Bár a Bizkit után a Papa Roach a kedvenc bandám, azt nem mondhatnám, hogy rögtön megjelenéskor megvettem vagy faltam volna új muzsikájukat. Bár egymás után megvettem őket, a Getting Away With Murder lemezük óta nem volt rá példa, hogy rögtön megjelenéskor lecsapjak egy példányra. Pedig most pont ez történt, viszonylag tűrhető áron (3300 ft) és egyszerűen kaptam meg online bolton keresztül.

Bár utóbbi eresztéseik sajnos messze nem olyan nyersek és örökzöldek, mint mondjuk az első két albumuk (Infest,LoveHateTragedy), de kellemes rock. Nem (nu) metal, hanem már csak rock. Nézzük mi a helyzet ezzel a lemezzel.

 -Engage

Kellemes kis rörid intró, amely kapcsolódik az igazi kezdéshez később. Semmi extra, múltkori lemezek kezdetei azért ütősebbek voltak.

-Still Swingin

Hoppá! Mi van itt? Ez valami Infest szerű stílus, a refrén meg marha fülbemászó. Kár azért a jó félperces dubstep/drum and bass marhaságra. Tökre nem illik oda. Ennek ellenére nálam egyértelműen az album legjobb dala.

 -Where did the angels go?

Szintén meglepően (és örvendetesen) keményen indul és úgy egyáltalán egy klassz kis dal. Érdekes módon maga a szöveg jobban bejön mint a refrén, igaz annak csak az eleje nem tetszik. A dal végén még kiáltások is vannak. Micsoda meglepetés! Ez mindenképpen egy ütős kezdet!

-Silence is the enemy

Kicsit furán indul, elektromos hangzás itt szinte végigkíséri a dalt, a marha jó kis refrénbe ugyanakkor jól beleillik. Maga a dal nem rossz, de az előző két dal hangzását jobban preferálom.

-Before I die

Megint elektro és autotune-ból is jutott. Ajjaj… Maga a dalszöveg elég jó, már ha figyel rá valaki. Refrén szintén fülbemászó, de a maradék annyira nem jött be. Ilyet például élőben rohadtul nem erőltették. Legalábbis nézőként szétunnám magam.

-Wish you never met me

Unalmas. Egy olyan tipikus töltelék dal.

-Give me back my life

Frankó ritmus kíséri végig a dalt, már rögtön az elejétől. A refrén ütős és úgy egyáltalán örülök, hogy végre hangszereké a főszerep szintetizátorok helyett. Az átvezetős rész ugyanakkor kihagyható lett volna, megtörte a lendületet.

-Breathe you in

Szintén töltelékdalnak tekintem, nagyon egyformán hangzik az egész, refrén sem különösebben emlékezetes.

-Leader of the broken hearts

Ha a viszonylag tűrhető refréntől eltekintünk, kicsit olyan mint valami pörgősebb Depeche Mode dal. Annyira nem nyerte el tetszésemet

-Not that beautiful

Itt meg pont fordítva mint az előbb. Jobban tetszik a sima vokál mint maga a refrén. De mindez közepesen színvonalon.Kicsit hullámvölgyben van az album.

-Walking Dead

Milyen poén lenne ezzel a dallal valami frankó “The Walking Dead” sorozatmontázst elkészíteni, de sajnos nem valami alkalmas rá. Szintén jobban tetszik a vokál, mint a refrén, azt kicsit ötlettelennek találom.

-Won’t let up

Na végre! Valami ilyenben reménykedtem még! Itt az elektro és a gitár remekül összedolgozik, ehhez a régi stílusuk is visszaköszön újra, marha jól rappelget Jacoby, aztán belekezd énekelni a szintén remek refrénben. Második legkedvesebb dalom a lemezről.

-As far as I remember

Na, akkor a legvégére jöjjön a leggyengébb darab. A refrén még ment valamit, de egyébként nem hogy csak unalmas, hanem kifejezetten rossz is. Mit keres az ilyen egy Papa Roach albumon?

Összegezve nem ez a legrosszabb albumuk (az talán még mindig a Metamorphosis), de hogy még csak dobogós sincs, az is tuti. Pedig olyan jól indult, de aztán úgy a felétől elmerült a jellegtelenségben, amiből már csak a “Won’t let up” tudott valamelyest felrázni. Az örvendetes, hogy próbáltak a kezdeti időkből is visszahozni valamit. Bár az Infest album stílusát (és minőségét) már nem nagyon fogják újjáéleszteni (igazából miért nem?), de legalább már ezért a kikacsintásért hálás voltam. Kéne már valami masszívan kemény lemez tőlük, mert e tekintetben kicsit mintha egy helyben togyognának 3-4 lemez óta.

6,5/10