Alapjában még mindig nagyon lenyűgöz ez a foglalkozás (és főként az azóta egyre terminátorosodott védőfelszerelés), de tény, hogy azért az utóbbi évtizedben nem kevés kritika érte őket helytelen magatartás/visszaélés miatt, de ebbe ne menjünk bele.

 

Hogy miért meséltem el ezeket? Nos, ha megnézitek a PS2-n kiadott „Urban Chaos” játék borítóját, tudjátok, hogy mivel győzött meg. City Interactive-os korszakokból tanultam, hogy nem dőlök be egyből marha jó borítóknak, de itt mégis ez volt a helyzet. Megvettem.

 

A történet szerint újonnan alapított elit-rohamrendőr csoport vezetőjét alakítom, akiknek van dolguk bőven, mert a városban teljesen eluralkodott a káosz. Anarchista, bűnöző csoportok gyújtogatnak, elfoglalnak, rabolnak, gyilkolnak, túszokat ejtenek satöbbi. Szóval nem egy olyan hely, ahol szívesen nyaralnál egyet...

A helyzet durvább lett, így a játékszabályok is megváltoztak. Gyakorlatilag azt csinálhatsz ellenük, amit akarsz (max letartóztatott embereket nem illik bántani). Hogy ez mit is jelent tulajdonképpen?

Nos, a maszkos rohadékok minden létező dologgal támadnak: Lőfegyverek mellett molotov koktél, hentes kés, körfűrész(!) is szerepel a repertoárjukban. Nos, ha te végzel velük, ugyanezeket te is használhatod ellenük!  Ha kívánod, akár a pajzsoddal is végezhetsz velük, amit a játék egy lassítással és  „BRUTAL” kiírással hálál meg. Nem semmi.

 

Nos, ezekből sejthető, hogy az „Urban Chaos” nem SWAT 4 szintű realizmusra hajt, de ez egyáltalán nem baj. A játék pörög, többé kevésbé változatos, a grafika szép, eléggé szókimondó, szokatlanul véres és minden küldetés egy híradós bevezetővel indul.

 

Ami a legfontosabb egy játéknál, hogy mennyire aktiválja benned az újrajátszási hajlamot. Nos, erre itt egyáltalán nem lehet panasz. Erről gondoskodik egy kitüntetés rendszer, aminek hála van, hogy egymás után akár 2-3 alkalommal is újra elindítod a pályát. Pl kitüntetést kapsz bizonyos számú (egyre növekvő) fejlövésért, letartóztatott emberekért, megtalált bizonyítékokért, vezetők élve elfogásáért vagy azért, ha újra betöltés nélkül viszed végig a szintet. Mindezeket ráadásul nehézségi szintenként újra be tudod gyűjteni.

 

A kitüntetések nem csak alibi marhaságok, tényleg érdemes gyűjtögetni őket, mert értük mindig kapsz új felszerelést, védelmet, több lőszert satöbbi. Ezek bizony igen jól jönnek.

 

Sajnos a játék sem mentes pár idegesítő tényezőtől, pl az elején még jó ötletnek tűnő infrás-gázmaszk a lángborította házakban inkább zavaró volt, mint mókás változatosság. Mert sokat nem lehetett benne látni, úgyhogy rendre inkább maszk nélkül közlekedtem, köhögve. A sokszor mellénk parancsolt tűzöltő, rendőr, ápolónők is inkább feltartottak, mert még rájuk is kellett vigyáznom. Illetve az ellenség is lehetett volna kicsit változtatosabb, mert a vezetőkön kívül mindegyik hokimaszkos fickó, max a ruhájuk különbözött, attól függően, hogy mivel van felfegyverkezve.

 

Ennek ellenére tényleg ajánlom a játékot, ha használtan látjátok, mindenképpen tegyetek vele egy próbát. Valahogy ilyennek kellett volna lenni az America’s 10 Most Wantednek is: Egy laza játék, amely nem veszi túl komolyan magát, de ennek ellenére nem válik önmaga paródiájává. Kellő változatosság a mostanság megszokott precíz rendőri játékok mellett, amelyek egyébként szintén izgalmasak lehetnek, ha épp arra van kedvünk.