HTML

Blogolkodom, tehát vagyok

Ami eszembe jut, időhatárok, elvárások nélkül E-mail címem: rosszpcjatekok@gmail.com

Firka

Friss topikok

Címkék

Új sorozatot indítanék, ahol felsorolom a kedvenc akármilyeimet.

DVD gyűjteményemet látva feltűnhetett nektek, hogy bizony aktívan fogyasztom a horror műfajt is, úgyhogy nem feltétlenül sorrendben, de íme kedvenc horrorfilmjeim:

1. Texas Chainsaw Massacre (Remake): Ez az egyetlen, amire határozottan kimondhatom, hogy ez a kedvenc. Biztosan sok ember elcsodálkozik most ezen, de szerintem ez a film úgy zseniális, ahogy van. Mondhatni hibátlan. Rengetegszer láttam már és nem sajnáltam rá a közel 6000 forintot az akkor frissen megjelent duplalemezes kiadásra, amely egyébként egy tényleg tisztességesen összerakott kiadvány.

Véleményem szerint, az új film a régit szinte minden tekintetben veri. A réginél borzasztóak voltak a karakterek (csak azt mondom fogyatékos testvér...), az újnál mindegyik a helyén volt. A díszlet, a film felépítése, maga a horrorjelenetek sokkal jobbak, egyedül talán az eredetinek a hangulata volt hatásosabb, mert valóban elég nyomasztó volt néha, gondolok itt pl a vacsorára. Az eredeti sem rossz, de mai szemmel eszem ágába sem jutna kiemelkedő (horror)filmnek nevezni.

Egyébként a Remake előzményfilmje is igen jó, ajánlom azt is. Véleményemet arról a linkelt oldalon tudtok olvasni. 

- Az ördögűző: Ha van olyan, hogy időtlen klasszikus, akkor az ez. Hiába láttam már rengetegszer a filmet, minden egyes alkalommal olyan brutálisan libabőrös leszek, hogy azt elképzelni nem tudjátok. Tudom pontosan, hogy mi jön, de a végeredmény mindig ugyanaz... Egy igazi mestermű, amelynek szerkezetét tanítani kéne a mai rendezőknek. Nem elkapkodva, de nem is feleslegesen időt húzva adja a folyamatos idegörlő dózisokat, amely az utolsó fél órára olyan elképesztő finálévá dagad, hogy a karfát szorongatva bírod csak elviselni. A nyers, de mégis igényesen explicit, nyomasztó előadásmódja ma is teljesen hatásos, el nem bírom képzelni, hogy milyen lehetett ezt átélni 1973-ban. Amitől különösen szimpatikus még a film, hogy a karakterek nagyon realisztikusak. Pont azokat a kérdéseket teszik fel, amit bárki más feltenne, ugyanúgy felhagyna a racionális gondolkodásmódot, ahogyan mindenki más is, aki meglátja azt, amit ők. Aki még nem látta volna (van olyan?) az mindenképpen a rendezői változatott nézze meg, mert vannak felújított és kiegészítő jelenetek, amelyektől tényleg jobb a film. 

UI: Az ördögűző: A kezdet is igen jó. Csak ne akarjátok az eredetihez mérni. A készítők sem ezt akarták.

- Holtak Hajnala (Remake): Még egy film, ahol szerintem a remake kivételesen messze jobb az eredetinél. Az újat megnézve egyből kikölcsönöztem az eredeti "klasszikust" is és elképesztő, hogy mennyire csalódtam.  Elfogadom, hogy az akkori időkhez mérten, az a film korszakalkotó lehetett, de ez nem változtat rajta, hogy szerintem az a film kifejezetten rossz. A színészek pocsékok voltak. Tudom, hogy horrorfilmekhez nem kell kiemelkedő színvonal, de még ahhoz képest is rémes volt. A zombik nevetségesek voltak, hiszen gyakolatilag csak félre lehetett volna lökni őket és csókolom. Nagyon tehetségesnek kell lenni ahhoz, hogy valakit egy olyan megöljön. Nálam ez a két dolog elég is volt, hogy elrontson mindent.

Az új verziónál gyakorlatilag mindent kijavítottak, amit ki kellett. A karakterek elevenek voltak, izgalmas volt, kellően brutális és a vége kifejezetten tetszett. Valahogy így kéne lennie minden remakenek. 

-28 héttel később: Kár vitatni, az első rész is nagyon jó, csak nekem a katonai központos rész kicsit elrontotta az összhatást. Kár volt belevinni ezt a meghibbant történetszálat. A folytatás már sokkal komplexebb és pont jól adagolta a kötelezőt, hogy hű legyen az eredetihez, de ugyanakkor ne egy sima önismétlés legyen. Én nagyon örülnék, ha lenne egy 28 évvel később is... 

 

-It (A gonosz): Nos ez az a film, amitől gyerekként álmatlan éjszakáim voltak...De tényleg. Voltam olyan hülye, hogy 8-9 évesen belenéztem ebbe, mikor a tv-ben ment és kb pár perc után borzongva el is rohantam. Az eleje olyan félelmetes volt akkor, hogy komolyan mondom, vagy 7-8 évig nem is mertem egy új esélyt adni neki. Aztán megnéztem (nappal), felnőttként meg már megvettem dvd-n. Ma már persze hülyeségnek tűnhet az egész, de a mai napig azt mondom, hogy a filmnek van egy brutálisan nyomasztó hangulata, amelynek köszönhetően maga a horror inkább a fejedben játszódik le, mert a film maga nem kifejezetten véres. A karakterek nagyon jók, a közel 180 perces időtartam ellenére szórakoztató, csak ne lenne az az utolsó 5 perc, amely valami olyan észbontóan elcseszett, hogy a mai napig nem bírom felfogni, hogy hogy a francba lehetett ezt komolyan gondolni? Botrány... 

 

Címkék: film

49 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://blogolkodom.blog.hu/api/trackback/id/tr502446003

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

-=RockerLaLee=- · http://rockerlalee.blog.hu 2010.11.13. 12:40:46

Ajjaj, van pótólni valóm :D
Ezek közül egyedül a Holtak Hajnalát (régi és új változatot is), illetve a 28 Héttel Későbbet láttam. Rémlik valami a Texasi Láncfűrészes remake-ről is, de nem vagyok biztos benne, hogy láttam végig.

Na igen, amúgy a régi Holtak Hajnala akkoriban (1978) elég korszakalkotó volt, de tény, hogy az egyik alap-klasszikus zombis film. Számomra pluszban egy kis betekintés a 70-es évekbe, hiszen a környezet, ruhák, stb. mind-mind korhű volt. A remake is elment egynek, bár én a futkosó zombikat nem szeretem. :)

A 28 Héttel Később-be már inkább illenek azok a rohangászó fertőzöttek, meg az egész tényleg jól meg van csinálva. Az elején, mikor a fickó otthagyja a feleségét, mindig felbosszant.. Viszont az a rész, amikor a sötétben sarokról-sarokra menekülnek a mesterlövészek és a zombik elől.. az valami hihetetlen. Egyébként ha minden igaz, lesz folytatása, a 28 Hónappal Később. Aztán lehet, hogy lesz 28 Évvel Később is.. én megnézném :)

algi 2010.11.13. 12:47:05

A gonosz (vagy "Az", ahogy a műsorújságban szerepelt annak idején - persze idézőjelek nélkül) tényleg nagyon durva. A befejezést fogalmam sincs, hogy gondolták. Vegyük úgy, hogy azt akarták, hogy a nézőket megnyugtató befejezés érje, és én is nagyon megkönnyebbültem, amikor ez az egész gonosz bohócos kísértet dolog egy primitív boss-fightra egyszerűsödött le.

Egy ideig nem mertem tojást enni, és csak lassan, fokozatosan gyűrtem le a félelmemet. (Igazából nem múlt el, csak bízom a tudományos gondolkodásmódban, amikor feltörök egy tojást.) Eleinte az volt a megoldás, hogy rögtön kettévágtam, hogy lássam a belsejét, ma már inkább azt követem, hogy rögtön beléharapok, lesz-ami-lesz alapon. Szóval tényleg maradandó sérüléseket tud okozni ez a film.

A Holtak hajnala nekem se jött be. Persze, van egyfajta társadalomkritika az alaphelyzetben, de órákon keresztül nem viszi el a hátán a filmet. Sztem egyébként a legeleje a legizgalmasabb, amikor a kommandósok gyilkolják a zombikat. (Amikor szétrobban az a fej, az nagyon állat volt.) Én viszont nem mint a remake eredetijét, hanem mint az eredeti Élőholtak éjszakája folytatását néztem meg: az sokkal jobb volt. Úgyhogy ajánlom neked a Romero féle Night of the Living Deadet, az első modern zombifilmet (abban a filmben teremtette meg a zombikra vonatkozó szabályokat, pl. hogy emberevőek, hogy a fejüket kell elpusztítani stb.)

Egyébként fekete-fehér és public domain, szóval könnyen beszerezhető a netről, csak arra kell vigyázni, hogy jó minőségű legyen. (Javaslom az Internet Archive-ot.)

A 28 nappal későbben nekem se volt szimpatikus a katonás szál, de egyrészt valószínűleg szándékosan zökkenti ki az embert az átlagzombifilmből, hogy valamiféle mondanivalót helyezzen el a szerző benne, másrészt a Day of the Deadre (a Romero féle Dead-trilógia 3. részére) utal, amely teljes egészében egy katonai bázison játszódik. (Szerintem az amúgy az eredeti Day jobb volt az eredeti Dawnnál. Magyarországon Cannibal Holocaust II címen is vetítik.)

Az Ördögűzőről alkotott véleményeddel 100%-ig megegyezik az enyém. Persze valószínűleg a popcornfogyasztóknak nem tetszene a film eleje, ami nélkül viszont nem értenénk a pap indítékait. Egyébként durva, hogy felnőtt fejjel, a tévében fullscreen nézve is mekkora hatással volt rám. Lehet, hogy kissé bassza a misztikát, de én marha szívesen megnézném, hogyan csinálták meg a trükköket (még, ha tényszerűen tudom is, hogy mi hogyan lehetett).

freddyD 2010.11.13. 13:04:27

@algi: Youtube-on van egy pár érdekes videó az ördögűző trükkjeiről. Érdemes rákeresni. Ott van az eredeti póksétás jelenet is, amelyet utólag (hála égnek) digitálisan felújítottak és így be is került a filmbe. Anno a rendező nem volt megelégedve vele és kivágta.

Most jelent meg nemrég a 2 lemezes Ördögűző DVD. Nekem a régi 1 lemezes van meg, lehet hogy beruházok az extra lemezre is, feltéve ha valahogy megszabadulok a régitől, mert ennyire azét nincs luxus, hogy kettő legyen valamiből :P

freddyD 2010.11.13. 13:06:50

@algi: Ja és Algi.
'Az' a kacsintós jelent megvan? ;) Na ATTÓL befosok minden alkalommal

Lámadmirális 2010.11.13. 13:17:34

Szerintem a legeslegjobb horror az Alien 1. A többi el van ***** mint a ****, de az első olyan hihetetlen jó, hogy na:d (legalábbis nekem)
Én láttam a 28 héttel későbböt, de annyira nem volt bejövős :/ Főleg ahogy az első "átváltozás" megtörtént, ehh...
A 28 nappal később jobban bejött nekem, de abban igazad van hogy a katonai központos rész elcseszett. Habár kicsit reálisnak hangzik, de azért eléggé hihetetlen hogy katonák így elvesztik a fejüket. Na mind1. Texasi láncfűrészes annyira nem jött be, nem volt rossz de nem hagyott bennem mély nyomot.
Se a holtak hajnalát, se az ördögűzőt se "AZ"-t nem láttam, de megfogom őket nézni ha így ajánlod:P "AZ"-t többen is ajánlották hogy nézzem meg, csak eddig lusta voltam beszerezni >.<
Nem tudom te mennyire szereted az amerikai manga-fílinges animációs filmet (manga szó rémisztőnek hathat, de köze nincs hozzá) de ha nem undorodsz tőle nézd meg a Dead space-t (nem a játékot, a filmet:D) mert szerintem még az is egy hatalmas alkotás. Az eleje kicsit összevissza, de utána rendeződnek a dolgok, de megéri azt kivárni:P Nekem nagyon bejött.

algi 2010.11.13. 13:24:42

@freddyD: Én annak a filmnek az emlékeit már rég elfojtottam. :)

mate211 2010.11.13. 13:24:52

Nekem a kedvenc horror filmem a Ragyogás, tömény félelem, idióta "sötétből előugrok,húdeijesztő" részek nélkül.Igaz, Kubrick kicsit megkeverte a regény alapjait, de még így is bőven zseniális. A fentebb említett filmek közül egyedül az Azt láttam.Nem jött be, főleg azért mert a regény az egyik kedvencem, a filmtől pedig jóval többet vártam. Egyedül Pennywise-t alakító színész játéka jött be nagyon.

stargatelost · https://twitter.com/stargatelost 2010.11.13. 16:26:53

A két remake-es véleményeddel nem is tudnék jobban egyetérteni :) Meg annak is örülök, hogy két zombifilm is bekerült a top 5-ödbe :D

freddyD 2010.11.13. 16:33:54

@mate211: Na a Ragyogás az, amivel én sosem fogok "kibékülni". Szó sincs róla, hogy rossz film volna, de szerintem egyáltalán nem volt félelmetes. Remek volt a rendezés (pl tricikli), de valahogy nem érzem klasszikusnak.

Stephen King sem volt elájulva tőle, le is forgattatta újra

algi 2010.11.13. 16:46:27

Re: Dawn of the Dead. Egyébként az eredeti filmnek két változata van: az egyik, amit Romero sebtiben vágott össze, hogy kijuthasson Cannes-ba, meg egy másik, amit aztán feszesebb tempójúra vágtak. Sajnos az előbbit (azon a címen, hogy director's cut) nyomják orrba szájba, pedig az utóbbi a felsőbbrendű vágás. Szóval nekem még vannak fenntartásaim, hogy ez talán jobb film lenne, mint amit láttam.

A Ragyogást én se nevezném horrornak, de filmnek viszont klasszikus szvsz. Vannak benne felejthetetlen jelenetek, pl. amikor Jack Nicholson baltával átüti az ajtót. (És most nem arra gondolok, amikor átnéz a lyukon, hanem amilyen dinamikusan vették fel, ahogy üti baltával.)

Mondjuk Stephen King filmek tekintetében lejáratta magát a kamionossal. Kubrick szerintem jobban ért a témához, mint ő.

Nuclearvision · http://nvision.blog.hu/ 2010.11.13. 17:09:49

Az It-nek a vége valóban rémesen gagyi, nagyon elrontotta azt a hangulatot, ami az addigi 175 perc okozott :(

Setemény 2010.11.13. 18:46:49

A lista filmjei valóban mind remekek. Nekem csak annyi kivetni valóm van, hogy a Texasi és a Holtak hajnala eredeti nekem jobban tetszik. :) Az a vicces, hogy sok helyen lesznobozzák az embert, ha ilyet mer mondani... Ja meg a 28 nappal később is jobb szerintem. :)

Setemény 2010.11.13. 18:49:20

Az ördögűző DVD nálam tuti vétel lesz. A régi kiadás úgy sincs meg.

Gaben No.1 2010.11.13. 18:54:25

A 28 héttel később szerintem egy baromi jó film lenne, mert a nyitójelenet valami lélegzetelállítóan izgalmas és nem gondoltam volna, hogy Jeremy Renner tud szimpatikus figurát is játszani. Viszont ami az összhatást elrontotta az a két gyerekszereplő. Nem elég, hogy életképtelen hülyegyerekek, de valami olyan szinten idegesítőek(főleg a fiú), hogy a hajam téptem és vértam mikor kapják el a zombik :(

Dj.Pk 2010.11.13. 18:54:53

@freddyD: Á, ugyan, arra ki ne emlékezne, a legjobb rész! A hideg kirázott tőle, mikor kacsintott majd elégett;)

Gaben No.1 2010.11.13. 18:56:22

@freddyD: Szerintem is túl van hypolva a Ragyogás. Végig vártam, hogy mikor fogok félni, de semmi sem történt

Clois 2010.11.13. 19:47:42

Na én ezek közül csak a Texasi-t láttam ami elsőre jó volt,de másodszorra már úgy belegondoltam, hogy ez azért (nekem) már túl szadista. Mondjuk én alapból nem vagyok akkora nagy horror kedvelő, ha meg horror akkor is elég nagyok az elvárásaim, amit a Texasi nem tudott nekem megadni. Úgy hiányzott belőle a rejtély meg hasonlók :S Maradod a Falunál :)

Ellenben az ördögűző meg ez az IT egész érdekesnek tűnik :)
Ugye kaphatóak ezek még valahol ?

Setemény 2010.11.14. 00:51:18

@Clois: Az ördögűző most jelent meg hiper-szuper DVD-kiadásban. Ha látatlanban nem szeretnél ennyit kiadni érte, akkor egy kölcsönzést javaslok, de szerintem nem csalódnál. Az It már sajnos joglejárt, így azt csak kölcsönözheted, sajnos vaterán és teszveszen se láttam most. Talán máshol még lehet, járj nyitott szemmel. Ja és szerintem, ne maradj a Falunál...:) Shyamalannak szerintem csak két jó filmje van: Hatodik érzék, Jelek, a többi filmje...hát... Bár ez az én véleményem.

A Ragyogás szerintem igenis nagyon jó film, bár tényleg nem egy hatalmas horror. Szerintem az volt a baj, hogy úgy ültetek le, hogy majd nagyon félelmetes lesz meg ilyenek. Az meg hidegen hagy, hogy King mit gondolt róla. Számonkérte egy művészen azt, hogy kreatív mert lenni. Oké tudom, hogy könyvfeldolgozás, de Kubrick nem volt egyszerű eset. :)

Nuclearvision · http://nvision.blog.hu/ 2010.11.14. 09:34:53

Még annyit hozzátennék az It végéhez, hogy Stephen King sajnos hajlamos rá, hogy az amúgy zseniális filmjeit elrontsa valami idióta Sci-Fi dologgal. Remek példa erre a Köd film.

Clois 2010.11.14. 12:05:48

@Setemény: Kösz a tippet :) amugy azért én bírom Shyamalan filmjeit, de mondjuk nem a falu a kedvencem ,azt csak azért írtam mert aktuálisan az az egyetlen horrorfilm ami birtokomban van. Mint mondtam nem vagyok akkora horror rajongó :) inkább a Holló és a Forrest Gump féléket kedvelem :)

Setemény 2010.11.14. 12:29:53

@algi: :D

@Clois: Érdemes csemegézgetni a horror műfajban. Rengeteg kiváló alkotás született az évtizedek során (és rengeteg hulladék). Mellesleg én se csak horrort nézek. Kedvenc filmem a Werckmeister harmóniák. :)

Egyébként erre a Kubrick-King kapcsolatra visszatérve. Érdekes, hogy nagyjából ezzel egy időben, a Szovjetunióban forgatott egy bizonyos Tarkovszkij-Lem páros. A dolog pikantériája az, hogy az addig baráti kapcsolatot ápoló rendező és író a forgatáson összeveszett, nagyjából hasonló okok miatt. Megjegyzem maga a film zseniális mestermű, amelyet az amerikaiak remake-eltek (milyen meglepő). A remake amúgy teljesen korrekt. Amúgy ti nem vagytok rosszul ettől a remake-áradattól? Értem itt a régi filmek remakejeit, vagy a remek európai, ázsiai filmek (szinte mindig pocsék) remakejeit.

dreamZ 2010.11.14. 14:07:42

Ezek mind nagyon érdekes és jó filmek kivéve az IT én csak azért mondom ezt mert még nem láttam.

A texaszi én mind a kettő változatot láttam és hát hogy mondjam kicsit idegesítő volt hogy olyan "észt" tulajdonítottak a gyilkosnak hogy mindig minden körülmények közt tudta hova bújnak el ez még úgy rendben volt végignéztem oké csak 1 kicsit már túl brutális szóval már annyira beteges és szadista hogy el képzelni nem tudom hogy ezt a való életben meg történt vagyis meg történt csak kétlem hogy ilyen durván...ez a véleményen...

Sajnos az ördög űzőnek csak a másik részét láttam az nagyon tetszett igazából nem tudok rá rosszat mondani esetleg a végén amikor a gyereket kellet meg menteni...jó volt a rész de mi a francnak rabolta el a gyereket?? bár régen láttam és lehet nem emlékszem rá...ezért el nézést kérek.

A Holtak Hajnala baromi jó film egyedül a terhes zombi anyás zombi gyerek rész nem tetszett amúgy baromi jó adrenalin és félelem bomba...

A 28héttel később annak is láttam a másik részét és nekem is ez jobban tetszett bár annyira az agyamba férkőzött az egész film hogy el hittem mindent és a végén amikor mutatja hogy minden nagy városba el jutottak hát ott a félelem már a plafonon volt szóval nagyon ütött csak az a szőke hülye gyerek idegesített állandóan. Az apa hát attól be **** eszméletlen volt amikor az arcára közelítettek...

Az It biztos jó lehet...

dreamZ 2010.11.14. 14:42:52

De azért ha jobban körül nézünk horror filmek terén találunk még nagyon jó filmeket...
pl:
A rettegés háza
Hostel
Gyilkos Tréfa
Árva
ez nem biztos hogy horror az Ideglelés 2
Rettegés foka
Viasztestek
Tébolyultak
A gépész
Félelem.com
Álmos völgy legendája
Rémálom az elm utcában mindegyik rész jó
Kegyetlen titok

szóval van még bőven horror film ami meg dönthetné ezt a listát de ez csak az én véleményem köszi hello :)

Zeratul86 2010.11.14. 17:21:35

Látom az én kedvencem nem került be a Top 5-ödbe.:(
De az IT az enyémben is benne van.:)
A Texasi láncfűrészes nem a kedvencem, a többi nem rossz, bár a 28 héttel később című alkotást nem szándékozom beilleszteni a saját gyűjteményembe. De azért jó volt a felhozatalod.:)

Dr.Jones · http://mediaviagra.blog.hu 2010.11.15. 11:21:57

A Texasi remake duplalemezes változata nálam is ott figyel a polcon, tényleg nagyon jó film, én is rengetegszer láttam. A listádon szereplő összes filmet láttam, de a többi nálam nem olyan meghatározó szerepű, inkább csak szimplán a "jó, de felejthető" kategória.

AR5T7 2010.11.15. 12:19:02

@dreamZ: a darkness engem is meglepett, egy szabvany kis horrofilmet vartam, erre egy eleg korrekt alkotast kaptam, de azert a klasszikustol nagyon messzevan. a hostel meg rendben van, elsore eleg mely hatast kelt, tobbszori nezesre mar mas a helyzet. a 2. reszerol ne is beszeljunk, ugy szar az egesz ahogy van. a tobbi film viszont, ami a listadban szerepel...eleg gyenge muvek. amugy ha horro: akkor azsia. gtotesque, ju-on, shutter, premonition, mind mind hihetetlenul jo horrorfilmek. bar en az ilyenfalytakat kevesbe szeretem. a kedvenceim az inkabb realis horrorok. pl : Gone (bele a semmibe, bar ez mar inkabb thriller). a realis horror hatarait surolja meg a halalos kitero 1. es a sziklak szeme. (wrong turn, the hills have eyes) de csak az elso reszek. amugy a hills have eyes-t en egy gagyinak hittem, egy baratom vett ra a megnezesere, hat nem bantam meg. a wrong turn mar kicsit gyengebb, de ha a film koltsegvetesere vetunk egy pillantast, mar mas a helyzet (leszamitva hogy a film eleje egy hatalmas SABLON....). Amugy csodalkozom hogy freddyD kihgyta a The Thing -et. a felsorolt filmek jok, bar nekem az eredeti dawn of the dead jobban tetszett, de ha mar itt tartunk, a 28 hettel/nappal kesobb jobb volt. nekem az elso resz valahogy jobban tetszett. az IT-re pedig nem tudok mast mondani, mint hogy zsenialis. nagyon fiatal voltam mikor eloszor lattam, igy nekem a vege is tetszett. Pobaltam rovidre fogni, de latom ez nem megy nekem...Jo ejt (:

dreamZ 2010.11.15. 20:28:39

Az én top5 de csak az enyém jöhetnek kommentek..

(1)A Rettegés háza:
Nekem ez alapból már hogy igaz történet alapján az már nekem alapból tetszik
Egyszerűen hatalmas az egészet gyerek ként láttam és be ka***tam nagyon jó és rémisztő 1xerre. Jó szereplők jó meg valósítás és nem cicóztak nyomi történetekkel jött a "rettegés" egyből...

(2)Disturbia:
Egy nagyon jól meg szerkesztett film Jó szereplők fokozatosan rá jövünk a borzalma dolgokra és ez nagyon jó a félelem itt is a magas fokon ez csak azért második mert az elején a történet idegesített de hát persze az is kell..

(3)Ideglelés-Ideglelés 2:
Hihetetlenül félelmetesek és jók é hát természetesen igaz történet alapján
szerintem ezt is ismeri mindenki és jön a rettegés az elejéről orba szájba felejthetetlen élmény.

(4)Holtak hajnala:
Egy nagyon jó zombis horror film erről nincs mit mondanom sztem mindenki ismeri...

(5)Drag me to hell:
Szellemes horrorfilm, ami legalább annyira vicces mint amennyire félelmetes. Egyik pillanatban nevetsz, a másikban összeszarod magad az ijedtségtől. Ennyire jó ez a film! És felejtsd el a happy end-et.

freddyD 2010.11.15. 21:42:17

@dreamZ: Ideglelés igaz történet alapján? ;)

A Disturbia megvan dvd-n, még nem néztem meg. Mondjuk azt inkább thrillernek hittem, mint horrornak

algi 2010.11.15. 21:56:02

@freddyD: Nem tudtad? A Cloverfield is igaz történet alapján készült. ;)

Setemény 2010.11.16. 13:00:20

@dreamZ: Az Ideglelés első megtekintésre nem volt rossz, de én másodjára kifejezetten untam. A második rész, háát... A rettegés háza szintén egyszer-nézős. De ez az én véleményem. A Drag me to hell egész jó, bár a Gonosz halott szerintem jobb. :)

Shogo · http://cyanideandhappiness.blog.hu/ 2010.11.17. 16:51:26

@freddyD: Kacsintós jelenet? Ha azt mondom, fotóalbum, egyre gondolunk? :)

Shogo · http://cyanideandhappiness.blog.hu/ 2010.11.18. 08:34:13

@freddyD: Attól máig kiráz a hideg, hiába olvastam csak a könyveket. Bár amikor másodszorra visszamegy Bill Eddievel, akkor már nem annyira para. :p

dreamZ 2010.11.18. 21:58:34

@freddyD: Tényleg a nevéről jutott eszembe a Shogo nevű játékot nem akarod be mutatni igazából nekem tetszett és nem figyeltem a hülyeségekre de te hátha találsz vicces dolgokat... :D amúgy ígérem letöltöm az IT-et és meg nézem mert már kíváncsi vagyok...

Lottie 2010.11.19. 14:00:11

Az It szerintem semmi különös, bár mi tesómmal gyerekként anno komplett King agyszüleményeket adtunk elő a karácsonyra kapott bábszínházunkban a kis barátainknak. : D (A favoritom a Kedvencek temetője volt.)
Az ördögűző viszont valóban üt.

algi 2010.11.19. 19:37:22

OFF:

Nem tudom, ez mennyire új neked, de végre valaki normálisan elmagyarázta, mi ez az egész Lost dolog:

www.youtube.com/watch?v=-HWECQa23Cs

bbbarniii 2010.11.21. 09:42:24

'Az', aki miatt körülbelül nyolc, ha nem kilenc évet rettegtem, és mióta láttam azt a filmet, félek a bohócoktól, és nem kamuzok. Az ördögűzőtől szó szerint befostam. HD televízión azt nézni... ne tudjátok meg, milyen. Kijött belőle végre a kétlemezes rendezői változat is, viszont egy Blu-Ray változatra is simán beruháznék- eltekintve attól, hogy én azokat gyűjtöm. Érdekes lenne, nem? Egy 2.40:1-es képarányban a kislányt megszállt ördög vicsorítása... most gondoljátok el, '73-ban, nagy moziteremben adták ezt le... hát minimum, hogy valaki összeszarta az ülőhelyét. Az Ördögűző elméletileg olyan nagy botrányt kavart, hogy a mozikat, ahol leadták, sokszor beperelték. 'Az'-ról meg azt olvastam, hogy egyesek a nézése közben rosszul lettek, kimentek a moziból. Hát, ja. Körülbelül én is ezt tettem volna. Olyat is hallottam valahol, hogy a biztonsági őrök, akik figyelték a nézőket, nem mertek bemenni a terembe.
Amit még én ajánlani tudok, mint horrorfilm, az mindenképpen az a Péntek 13 Remake, ami szerintem több szempontból leveri elődjét.

freddyD 2010.11.21. 09:58:45

@Barnileonidasz: Tudomásom szerint az "Az" sosem ment mozikban, mert tv-film.

bbbarniii 2010.11.21. 10:09:53

@freddyD: Ázsiában viszont moziban vetítették.

Nem vagyok fideszes 2010.12.29. 01:23:52

Na, most muszáj nekem is hozzászólnom.

Az "Az"-t filmen sosem láttam, de bevallom, nem is akarom. Márpedig azért nem, mert Stephen Kinget alapból marha jó írónak tartom, kedvenceim egyike, az "Az" pedig messze-messze a legjobb regénye, ha 20X nem olvastam el, akkor egyszer sem. Zseniális, tökéletes, megismételhetetlen, csak ajánlani tudom mindenkinek. Ezért nem is nézem meg a filmet, mert csak csalódás lehetne, semmi más.

Stephen King filmekről úgy általában: óriási a szórás. Akadnak köztük hihetetlen gagyik, egyszer nézhetőek és nagyon jók is, de azt ne feledje el senki egy pillanatra sem, hogy S.K.-et olvasni kell elsősorban, az az ő terepe, abban jó. Ha bárki, bármilyen filmet látott, ami az ő regénye alapján készült, akkor olvassa el a könyvet és rá fog jönni, mennyivel jobb. Egy olyan film van, amit kiemelnék mindenféleképpen, mert iszonyatosan jó, ez az Állj ki mellettem! c., amit viszont könyvben sajnos sosem tudtam megszerezni.

Ehun a film: en.wikipedia.org/wiki/Stand_by_Me_(film)http://www.imdb.com/title/tt0092005/

És végül horrorfilm, hogy ne legyek teljesen OFF: még pár éve kérdeztem néhány ismerőst, hogy tudnak-e ajánlani valami jó horrort, mert régen láttam ilyen műfajú mozit. Egymástól függetlenül három ismerős ajánlotta a Kör-t, de mindegyik nyomatékosan felhívta a figyelmem, hogy NE egyedül és NE éjjel nézzem meg. Én persze körberöhögtem őket, hogy ugyan már, 24 éves, felnőtt ember vagyok, nem szokásom jó ideje egy nyomorult filmtől betojni a gatyámba. Mindhárom bólogatott, hogy jó, oké, elhiszem, de ettől be fogsz. Én meg csak röhögtem. Akkor még. Igazuk lett. Egészen addig a jelenetig,

SPOILER KÖVETKEZIK!!!

amíg a főhős mutter ki nem szedi a kis Lada maradványait a kútból, majd el nem meséli a kiscsávónak reggel az ágyban, hogy már minden oké, a dolog megoldva, lezárva. Addig azt mondtam magamban, hogy "ugyan, nem félelmetesebb, mint egy átlag X-atkák rész, kicsit misztikus, de nem komoly". De ezután kiscsávónk valami halálra vált arccal mondja: "Kiszedted a kútból? Azt nem lett volna szabad!!!" Éééés, kérem szépen, ott indul a kőkemény horror. A film után remegő kézzel kapcsoltam fel két lámpát is a szobámban és komolyan rettegve mentem ki pössenteni, az előszobában is, meg a klotyóban is felkapcsolva a lámpát, holott egyik helyen sem szoktam alapból. Össze is futottam nagyapámmal, aki kérdezte, hogy mi a franc ez a nagy díszkivilágítás. Én meg mivel őszinte ember vagyok, közöltem, hogy éppen most néztem meg egy horrorfilmet és konkrétan egy zabszem sem férne a seggembe. Röhögött. Én nagyon nem röhögtem. Egészen reggelig South Parkokkal próbáltam lecsillapítani túlpörgő idegrendszeremet, de csak akkor sikerült megnyugodnom, amikor reggel lett és kivilágosodott. Iszonyat beszaratós az a film!

Robb20 2011.06.03. 10:44:53

@Lófasz Hadnagy: Én komolyan nem értem, hogy a Körtől mégis hogyan lehet félni :O Nagyon sokan mondták nekem is, hogy ez aztán igen, ez beszaratós film... aztán megnéztem és kb egy kalap szart sem ér és a legkevésbé sem ijesztő vagy félelmetes :/ Nálam ez bőven nem éri el az ingerküszöböt :/

algi 2011.06.03. 17:58:02

@Robb20: Aki érzelmeket és érzéseket akar értelmezni, az nagyon el van tévedve.

Robb20 2011.06.04. 12:16:24

@algi: Sztem a Kör nem alkalmas komoly félelmek kiváltására, legalábbis rám egyáltalán nem hatott, ezért értetlenkedtem. Nálam ez a film nem üti meg a szintet, ennyi, nem akartam én itt érzésekről meg érzelmekről filozofálni ;)

algi 2011.06.04. 13:31:21

@Robb20: Ja, bocs, már ez is filozófia. Akkor legyen ez: A Kör a világ legijesztőbb filmje, és ha szerinted nem, akkor hülye vagy. Na, így már jó, erre már lehet válaszolni.

Robb20 2011.06.04. 14:19:56

@algi: Ez igen, most jól megmondtad :D A Kör egy nulla mint film és a közelében sincs annak, hogy ijesztő legyen, vicc az egész. De te belevaló gyerek vagy ám, csak mert nem egyezik a véleményünk már csak hülyézni tudsz? :D Na mindegy :)

algi 2011.06.04. 14:44:06

@Robb20: Szövegértelmezés 1-es, leülhet.

Robb20 2011.06.06. 08:19:44

@algi: "algi 2011.06.03. 17:58:02
@Robb20: Aki érzelmeket és érzéseket akar értelmezni, az nagyon el van tévedve."

Már bocs, de nálam ez túlfilozofálás, utána meg írsz egy lekezelő kommentet, mert azt hiszed túl hülye vagyok ahhoz, hogy megértsem. Elég konkrét voltam, hogy megértsd és ne nézz hülyének??
süti beállítások módosítása