami már most biztos, hogy ki se nyit, mert nem lenne értelme, sok helyütt pedig egy-egy osztály esik ki teljesen (már most biztosan láthatóan), de a legtöbb iskolából legalább páran hiányozni fognak.

Egy fontos különbség a te sztoridhoz képest az, hogy ha belegondolsz ez a megmozdulás önmagában egyáltalán nem tartalmaz váratlan elemeket: minden szülő évente 3 hiányzást igazolhat indoklás nélkül, ebből 1-et ellőnek erre. Itt tényleg csak az a váratlan, hogy sokan csinálják, mint a te történetedben ha lehet még meghökkentőbb volt a tanár számára így, hogy egyedül csináltad. Ha az egész osztály csinálta volna vette volna a lapot.

Én is jó ötletnek tartom amúgy, pláne, hogy az általad linkeld oldal alapján rengeteg érdekes alternatív programot szerveznek a gyerekeknek. Az más kérdés, hogy nyilván ennek se lesz semmi foganatja és ez az ügy is valahogy el lesz bagatellizálva, ami részben már meg is történt azzal, hogy a kormányzati kommunikáció arra volt kihegyezve, hogy ez az egész csak arról szól, hogy az igénytelen, borostás tanárok fizuemelést akarnak, de ez már politizálás, azt pedig nem tudom mennyire tűröd a blogodon. Amúgy én simán kíváncsi lennék tőled közéleti bejegyzésekre akár politikai akár egyéb közéleti hírek kapcsán is és egy ilyen személyes blogon talán el is férne.

Pampalini13 2016.02.27. 00:39:00

Én is figyelemmel kísérem az eseményeket, és arra a meglátásra jutottam, hogy azért elég komoly bajok vannak.

Én is először a kockás inges akcióra térnék ki, mert tényleg jó a válsz, én inkább azt a kérdést tenném fel, hogy egy politikus hogy lehet olyan ostoba, hogy lő egy ilyen olcsó elszólást. Na de kérem, azért ennél a válasznál lehetett volna kevésbé nagy faszságot is mondani.

Ami magát a tanarak tiltakozását illeti az szerintem is valahol jogos, legalább is részben. Én is állami alkalmazott vagyok és az tényleg bicskanyitogató, mikor minden szart ami kell a munkához egy fél éves közbeszerzés keretében szerezzük be, persze az igényelt cuccoknak nem is az egészét kapjuk meg hanem jó esetben a felét. Minden apróságot adminisztrálni kell, de még véletlenül sem úgy, hogy a bevezetett adminisztratív rendszer révén hosszútávon könnyebb lenne a munka.Az egész adminisztrációnak annyi a lényege, hogy azok a főnökeink lássanak bele a munkánkba akik annyira fölöttünk vannak, hogy fogalmuk sincs mit csinálunk, így az adminisztrált adatok semmit nem mondanak nekik.

Az is gáz, hogy míg stadionok épülnek addig falusi iskolák zárnak be, meg kisvárosi gimnáziumokat vonogatnak össze a helyi gazdasszonyképzővel. Szóval annak ellenére, hogy tapasztalatom szerint elég sok tanár hajlamos a katedráról lelépve is lekezelő, tudálékos stílusban oktatni (különösen igaz ez a tanárból lett politikusokra)azért azt nem merném kijelenteni, hogy ez csak egy műbalhé, amit az ellenzék szít a kormány ellen.

Ugyanakkor be kell látni, hogy az oktatás színvonalának visszaesése nem Viktorék alatt kezdődött. A sok lexikális ismeret megtanítása már az én időmben is nagyon ment. Humán beállítottságú emberként mindig a tököm ki volt a kovalens kötéstől, a fizika dolgozatokat pedig az osztály kollektíve puskákkal jól felfegyverkezve írta meg éveken át. Gondolom sokan pedig reál emberként voltak ki a "mire gondolt a költő" típusú eszmefuttatásoktól, hiszen a tanár a legkevésbé arra kíváncsi, hogy szerinted mit gondolt a költő, neked azt kell visszaböfögni amit anno egy bácsi beleírt a tankönyvbe.

Szóval nem hiszem el, hogy ma Magyarországon ne lehetne egy olyan oktatási rendszert bevezetni ami nem kis tudósokat nevel, de nem is ágyaz meg a felnőttkori konzumidiotizmusnak.

A kormány ígéreteit nézve, ha garanciát adnának arra, hogy amit ígértek az úgy is lesz akkor ha tanár lennék, elgondolkodnék egy esetleges kompromisszum lehetőségéről. Bár elég sokat engedne a kormány, de az szinte biztos, hogy a tanároknak el kéne fogadniuk, hogy a KLIK bizony nem fog megszűnni.

Ami pedig a tanárok értékelését illeti az nem lenne éppen rossz dolog, de tekintve, hogy ez a szakma is az utóbbi időkben meglehetősen belterjes, zömében nők által uralt terület lett, félő, hogy nem tudnák egymást a személyes konfliktusaikat, vagy személyes szimpátiájukat félretéve objektíven megítélni. Egy pár szóban kitérnék a talán szexistának gondolt megjegyzésem kapcsán, még mielőtt a kedves olvtársak valami balkáni magyar ugarról kivakarkodott suttyónak tartanának. Szóval az állami szektorban dolgozóként zömében hölgyek a munkatársaim, rengeteget tanultam tőlük, sokan lelkiismeretesen végzik a munkájukat,de sajnos tapasztalom, hogy a személyes konfliktusok amik a legapróbb dolgon kirobbannak, azok képesek teljesen megmérgezni a munkahelyi légkört. A furkálódás pedig néha tényleg olyan kegyetlenül és profin megy, hogy még maga Machiavelli mester is megsüvegelné. Ez az egész pedig úgy jön az oktatáshoz, hogy pl a középiskolai osztályfőnökömet is jobbról balról fúrták a kolléganői, holott majd tíz évvel az érettségi után egyértelmű, hogy a mi ofőnk valamit nagyon jól csinált. (Hátrányos helyzetű városban fekvő gimnáziumi osztályunkból egy embert kivéve mind legalább egy diplomát szereztünk ( van akinek már megvan van pedig akinél folyamatban van a másoddiploma)és a legkutyaütőbb osztálytársam sem kallódott el, hanem kitanult azóta egy szakmát és abból meg is él.

És ezzel el is jutok már már regény hosszúságú kommentem végére. Két dolog lenne szerintem igen hasznos. Az egyik az az, hogy vissza kéne adni a tanári szakma presztízsét. El kell felejteni a felsőoktatási felvételin azt az opciót,hogy "fingom sincs mit akarok, de kell az a kurva diploma elmegyek a tanár/tanító képzőre". A másik ami nagyon hasznos lenne, hogy olyan társadalmi környezetet kéne biztosítani, ami lehetővé teszi, hogy az embernek diploma nélkül is legyen legalább elvi esélye egy szerény, de stabil egzisztencia kiépítésére.

Nekem ezek a meglátásaim a kérdés kapcsán. Minden elhivatott tanárnak kívánom, hogy jobbra forduljon a sorsa. Minden levitézlett ellenzéki politikusnak javaslom, hogy tartsa távol magát a tanároktól, ne fordítsa politikai kérdéssé a szakmai kérdéseket, mert többet árt mint használ. Végül pedig nagyon remélem, hogy ha máshol nem is, de itt legalább kulturált és normális hangvételű eszmecsere fog folyni.

csaky000 2016.02.27. 05:19:26

Azért azt is érdemes lenne mérlegelni, hogy a tanári "hivatást" mennyi semmirekellő pszichopata űzi. Nem egy emlékem szól arról, hogy csak azért mert másként gondolkodtam, mint a többiek konkrét osztály előtti megaláztatások részese lettem, amikről persze otthon nem mertem beszélni. Ha most élném át ezt az élményt, már tudnám mit kellene tenni, de mondjuk 11 évesen nem volt annyira felemelő! Tudom, tudom, nem mindenki ilyen, de azért azt is bevallhatjuk, hogy azért mindenkinek van bőven negatív élménye az iskoláról/tanárokról.
Megértem egyébként, hogy nagyon nehéz 20-30 gyereket/osztály ép idegrendszerrel éveken keresztül valóban tanítani, de azért azt sem hinném, hogy a frusztrációk gyereken történő kiélése bármilyen megoldáshoz is vezethet.
Ennek idáig nem sok köze van az említett témához, csupán azt szeretném jelezni, hogy amíg a kormány politikája elég arrogáns sokszor, addig a másik oldal körülbelül annyira pozitívan van beállítva, hogy öröm hallgatni. Árnyalni próbáltam csupán a képet, mert véleményem szerint a kompromisszum nem egy olyan dolog, hogy akkor van, ha azt csináljuk amit én mondok, legyen az tanár, vagy oktatási miniszter...

Kandras 2016.02.27. 09:33:37

Mindketten kifogásoljátok azt, hogy nem megfelelő emberek válnak tanárokká, nade ennek véleményetek szerint mi lehet az oka? Ez úgy változhatna, ha a tanári szakma szigorúbb megítélés alá esne, szigorúbb felvételi, komolyabb pszichológiai tesztek, rendszeres és folyamatos értékelés és persze az emellé járó megfelelő honorárium.

Ebből semmi nem stimmel.
Szigorú felvételi már talán csak az orvosi egyetemen van (vagy talán ott sincs), a legtöbb képzést pedig egy féleszű is el tudja végezni, ha egy kicsit elhatározza magát (magam 2 BME diplomát szereztem és egyáltalán nem tartom magam jó képességű egyénnek), egyszerűen az egyetemek pénzelési rendszerében kódolva van, hogy az egyetemek arra törekedjenek, hogy minél több embert felvegyenek és azok minél tovább az egyetem hallgatói maradjanak, ha nem az állam pénzén, hát önköltségen. Ezzel kapcsolatban az egyetlen "érdemi" változás a röghözkötés volt, amiről könnyen belátható, hogy 0 hatása van a probléma gyökerére, sőt...

Komolyabb tesztek, erről szó esett már Pampalini kommentjében az önértékelési témánál. Volt "szerencsém" közvetlen közelről nyomon követni 1-2 ilyen pedagógusi önértékelést, ajánlom mindenkit, mert tanulságos, mintapéldája annak, hogy hogyan lehet rengeteg pénzt kifolyatni ócska papírmunkára, értékelőbizottságokra, mindenféle fancy webes felületekre (amit a legtöbb tanár sajnos használni se fog tudni rendesen) úgy, hogy közben valójában semmiféle minőséget nem biztosítunk. Az egész nagyjából arról szól, hogy ha egy pedagógus megfelel a feltételeknek (X idő, Y papír), akkor ha nem lusta hozzá és hajlandó végigmenni egy teljesen értelmetlen, időrabló, kellemetlen procedúrán, akkor egy picit jól jár. Aki ezt a rendszert kitalálta (KLIK) az sajnos akármennyire is jóhiszemű vagyok azt kell, hogy mondjam, egyáltalán nem azért tette, hogy valóban javítsa az oktatás minőségét. Attól nem fog javulni a minőség, hogy egy tanárnak beülünk 2 órájára és iratunk vele 100 oldalnyi bullshitelős papírt.

Megfelelő honorárium, ezt gondolom nem kell részleteznem. Az én mérnöki végzettségemmel a kezdőfizetésem kitette 3 tanárét és a különbség az évek során csak tovább szélesedett. Nincs az a sokszáz gyerekért felelős iskolaigazgató ma a közoktatásban, aki egy átlagos webfejlesztő kezdőfizetését (akár állami weblapokat készítő) kinevethetné, gyakorlatilag az a pedagógus, akinek van perspektívája, esze és nem meggyőződésből tanít elvégez egy random OKJ-t 1-2 év alatt és pályakezdő lesz egy másik szakmában másfélszeres fizetésért.

Emellé jönnek azok a nonszenszek, hogy:
- megmondják, miből taníts, idősebb pedagógus ismerőseim szerint ilyen még a kommunizmusban is csak nyomokban volt
- ráadásul a kötelező könyvek jelentős része silány, hibás vagy egyszerűen történelmet hamisít, nem részletezem, volt erre elég példa az interneten
- a legtöbb iskola magának vesz a dolgozóksaját pénzéből tisztítószereket, vécépapírt, krétát (vagy hozat a gyerekkel), ez - főleg a stadionépítések, migránsellemes milliárdos reklámkampányok tükrében - annyira nonszensz és bicskanyitogató, hogy arra nincsenek szavak
- a legtöbb igazgató rettegésben él, mivel a KLIK-nek döntési joga van az igazgatóválasztásban és nem egy iskolánál megtörtént, hogy a mindenki által szeretett, támogatott, az iskolát jó úton vezető igazgatót szülői petíciók és minden ellenére a KLIK lecserélte egy (nemritkén bizonyítottan KLIK közeli, rokoni, baráti) teljesen idegen, szakmai előmenetele alapján alkalmatlan személyre

Akár tetszik akár nem, de a fenti pontok egészen a pedagógusdiplomák kiosztásától az iskolai vécépapír beszerzéséig igenis elsősorban az állami szabályozáson és főleg a KLIK-en múlik. Egészen biztos, hogy amíg a KLIK nem szűnik meg VAGY nem megy át drasztikus változáson, addig nem lesz érdemi változás az oktatásban. És az nem számít annak, hogy most az egyik fideszkatonát lecserélik egy másikra a KLIK élén, akinek az első dolga az lesz, hogy mindenhová a saját embereit pakolja, a tüntető tanárok szájának betömésére meglobogtatott milliárdok meg el is mennek majd végkielégítésre és az új vezetőség haverjainak sulijaiban új laptopokra (ami megjegyzem amúgy nem rossz dolog, hisz a gyerekek jól járnak, csak szomorú).

sakkos 2016.02.27. 13:47:26

Legalább biztos nagyot röhögött az osztály :D Jó hallani, hogy azért a való életben is csináltál jópofa dolgokat, nem állt tőled messze a humor már régen se.
Sokszor én is beáldoztam magam úgymond a szórakoztatás oltárán. Nekem az volt a taktikám, hogy AKÁRMENNYIRE is érthetetlen számomra egy kérdés a dolgozatban, bármennyire is gőzöm sincs a válaszról, azért csak beírtam valami random hülyeséget, hogy teljesen ki legyen töltve a papírom amikor beadom :D Sok osztálytársam csak a fejét fogta például kémia dogánál, olyan nehezek voltak a kérdések, hogy senki nem tudott semmit, ezzel ellentétben én őrült módjára körmöltem, csak úgy füstölgött kezem alatt a toll, és mindenki azt hitte, mekkora einstein gyerek vagyok, hogy így vágom az anyagot, miközben körülbelül ilyen válaszokat adtam:

kérdés: 1. Mik az Ozminum tulajdonságai, vegyjele.

válasz: Az Ozminum egy igen ritka radioaktív nemesgáz, Dél-Pakisztánból származik, El Abdul Ahmar sejk fedezte fel az 1960-as évek végén, és posztító tulajdonságait arra használta, hogy megállítsa az Ugandából érkező félelmetes bevándorlóáradatot, és ellenőrzése alá vonja az egész közelkeletet. Ámbár elővigyázatlansága megbüntette őt, és egy őszi reggelen, a laboratóriumában saját magát is sikerült megfertőznie e félelmetes radioaktív anyaggal, mely hatására 1974-ben sugárfertőzésben elhunyt. Azóta csak fokozott figyelem mellett, és Uránmentes, tiszta laborokban engedélyezik az előállítását. Vegyjele OZ.

Különben meg az Ozminum egy nehézfém, közel sem radioaktív, vegyjele pedig Os. :D De tökmindegy, a dolgozatom bár egyes lett, de a tanár rendszeresen felolvasta az osztály előtt a válaszaimat, mint hihetetlen dolgot, azt hitte, beéget vele, pedig mindenki csak dőlt a röhögéstől, velem együtt :D

csaky000 2016.02.27. 17:28:42

@Kandras: Kérlek gondold át a válaszod, mielőtt írsz erre a kommentre, mert véletlenül sem a politizálás a célom! Magam is elrettentőnek találom sok (sőt!) esetben a jelenlegi kormány működését, de ha a Fidesz regnál, akkor "fideszkatonát" rak a KLIK élére, mégis mit vártál? Majd hülye lenne más emberével feltölteni a zsíros helyeket, hogy aztán az meg belülről bomlassza a "rendszert"!
Egyébként nekem van egy történelem-földrajz szakos tanár végzettségű kollegám, aki pont az ilyen hülyeségek miatt hagyta ott a katedrát. Nem bántom érte, főleg azért, mert ha rajtam múlna, akkor két fő területbe ömlene a pénz stadionok, meg egyéb hülyeség helyett, az pedig az oktatás és az egészségügy. Ja, és kezdeném azzal, hogy szakmai testületet állítanék fel mindkét terület élére, mert úgy gondolom, hogy a szakmát csak az azt jól ismerők tudják megoldani.
De! Valahogy a kisördög azt mondatja velem, hogy az általam említett két terület pénznyelőként működik már most is (bár hozzáteszem csak sejtem), mert amíg "lent a fronton" nem jut krétára, addig valaki valószínűleg marha jól megél a különböző juttatásokból. Elhiszem, hogy az egész rendszer rodhadt (pont ezért írtam, amit írtam), és az lenne a legjobb ha a finn oktatási módszert vennénk alapul, de nem lennék meglepve, ha a nagy lázongások közepette lenne olyan tanár/igazgató aki két kapura focizik!

freddyD 2016.02.27. 18:38:36

@csaky000: Jogos dolgot írsz, valóban nekem is nem egy tanárom volt,akit gyermekek közelébe sehogy sem engednék. Ezek olyan szinten befolyásolják egyes tantárgyhoz való viszonyodat, hogy az egész életre meghatározhatja azt. Különösen rossz, ha szülői értekezleten a szüleid neki hisznek,mert mégis csak egy pedagógus. Én mindig is rettenetes voltam pl matekből és érettségi előtt 2 évvel egy olyan tanárnő jött, aki minden racionális ok nélkül első pillanattól gyűlölt. Ez az osztály előtti megalázástól a krétadobálásig fajult.

Sulis éveim után tartottam még a kapcsolatot régi ofőmmel, akit tiszteltem. Mesélte, hogy az utánunk következő osztályok lényegesen kilátástalanabbak, az okostelefonok korában már az osztály harmadánál lehetetlen megszerezni a figyelmet (példákat mesélve, csaj hajat vasalt, mások meg kártyáztak). El tudom képzelni, hogy egyre inkább a tanárokon is urrá lesz a leszarom attitűd, leadják az anyagot és a többi nem érdekli.

csaky000 2016.02.27. 19:55:16

@freddyD: A kérdés innentől kezdve, hogy vajon a (több) pénz megoldja-e a problémát, vagy marad továbbra is a jelenlegi helyzet jobb anyagi feltételekkel? Olvastam egy tanulmányt egy Miskolc környéki iskoláról, ahova többségében hátrányos helyzetű cigánygyerekek járnak, mégis sorra nyerik a tanulmányi versenyeket, mert az oktatást teljesen átszervezte az igazgató. Gondolom arrafelé a tanárok is jóval kevesebbet keresnek, mint a Nyugat-Dunántúli kollégák, mégsem volt megoldhatatlan feladat többet készülni az órákra.
Sajnos azt kell mondjam, hogy a mai oktatás rég elavult alapokra építkezik, kiöregedett "kőművesekkel".
Jobbulást a családnak, Freddy! :)

Kandras 2016.02.27. 21:49:30

@csaky000: Te Magad mondtad ki a lényeget: "SZAKMAI". Pártkatonák zsíros pozicióba helyezése helyett a szakmaiság kéne, hogy legyen a fő szempont legalább akkor, ha ilyen kiélezetté válik a helyzet. De persze abszolút egyetértek, hogy ez legfeljebb szép álom, sose fog megvalósulni.

@freddyD: valóban egészen más a mai fiatalok hozzáállása, érdeklődési köre, mint a miénk volt és ez valóban komoly változást várt volna a tanároktól, amit nyilván nem/kevesen léptek meg, hisz a kötelező "továbbképzéseik" sejtheted mennyire foglalkoznak valós problémákkal, mennyire modernizálódnak, próbálnak felkészíteni a jelen kor problémáira, az a fizetés és "megbecsülés" pedig sajnos tetszik vagy nem kiöl mindenkiből minden változtatni akarást, lelkesedést, pláne, ha mindenhol akadályokba ütközik.
Ugyanakkor ezzel együtt is rengeteg tanár szeretne elhivatottságból újítani, de esélyük sincs, hisz a kötelező tankönyvek mindenek csak nem egy mai fiatalnak valóak, plusz kötelező tanterv van, amit ha nem tanul meg a gyerek a tanárt akár ki is rúgatja a KLIK. Ez a tanterv pedig nem alkalmazkodik ahhoz, hogy egy osztályban esetleg gyengébb képességű lurkók vannak vagy épp fordítva, nagyon ügyesek, az egész olyan, mintha valamikor 4-5 évszázaddal ezelőtt megrekedt volna az oktatási módszertan, ami egyáltalán nem igaz, lásd csakyooo által említett iskola esete (én még nem hallottam róla, de ha igaz, le a kalappal!) vagy a skandináv példa. Akár az általad említett példa, a gyerekek évek óta az okostelefonjukban élnek, az oktatás pedig említést se tesz erről az eszközről, egy olyan eszközről, ami a mai fiatalok életének jelentős részét kitölti. Pedig a telefon amellett, hogy lehet rajta facebookozni remek eszköz a játszva tanulásra is, hány ember tanult nyelvet duolingoval, művelődött trivia játékok segítségével, fejlesztette a logikai képességeket, satöbbi...
De elég csak körülnézni a neten, hogy tőlünk nyugatabbra mik most a divatos oktatási eszközök, módszerek. Vegyünk egyetlen példát, a gamificationt, amikor a gyerekek nem osztályzatokat kapnak a jó teljesítményért, hanem tapasztalati pontokat és goldot egy okostelefonos szerepjátékban, amivel aztán esténként csapatokba verődve játszhatnak és a lusta gyerek lemarad és nem tud együtt játszani a haverjaival.
És ez csak egyetlen példa, amitől rettentően messze van a magyar közoktatás, ahol nagyobb óraszámmal megy egy hittan, mint egy informatika (semmi bajom a vallással, de azért kezeljük a helyén a dolgokat....).

csaky000 2016.02.28. 11:26:09

@Kandras: Oké, én is tudom, Te is tudod, de ne legyünk már naívak! A politika (legalábbis Magyarországon) nem a szakmaiságról szól, és sosem szólt arról! Aki mást mond, vagy pártérzelmű, vagy hazudik, vagy mindkettő! Ezért nem értem (az egyébként jogos) felháborodást a pártkatonai jelenléten, szerintem volt időnk ezt megszokni.

csaky000 2016.02.28. 11:36:43

@Kandras: Azt el is felejtettem idáig, és csak a kommentedből jutott eszembe, hogy milyen érdekes, de ha most megkérdeznénk 10 embert, hogy milyen irányba kéne elvinni az oktatást, legalább nyolc féle véleményt hallanánk, de én megkockáztatom a tízet. Édesapám például vallásos, Ő örül a magasabb óraszámban, én hiszek Istenben, de az egyházak építő munkájában nem, így számomra az lenne a fontos, hogy kreatív, gyors észjárású, egészséges mentalitású emberek hagyják el az intézményeket, van aki a minél magasabb lexikális tudást véli megfelelő célkitűzésnek, és így tovább. Hogyan lehet ennek megfelelni?

csaky000 2016.02.28. 11:38:16

@csaky000: *magasabb óraszámban tanított hittannak... (bocsánat a sok kommentért!)

Pampalini13 2016.02.28. 12:29:56

@csaky000: Szerintem nem is csak a pártkatonasággal van itt gond, itt minden állami vezető tisztség kiosztásánál minden szekértábor a saját emberét helyezi pozícióba.Ez tiszta sor, de azért lehetne kompromisszumos megoldást is találni, elvégre nekem is meg neked is megvan a saját politikai véleményed, de gondolom te sem ennek a politikai meggyőződésnek rendeled alá mondjuk a minden napi munkád.

Nekem meggyőződésem, hogy a Fideszben van egy csomó jó szándékú, ezért az országért, az oktatásért tenni akaró ember pont úgy mint minden pártban. A gond az, hogy ha valaki a szakmájában csiszolja magát, akkor nincs ideje a politikai karriert építeni. Például ha adott két tanár, mind a kettő tud tanítani, de a szakmailag kevésbé elhivatott dönt úgy, hogy igazgató szeretne lenni, akkor le fog feküdni a politikának, hogy igazgató lehessen.

csaky000 2016.02.28. 16:06:54

@Pampalini13: Mindenhol vannak hülyék, és mindenhol vannak értékes emberek, kérdés hogy mennyire keresi őket az ember! A probléma gyökere szerintem ott van, hogy ha egy fickó (legyen az tanár, orvos, ügyvéd) belép egy politikai pártba, mert szimpatizál az adott mondanivalóval, onnantól kezdve nem szakmailag van elítélve, hanem érzelmileg. Persze arról, akit nem ismerek, csak feltűnik bizonyos pártpolitikai színekben könnyen mondom, hogy egy bunkó tahó, de vajon ugyanez lenne-e a véleményem akkor is, ha leülök vele egy asztalhoz, és átrágjuk azokat a dolgokat amiket nem értek, vagy egyszerűen nincs rálátásom?
süti beállítások módosítása