HTML

Blogolkodom, tehát vagyok

Ami eszembe jut, időhatárok, elvárások nélkül E-mail címem: rosszpcjatekok@gmail.com

Firka

Friss topikok

Címkék

Az utóbbi napokat Egerben töltöttük, ahol az egész kiruccanás végül kicsit felemásan sikerült.

Először is köszönöm szépen az ajánlásokat múltkorról, igyekeztem kipróbálni az említett kajáldákat. A Retro Burger megtalálása elég kalandos volt, sehogy sem találtuk, pedig még be is jelöltem a térképen. Végül mikor már feladtuk az egészet, tök véletlenül láttam meg egy kis kiírásnak köszönhetően. A hely előtt volt egy nagy napernyő, ami minden feliratot eltakart, így vagy négyszer biztosan elm

freddyD: hamburger

entünk már mellette, míg végre megtaláltuk. Nem túloztatok, tényleg jó nagy hamburgert adnak (elég olcsó 690 forintért). Nagyon kedves kiszolgálás, finom is volt. Talán egy fokkal kevésbé volt egyedi, mint Budapesten Marika néni kávézója, de ennek ellenére klassz hely. Csak ajánlani tudom

Falánk Fanny-nál végül csak fagyiztunk, de cserébe kétszer is.

A Palacsintavár szintén remek ajánlás volt, elég nagy adag volt és finom. Az árát kicsit sokalltam (ez a két palacsinta 3200 forint volt), de egyszer belefért. Maga az étterem elég érdekesen van dekorálva, klassz hangulata volt.

freddyD: palacsinta

A Fekete Ló étterem viszont nem igazán nyerte el tetszésemet. A hús elég rágós volt, a krumpli száraz és a pincér néhol már irritálóan rámenős. Néhol már azt éreztem, hogy valami jutalékot kap a helyi pálinkásoktól, annyiszor próbált rádumálni egy rövidre. Aztán a jattot még meg sem köszönte.

Na de akkor legyen Egerről is szó. Maga a város nagyon aranyos, kedves, nincs túlkomplikálva. Kis túlzással körbesétáltuk a várost, a legtöbb dolog 20 perces sétával elérhető. Ha itt laknék, végig bicajjal közlekednék, az biztos. Most már kicsit meg tudtam érteni, miért tűnhet félelmetesnek Budapest. A méretarányok azért enyhén szólva durvábbak.

Az egri vár elég kiábrándító volt, gyakorlatilag másfél-két óra alatt le lehet tudni az egészet. Az Érsekkert szép volt, a Város a Város alatt kiállítás meg érdekes. Szeretem az ilyen földalatti túrákat.

Ami az egri emberekben csodálatra méltó, az a zaj kezelése. A szállodánk elég centrálisan feküdt és déltől este 11-ig ment a cigányzene, ami fáradtan este azért nem a legszebb dolog hallgatni. Aztán hajnali kettőig ment az ordítozás és ami a legdöbbenetesebb dolog volt, hogy a templom hajnalban is leharangozza az időt. Igen, hajnali négykor kongat négyet. Ilyet még nem láttam... Mivel ott lakóövezet is volt, egyszerűen nem értem, miért nem volt még forradalom emiatt.

Ami alaposan elrontotta a kiruccanást, az az allergia volt, ami ott elég keményen rám tört. Májusban eddig nem volt semmi ilyen problémám, ott valami nagyon virágozhatott, ami nekem nem tetszett.

Végül még kipróbáltuk a helyi mozit is, ami nagyon kellemes meglepetés volt. Kényelmes székek, a 4K technológia megérte a pénzét, mert tűéles volt a kép. És még olcsóbb is volt, mint a Budapesti mozik nagy része...

Címkék: személyes

23 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://blogolkodom.blog.hu/api/trackback/id/tr365297667

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bfrenk 2013.05.14. 06:34:47

Jó volt olvasni ezeket a sorokat, örülök, hogy tetszett a város! :D
Ezzel a zaj dologgal tényleg nem mondtál hülyeséget, hajnali 3-kor szoktak a kocsik riasztózni, harangozni a templomok, veszekedni a házasemberek. De mindennek megvan a maga rossz oldala. :)

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2013.05.14. 06:34:53

na a pesti gyerek lement vidékre :D
én ezt nem akarom elhinni, hogy soha egyetlen osztálykirándulással se jutottál el eddig Egerbe, ahol az egyik legteljesebben maradt vár van kishazánkban (nem várrom) a Minaretbe felmentél legalább?, az egyik legérdekesebb hely hazánkban

a templomok meg már csak ilyenek, szerintem minden vidéken elütik a hajnali 3-at is nem csak a 4-et, nincs is annál hangulatosabb, mint amikor egy buliból kóvályogsz haza, sehol senki a téren, és egyszer csak megkondul a harang, belehasítva az éjszaka csendjébe - van ami örök (ez mondjuk Kecskemét)

Pap.Gergely 2013.05.14. 06:34:57

Szia.

Melyik moziban voltatok?

Kritikai Attitűd 2013.05.14. 06:35:17

Vicces, hogy a budapestieknek milyen kicsi minden. :)
Ahol én lakom az a város(ka) csupán Eger lakosságának ötödével bír és nincsen vár meg ezernyi étterem. Amúgy állítom jobb fővárosinak lenni hiszen számotokra, nagyobb fajta BP-hez hasonló hektikus életvitel, közlekedés már nem tapasztalható az ország más pontján.

freddyD 2013.05.14. 06:41:49

@saracen: Ami a plázában volt. Agria

@scal: Még nem voltam ott osztállyal sem. Minarettől többet vártam őszintén szólva. Furcsán be volt építve és azt hittem nagyobb lesz :(
A harangozást én hajnalban akkor sem tudnám tolerálni. Este 8 és reggel 6 között ne harangozzon semmi

hptr 2013.05.14. 16:42:10

Trófeában voltál már? (budapestiben)
Már volt ott is hagymás rostélyos. :)

Sir David, The nuclear guy 2013.05.14. 21:11:31

@freddyD:

Kolléga úr, allergia ellen többeknek fényesen bevált a respirátor, ha nagyon nem kapsz levegőt, ugyan röhejesen néz ki, de segíthet (bár tőled ugye nem szokatlan, hogy eltakarod az arcod :-D). Ha kell, a legközelebbi menekülős játékozásra/sörözésre viszek neked párat.

Harangozással kapcs. egyetértek, éjszaka kussoljanak.

Cs@tLós 2013.05.14. 21:11:40

Ahh, úgy látom ehhez a harangozás dologboz vidékinek kell lenni :) én Szegeden, a dóm mellett nőttem fel, és a mai napig hiányzik az, hogy óra nélkül is tudtam, hogy hány óra van, ugyanis a dóm a negyedet, a felet és a 3/4-et is elüti, és ha ismerted a harangokat, akkor nem keverted össze a negyedet az egésszel, mert más volt a harang amivel kongatták :)
Jahj, de hiányzik...

bioLarzen 2013.05.15. 07:23:12

@Cs@tLós: Hát tudod, hogy van ez: mindenki megszokja azt, amiben felnő... ha már Szeged: én oda jártam egyetemre, és utána is ott éltem pár évig, mert a kedvesem (később egy darabig feleségem) szegedi volt. Namost, ők a Tisza Lajos és a Kálvária sarkán laktak (a Domussal szemben). Hát, bacchus, én ott alig tudtam aludni... A forduló 4-es vili, ugyebár, állandóan sikított a sínen. Aztán, az a kereszteződés az, ahová minden egyetemista-éjjeli-ivótúra útvonal összefut, vagyis, év közben szinte mindig volt pár spontán szerenád...
Asszony és szülei viszont aludtak, mint a bunda... mert ők azt szokták meg ;)

bio

bioLarzen 2013.05.15. 07:23:14

@ufig: "Trófeában voltál már?"

Melyikben? Van egy pár ;)

bio

Sanosuke 2013.05.15. 19:31:49

@ufig de oda 3000 forint csak hogy bemehess :)

Afromonkey 2013.05.15. 19:32:16

Eger jó kis város, de egy idő után borzasztóan unalmas :) Én Gyulán lakom, Budapesten járok egyetemre, és a barátnőm egri. Érdekes, hogy Gyula és Eger nem sokban különbözik (vár, kajáldák, oké Gyulán még talán van strand is) de valahogy a város elrendezése mégis érdekesebbé teszi Gyulát, amit a barátnőm is megerősített már jópárszor.

Na mind1, talán még az jutott eszembe, hogy az Egedre felsétálhattatok volna :) Nyár vége fele még a szőlőkből is lehet csemegézni, amik érdekes módon nincsenek védve semmitől , simán meg lehet kóstolni, és aztmondják hogy a bor szőlő nem valami jó evésre , de azt kell mondjam ezt meg kell cáfoljam.

hptr 2013.05.16. 07:01:06

@bioLarzen: Szóval nem egyforma mindegyik? Én nem tudom, mert mindig ugyanabban voltam eddig.

Sir David, The nuclear guy 2013.05.16. 07:01:14

@bioLarzen:

Az én ablakom alatt meg a 17-es vili fordul, olyat csikorog-csörög-csattog, mint állat, de sosem zavart. Ehhez képest amikor valaki nálam aludt, olyan ijedt fejekkel bírtak felriadni, hogy nagyon... :-)

@freddyD:

Ha már minaret: másszátok meg egyszer az érdit, nekem nagyon nagy élmény volt.

SarahConnor 2013.05.16. 19:28:49

Eger! Minaret! :)
Mindenki ajánlgatta nekem is, ki ne hagyjam, oda mindenkinek fel kell mennie.
Nos, kifizettem a belépőt (nem volt kici és ócó), befordultam az ajtaján, megláttam azt a teljesen képtelen lépcsősort, mondom: "Ahhhha!" és kifordultam. A jegyszedő meg kiröhögött.

A tesóm kemény volt, na nézzem csak meg, ő hogy felmegy, majd leinteget. Nem integetett, ellenben négykézláb(!) mászott le, és azóta se hajlandó beszélni a dologról.
Ez van, mikor tériszonyosék elmennek Egerbe.
Toltam volna inkább én is egy olyan palacsintát. :)

PS: nem tudom, mi virágzik, vagy mi nem, de itt keletebbre is nyúleffektust okoz valami.

!Márk! · http://smokingbarrels.blog.hu 2013.05.16. 19:28:51

Freddy, a Szemfényvesztés kiállítást nem néztétek meg? Mi tavaly voltunk Egerben és elmentünk erre a kiállításra és meglehetősen egyedi élmény volt. Bár lehet, hogy most már vége van. Tervbe volt véve, kerestétek vagy egyáltalán nem is szándékoztatok meglátogatni?

freddyD 2013.05.16. 19:30:58

@Sir David, The nuclear guy: Érden is van minaret? Wtf?
@Powerful900: Nem volt tudomásom róla. De ha arra gondolsz, hogy sötétben található kiállítás, ilyen Budapesten is van (Láthatatlan kiállítás). Igaz, azon sem voltam. Valahogy nem érzem jól magam, mindig attól félek, nekimegyek valaminek a fejemmel

freddyD 2013.05.16. 19:32:16

@Fenimore: Ha minden igaz, csak 250 forint a belépő oda :D Felmenni nem mentünk fel, mert irrálisnak tűnt, hogy én azt megmásszam. Nem a magasság miatt, hanem mert olyan girnyón kicsi minden. Nem nekem való. Na meg a kilátást már láttam a várból is

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2013.05.17. 07:07:43

@freddyD: érdekes, én amikor a Parlamentben voltam, jééé hát azt hittem ez sokkal nagyobb

amikor elmentem Velencébe a Szent Márk térre - jééé hát azt hittem ez sokkal nagyobb

a tévé tényleg hülyíti az embert

SarahConnor 2013.05.17. 21:03:54

@freddyD: 250? Tőlem jóval többet kértek. Na de lehet, hogy azért emlékszem így, mert én fizettem mindenkiét.
Amúgy a saját belépőm árát nem kaptam vissza, pedig még levegőt se vettem a szent Minaretben. Csaxólok. :)

@scal: A Szent Márk tér egy vicc. A mérete még hagyján, tudjuk, hogy az nem számít :) De az a sok kötsög reklám, amivel minden műemléket kidekorálnak... szánalom. Úgy néz ki, mint egy kínai piac.

Tinodi 2013.05.23. 17:59:43

Én Egerben élek 20 éve, ez a harangozós dolog fel sem tűnt. :D Biztos belenevelődünk ebbe.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2013.06.03. 16:30:46

Palacsintavár, hmmm:) Amikor Egerbe jártam főiskolára gyakori vendég voltam ott:)

Emlékszem, hogy amikor megnyílt néhányan azt hittek, hogy normál palacsintákat árulnak ott. Bement az egyik csoporttársam és kért tíz csokisat úgy, hogy nem is néztem meg az árlistát. Aztán mondták, hogy talán jó lenne, ha ránézne az árakra meg hogy mekkora palacsinták vannak itt:)
süti beállítások módosítása