Mintha egy régi fogadóórán egyszer már mondtam volna, de gyerekkoromban mindig is egy dolog akartam lenni... Rendőr. Azon belül pontsabban rohamrendőr. Ideológiát ne keressetek benne, egyszerűen csak az pajzsos, sisakos egyenruha volt az, ami már kölyökként megfogott.
Alapjában még mindig nagyon lenyűgöz ez a foglalkozás (és főként az azóta egyre terminátorosodott védőfelszerelés), de tény, hogy azért az utóbbi évtizedben nem kevés kritika érte őket helytelen magatartás/visszaélés miatt, de ebbe ne menjünk bele.
Hogy miért meséltem el ezeket? Nos, ha megnézitek a PS2-n kiadott „Urban Chaos” játék borítóját, tudjátok, hogy mivel győzött meg. City Interactive-os korszakokból tanultam, hogy nem dőlök be egyből marha jó borítóknak, de itt mégis ez volt a helyzet. Megvettem.
A történet szerint újonnan alapított elit-rohamrendőr csoport vezetőjét alakítom, akiknek van dolguk bőven, mert a városban teljesen eluralkodott a káosz. Anarchista, bűnöző csoportok gyújtogatnak, elfoglalnak, rabolnak, gyilkolnak, túszokat ejtenek satöbbi. Szóval nem egy olyan hely, ahol szívesen nyaralnál egyet...
A helyzet durvább lett, így a játékszabályok is megváltoztak. Gyakorlatilag azt csinálhatsz ellenük, amit akarsz (max letartóztatott embereket nem illik bántani). Hogy ez mit is jelent tulajdonképpen?
Nos, a maszkos rohadékok minden létező dologgal támadnak: Lőfegyverek mellett molotov koktél, hentes kés, körfűrész(!) is szerepel a repertoárjukban. Nos, ha te végzel velük, ugyanezeket te is használhatod ellenük! Ha kívánod, akár a pajzsoddal is végezhetsz velük, amit a játék egy lassítással és „BRUTAL” kiírással hálál meg. Nem semmi.
Nos, ezekből sejthető, hogy az „Urban Chaos” nem SWAT 4 szintű realizmusra hajt, de ez egyáltalán nem baj. A játék pörög, többé kevésbé változatos, a grafika szép, eléggé szókimondó, szokatlanul véres és minden küldetés egy híradós bevezetővel indul.
Ami a legfontosabb egy játéknál, hogy mennyire aktiválja benned az újrajátszási hajlamot. Nos, erre itt egyáltalán nem lehet panasz. Erről gondoskodik egy kitüntetés rendszer, aminek hála van, hogy egymás után akár 2-3 alkalommal is újra elindítod a pályát. Pl kitüntetést kapsz bizonyos számú (egyre növekvő) fejlövésért, letartóztatott emberekért, megtalált bizonyítékokért, vezetők élve elfogásáért vagy azért, ha újra betöltés nélkül viszed végig a szintet. Mindezeket ráadásul nehézségi szintenként újra be tudod gyűjteni.
A kitüntetések nem csak alibi marhaságok, tényleg érdemes gyűjtögetni őket, mert értük mindig kapsz új felszerelést, védelmet, több lőszert satöbbi. Ezek bizony igen jól jönnek.
Sajnos a játék sem mentes pár idegesítő tényezőtől, pl az elején még jó ötletnek tűnő infrás-gázmaszk a lángborította házakban inkább zavaró volt, mint mókás változatosság. Mert sokat nem lehetett benne látni, úgyhogy rendre inkább maszk nélkül közlekedtem, köhögve. A sokszor mellénk parancsolt tűzöltő, rendőr, ápolónők is inkább feltartottak, mert még rájuk is kellett vigyáznom. Illetve az ellenség is lehetett volna kicsit változtatosabb, mert a vezetőkön kívül mindegyik hokimaszkos fickó, max a ruhájuk különbözött, attól függően, hogy mivel van felfegyverkezve.
Ennek ellenére tényleg ajánlom a játékot, ha használtan látjátok, mindenképpen tegyetek vele egy próbát. Valahogy ilyennek kellett volna lenni az America’s 10 Most Wantednek is: Egy laza játék, amely nem veszi túl komolyan magát, de ennek ellenére nem válik önmaga paródiájává. Kellő változatosság a mostanság megszokott precíz rendőri játékok mellett, amelyek egyébként szintén izgalmasak lehetnek, ha épp arra van kedvünk.