HTML

Blogolkodom, tehát vagyok

Ami eszembe jut, időhatárok, elvárások nélkül E-mail címem: rosszpcjatekok@gmail.com

Firka

Friss topikok

Címkék

kimmel.jpgIdén lesz hetedik alkalommal, hogy veletek együtt végigblogolkodom a leghíresebb filmátadót. A recept ezúttal sem változik, brutál sebességben frissítgetem ezt a bejegyzést itten úgy 2 órától, remélem idén is minél többen lesztek jelen. Reklámszünetekben mindig átfutom amit ti is írtok és a tapasztalt nézők tudják, hogy ebből jóval több lesz, mint amit az ember el bír viselni. Bár tavaly óta a reklámok sem olyan fájdalmasak, hiszen a köztévén Szöllőskei Gábor (a tiszteletbeli Filmbarátok tag) mondja majd a magáét, úgyhogy azt is érdemes azért figyelni. Izgi még, hogy be tudja-e csempészni a Filmbarátok kifejezést az élő közvetítésbe, koccintanék egészségére, ha ezt tényleg meglépi :)

Aki először követné velem az eseményt és nem tudja, hogy mit várjon, itt a tavalyi.

Lesz-e újra magyar Oscar nyertes? Benne lesz-e Bud Spencer az In Memoriam szegmensben? És a vörös szőnyeges résznél ismét ott lesz-e az a 2,5 méteres nő? Tényleg tarol-e a Kaliforniai álom?

Hamarosan megtudjuk, tartsatok velem úgy hajnali kettőtől!

 

1:53: Jóóóó reggelt Magyarország! Rendkívül nehezen keltem, elképesztő hokifiesztán voltam este, valahogy még hatása alatt lehettem, mert nehezen is aludtam el. Mindegy, nektek hála a gála alatti idő gyorsan eltelik majd, a hétfői munkanapba ugyanakkor még nem merek belegondolni.
1:55 Az élőblogolós éveim alatt örök baj volt, hogy milyen hangerőn nézhetem itt a tv-t hajnalban, hogy ne keltsek fel senkit. Most tableten nézem itt mellettem a Mindig TV alkalmazásnak köszönhetően, úgyhogy bömbölhet itt a fülembe és nem maradok le semmiről
1:57 Jó látni, hogy az óriási fekete riporter még mindig tevékenykedik a vörös szőnyegen. Minden évben egy visszatérő ismerős :)
1:59 Kommentároknál felvetette valaki a Trump témát. Ezt én is szóba akartam hozni (ivójátékot nem merem bevállalni munkanap miatt), mindenesetre egy kényes terület lesz. Garantáltan marha gyorsan elkezdik majd a lezenélést ha ez szóba kerül. Legkésőbb a legjobb idegennyelvű filmnél biztosan szóba hozza a nyertes
2:02 Mindig olyan fura belegondolni, hogy ez a vörös szőnyeg tulajdonképpen az utcára van leterítve :D Valahogy így kevésbé tűnik pompásnak az egész :P
2:04 Próbálom kitalálni, kinek lehet sápadtabb bőre. Nicole Kidmannek, vagy a hullának az Autopsy of Jane Doe-ból
2:06 Kommentárokból tudtam meg, hogy még nem sütötte el Gábor a "Filmbarátok" challenge-t. Írtam neki, hogy próbálja kitolni, amíg fenn leszek :P Gábor, most már zöld utat adok! :D
2:09 Tetszik ez a Duna studió. Nagyon minimalista, de valahogy jól áll. Bár Gábor sosem érné el a székről a poharát
2:12 Denzel, csak ne kezdj olyan monológba kérlek, mint a Fences-be
2:14 Ideje hozni egy jó kis Earl Grey teát. Ez fog kísérni a hajnal folyamán
2:18 Naomie Harris nem akarta elvállalni a szerepét, mert nem akart negatív női szerepet eljátszani...Hát, nem igazán egy kockázatkedvelő egyén ezek szerint
2:19 Ellenben Harris mintha elfelejtett volna felsőt felvenni és inkább melltartóban jelent meg
2:22 Mel Gibson kilencedik gyerekéről beszél, miközben pacskolja nőjének fenekét
2:25 Egyszer mondaná már valaki a más ruhájára, hogy "Daamn girl, your dress is butt ugly". Szerintem még Björk legendás halott hattyús ruhájánál sem merte mondani senki. Hmm, talán a South Park alkotóknál, akik annak idején női ruhákban jelentek meg LSD hatása alatt
2:30 "Izgulhatunk a Trump ellenes megszólalások miatt". Nekünk nem tök mindegy? Ja nem, köztévén vagyunk
2:31 Egy funky kis Timberlake performansszal kezdődik a gála. Hát, általában nem így szokott indulni a show, de hát...Miért ne.  Remélem azért lesz egy jó kis vicces montázs valamikor
2:33 Jah, most vágom, hogy ez az Oscar jelölt dala volt részben. Jó, hát nem láttam Trollokat, szkúzi. Nem is értem mi ütött belém
2:36 Az első Trump poén
2:37 Uuuuuh. Kimmel azért nem fogja vissza magát. Szolid Gibson-os poén és berak még Szcientológiást is utána
2:39 Kimmel annyi minőségi poént elereszt, hogy képtelen vagyok leírni egyet is, mert mire végeznék a mondattal, már jön is a következő
2:41 "Annyi szomorú film volt idén, hogy csak egynek volt Happy endingje, méghozzá a Holdfény közepső szegmensében"  :))))) Haláli
2:43 Meryl Streep ruhájára rákérdezi "Ez egy Ivanka (Trump) ruha?" :D
2:48 Legjobb férfi mellékszereplő! Most lehet drukkolni Shannonnek! Bár Ali kapja jó eséllyel
2:49 M. (meg sem próbálom leírni) Ali megkapta a díját. Remek volt a Holdfényben, de ezt Shannonnek kellett volna kapnia, vagy Bridgesnek. :( Mindegy, igazából nem sajnálom tőle sem
2:53 Ahhoz képest, hogy Gábor azt mondta, hogy a beszélgetéseknél magyar filmcímeket kell használniuk, állandóan Moonlight-oznak.
2:56 Kimmel Trump poénjai azért szépen összefoglalják, hogy milyen abszurd dolgok zajlanak ott mostanság
2:58 Legjobb maszk kategória következik. Gábor azt mondta, ezt a Star Trek kapja. Na nézzük
2:59 Hahaha. Hát kimondhatjuk hivatalosan. Oscar díjas a Suicide Squad :D
3:00 Az egyik nyertes halott feleségéről beszél,mikor lezenélik és arrébb tolják. Empátia Level: Végtelen
3:01 Legjobb jelmez Drukkolok a Szövetségeseknek, de szerintem a Kaliforniai Álom kapja
3:02 Tudom tetézni az előző kijelentésemet valami még abszurdabbal. Oscar díjas "Legendás állatságok". Mi történik itt
3:04 Szeretném újra megragadni az alkalmat, hogy elmondjam, mennyire gyűlöltem azt a filmet. Köszönöm
3:05 Miért szól Indiana Jones és Star Wars zene az Oscar beszélgetés hátterében? :O
3:07 Legjobb dokumentumfilm következik. Szégyen, de idén egyet sem láttam ezek közül. :(
3:09 A számolás joga triója beinvitálja az igazi K. Jacksont a színpadra. Szerencsétlen már nincs a topon. És időközben mintha fehér emberré fakult volna
3:11 Az OJ film nyert. Érdekes filmnek tűnik, nagyon jó az alapsztori is, ez magas labda volt, amit leütöttek
3:13 A nyertes elszólta magát, hogy csak 30 másodpercük van. Na, ezt is megtudtuk
3:15 The Rock hatalmas arc. Mosolyával csak Omar Sy versenyezhet
3:16 Amíg a Vaiana-ból adnak elő, én elmegyek pössenteni egyet. Hé várjunk, tableten nézem. Akkor jön velem
3:20 Ez is egy egész szép kis dal volt. Lehet mégsem annyira egyértelmű a City of Stars sikere?
3:21 FILMBARÁTOK!!! Köszönjük Gábor :D
3:22 Hihetetlen, milyen lazasággal, ugyanakkor jól kiemelve mondta! Nagy arc
3:24 Az Oscar elnöknője beszél az emberi egyenlőségről és hogy a filmek lehetővé teszik ezt. Kimmel lezárja: Igen, én is várom a Halálos Iramban 8-at :D
3:26 Ellen anno pizzát rendelt (jajj de gáz volt), most az égből pottyannak snackek ejtőernyővel a nézők közé
3:27 A hangos díjak következnek: Hangvágás az első.Tavaly jobban mutatták be ezeket, példákka alátámasztva. Kár, hogy nem tartották meg ezt a szokást. Itt az Érkezés első Oscarja
3:29 Az idei botránykategória, a Legjobb hangkeverés következik
3:30 Fegyvertelen Katona is Oscar díjas. Megérdemelte végső soron. Már amennyire meg tudom én ezt ítélni
3:32 Sosem értem, 3 nyertesnél miért mindig csak egy ember beszél
3:34 Műsorvezetőnő ilyet mondott, hogy a Legjobb női mellékszereplőnél a Zsivány Egyes is jelölve van. Gábor feje belül felrobbanhatott épp
3:35 Az életműs szegmens következik. Ez az kínos rész, mikor egy korábbi vacsoránál kiosztott díjakból csinálnak egy 2 perces montázst. Francért nem kerülhetnek bele az élő adásba. Jackie Chan életműve 20 másodpercet ért összesen. Ezt nevezem
3:40 Legjobb női mellékszereplő díja következik. Michelle Willamstől nem sajnálnám, holott sajnos nem láthattam még a Régi Várost. De Viola Davis fogja kapni jó eséllyel és ő is nagyon megérdemelné. Ő volt a Fences legjobb eleme
3:44 Williams bemutatóját nézve, szerintem EZ lehet az a jelenet, amit mindenki kiemelt.
3:45 Hát Rylance nem sokat szarozott, már fel is hívta Viola Davist. Aki most a színpadon egy elég furcsa beszédet mond
3:47 Elég begyakorolt szövegnek tűnik. Mintha még a Fences szerepében lenne. Ez most annyira nem szimpatikus
3:53 Miket mond ez a műsorvezetőnő? "Toni Erdmann hősnője"?
3:53 Kimmel poénkodik, hogy Davist jelölik majd Emmyre ezért a beszédért
3:55 Theron és Shirley Maclaine a színpadon. Maclainennek jó dumája van :) Legjobb idegennyelvű film következik. A dán jelölt elég érdekesnek tűnik, ezt megjegyzem magamnak
3:58 Az ügyfél nyert! Az iráni rendező ugyebár nem tudott megjelenni úgyhogy felolvasnak egy közleményt. <Heves Trumpozás>
4:00 Azért örülök, hogy nem az Erdmann nyert. Bár egy műprotkós köszönőbeszédet megnéztem volna
4:01 Sting énekel. Ideje kommentárokat olvasnom
4:05 Nem akarom megbántani ezt a műsorvezetőnőt, de azért jövőre nem ártana valami kompetensebb embert keríteni, aki nem csak jól néz ki.
4:08 Legjobb rövid animációs film jön most. Piper nyerte.Hát jó, nem tudok erre mit mondani
4:11 Hailee Steinfeld most fogja átadni a Zootopia oscarját a Legjobb animációs filmért
4:12 Szerintem animációs Oscar a Toy Story 3 óta nem volt ilyen egyértelmű. Megérdemelt
4:13 Na neee. Szürke 50 árnyalatosok adnak át díjat Legjobb látványért. Ennyi erővel Rob Schneider is jöhetne
4:15 Kaliforniai álom első díja! Nem sajnálom tőle, de azért talán én az Utazóknak adtam volna. Pazar volt az a sci-fi környezet
4:18 Kis poén, hogy bevezetnek állítólag tudatlan turistákat a gálára. Szeretném elhinni, hogy ez tényleg full hiteles, csak valahogy furcsa abban az országban, ahol mindenért perelni lehet, hogy berángatnak kamera elé embereket, akik nem hagyták jóvá
4:24 Kommentároknál nem aratott nagy sikert ez a szegmens. Szerintem poén volt, de tény, hogy néhol szült kicsit kínos pillanatokat. Nem hiszem, hogy az első soros filmcsillagoknak nagy kedvük lett volna ehhez (Goslingot kivéve)
4:29 Felicity Jones és a Zsivány Egyes pilóta átadják a legjobb vizuális effekt díját. Kubo megérdemelné, ezt nem sajnálnám tőle.
4:31 Cserébe a Dzsungel könyve nyert. Sokan ezt jósolták. Nem láttam, de mindenki kiemelte az effekteket, úgyhogy biztos jó helyre került
4:34 Seth Rogan és Michael J Fox a színpadon! Rogan meg önzárós sportcsukával!Menő!
4:36 Legjobb vágás díját teljes döbbenettel, de a Fegyvertelen katona kapta. Ez a Kaliforniai álomnak járt volna szerintem :(
4:40 Seth Rogan most kvalifikálta magát a potenciális Oscar műsorvezetők jelöltjei közé
4:41 Azért az durva, hogy a Mindenki diákjai nézhetik, hogy kapnak-e Oscart. Mekkora élmény ez már, hihetetlen
4:43 Legjobb rövid dokumentumfilm következik! Tippjátékon ennek a 4,1 mérföldre adtam a voksom
4:45 A fehér sisakosok nyertek! Ez az a film,amit nem tudom valaha is meg bírnék-e nézni apaként
4:46 Legjobb rövidfilm következik. MIN-DEN-KI SZUR-KOL-JON
4:48 EZAAAAZ. HIHETETLEN. LE NE MERJÉTEK ZENÉLNI ŐKET!
4:50 Kimmel élőben tweetel Trumpnak "Fenn vagy? Meryl üdvözletét küldi" :D
4:51 Lesz itt majd újra peszgőbontás Gáboréknál. 2 megyar Oscar 2 éven belül. Ki hitte volna ezt 3 évvel ezelőtt?
4:55 Műsorvezetőnő a Mindenkiről "Gratulálok fiúk".
4:58 Rájöttem valamire. Én nem szeretem Meryl Streepet
4:59 Legjobb operatőri munka következik. Ezt a Kaliforniai álomnak KELL kapnia
5:00 Nagyon helyes, ez nagyon jó helyre került
5:02 Gonosz tweetek jönnek. Közepes szórakozást nyújtottak
5:05 City of Stars performansz következik. De miért nem a Gosling - Stone páros énekli? Ez így nem az igazi
5:11 Aranyos, ahogy a gyerekek az osztályban mindannyian pizsiben vannak :P
5:12 Ez a Kimmel-Damon csipkelődés nagyon jó kis változatosság
5:13 Samuel L. Jackson adja át a zenei díjakat. Legjobb zene követkeik. Jön a Kaliforniai Álom következő díja
5:15 Nem volt kétség afelől, hogy meg is kapja. Megérdemelt és hamarosan kap is még egyet
5:16 Scarlett Johansson elég előnytelen frizurával adja most át a Legjobb dal díját a City of Starsnak. Remélem Hurwitz nem ment el túl messzire
5:18 Skyfall óta nem volt ilyen biztos a nyertes. Jó helyre került ez a díj is. Nagyon kis fülbemászó dal a City of Stars
5:20 Az est legszimpatikusabb beszéde eddig. Az egyik dalszövegíró megköszönte anyjának, hogy megengedte, hogy kilépjen a focicsapatból, hogy zenés pályára koncentráljon inkább
5:21 Jön az In Memoriam szegmens. Zsebkendőket elő :(
5:24 Oké, egy nagy FUCK YOU, hogy kihagytátok Bud Spencert... De komolyan. USA-ban nem volt olyan ismert, de ott is voltak közönségsikerei és ha komolyan gondolják ezt az "Egy nagy közösség vagyuk" dumát, akkor egy ilyen európai nagy ikont be kellett volna rakniuk
5:27 Rohadt nagy, folytatódik a Matt Damon alázás :D Affleck és Damon a színpadon, felkonferálva, hogy "Ben Affleck és vendége" Hatalmas. Most meg megszólal Damon és egyből lezenélik :D
5:30 Legjobb eredeti forgatókönyv következik. Na ez most lutri, nehéz jósolni
5:31 A régi város kapja! Rohadt életbe, de meg kellett volna nézni ezt a filmet átadóig, de nem tudtam. Lonergan szimpatikus beszédet mond
5:34 Legjobb adaptált forgatókönyv kövezik.
5:35 Holdfényé a díj. Vannak a filmnek holtpontjai, de együtt tudok élni ezzel. Jobban, mintha a Fences kapta volna
5:37 Még több keksz és süti potyog a plafonról. Ezt a poént is kimaxolják azért
5:42 Gyerek felébredt, kicsit lemaradtam
5:42 Legjobb rendező díja megy Chazelle-nek. Durva, 32 éves a csávó. De megérdemelte ezt
5:45 Hihetetlen, hogy ez a nő állandóan besül a szakértők előtt
5:47 Legjobb férfi főszereplő díja következik. Casey Afflecknek drukkolok nagyon, még ha nem is láttam a filmet. Na meg Goslingnak, még ha nem is feltétlenül neki kéne kapnia idén
5:51 Casey Affleck kapta a díjat. Bravó! Washington láthatóan elég zabos
5:53 Legjobb női főszereplő díja következik. DiCapriot ma látom először
Portman kapja majd valóban?
5:57 Emma Stone kapta. Durva. Ezt azért kicsit túlzásnak tartom. Nem jött még el neki az ideje, ezért a szerepért meg kicsit igazságtalannak tartom. Anélkül, hogy rossznak nevezném alakítását, ez nem Oscar szerep volt
6:00 Műsorvezetőnő meglepetésről beszél Casey Affleck díjánál, mert Goslingot várta :D Gábor felhorkantott, hú anyám, szegénynek azért kell önuralom
6:01 Ez kb olyan, mintha én lennék szuperhősös beszélgetés műsorvezetője
6:03 Faye Dunaway és Warren Beaty adja át a Legjobb film díját. De jó látni őket. Beaty bőven van már 80 felett, de jól tartja magát
6:04 Ebből a felhozatalból igazából a Kaliforniai Álomnak adnám, vagy az Érkezésnek. Durva, hogy a Hell or High Waternek egyszer sem mondták magyar címét
6:06 Félek tőle, hogy végül a Holdfény megkapja a Spike Lee bónuszt. Az azért túlzás volna
6:09 Kaliforniai álom a az év filmje. Várható volt, mint az Artistnál anno, hogy egy zsáner felélesztése azért erős pluszt élvez.
6:11 BOTRÁNY. Félreértés volt, a Holdfény a legjobb film. Beaty rossz borítékot kapott.
6:13 Hú anyám, többet 60+ ember nem jelent be nyertest. Ez marha kellemetlen volt
6:14 Hát ezt a pillanatot az Oscar örökre magával viszi teherként. Aki ezt nem látta élőben, az bánhatja. Ahogy hátul járkáltak mikrofonos emberek, tudtam, hogy valami gáz van

A gála végi botrány ide vagy oda, egy rendkívül élvezetes show volt. Jimmy Kimmel főnyeremény volt, rendkívül sok jó poén volt, a zenés betétek sem fájtak. Remélem Kimmel megmarad jövőre is. Én most lassan megyek melózni, remélem jól éreztétek magatokat és jövőre is itt találkozunk :)

Gábornak meg köszönjük szépen az említést, a Mindenkinek meg nagy gratula

Címkék: oscar

520 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://blogolkodom.blog.hu/api/trackback/id/tr5112295327

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Erpeti1997 2017.02.27. 05:38:21

It's raining doughnuts!

Alex Kósdi 2017.02.27. 05:38:23

Nyami, az 50 fokos levegő nélküli teremben mi más jöhetne jól, mint a süti és a fánk :D

vazzegabi 2017.02.27. 05:39:39

Közeledünk a végéheu és egyre szorosabb a mezőny. Ki mit tippel a végére? Szerintem bármi előfordulhat.

!Márk! · http://smokingbarrels.blog.hu 2017.02.27. 05:41:03

@vazzegabi: Én továbbra is tartom a Kaliforniai álmot, de most előlépett nálam amolyan titkos favorittá a Régi város is. Akkor viszont breaktáncot nyomok, ha az Érkezés nyer. :D

Kergeboci 2017.02.27. 05:41:15

Most már kezd nekem is fájni ez a műsorvezető leányzó

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2017.02.27. 05:41:24

női - Stone
férfi - Affleck
rendezés, film, - La La Land

Alex Kósdi 2017.02.27. 05:41:36

A filmszakértő, aki az IMDB-ről készül fel

Máté Kacsóf 2017.02.27. 05:41:42

@scal: az esélytelennek is kell valaki szurkoljon :D

Serfőző János 2017.02.27. 05:42:05

halle berry nem öregszik

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2017.02.27. 05:44:15

@Kergeboci: csak most? idióta picsa az elejétől fogva :D és itt dolgozik, a hülye dilettánsa

@Power...: ne aggódj nem fog

uccse 2017.02.27. 05:45:27

Nem sajnálom Chazelle-től, mert a Whiplasért nem kapott.

krcsirke 2017.02.27. 05:45:52

Szegény Mel, meghallgattam volna a mondanivalóját.

Borsoo 2017.02.27. 05:46:02

Szimpatikus ez a Chazelle gyerek. Azért én a másik D betűsnek adtam volna.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2017.02.27. 05:46:14

Freddy baszki azt áruld már el hol a francban láttad a Fencest? a Régi várost meg nem? :O

!Márk! · http://smokingbarrels.blog.hu 2017.02.27. 05:47:18

@scal: Tudom, racionális gondolkodású ember vagyok. :D

uccse 2017.02.27. 05:48:40

És egy pilanatra emlékeztettek minket, hogy Nicolas Cage Oscardíjas.

ThePiteG 2017.02.27. 05:48:48

Azért Brie se csúnya. :D

xcv2 2017.02.27. 05:50:06

Azért ha ezt megkapná Andrew Garfield az az év vicce lenne

ThePiteG 2017.02.27. 05:51:58

Na ennek örülök. :D

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2017.02.27. 05:54:21

mondjuk nem tom ki hitette el Caseyvel hogy jól áll neki ha Mel Gibsonnak öltözik

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2017.02.27. 05:55:22

@xcv2: ő is kurva jó volt pedig, erős a mezőny, szerintem pont Gosling volt a leggyérebb

!Márk! · http://smokingbarrels.blog.hu 2017.02.27. 05:55:41

@scal: Mondta a vörös szőnyeges résznél, hogy egy éppen forgó filmje miatt van szükség erre a fizimiskára.

xcv2 2017.02.27. 05:56:05

Mintha azt mondta volna még az elején, hogy egy szerep/munka miatt kell a szakáll

Richárd Jenes 2017.02.27. 05:56:24

Portmannek kéne kapnia!!

!Márk! · http://smokingbarrels.blog.hu 2017.02.27. 05:58:46

Stone nem volt rossz, de ezt Portmannek kellett volna adni.

xcv2 2017.02.27. 05:59:20

@scal: Hát szerintem pocsék volt. Egy percig sem tudtam komolyan venni a B kategóriás Forrest Gumpját.

Sicilia777 2017.02.27. 05:59:29

Ez egyértelműen Portmannek járt volna

ThePiteG 2017.02.27. 06:01:40

Emma cuki meg minden, de én se neki adtam volna.

!Márk! · http://smokingbarrels.blog.hu 2017.02.27. 06:01:50

Látszik a műsorvezető szakértelme. Mindenhol első számú esélyesként tartották nyilván Afflecket, de neki ez meglepetés. Meg persze ő a totál esélytelen Gosling-ot várta. -.-"

uccse 2017.02.27. 06:02:13

Bírom Gábor arcán a "te buta vagy" nézést valahányszor megszólal ez a nő.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2017.02.27. 06:02:39

"Casey Affleck meglepetés" valaki lője már le :D

amúgy leginkább Stonet cuccolnám szét :) a többi mehet a levesbe

Máté Kacsóf 2017.02.27. 06:03:07

Egyre kiváncsibb vagyok erre az asszonyra ott a dunánál, remélem vissza lehet nézni

vazzegabi 2017.02.27. 06:03:54

Borzalmas ez a műsorvezetőnő, remélem jövőre lecserélik

uccse 2017.02.27. 06:04:44

Warren Beatty még él? mik nem vannak?

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2017.02.27. 06:05:27

@Power...: az aranymálnát a Jackie paródiájáért, ha nem Stone kapta volna, Huppertnek ment volna, Portman totál esélytelen volt

xhalapex 2017.02.27. 06:06:25

@scal: Na és Michelle Williams?

Richárd Jenes 2017.02.27. 06:06:54

Remélem a Manchester by the Sea lesz a befutó

Erpeti1997 2017.02.27. 06:08:09

Itt Freddyvel egyetértek, Érkezésnek vagy a Kaliforniai álomnak kéne nyernie :D

uccse 2017.02.27. 06:10:31

Nem baj. A Mindenki nyert, más nem számít.

Serfőző János 2017.02.27. 06:10:40

Hát ez érdekes volt, köszi a társaságot bb jó8.

Richárd Jenes 2017.02.27. 06:10:42

Hát oké mondjuk inkább mint a fegyvertelen katona

Sicilia777 2017.02.27. 06:11:11

Sejthető volt, de azért reménykedtem valami meglepetésben

BBotond7 2017.02.27. 06:14:04

Most már odaadhatják a többinek is

Richárd Jenes 2017.02.27. 06:14:27

Hát nem megérdemelt a dolog

Erpeti1997 2017.02.27. 06:14:30

Húúúúú valaki most munkanélküli lett, sőt még örülhet ha csak a munkáját vesztette el, de Steve Harvey örülhet, hogy valaki csinált nála jobban égő bakit

!Márk! · http://smokingbarrels.blog.hu 2017.02.27. 06:14:36

Én rohadtul örülök a Holdfénynek, de ez akkor is nagyon gáz volt...

vazzegabi 2017.02.27. 06:15:07

Ez is történelmi pillanat marad az biztos :D

uccse 2017.02.27. 06:15:33

Jólvan. Akkor nem csak én láttam. SZÉP.

Alex Kósdi 2017.02.27. 06:16:36

"Just an Award Show..." próbáld ezt bemagyarázni a La La Land stábjának...

Kergeboci 2017.02.27. 06:16:50

Ez a kavarást félre téve, nagyon jó volt a Moonlight, volt egyfajta független filmes hangulata, de mint legjobb film? Ezt a díjat nem vagyok benen biztos, hogy tényleg azért kapta, mert ő lenne a jobb.

Alex Kósdi 2017.02.27. 06:18:31

Ennek ellenére is köszönöm a kellemes társaságot, a szerencséseknek jó pihenést, viszlát egy év múlva :)

uccse 2017.02.27. 06:18:52

Na megyek lefőzök egy kávét Bombából. A borotválkozást ma kihagyom. Mindjárt meló. Szerncsére nem a világ egyik legnagyobb cégénél végzek feleőség teljes munkát... Basszus, dehogynem.

Erpeti1997 2017.02.27. 06:18:55

Én itt köszönném meg nektek ezt a jó jó, hangulatos társaságot aminek részese lehettem ma éjjel, hát ez egy elég érdekes Oscar gála volt részemről, és örülök hogy veletek éltem meg ezt a történelmi bakit, szerintem összeszedem amit itt szemeteltem és alszok egy pár órát. Örültem, jövőre ugyan ekkor ugyan itt, veletek.

Sziasztok, jó éjszakát azaz reggelt :)

!Márk! · http://smokingbarrels.blog.hu 2017.02.27. 06:18:59

Amúgy ez a Holdfény stábjával is kibaszás, mert nem tudtak úgy örülni ők sem.

Richárd Jenes 2017.02.27. 06:19:30

Hát egy élmény volt köszi FreddyD a társaság is jó volt "találkozunk" a legközelebbi Filmbarátokban.

dobi100 2017.02.27. 06:19:48

Lehet Spike Lee gyorsan betelefonált, hogy nana... :D.
Amúgy sajnálom ,hogy nem az Érkezés nyert, szerintem az volt a legeredetibb és a legszórakoztatóbb is ,dehát túlkompenzáció forever...

dobi100 2017.02.27. 06:20:39

Amúgy köszi a társaságot és jóéjt.

krcsirke 2017.02.27. 06:21:08

Na jó éjt, kösz mindent, mindenkinek!

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2017.02.27. 06:21:09

@xhalapex: őt is naná, már az egy hét Marilynnel óta

szerintem ez is egy megbeszélt poén volt :D

ThePiteG 2017.02.27. 06:21:20

Köszönöm a blogolást és a jó társaságot. Ez a végén valami hihetetlen volt, nem is értem, hogy történhetett meg.

UndeR 2017.02.27. 06:21:23

Köszönjük szépen!

Mindenkinek jó pihenést/kitartást a nap további részére!

Sziasztok

xhalapex 2017.02.27. 06:21:35

Azt hittem ez a szokásos nyálaskodás, hogy nem is mi nyertünk, hanem mindenki nyert, főleg a Moonlight. A háttérembereket szerintem már fenyítik.

Pál Roland 2017.02.27. 06:22:12

Ahj, hát legjobb rendező, lehjobb vágás, legjobb női főszereplő. Kit érdekel ha vissza kell adni a tavalyi "nincs fekete jelölt" balhét. Jah, és hogy meleg is? Adjunk neki még 10-et.

vazzegabi 2017.02.27. 06:22:53

Köszönjük a blogolást! Jövőre ugyanitt. Jó éjt mindenkinek!

Sicilia777 2017.02.27. 06:26:05

Érdekes este volt, a végét leszámítva nagyrészt tetszett az idei gála, a díjazottak többségébe sem tudnék belekötni.

Köszönöm a blogot és a jó társaságot! :)
Jó pihenést mindenkinek!

drag22 2017.02.27. 06:26:48

Köszönöm a társaságot, szép napot nektek!
Tehát nem egy előre megbeszélt poén volt a végén, akkor ez valós baki volt?

BBotond7 2017.02.27. 06:30:29

M. Night ShyamalanVerified account‏@MNightShyamalan 7m7 minutes ago
More
I wrote the ending of the academy awards 2017. @jimmykimmel we really got them!

hahahahaha :D

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2017.02.27. 06:38:32

mondjuk az Index szerint is NYOLC jelölt volt a legjobb film kategóriában

de hát ez Sajó Dávid, sokat nem, szabad tőle várni

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2017.02.27. 06:41:46

Robert Vaughn-t se láttam az In memoriamban, Guy Hamiltont se,

xhalapex 2017.02.27. 06:43:23

@dobi100: Na ez jó :D Lelki szemeim előtt látom is a jelenetet.

Kergeboci 2017.02.27. 08:04:29

Legalább született egy jó poén. M. Night Shyamalan bevallotta, hogy ő írta az Oscar idei forgatókönyvét:

twitter.com/MNightShyamalan/status/836084032798670848
süti beállítások módosítása