HTML

Blogolkodom, tehát vagyok

Ami eszembe jut, időhatárok, elvárások nélkül E-mail címem: rosszpcjatekok@gmail.com

Firka

Friss topikok

Címkék

clipboard02.pngA tavalyi indokolt bojkott után idén ismét szeretném veletek együtt nézni az idei Oscar gálát, amely valahogy így fog majd kinézni. Amióta élőblogolom ezeket a közvetítéseket, szerintem soha nem voltak még ilyen jól összeállítva a jelöltek. Nyilván van egy pár jelölt, akit hiányolok és van amit én annyira nem kedveltem (igazából csak a Kisasszonyok, ami sajnálom, de halálra untatott), de nagyon tetszik, hogy nyitott az egész a mainstream felé, anélkül, hogy agyatlan popcornfilmekről lenne szó, szóval nem ment át az egész egy MTV Movie Awards szintre.

Ráadásul szerintem az lesz, hogy nagyon sok fog itt-ott nyerni, egy nagy taroló helyett, ami szintén nekem egy szimpatikus gondolot, mert ritkán van EGY olyan kimagaslóan zseniális alkotás egy évben, ami indokolttá tenné, hogy +5 Oscart nyerjen valami. Talán a Három óriásplakát(...)-nál nem sajnáltam volna, mert az tényleg nagy művészet volt minden téren.

A gálán elsősorban az 1917-nek illetve a Volt egyszer egy Hollywoodnak drukkolok, de  sok kategóriában mást is preferálnék (Hajrá Joe Pesci), mindenesetre egy izgalmas hajnal elé nézünk!

Kb hajnali 1 után valamikor (ha sikerül felébrednem) frissül majd ez a bejegyzés és utána remélem ti is megosztjátok gondolataitokat a nyertesekkel kapcsolatban!


1:07 Szép jó reggelt mindenkinek. A jó hír, sikerült fölkelnem idén is, igaz elég nehezen. De amint megláttam ennek a Billie Elish(?)-nek a fél méteres körmeit, utána meg Rebel Wilsont, egyből magamhoz tértem. Azért csinálok magamnak egy gyors teát, jól fog még jönni az éjjel
1:24 Kicsit bajban vagyok stream kereséssel. Tévémen bejött műholdvevőn a Pro7, erre pár perc után már csak "Nincs jel" fogad. Pedig még ide sem ért az a nagy szél. Céges laptop elő, VPN bekapcs, de ott nem sikerült valamiért elindítani a streamet, az amerikai szerverre csatlakozva meg nem sikerült a hivatalos ABC streamet elindítani, mert valamiért érzi, hogy nem az USA-ban vagyunk... Úgyhogy azt az 123- féle streamet használom, ami a kommenteknél volt beszúrva! Köszönet érte, eddig jól megy
1:28 Mennyivel egyszerűbb volt ugye, mikor még adta a királyi propagandatévé? Hihetetlen, hogy 2020-ban is ilyen szarakodásra van szükség, hogy megnézhess egy ilyet...
1:38 Renee Zellweger a szerep után is sajnos még kicsit Judys transzformációban maradt. Jót tenne erre a nőre egy plusz 8 kiló, meg lerágott csont, tudom, de ez a plasztikázás... Miért??
1:43 Kristen Wiig ruhája jó esélyes az este "Mi a franc ez?" különdíjára
1:44 Most hogy én is ABC streamet kell nézzek, azért kijelenthetjük, hogy az Oscaron azért nem éppenséggel Superbowl minőségű reklámok mennek
1:47 Most fogom fel a nyolcadik "Lilly"-zés után, hogy ez a műsorvezetőnő nem Gal Gadot
1:49 Pont mikor már feladtam volna, hogy legyen egy B-tervem arra a lehetőségre, ha behalna ez a 123tv stream, bekapcsoltam újra a tévét és most már megint van jel a műholdvevőn. \o/ wohoo
1:52 Idén is muszáj leírnom, nagyon kedvelem ahogy ez a nagyon magas nő beszél a vörös szőnyegen a sztárokkal. Valami nagyon őszinte érdeklődést vélek felfedezni benne és jól csinálja egyszerűen. Egy régi ismerős, akit évi egyszer látok és jó érzésem lesz tőle
1:54 Pro7 vörös szőnyeges közvettésen Antonio Banderast interjúzzák és előveszik a "Hogyan készült erre a szerepre" kérdést, ő meg udvariasan válaszol. Látod Mr Phoenix, lehet ezt így is, pedig az ő filmje régebbi
1:57 Na, mindenki még elmehet vécére, mindjárt kezdődik
2:01 Egy Would you be my neighbour és táncoló Jokeres zenés nyitás. Hát nem tudom
2:05 Kedves OScar szűz nézők. Általában itt az OScar elején valami vicces dolog szokott lenni, nem ilyen hülyeség
2:07 Steve Martin és Chris Rock bejött felkonferálni. Kiderült, hogy miért nincs idén sem műsorvezető, mert mindenki tweetelt már valami hülyeséget
2:09 "Mahershala Alinak már van 2 oscarja is! Tudjátok mit jelent ez, ha a rendőrök leállítják? SEMMIT" :D
2:11 Jön az első díjazás. Regina King a színpadon, jön a Legjobb férfi mellékszereplő díja
2:13 Remélem eljön Joe Pesci díja, de igazából itt senkitől sem sajnálnám
2:15 Ahogy nézem se Hopkins, se Pesci nincs itt. Ráérezhettek, Brad Pitt nyert.Imádtam a Hollywoodban, jó helyre került ez is
2:18 Kicsit politikai, kicsit személyes, kicsit odamondós köszönőbeszéd volt, de összességében azért felejthető
2:22 Kis trivia infó nektek: A legelső Oscar kemény 15 perces volt csak
2:24 Hohó, jön a Legjobb animációs film díja. Kicsit felborult a sorrend.
2:25 Toy Story 4 nyert. Ez tűnt talán a legbiztosabbnak, de benne volt a levegőben a meglepetés. Eszembe is juttatta, hogy még be kell fejeznem a Klaus-t. A Sárkányoktól sem sajnáltam volna,mint méltatás a trilógiának
2:26 Nincs idő pofázásra, máris jön a Legjobb rövid animációs film díja, amit a Hair Love nyer. Nem tudtam rekonstruálni a bejátszott 5 másodpercből miről szólhat, talán valami fodrászatos kalandról. Ha jól rémlik nem erre tippeltem a tippjátékon :(
2:30 Eljött az első dal ideje. A Jégvarázs 2 betétdalát adják elő. Na, akkor meghallom ezt is egyszer
2:32 Oh, hogy itt egy halom szinkronnyelven is leadják felváltva. Érdekes koncepció, ilyet még nem láttam. A Let it go azért fülbemászóbb
2:35 Ennek a kétszer is jelölt "Honeyland" előzetesét adják reklámszünetben. Érdekesnek tűnik a képek alapján
2:36 Van aki Moziverzumon nézi ezt az egészet? Adtunk Gábornak idén is egy kódszót, amit az adásba be kell csempésznie (Tony Jay). Szóljon már valaki, ha sikerült kimondania :D Egy régi Filmbarátok insiderről van szó
2:38 Diane Keaton és Keanu Reeves a színpadon egymásnak bókolnak. Kicsit már zavarbaejtő a dolog intenzitása. Jön a Legjobb eredeti forgatókönyv díja. Ez izgi lesz. Johnsonnak adnám, de nem ő fogja kapni jó eséllyel.
2:40 Élősködők nyernek. Ez mindenképp egy meglepetés, tapsból ítélve nem semmi lobbija van ennek a filmnek is ott. Koreaiul köszöni meg a díjat, fordítót is vitt magával. Ilyet sem látni minden nap
2:42 Úgy fordít egyszer "I thank my wives" :D Hujjujjuj
2:43 Natalie Portman és Timothee Chalamet adja át a Legjobb adaptált forgatókönyv díját. Chalamet a legelegánsabb tréningruháját vette fel
2:46 Jojo Nyuszi nyer, Waititi láthatóan ideges, de próbál jópofa szövegeket improvizálni.
2:48 Iszonyatos tempóban jönnek a díjak, ezek szerint komolyabban veszik, hogy feszesebbé teszik az egészet. Jön a legjobb rövid film díja. Neighbors Widow nyert.
2:51 Ismét reklám, de bejelentették, hogy Wiig is színpadon lesz majd. Figyeljétek a ruhát!
2:52 Lassan egy órája tart az egész és azért nagyon feltűnő a műsorvezető hiánya. Díjak egymás után, általában semmitmondó felkonfokkal. Aki humor reményében kapcsolta ma be a közvetítést, az nagyot csalódhat
2:56 Legjobb látvány díja következik. A csatatár miatt már most odaadnám 1917-nek, de a Hollywoodnál is jó helyen lenne
2:57 Volt egyszer egy Hollywood nyert! Igazából teljesen jó helyre került a díj, iszonyat jól elővarázsolták a 60-as éveket a filmben, nagyon beszippantott a film, amiben ez is masszívan benne volt
2:59 Legjobb jelmez díját is Kristen Wiig-ék adják át. Így is lehet időt spórolni, bár viccesebbek így sem lesznek
3:01 Kisasszonyok nyertek. Kosztümös filmnél mondjuk adja magát, végső soron ezt az egyet nem is sajnálom ettől a filmtől, amely nekem sajnos nagyon nem jött be. Remélem több díjat ma már nem kap
3:04 Csak én maradtam le az átmenetről, hogy mi ez a dal most hirtelen?
3:05 Hohóó, az első sorban volt egy üres szék! Valaki elaludt a székfeltöltőknél!
3:08 Legjobb dokumentumfilm kategóriája jön. Ezekből csak az American Factoryt láttam, az mindenképp érdekes volt. Mark Ruffalo adja a díjat
3:11 Volt két háborús doksi is, azok valahogy nem nyernek mostanság. Nyert helyette az American Factory, átveszi egy kopasz nő és kopasz férfi. Ők a többi jelöltet méltatják, hogy mennyivel nehezebb lehetett nekik rögzíteni. Ez mondjuk igaz
3:13 Az a brazil politikai doksi is elég jónak tűnt mondjuk, megjegyzem magamnak. De jön is a legjobb rövid dokumentumfilm díja.
3:14 Learning to skateboard in a war zone (if you're a girl). Ez nyert. Ez a cím mondjuk nem árul zsákbamacskát
3:16 Tony Hawk (a.k.a. Sólymos Tóni) is a közönségben. Na ez hogy
3:17 Legjobb női mellékszereplő díja következik. Jó eséllyel Laura Dern nevét mondja majd be Mahershala Ali
3:19 Nahát, micsoda meglepetés. Laura "Mindenhol szerepel mostanság" Dern nyert. Mondjuk én is neki adtam volna. Meg is köszöni a Netflixnek szépen
3:21 Most friss Oscar díjasan haknizhat majd szépen egyet a Jurassic World 3 féle rettenetben
3:27 Valami Anthony Ramos a közönségből jelentkezett, csak azért, hogy 1 percnyi időt öljön és most jön egy kis klip, ahogyan bizonyos zenék hogyan egybeolvadtak filmekkel. Nagyon új felismerés!
3:30 Agy meglehetősen lelketlen montázs után Eminem a színpadon előadja a Lose Yourself-t. A közönség nem nagyon volt erre felkészülve a fejekből ítélve, de ahogy hallom a hangtechnikusok sem, iszonyat rosszan van beállítva a mikrofonja
3:32 Sajnos ez a pár perc is mutatja, hogy Eminem már nem tudja tartani a tempót a saját dalaival sem. Nem bírja egyszerűen szusszal és itt nem a szokásos backupra építő kis szünetekről van szó, hanem konkrétan 5 másodpercenként leállt. Szomorú
3:36 "ez így szar amúgy, darálják a díjakat, de nincs show'. Ezt írják a kommentároknál és ez nagyon jól meg van fogalmazva. Konkrétan egyszer nevettem eddig, Chris Rock egy beszólásán. Iszonyat fapados az egész
3:38 Legjobb hangvágás díja jön, Oscar Isaac és Selma Hayek adja át. Az aszfalt királyai nyernek! Úristen, azt hiszem erre tippeltem :O Megérdemelten nyert
3:40 A friss nyertes odaszúr egyet a Dizninek, megköszönve a díjat a 20th Century FOX-nak. De jön a legjobb hangkeverés díja is egyből. Írni sem lehet rendesen, úgy fossák a díjakat.
3:41 Végre nyert valamit az 1917 is. Már kezdtem aggódni
3:44 Newman zenél a színpadon Toy Story 4 betétdalával. Ez a dal olyan mint a film: Jópofa, de azért láttunk ennél már jobbat is
3:45 Ez az Oscar eddig olyan, mintha egy hetük lett volna felkészülni az egészre. Díjakat adjuk csak át, zenékkel is lehet időt ölni, lesz egy csomó reklámszünet, azt a pár montázst meg össze lehet dobni pár óra alatt. Sajnálok mindenkit, aki most nézi ezt először, ez azért megy jobban is
3:50 Valami indiai fickó freestyle rapben nyom egy összegzést a mai estéről. Tehetséges a srác, de tényleg nem értem mi értelme ezeknek az 1-1 perces filler jeleneteknek. De jön is a Legjobb operatőr díja.
3:52 Roger Deakins készüljön felállni, mindjárt beszéde lesz
3:53 Természetesen meg is kapja a megérdemelt díját. Mindig elfelejtem, hogy milyen öreg már a fickó. Elképesztő munkát végzett az 1917-ben
3:55 Következik a Legjobb vágás díja is. Az Aszfalt királyai nyernek itt is. Kisebb meglepetés szerintem, én Az írnek adtam volna
4:00 Tom Hanks a színpadon, aki Hollywood múzeumairól beszél. Ezek szerint az Akadémia nyit egy múzeumot az év végén.
4:05 Az árokban elrejtett zenekar karmestere egy CGI fiatalított Samuel L. Jackson. Közben egy új dal, Cynthia Erivo durván jó hanggal tolja. Ruhája mondjuk a GI Joe féle Cobra vezéré is lehetne
4:13 Rebel Wilson macskajelmezben prezentálja a Legjobb vizuális effektek díját.
4:14 A BAFTA után itt is belerúg egyet a saját filmjébe. Elég elegáns, tetszett volna előtte gondolkodni. Közben nyert az 1917 is. Ez mondjuk meglepett
4:16 Ray Romano és Sandra Oh a színpadon, átadja a legjobb maszk díját. Romano elereszt egy fuck-ot :O Jól működő duó volt
4:18 Nyert a Botrány! Jó helyre került! Neki drukkoltam. Lithgow, Kidman és Theron maszkmunkája nagyon impozáns volt
4:23 A mai duókból nálam eddig a Romano & Oh páros tetszett a legjobban. De ismét muszáj megjegyeznem, hogy nagyon hiányzik egy házigazda
4:24 Folytatódik a gála, jön a Legjobb nemzetközi játékfilm díja és készülhet a koreai fordítónő ismét
4:26 Természetesen ő nyert, ha már a Legjobb filmnél is jelölve van. Fura helyzet ez. Egyfelől miért ne lehetne egy nemzetközi film is az év legjobbja, ugyanakkor ez a többi nemzetközi film jelölttel szemben elég kicseszés, mert kb kiutazniuk is felesleges. Nehéz ügy
4:28 Fura, hogy Bong Joon Ho nem vitte fel színészeit a színpadra
4:29 Közben Elton John már a színpadon, lila dresszben, egy piros zongora előtt. Jól nyomja még az öreg.
4:38 Waititi a színpadon bejelenti az életműdíj nyerteseket. Tudjátok, ez az, amit már korábban átadtak és bejátszottak ezekből kb 5 másodpercet. Nos, idén már ENNYI SINCS. Csak felolvassa...Beszarok
4:39 Larson,Gadot,Weaver trió a porondon "All women are superheroes". Erre bejelentik, hogy egy női karmester montázsolja ott össze a Legjobb zene díját. Egész jópofa ez így, jobb mint csak simán lejátszva
4:42 Ez a karmesternő annyira túljátssza a dolgot, mintha csak imitálná az egészet
4:43 Joker megszerezte első díját. Nem tudok hozzászólni, de biztos jó volt. Látszik, hogy nagyon megilletődött a díjon
4:46 Legjobb dal díja következik. Sir Elton John meg is nyeri, akin egy rikító sárga és egy rikító pink tornacipő van
4:50 Reklám helyett egy Rolex által szponzorált montázs következik az Írről
4:51 Előtte megfenyegettek minket, hogy Spike Lee is a színpadon lesz. Hányszor ejti majd ki a "Black" szót?
4:52 Legjobb rendezés díját adja át egy Kobe Byrant zakóban
4:53 Tarolás! Bong Joon Ho nyert! Bakker, itt a végén még a Legjobb filmnél is ez nyer. Ez eddig talán a legnagyobb meglepetés a gálán
4:55 Ho tapsot követelt Scorsesenek, mondván őt tanulta filmiskolán, egy nagy hős neki, Tarantinonak is megköszöni, mondván ő mindig promózta a filmjeit, amikor még nem is ismerték Hollywoodban. Szeretné a többi jelölttel is megosztani a díját egy láncfűrésszel
4:57 Spielberg felvezeti az In Memoriam részt, Billie Eilish zenés kíséretével... Próbálja a Yesterdayt előadni, de valami rettenet
4:59 Akkora a rohanás, hogy már az In Memoriamnál sem érdemel sok halott egy teljes képernyőt, hanem már két halottat csesznek oda 2 másodpercre.
5:01 Kirk Douglas extra figyelmet kapott! 2 másodperc helyett hármat is kapott!
5:05 Olivia Coleman "Nagyon jó volt a tavalyi Oscarom. A férjem örült neki a legjobban" Ohohóó :P
Jön a Legjobb férfi főszereplő díja. Bombameglepetés lenne, ha nem Phoenix nyeri
5:07 A negyedik jelölés után be is zsebeli első Oscarját Phoenix
5:08 "Használom a hangomat, azoknak, akiknek nincs hangjuk". Nagyon váratlan irányba ment a beszéde
5:11 Végül is csak 4 percet beszélt. De jön is Rami Malek, átadja Renéé Zelweeger díját a Legjobb női főszereplő kategóriában
5:14 A Somewhere over the rainbow zenéjére bevonulhat Zellweger, átveheti nagyon megérdemelt díját. Remélem ez végre beindítja újra a karrierjét. Bámulatos volt a Judyban
5:16 A beszéde ugyanakkor egy felsorolás cunami. Talán Bong Joon Ho-n kívül egy igazán emlékezetes beszéd sem volt idén
5:19 Hányszor leírtam az évek alatt "Hú, de gyorsan eltelt ez a gála". Nos, idén nem fogom. Már alig várom, hogy mehessek dolgozni. Ma sajnos be is kell mennem az irodába, mert szereplésem lesz. 4 óra alvással biztosan életem formáját nyújtom majd
5:22 Jön az utolsó díj, a Legjobb film, amit Jane Fonda ad át. Durván jól tartja még mindig magát
5:24 Az ír eddig az est nagy bukója, Netflix sem idén fogja megváltani az ipart, kevés díjat kapott. De még várjuk ki a végét. Hajrá 1917 és Hollywood
5:27 Élősködők a legjobb film. Elég rock and roll ezt díjazni, ez mindenképp tetszik. A film is tetszett, még ha annyira nem is imádtam, mint a legtöbben (bővebben a Filmbarátokban meghallgatható a beszélgetés). Kicsit sajnálom az 1917-et és a Hollywood-ot, mert nekem többet adtak élményileg. De jót tesz az egésznek egy bombameglepetés.
5:30 Nemes egyszerűséggel lekapcsolták a villanyt a koreai társaság felett, Tom Hanksék visszakövetelték a fényt, hogy beszélhessenek tovább. Beszarás :D
5:32 Jane Fonda azt mondta, hogy ennyi volt, haza lehet menni. Nem sokat vacakoltak, már meg is a stáblista.

Összefoglalva, valami rettenetesen ingerszegény egy előadás volt, ennél még egy Magyar Filmszemle is jobbat érdemelne. Sürgős reformok kellenek ide, mert jó jelöltlista egyedül még nem viszi el a hátán a rendezvényt. Köszönöm a kedves velem virrasztók társaságát, remélhetően jövőre ugyanitt! :)

Címkék: oscar

290 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://blogolkodom.blog.hu/api/trackback/id/tr9215465936

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

texabi 2020.02.09. 23:24:49

Tud esetleg valaki egy jó stream-et?

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2020.02.09. 23:45:47

Ugye, hogy ugye! Nagyon helyes. Én is így látom, mármint hogy évek óta (évtizedek óta) nem volt ennyire erős a mezőny, hogy minden jelölt film adott valamit, hogy élvezet volt végignézni.

Rögtön be is szúrok egy abszolút nem polkorrekt véleményt. Szerintem marha jót tett a gálának hogy eltűntek a kötelező buzifilmek, négerfilmek, feminista filmek (kisasszonyok annak tűnhet, de valójában az se az), és láss csodát, hirtelen egy csomó jó film lett jelölve. Igazából akármelyik nyer tök jó lesz (kivéve Tarantino, ő ne nyerjen semmit), nekem is az 1917 a favorit.

Én már melegítettem, mégpedig hogy valamelyik nap megnéztem az összes Oscar monológot 1990-től napjainkig. És azt állapítottam meg, hogy nem a hoston múlik ez, hogy rossz vagy jó lesz a gála, mert mindegyik kurva jó volt.

Richárd Jenes 2020.02.10. 00:03:32

Remélem azért fordulatos lesz a díjátadó.

vazzegabi 2020.02.10. 00:12:57

Szép estét! Esetleg tud valaki stream-et a moziverzum csatornához?

Richárd Jenes 2020.02.10. 00:18:36

Hello mindenki! Bocs, nem tudok én tv-n nézem.

Richárd Jenes 2020.02.10. 00:35:05

Elvileg az ABC Television streamjén keresztül is lehet nézni, ott ugye alámondás nélkül.

Marxeus 2020.02.10. 00:38:02

Remélem az Ír nyerni fog legalább egy Oscart, mert megérdemelné.

Balazs11111 2020.02.10. 00:51:43

Sziasztok! A közmédián szerintem sokkal jobb volt, mert az HDben ment és ki lehetett kapcsolni a tolmácsot. Ezért ezt a moziverzumot én kikapcsoltam.
Ez a legjobb abc stream, amit találtam:
fomny.com/Menu2/Pop3/Pop-iframe-streamlive.to.php?https://www.streamlive.to/embedplayer.php?autostart=true&channel=46476
Ha talált valaki jobbat, lenne kedves megosztani?

Ulámá 2020.02.10. 01:02:14

Nekem ez az első Oscar gála amit nézek, most még csak a felvezető műsor megy (nem tudom hogy ilyen lesz maga az Oscar is) de ez valami felfoghatatlan :D Szoknyás férfi néger, meg mindenféle ruhák és indokolatlan témák, hát mégis mi folyik itt? :D

Tsuige 2020.02.10. 01:08:52

@Ulámá: Ugyanezt érzem én is :D

Marxeus 2020.02.10. 01:11:18

@Ulámá: Valahogy fenn kell tartani a nézettséget.

Richárd Jenes 2020.02.10. 01:25:38

Nem tudom ti hogy vagytok vele, de Peneolpé Cruz szerintem nem rossz színésznő plusz még elég jól tartja magát. :D

freddyD 2020.02.10. 01:29:46

@Ulámá: A szoknyás férfin kívül amúgy viszonylag kulturált szokott lenni ez a vörös szőnyeges rész is

Atanos 2020.02.10. 01:32:10

Hát Freddy sajnos idáig jutottunk, hogy a TV2 vette meg a jogokat aztán berakták egy kisebb csatornára... Azért sajnálom, hogy az Magyar Televíziót nem érdekelte annyira az Oscar, hogy hosszabbítson.

Isaac_ 2020.02.10. 01:32:25

jó kis reklámok,
jó kis usás healthcare

Kergeboci 2020.02.10. 01:32:32

Jó reggelt jó reggelt! Streamvadászatra fel (amit előzőleg bekészítettem, az kuka, pedig számítottam Gáborra a reklámok helyett :S)

Marxeus 2020.02.10. 01:33:45

@Richárd Jenes: Hihetetlenül jól nézz ki.

freddyD 2020.02.10. 01:36:11

@Atanos: Én sem értem, miért nem adják az országosan fogható ingyenes csatornán, ha már drága pénzért megvették a jogokat

Richárd Jenes 2020.02.10. 01:38:38

Sajnos a Judy című film kimaradt, érdemes megnézni?

Isaac_ 2020.02.10. 01:39:24

na cynthia és a szoknyás azért elég nagy formák

freddyD 2020.02.10. 01:39:24

@Richárd Jenes: Igen! Zellweger szenzációs benne és a film is szerintem teljesen jó.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2020.02.10. 01:41:05

@freddyD: szerintem a film eléggé maszatolós lett, és jobban érdekelt volna Judy gyerekkori évei, amikor Hollywood, amit mai napig visszasírnak, szétbaszta ezt a lányt

freddyD 2020.02.10. 01:41:12

@Ulámá: Úgy nézd ezt a vörös szőnyeges részt, hogy ez konkrétan egy úttesten van :D

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2020.02.10. 01:42:17

érdekes egyébként mennyire nagy hangja volt ennek a whitewashnak pár éve, most meg ezen az egy Cynthián kívül nincs egy fekete akit jelöltek volna, és nem is igazán tüntettek, a Globeon még ott volt Murphy új filmje, de azt is elkaszálták az Oscarra

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2020.02.10. 01:44:15

@Ulámá: ez a Red Carpet kb olyan mint a felszopás a pornóba, jobb ha a néző kihagyja, mert csak a résztvevők számára van értelme

Richárd Jenes 2020.02.10. 01:46:56

@scal: Ez aztán megfelelő összefoglalása ennek az biztos.

uccse2.0 2020.02.10. 01:50:08

Jó Reggelt mindenkinek,
Csak sikerült belépnem.....
Szóval csak annyi, hogy látom a 2 méteres néger nő az utolsó pillanatban lebetegethetett, és egy faszira ráadták a ruháit, hátha nem veszik észre

uccse2.0 2020.02.10. 01:53:36

Ja és most gyorsan elmondom, hogy Us-t nagyon hiányolom legalább a női főszereplő, a forgatókönyv és a filmzene kategóriákból

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2020.02.10. 01:53:58

@Richárd Jenes: azért arra készülj fel, hogy ennyire depresszív filmet ritkán látsz

Kergeboci 2020.02.10. 01:55:06

@uccse2.0: én a The Lighthouse -t elég sok kategóriában

Richárd Jenes 2020.02.10. 01:56:15

@scal: Nem probléma ez nálam, ha érdekesnek találom akkor mindegy mennyire depresszív. Igaz hogy az másik kategória, de a Jöjj és Lásd után nem hiszem hogy földhöz vágna.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2020.02.10. 01:56:44

annyira imádom Charlize Theront, szeretnék meghalni a combjai közt, hogy elmondhassam, nem éltem hiába :D

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2020.02.10. 01:59:23

@freddyD: godolom úgy értette hogy legjobb női fő illetve mellékszereplő kategóriában is.

uccse2.0 2020.02.10. 01:59:32

@freddyD: valóban, hiányérzetem lett volna

Kergeboci 2020.02.10. 02:00:38

Szerintem nálam a stream csak a reklámokra tér magához :D

Isaac_ 2020.02.10. 02:02:35

az a "véletlen" kigombolódott blúz, hoppá

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2020.02.10. 02:03:36

Na végre, meglepett ez a kezdés :D Azt hittem beszoptuk a streamet és a Red Carpet volt csak majd jön valami sorozat.

Valaki látta a Tom Hankses filmet?

Balázs Huszár 2020.02.10. 02:04:12

@Kergeboci: linket tudnál küldeni? Nem vagyok tv közelében és sehol nem találok valid streamet:/

uccse2.0 2020.02.10. 02:04:21

kiváncsi vagyok, mennyire fog szétesni az egész, ceremóniamester nélkül, elöző évben én is kihagytam, nem tudom, akkor hogy ment

Kergeboci 2020.02.10. 02:06:25

ok egy másodpercre bejött a lalalala.. lehet nem is baj, hogy én ezt nem látom

uccse2.0 2020.02.10. 02:06:53

húúúúúúúú........... ez valami nagyon kínos volt

Kergeboci 2020.02.10. 02:07:44

@Balázs Huszár: streamlive.to
De szaggat, néhol van valami, néhol nem.. és inkább nincs mint van

Savanyú 2020.02.10. 02:07:44

Jó reggelt mindenki :D Látom még időben keltem. Nagy a dilemma, hogy aludjak vissza, és a végére keljek fel

Fresh_From_The_Oven 2020.02.10. 02:08:17

"Szép jó reggelt!" Megkésve ugyan, de sikerült felkelni, ahogy olvasom, nem sok mindenről maradtam le. Pont erre csatlakozom be: "Welcome to the 2020 Oscars."

Balázs Huszár 2020.02.10. 02:09:37

@Kergeboci: próba cseresznye. Köszi szépen!

Richárd Jenes 2020.02.10. 02:10:50

Kár amúgy, hogy nem Chris Rock a ceremóniamester, pár éve se volt rossz.

Kergeboci 2020.02.10. 02:10:53

@freddyD: nálam ez hibát dob minden böngészőben

Richárd Jenes 2020.02.10. 02:11:32

Kár amúgy, hogy nem Chris Rock a ceremóniamester, mert pár éve sem rossz.

Fresh_From_The_Oven 2020.02.10. 02:11:38

Ez a Jeff Bezosos rész tetszett, bár kicsit sokat maradtak rajta.

Kergeboci 2020.02.10. 02:12:30

@freddyD: de most éppen megy, hanem, akkor majd olvasgatok itt

uccse2.0 2020.02.10. 02:13:02

Chris Rock olyan mint mailyen Spike Lee lenne, ha jófej lenne, és tudna nevetni

Fresh_From_The_Oven 2020.02.10. 02:16:23

És... Az egyik legegyértelműbb kategória. Nem sajnálom Pitt-től, megérdemelte, bár talán Tom Hanksnek vagy Joe Pescinek egy picivel jobban örültem volna.

Marxeus 2020.02.10. 02:16:40

Brad Pitt megérdemelte.

kobretti88 2020.02.10. 02:17:04

Nem sajnálom Pitt-től a díjat, de ezt a díj Willem Dafoe-nak járt volna kedves Akadémia!

Richárd Jenes 2020.02.10. 02:17:12

Tényleg jó lenne ha lenne kaszkadőr kategória is.

uccse2.0 2020.02.10. 02:17:37

Ha Brad Pitt elesett volna a lépcsőn akkor az Pittfall lett volna

Fresh_From_The_Oven 2020.02.10. 02:19:41

Nem vitte túlzásba a köszönetnyilvánítást Pitt. Felejthető volt, de legalább rövid és ízléses, ami jobb, mint a többségé.

Atkakukac1989 2020.02.10. 02:19:45

Brad díja tök jó. Megérdemelt helyre ment.

Marxeus 2020.02.10. 02:19:53

Keanu Reeves itt lesz.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2020.02.10. 02:20:40

@uccse2.0: jah gondoltam hogy nem hagyják ki, hogy egyetlen fekete van jelölve :D

jó hát Brad Pitt, papírforma, megérdemelte, amúgy is bírom ezer éve

Richárd Jenes 2020.02.10. 02:21:42

Szerintetek melyik lesz a befutó? Toy Story vagy Klaus?
Bár a sárkányos se volt rossz.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2020.02.10. 02:22:13

@Fresh_From_The_Oven: Baftáé jobb volt, lévén el se ment, és Margot Robbie vette át helyette :D

@kobretti88: a Globe, SAG, BAFTA után kicsit furcsa lett volna

Savanyú 2020.02.10. 02:22:27

Brad Pitt megérdemelte, jó volt a volt egyszer egy hollywoodban. Dicaprio azért ne nyerjen :D

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2020.02.10. 02:23:05

@Richárd Jenes: pláne, hogy a Globeon a Missing Link nyert

a Lost my Body biztos nem nyer, túl francia volt :D

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2020.02.10. 02:23:53

@Savanyú: ne aggódj nem fog, ezek a színész díjak idén eléggé kőbe vésettek

hoppá kis Henry Mancini :D

Fresh_From_The_Oven 2020.02.10. 02:25:00

@Richárd Jenes: Toy Story-t tippeltem, de szívből drukkolok a Klausnak. Lécci, lécci, Oscar.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2020.02.10. 02:25:51

Na jó ez undorító, annyira undorító, hogy az Akadémia ennyire Pixarfil :D, utálják a Netflixet az jó van, de ennyire, hogy inkább egy negyedik rész

Fresh_From_The_Oven 2020.02.10. 02:26:24

Ehh... Szerettem a Toy Story-t, de egyszer igazán megszakadhatna a Pixar trend, és nyerhetne valami... nem Pixar, s nem Disney.

kobretti88 2020.02.10. 02:26:48

@scal: Ott is neki kellett volna nyernie, de még jelölést se kapott. Érthetetlen :(

Ulámá 2020.02.10. 02:27:13

Ezazz Toy Story! Bár nem volt olyan hangulatos mint a 3, de volt benne valami olyan mögöttes ereje amit nem tudtam megmagyarázni első nézésre, de kb 2 napig bírtam és újra kellett néznem. Ezekkel a figurákkal szerintem bármennyi részt meg tudnék nézni, úgyhogy most felbuzdulva ezen a díjon, lesz 5. rész. Lehetne olyan drámai, mint a Logan, amikor már az öregedéssel kell küzdeniük, hogy hullanak szét, mint elhasználódott lomok :D

Savanyú 2020.02.10. 02:27:38

@scal: Igen igen, Phoenix viszi

Fresh_From_The_Oven 2020.02.10. 02:27:56

3-ból 3 papírforma, remélem lesz valami meglepetés is idén.

uccse2.0 2020.02.10. 02:27:59

ez a Sister nagyon érdekesnek néz ki

Savanyú 2020.02.10. 02:28:34

Toy Story 4nél voltak jobb jelöltek is.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2020.02.10. 02:30:19

ezeket a rövidfilmeket nem értem miért nem teszik elérhetővé az Oscar oldalán, DVD kiadás úgy sincs belőlük, ráadásul egy csomó ember tuti megnézné, amikor a magyar Filmhét van, ezek mind nézhetők, elérhetők

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2020.02.10. 02:31:52

@kobretti88: figyelj a Lighthouse pont ugyanaz a kategória mint a Lobster, túl fura, és most mond azt hogy nem jó filmeket jelöltek, mondjuk nagyon kukacos vagyok az Irishmannél be lehetett volna tolni Pacino helyére

Atkakukac1989 2020.02.10. 02:32:07

@scal: elvileg idén ingyen megnézhető volt a youtube-on egy darabig, legalábbis én erre emlékszem

Kergeboci 2020.02.10. 02:32:09

a lépcsőn a csaj csak szírénázni van ott?

Richárd Jenes 2020.02.10. 02:33:13

A német szinkron azért szerintem mindent visz :D

kobretti88 2020.02.10. 02:34:27

@scal: Őszintén én Hanks, vagy Hopkins helyére toltam volna be Dafoet.

Fresh_From_The_Oven 2020.02.10. 02:34:50

@uccse2.0: Az is. Én annak adtam volna a szobrot; egy megható történet, eredeti módon kivitelezve. Pár hétig elérhető volt youtube-on, aztán a feltöltő privátba rakta a láthatóságot, de ha később elérhető válna, ajánlom megnézni.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2020.02.10. 02:35:07

na elkezdett szarakodni a stream, persze hogy a legötletesebb dalbetétnél hullik szét

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2020.02.10. 02:36:47

@kobretti88: nem is értem ezt a katolikus filmet minek jelölték a legnagyobb zsidó ünnepségen, Hanks filmjét nem láttam, de nagyon érdekel mert kapott egy életműdíjat idén

uccse2.0 2020.02.10. 02:37:07

tartja valaki idén az ivójátékot?

kobretti88 2020.02.10. 02:38:57

Maga a film nekem nem volt túlopttan emlékezetes, de Hanks alakítása tetszett, de nem pont ezért kellett volna jelölni.

Richárd Jenes 2020.02.10. 02:39:18

@freddyD: Még nem hallottam a kódszót, a múltkori "Filmbarátok" is zseni volt tőle :D

uccse2.0 2020.02.10. 02:39:28

Bár úgy látom Diane Keaton megtartotta

Fresh_From_The_Oven 2020.02.10. 02:40:08

Keanu... Ki nem szereti ezt az embert? Olyan karizmája van, mint keveseknek...
Hajrá Little Women!

Savanyú 2020.02.10. 02:40:23

Ennek a "Cox"nak érdekes áthallása van

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2020.02.10. 02:40:24

nah ezt ne nyerje meg Tarantino :D, Parazitaaaa :D

Fresh_From_The_Oven 2020.02.10. 02:40:52

Na, kategóriát tévesztettem... Akarom mondani: Hajrá Parasite!

Fresh_From_The_Oven 2020.02.10. 02:42:04

Ezaz! Köszönöm! Na, még a rendezést és filmet neki, s minden mást lenyelek.

Holczer Lajos 2020.02.10. 02:43:47

Én nézem a moziverzumot, még nem mondta, figyelem én is

drag22 2020.02.10. 02:43:57

@uccse2.0: Milyen kulcsszavakra innál idén?
-gondolom egyrészt a filmcímek

Richárd Jenes 2020.02.10. 02:44:13

Az adaptáltaknál én azért örülnék egy Jokernek vagy egy Jojo nyuszinak is.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2020.02.10. 02:44:17

@Fresh_From_The_Oven: azt nem kapja meg, lévén az Idegennyelvűt viszi (ezért nem értem miért jelölték legjobb filmnek is, a vége szar :D )

Kergeboci 2020.02.10. 02:44:42

@Fresh_From_The_Oven: A filmet nem nyerheti, nem tudnak angolul :D hogy nézne az ki az akadémiától.. Trump kiakadna, hogy eljöttek a "Kínaiak" :)

Fresh_From_The_Oven 2020.02.10. 02:46:41

Izgulok, de érzem, hogy úgyis Jojo Rabbit lesz. És igen... Végül is, az itteni jelöltek közül a második kedvencem volt, szóval elkeseredni nem fogok.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2020.02.10. 02:47:09

Hitlerként kellett volna átvennie :D

MangoBay 2020.02.10. 02:48:59

Másnak is be-be akad a 123-mas stream?

Fresh_From_The_Oven 2020.02.10. 02:49:32

@scal @Kergeboci: Nyilván nem kapja meg, én se nagyon hiszek benne, de reménykedni lehet :). Végül is, ha nem 1917, akkor valszeg Parasite, szóval második esélyesként mégsem írnám le teljesen.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2020.02.10. 02:49:45

szegény gyerek, nem elég hogy fogyatékos, még összerakták Shia leBeauffal is

texabi 2020.02.10. 02:49:55

@MangoBay: Egyre sűrűbben, sajnos...

Kergeboci 2020.02.10. 02:50:47

@Fresh_From_The_Oven: abszolute nem írnám le én se (csak poénkodtam). A 17 mellett, ő a másik esélyes szerintem is.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2020.02.10. 02:51:18

@Fresh_From_The_Oven: én tartok tőle, hogy az elvakult ToyStory lover Akadémia az aranykor miatta odaadja Tarantinonak :D

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2020.02.10. 02:52:05

reklámok mér nem akadnak be????

kobretti88 2020.02.10. 02:52:11

Hát legalább nem a Joker kapta, de Az ír és a Kisasszonyok jobban megérdemelte volna.

Richárd Jenes 2020.02.10. 02:54:19

Most nézem Wiig ruháját mintha valamilyen díszes asztalterítőt tekert volna magára. :D

Kergeboci 2020.02.10. 02:54:29

@Fresh_From_The_Oven: köszi! (mégnagyobb csúszásban van, de hátha!)

MangoBay 2020.02.10. 02:56:47

Ez a ripacskodás kellemetlen nagyon.

texabi 2020.02.10. 02:56:52

Acting??? Inkább nagyon kínos volt...

Fresh_From_The_Oven 2020.02.10. 02:59:11

@scal: Az azért elég meglepő lenne. Nem rémlik, hogy a mostani díjátadószezonban nyert volna valami nagyobb eseményen Tarantino. Arról nem is beszélve, hogy az akadémia nagyon nem csípi Tarantinót, hiszen korábban csak a Ponyvaregényért kapott jelölést, ami azért szomorúan kevés egy Tarantino-féle rendezőzseninek.
Ez meg ismét papírforma, viszont itt legalább én is a Hollywoodnak adtam volna.

Richárd Jenes 2020.02.10. 02:59:28

Inkább nézem a Moziverzumot, jó lesz az, de nem lőnék le semmit.

Ulámá 2020.02.10. 03:04:53

Amúgy az USA-ban az anyák napja pont az Oscar Gálára esett? Mert valahogy mindenki megemlíti az anyját

Fresh_From_The_Oven 2020.02.10. 03:04:53

A Kisasszonyok egyetlen díját láthattuk. Szomorú, de szerencsére ez az az év, amikor a többiektől sem sajnálom.

Kergeboci 2020.02.10. 03:05:05

A klipp nélkül, ez a szám fele annyira szomorú

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2020.02.10. 03:05:26

8 díjat átadtak egy óra alatt, ez igen, csalódás azt hittem Steve Martin meg Chris Rock sziporkáznak majd végig, évekig gondolkodtak hol kéne rövidíteni, erreföl kivágják a hostot :D

@Fresh_From_The_Oven: kettőt már behúzott a filmje, mondjuk remélem többet se fog

az a durva, hogy Kosztüm terén mindegyik film megérdemelte volna, kivéve Joker

uccse2.0 2020.02.10. 03:06:15

eddig 2-ből 2 dal teljesen semmitmondó volt

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2020.02.10. 03:06:52

levettem 360-ra ha így is beszaggat megőrülök most már :D

Fresh_From_The_Oven 2020.02.10. 03:07:21

Jöhet Laura Dern díja, ami - ahogy Pitt esetében - rendben is van, de azért Florence Pugh-t vagy Scarlett Johanssont szívesebben látnám, már ha lenne bármi esélyük is.

Kergeboci 2020.02.10. 03:08:37

@uccse2.0: én a Rocketman-t várom, csak ne úgy legyen, mint az eddigi években, hogy nem mernek színészt felhozni a színpadra énekelni (tök jó lenne Elton és Egerton együtt)

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2020.02.10. 03:09:25

@Fresh_From_The_Oven: nekem is Florence volt a nagy meglepetés, Johansson-nak inkább a női főszereplőt adnám, abban hatszor erősebb volt

Kergeboci 2020.02.10. 03:10:28

@freddyD: egy vízbe fulladt fiú tragédiáját átélő kisváros (kosárcsapat, suli, család) történetére készült (a klipp alapján: www.youtube.com/watch?v=s7CHl9cB-m8)

Savanyú 2020.02.10. 03:10:48

Az ott Michael Moore volt?? Pf..

Fresh_From_The_Oven 2020.02.10. 03:11:17

Ez a kis összeállítás nagyon kellett. Ha valami sikeresen felülmúlja idén számomra a legjobb film kategóriában tapasztalható színvonalat, az a legjobb dokumentumfilm kategória. Bárcsak népszerűbbek lennének ezek a filmek. Na, jöhetne már az első meglepetés, gyerünk For Sama vagy Honeyland!

Kergeboci 2020.02.10. 03:11:35

@Kergeboci: de én is csak a klippet láttam, nem ismerem a filmet

uccse2.0 2020.02.10. 03:13:38

a nő Donald Pleasence cosplayben veszi át a díjat

freddyD 2020.02.10. 03:15:22

@scal: Nekem is eszembe jutott :D

Fresh_From_The_Oven 2020.02.10. 03:15:30

Ismét a két favorit nyert... Úgy tűnik ez ismét egy olyan év lesz, amikor minden a papírforma szerint alakul, de legalább nem nagyon kell sajnálkozni, szóval végül is jó deal ez így.

@scal Egyetértek azzal, hogy a Marriage Story-ban erősebb volt, de ott számomra Zellweger és Ronan egy hajszálnyival erősebbek voltak, de ha nem lenne biztos, hogy Zellweger nyer, Johanssontól sem sajnálnám, sőt... főleg úgy, hogy az első két jelölése ever.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2020.02.10. 03:16:55

Amúgy FreddyD , neked mi nem tetszett a Kisasszonyokban. Szerintem ha Greta Gerwig így halad tovább egy női Clint Eastwood lesz belőle, sokkal érettebb filmet tett le az asztalra mint amilyen a Lady Bird volt. Jelenleg az egyetlen női rendező, akinek saját hangja van, aki tudja mit akar, és nem csak a férfiakat akarja utánozni, vagy valami demagóg feminista szarságot tesz le az asztalra.

Richárd Jenes 2020.02.10. 03:18:43

Laura Dern lehet a befutó, bár lehetne Scarlett is.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2020.02.10. 03:19:43

ilyen a kurva életben nincs, megint akkor akad amikor sorolják a neveket, bassza már meg!

uccse2.0 2020.02.10. 03:20:36

Laura Dern akkor nyer, mikor Lynch életműdíjat kapott, azért ez így tetszik

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2020.02.10. 03:21:03

Milyen ironikus hogy Dern meg Johansson egymás ellenfelei, miközben a egy filmben játszottak.

Fresh_From_The_Oven 2020.02.10. 03:21:06

@freddyD: Ja, elég jó a 'The Edge of Democracy', főleg azok értékelhetik, akiket érdekel ez a téma, s úgy alapvetően kedvelik a politikai jellegű alkotásokat, de valóban remekül és objektíven mutatja be a brazíl politika alakulását az elmúlt évtizedekben. Sajnos sok szegmensben csak az egyik oldalra koncentrál, és megvannak a maga hiányosságai, de egy ilyen hatalmas területet nem is lehet egy filmben lefedni. Ellenben rengeteg az infó és betekintés a színfalak mögé, szóval van mit memorizálni benne.

Azért remélem nem ez volt az utolsó alkalom, hogy Johansson a jelöltek között szerepelt.

Savanyú 2020.02.10. 03:21:08

Scarlett Johanson mrgérdemelte volna, de így is jó helyre ment

Kergeboci 2020.02.10. 03:22:15

Imádni való volt Laura Dern a színpadon :D

Tsuige 2020.02.10. 03:23:11

Johanson szerintem is megérdemelte volna, én szerintem Kathy Bates még kicsit jobb is volt nála :D

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2020.02.10. 03:23:13

@Fresh_From_The_Oven: egyesek azt mondják a Házassági történet szobában üvöltözéses jelenet miatt megkaphatta volna mindkét színész

Fresh_From_The_Oven 2020.02.10. 03:24:49

@scal Pontosan! Két komoly filmet tett le eddig az asztalra, s mindkettő azonnal azon nyomban belopta magát a szívembe. Ezek után minden készülő filmjét a legnagyobb lelkesedéssel fogom várni.

freddyD 2020.02.10. 03:24:59

@scal: Iszonyatosan untam :(

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2020.02.10. 03:26:04

Ha már itt tartunk, és Ray Liottát is jelöltem volna, mert ő még Dernnél is jobb volt :D

Kergeboci 2020.02.10. 03:26:08

Mert igazán "cool" anyuka csak hitelkártyával lehetsz.. (ezek a reklámok kinyirnak)

Javier Mascherano 2020.02.10. 03:28:43

ez így szar amúgy, darálják a díjakat, de nincs show. a Martin-Rock kezdés jó volt, olyanból miért nincs több?!

Richárd Jenes 2020.02.10. 03:31:18

Végre valami jó is, EMINEM IN DA HOUSE :D

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2020.02.10. 03:31:19

@Fresh_From_The_Oven: mondjuk ő egy jó színésznő volt (épp úgy mint Eastwood, max nem olyan ikonikus) nem rugnám ki az ágyamból :D Mondjuk a Lady Bird nekem korántsem tetszett ennyire.

Ebben a filmben is az lepett meg, hogy egyrészt mennyire érdekesen játszott a dramaturgiával, de a végére minden a helyére került. És azt hittem valami feminista propaganda film lesz belőle, erre a végén a legdacosabb karakter esik a legjobban pofára és ráébred hogy semmit nem ért el a viselkedésével minthogy egyedül marad. És ha azért egy ilyet rendez egy női rendező, abban van valami üzenet is szerintem, hogy ezt a túltolt feminizmussal le lehetne állni, mert csak elijesztik maguk mellől a férfiakat, és elmegy mellettük az élet.

Arról nem is beszélve, hogy Meryl Streep milyen szerepet kapott, szinte éreztem ahogy minden idegszála tiltakozik a szöveg ellen. :D

Kergeboci 2020.02.10. 03:31:54

Mondjuk inkább ilyen kis bejátszásokat néznék végig, ahelyett, hogy Ellen pizzát rendel.. főleg ha a vége egy (cenzurázott) Eminem koncert :D

Javier Mascherano 2020.02.10. 03:31:55

továbbra sem szoktam meg Eminemet szakállal

Fresh_From_The_Oven 2020.02.10. 03:33:25

@scal: Amivel nem is szállnék vitába. Az valóban egy rendkívül nyers, őszinte és egyesek véleményével ellentétesen nagyon is realisztikus jelenet volt, ami mind forgatókönyvileg, mind színészileg zseniális volt, és ha Oscart ezért nem is kap egyik színész sem, a jól megérdemelt elismerést igen.
Na, itt láthattuk azt a területet, amiben freddyD talán a 4. Zárthelyin mindenkit megalázott végtelen tudásával.
@freddyD: Van valami titkod, hogy jegyzed meg a filmekhez kapcsolódó betétdalokat?

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2020.02.10. 03:33:40

@Javier Mascherano: tökéletes megfogalmazás, igazából csinálhatnák úgy is mint az egyetemi pontszámoknál, kiírják a falra, aztán akit érdekel elmegy a Dolbyba és megkeresi a nevét, hogy nyert e

Kergeboci 2020.02.10. 03:36:43

"Nem bírja egyszerűen szusszal és itt nem a szokásos backupra építő kis szünetekről van szó, hanem konkrétan 5 másodpercenként leállt"

Először azt hittem, hogy a stream eldobta a hangot.. de nem lehet, mert a zene meg ment tovább :D De így szaggatással együtt, olyan volt mint egy nyugdíjas Eminem fellépés

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2020.02.10. 03:36:46

@Fresh_From_The_Oven: jah azt én is olvastam, hogy ez nem reális pffff szerintem aki ilyen baromságot leír az még nem veszekedett soha egy őrületeset azzal akit jobban szeret az életénél is

az ember ilyenkor képes égbekiáltó szörnyűségeket kiejteni a száján, amit abban a pillanatban meg is bán, tele volt a film megrázó jelenetekkel (pl a kapu tolás, szavak nélkül, cipőkötés, az egész kezdés, a végén mikor megtalálja a levelet stb.), az elején haragudtam rá, mert nem igazán a "házasságról" szólt azért

MangoBay 2020.02.10. 03:38:37

@Kergeboci: Én lassan átkapcsolok Moziverzumra.Hol hang nincs,hol kép.Néha egyikse :D

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2020.02.10. 03:40:01

Na végre valami meglepő, bár annyira nem is meglepő (ma láttam a filmet :D )

Fresh_From_The_Oven 2020.02.10. 03:40:58

Wow, mire leírom már Ford v Ferrari. Na, végre egy meglepetés, méghozzá a jó fajtából.

freddyD 2020.02.10. 03:42:34

@Fresh_From_The_Oven: Sokszor kell megnézni őket :D

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2020.02.10. 03:42:38

Egyszer valaki elmagyarázhatná hogy mégis mi a különbség a hangvágás, meg a hangkeverés közt :D

Kergeboci 2020.02.10. 03:42:55

Eddig egyedül a Toy Story-t nem találtam el (mondjuk azt is, csak a hülye BAFTA-ra hallgatva átírtam) :D

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2020.02.10. 03:43:32

Úúúú most hogy bejátszották az 1917 zenéjét elkapott a borzongás, azt a filmet még egyszer tuti megnézem moziban.

Kergeboci 2020.02.10. 03:44:21

@scal: kb 2 éve volt, hogy tök jól bemutatták a kis felvezetőkbe, hogy melyik filmnél, mit jelent az adott díj (úgy látom, itt is próbálják, csak kevésbé szájbarágósan)

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2020.02.10. 03:44:50

@Kergeboci: nem annyira hülye az a Bafta, inkább az Akademy hogy mindig szopja a Pixart, ezzel mintegy megerősítve hogy inkább folytatásokat csináljanak mintsem eredeti, ötletes filmeket

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2020.02.10. 03:46:40

bazzeg 360p-ben hogy a gecibe szaggathat be?

Kergeboci 2020.02.10. 03:48:07

nézzed fullHD-ba, ugyan úgy szaggat, de legalább látsz valamit :D

freddyD 2020.02.10. 03:48:11

@Kergeboci: Igen, az annyira jó volt. Nem tudom miért nem tartják meg ezt az ötletet minden évben

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2020.02.10. 03:50:31

ez mi a fasz, hogy random senkiháziak pofáznak Steve Martin & Chris Rock helyett?

Javier Mascherano 2020.02.10. 03:54:09

Eminem tweet: "Sorry it took me 18 years to get there." :D

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2020.02.10. 03:54:22

Aztakurva! és megkaptaaaaaaa!!!!!!

uccse2.0 2020.02.10. 03:55:24

csak most gondolok bele, hogy igazából minden nyertes borítékolható, hiszen abból olvassák fel a nevét

kobretti88 2020.02.10. 03:56:16

Roger Deakins 2-szeres Oscar-díjas! Ez az!!!!

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2020.02.10. 03:56:53

De amúgy a vágásban miért nincs ott az 1917? Ez megy a Fordnak

Fresh_From_The_Oven 2020.02.10. 03:59:46

Mindig külön öröm látni, amikor egy korszakalkotó zseni megkapja azt, amit már 26 évvel ezelőtt a Remény rabjaiért megkaphatott volna. Minden filmet érdemes megnézni, aminek Roger Deakins az operatőre, ha másért nem is, a látványért mindenképp.
Azért az se semmi, hogy a Ford v Ferrari minden bizonnyal több szoborral fogja befejezni az estét, mint az Irishman, Little Women és Marriage Story.

Kergeboci 2020.02.10. 03:59:55

Amúgy idén mintha nem kavarnák le őket olyan pofátlanul, mint régen (mondjuk ebben a tempóban nem is szükséges.. )

Fresh_From_The_Oven 2020.02.10. 04:01:48

@scal: Ez az egyik legjobb rövid magyarázat, amivel találkoztam:

www.youtube.com/watch?v=weckXBc--Pg

Kergeboci 2020.02.10. 04:02:54

"I am Spartacus!" (amúgy tényleg, a megemlékezések voltak már?)

freddyD 2020.02.10. 04:03:40

@Kergeboci: Igen, ez szimpatikus. Emlékeim szerint talán csak egyszer kezdtek el muzsikálni

freddyD 2020.02.10. 04:07:31

@Kergeboci: Még nem, remélem Kirk Douglas kiemelt szerepet kap majd ott

uccse2.0 2020.02.10. 04:08:02

Ez anő nagyon félhet a tarkónlövéstől

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2020.02.10. 04:08:19

@Kergeboci: dehogy az nagyon a végén van mindig... tehát úgy negyed óra múlva esedékes 3:)

@Fresh_From_The_Oven: kösz

én nagyon fostam hogy megint kiszopatják, és az a helyzet nála nem volt olyan soha, hogy nem azért kapta amiért kevéssé érdemelte volna meg, hogy tudták leforgatni azt a filmet, mai napig nem értem :D brutális teljesítmény, 30. percnél jöttem rá a moziban hogy van a filmmel valami gond, olyan furcsa érzésem van, aztán basszus, ebben nincs vágás óóóóóáóáóááááááááóóóóóó :D

Tsuige 2020.02.10. 04:10:29

Ez a dal volt eddig az egyetlen, amit az éjszaka során élvezettel tudtam hallgatni.

Atkakukac1989 2020.02.10. 04:12:07

@Tsuige: Igaz! Tetszett nekem is. Jó, azért az öreg Eminemet is jó volt hallani. Nem is értem, hogy győzték meg.

Kergeboci 2020.02.10. 04:13:34

@Tsuige: szerintem a többi szám is jó volt, bár eddig ez a legerősebb. Remélem a Rocketman kicsit feldobja majd még a showt a továbbiakban.

Richárd Jenes 2020.02.10. 04:13:39

Hát kijött két macskaszerű lény de jobban hasonlítanak egy-egy telefosott búvárruhára.

Javier Mascherano 2020.02.10. 04:13:55

rohadt vicces ha macskának öltözik valaki

Kergeboci 2020.02.10. 04:14:37

Jaj a Macskák az Oscar-on :D :D :D

texabi 2020.02.10. 04:14:46

Blacksheepnek tuti tetszene ez a felkonf xD

MangoBay 2020.02.10. 04:15:21

ANNYIRA kínos ez a macskás kreténség.

Tsuige 2020.02.10. 04:15:27

Igen, Elton Johnban bízom én is.

Tsuige 2020.02.10. 04:16:22

Édes Istenem, ez kellett bele tényleg?

Fresh_From_The_Oven 2020.02.10. 04:16:51

Ez most viccesnek szánták? "Beöltözünk macskáknak, mert az úgy önmagában vicces a film miatt..."
Cringe, so much cringe...

uccse2.0 2020.02.10. 04:16:52

Wiig meg Rudolph nagyon kínosak voltak, Ferrellék talán mégjobban, de ez a macskajelmez..... sajnálom a díjazottakat, hogy ezektől kell átvenni a szobrot

Fresh_From_The_Oven 2020.02.10. 04:19:48

Ha már itt van Ray Romano, nézzétek meg a Paddletont. Kedves, elgondolkodtató, hatásos film. Nem egy utánozhatatlan, egyszer alkotás, de mindenképpen dicséretes.

Kergeboci 2020.02.10. 04:23:46

Gáborék felé mi a helyzet, nézi azt valaki?

Kergeboci 2020.02.10. 04:25:20

"4:23 A mai duókból nálam eddig a Romano & Oh páros tetszett a legjobban. De ismét muszáj megjegyeznem, hogy nagyon hiányzik egy házigazda"

Annyira, hogy én így jövőre én nem is nézem, két évben egymás után elég volt ez a formátum.

Richárd Jenes 2020.02.10. 04:25:32

@Kergeboci: Nézem idegen film kategória pörög éppen.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2020.02.10. 04:26:17

Ha ez így megy tovább, a Red Carpet tovább fog tartani mint maga a show. 6, 7? díj maradt?

Kergeboci 2020.02.10. 04:27:06

@Richárd Jenes: és milyen az időkitöltő rész? Mennyire mennek Gábor agyára? (annyira nézném a hülye reklámok helyett .. :D)

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2020.02.10. 04:28:29

Ez a csávó nem semmi, két Oscart is hazavisz egy nap. Kiteszi a polcára, aztán így pöfékel egyet a szivarjából :D

Fresh_From_The_Oven 2020.02.10. 04:28:54

Épp itt volt az ideje, hogy egy dél-koreai film nyerjen a kategóriában.

Richárd Jenes 2020.02.10. 04:30:20

@Kergeboci: Alap dolgok mennek, annyira nem is idegesítő a csaj meg ugye más vendégek is vannak. Mondjuk az is fura, mert behívták azokat is akik szerepeltek az "Akik maradtak"-ban is és azt fejtegették, hogy milyen kár hogy nem került be a végső listába.

Fresh_From_The_Oven 2020.02.10. 04:32:30

Zene, dal, főszerepek, rendezés és film. Gyorsan lezavarják, ami így viszont nem jó, üressé és jellegtelenné degradálják az egészet. Bezzeg, ha nem venné komolyan magát az Oscar, legalább annyira, mint a Golden Globe, akkor felkérhetnék Ricky Gervais-t, és összejöhetne egy best ever gála.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2020.02.10. 04:32:33

Basszus, eljutottam oda hogy ha meghívnának az Oscarra lehet nem mennék el :D

Tsuige 2020.02.10. 04:34:08

Korábban már felvetettem twitteren, de őszintén tényleg megnéznék egy Tommy Wiseau által vezetett gálát :D

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2020.02.10. 04:37:54

ez mennyire cheesy hogy két perce kapott Oscart és már így mutatják be Waititit :D

Fresh_From_The_Oven 2020.02.10. 04:41:21

Apropó, erről jut eszembe. FreddyD, emlékszem, hogy anno még a 46. adás volt az egyik első adás, amit végighallgattam tőletek, s ott épp a 2014 Oscarról is beszéltetek. Aztán ott a 134. percben említetted, hogy milyen merész lenne, ha felkérnék Ricky Gervais-t, de úgy se fogják, mire Gergő kifejezte, hogy fogalma sincs, ki ez az ember, mire "rendesen kiakadtál". Azóta is röhögök azon a reakciódon. Szégyenszemre én is akkor hallottam először Ricky Gervais nevét, de azonnal végignéztem minden Golden Globe-os monológját (azóta már vagy tízszer); kellett az a hiánypótlás.

Kergeboci 2020.02.10. 04:43:10

azért vannak itt jó ötletek (ahogy egy-két ezelőtti bejátszásba is, csak azok túl rövidek voltak), nem is értem, miért nem készítenek valami emlékezetes műsort (kétlem, hogy ne lenne rá pénz, meg idő, és tehetséges ember)

Richárd Jenes 2020.02.10. 04:43:36

Joker wins, bár szerintem mindegyik jó volt.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2020.02.10. 04:44:36

ha valamit nem értek hát a Joker zenéjének jelölését, szerintem xar vót

Fresh_From_The_Oven 2020.02.10. 04:44:56

Ez is megérdemelt. Ebből az ötösből én is az izlandi hölgynek adtam volna.

freddyD 2020.02.10. 04:45:14

@Fresh_From_The_Oven: Haha, nem is emlékszem erre :D Annyi jó utólag zsarolható pillanat lehet elrejtve ennyi év alatt

Tsuige 2020.02.10. 04:45:19

Mondjuk én spec. pont neki szurkoltam :D

Kergeboci 2020.02.10. 04:46:53

@scal: ma néztem meg 3.szor is a filmet. Nem volt már olyan elemi erejű, mint először, de ami még mindig hátborzongató volt, az a zenéje (amivel amúgy koncert turné indul). Szóval.. én is neki adtam volna :D (de hát ízlések és pofonok)

Fresh_From_The_Oven 2020.02.10. 04:48:06

Most látom, ott ül Aurora Greta Gerwig mellett! Nem hittem volna, hogy a kedvenc énekesnőmet az Oscaron látom valaha.

Kergeboci 2020.02.10. 04:48:19

@Kergeboci: mármint jokernek (ha el lennék csúszva a díjátadótól :D)

Richárd Jenes 2020.02.10. 04:52:50

Élősködök, engem meglepett azért.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2020.02.10. 04:54:08

Tévedtem, 3 Oscart is lehet nyerni egy éjszaka alatt (lehet belőle négy is?) :D

na EZ meglepetés

Fresh_From_The_Oven 2020.02.10. 04:54:31

És ott van!!! F*cking Bong Joon Ho! Innen már a legjobb filmre is nagyobb esély nyílik.

Kergeboci 2020.02.10. 04:54:37

ohhh.. az első meglepetés.. kiváncsi leszek a legjobb filmre ezek után

Fresh_From_The_Oven 2020.02.10. 04:56:09

Határozottan a legnagyobb meglepetés. Előzetes elég magabiztosan Sam Mendesre tippeltem, de rég nem volt ennyire jó érzés tévedni.

uccse2.0 2020.02.10. 04:56:41

Szerintem Scorsese jobban örül ennek a dícséretnek, mintha ő nyert volna

Fresh_From_The_Oven 2020.02.10. 04:58:07

Ez azért becsülendő - végig a többi rendezőt dicsérte. Szimpatikus figura élőben is.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2020.02.10. 04:58:16

Úristen ez volt eddig a legjobb beszéd. És látszik hogy tényleg nem is készült rá, nem ilyen előre megírt köszönő beszédek.

Todd Philips fején azért rendesen látszott a csalódás.

De jó fej ez a Joon Bong Ho, rendesen meghatódott.

Kergeboci 2020.02.10. 04:59:15

Ne.. ne.. miért ez a zene nulla csaj kell ehhez a számhoz.. istenem

Fresh_From_The_Oven 2020.02.10. 05:00:02

Spielberget is rég láttam utoljára... Kérdés, hogy jövőre hány oscart fog elvinni a West Side Story-val.

Tsuige 2020.02.10. 05:01:43

Bánom, hogy az Élősködőket nem néztem meg eddig, de ezután biztosan pótolni fogom a napokban.

uccse2.0 2020.02.10. 05:02:09

I Billie in Yesterday

freddyD 2020.02.10. 05:03:32

@uccse2.0: Nekem is így jött át. Szerintem ő már pont tojik még egy díjra, jobban örül a törődésnek

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2020.02.10. 05:04:13

Azért ha belegondolsz ez egy nagy pillanat. Ott ülsz azzal egy teremben aki miatt ott ülsz abban a teremben, és még le is győződ. :D Nagyon szép gesztus volt hogy megköszönte nekik.

Ott vannak a színészei egyáltalán? Lehet csak ő ment meg a fordítócsaj :D

Kergeboci 2020.02.10. 05:05:06

@scal: majd felmennek a legjobb film díjnál :D

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2020.02.10. 05:07:00

@Kergeboci: az azért már pofátlanság lenne, akkor Észak-Korea megindulna, négy szobornak már jelentős az aranytartalma

Na ha már vannak meglepetések, szeretnék meglepődni és Phoenix ne nyerjen már :D

Fresh_From_The_Oven 2020.02.10. 05:08:41

Már nagyon kijárt Phoenix-nek. Adam Drivernek bőven lesz még lehetősége nyerni, és valószínűleg fog is a jövőben, de Phoenix simán kaphatott volna már a Nyughatatlanért, a Masterért vagy a Nőért is.

Richárd Jenes 2020.02.10. 05:09:39

Azért itt is nagyon ott van a beszéd.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2020.02.10. 05:11:29

@Richárd Jenes: hát nekem már nagyon elegem van belőle, hogy erre használja az idejét, ennyi erővel kimehetett volna Bohócmaszkban is

másnak is feltűnt, hogy a másik négy színész nem volt beöltözve a karakterének? 4 színész meg a Joker volt kivetítve a falra

Fresh_From_The_Oven 2020.02.10. 05:12:28

Erős beszéd volt, kellett egy ilyen is. Egyet is értettem a szavaival, kivéve a tehéntejet illetően, amit továbbra is élvezettel fogyasztok.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2020.02.10. 05:13:37

amúgy női fronton durvább idén a verseny, jobbak az alakítások, nem annyira egyértelmű

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2020.02.10. 05:16:30

Jól tartja magát Zellweger (dugnám :D )

Fresh_From_The_Oven 2020.02.10. 05:18:32

23-ból 20 találat, ilyen jól se sikerült tippelni korábban. Csak azt remélem, a legjobb filmnél tévedek és nem az 1917 nyer (bár azt se bánnám).

Kergeboci 2020.02.10. 05:19:22

":16 A beszéde ugyanakkor egy felsorolás cunami. "

Egy kicsit én is belealudtam

Richárd Jenes 2020.02.10. 05:19:51

Remélem azért a Legjobb film kategóriánál nem történik az mint pár éve a Kaliforniai álomnál, hogy megkeverték a dolgokat a Holdfénnyel. :D

Kergeboci 2020.02.10. 05:21:48

@Richárd Jenes: pedig az határozottan felrázná ezt a punnyadást :D

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2020.02.10. 05:22:06

@Fresh_From_The_Oven: most nem azért, de idén nem volt nagy truváj tippelni ha láttad az előző díjátadókat

Fresh_From_The_Oven 2020.02.10. 05:23:12

Épp akartam kérdezni, hogy dolgozal-e ma, freddyD, de látom, már meg is válaszoltad. Ennyi év után hozzászokhattál, de azért kitartást!

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2020.02.10. 05:25:14

a legnagyobb vesztes az Ír eddig mert lófaszt nem kapott eddig

Fresh_From_The_Oven 2020.02.10. 05:26:01

@scal: Tény. Ez is mutatja, hogy amikor gond nélkül ilyen találati arányt lehet elérni, nem valami kiegyensúlyozott a mezőny. Jobban örülnék, ha az esetek felében tévednék, mert a legtöbb kategória többesélyes lenne.

Kergeboci 2020.02.10. 05:28:13

Emlékeztek arra az évre, mikor Bong Joon Ho eltüsszentette magát a legjobb film díjátadón, és karanténba zárták a teljes Oscar gálát? :D

Fresh_From_The_Oven 2020.02.10. 05:28:42

Megvan. Megvan. A történelem első nem angol nyelvű győztese! Ha nem is volt jól összerakott gála, történelmet láthattunk.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2020.02.10. 05:30:27

hát kiszopatták az 1917-et is, azért ennyire nem volt jó a Paraziták

ez kicsit túlzás, persze szép, de mintha csak azért csinálták volna, hogy meglepjék vele a nagyérdeműt, most már nem az első év amikor ezt érzem

uccse2.0 2020.02.10. 05:30:45

Wow, a forgatókönyv és rendezés után kezdtem sejteni, de azért így is meglepő

Dorina Noyo Ballér 2020.02.10. 05:32:52

Kedves freddyD! Köszönöm szépen a blogolásodat! :) Minden jót kívánok Neked, kitartást a mai munkához! Jó éjt! :)

uccse2.0 2020.02.10. 05:32:54

összeségében a gála elég ratyi volt, de a legtöbb díjazottnál szerintem nincs rossz helyen az Oscar

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2020.02.10. 05:33:13

Amúgy nem Jane Fonda keverte össze legutóbb a borítékokat :D

Fresh_From_The_Oven 2020.02.10. 05:33:37

Mi volt ez a végén? Lekapcsolják a fényeket? Nem kicsit szégyen.
Köszi az élőblogolást, freddyD. Jó volt veletek végigkövetni az egészet.
Ugyanitt jövőre!
(Remélem idén összejön a siker a Tune Uppal szemben, freddyD, drukkolok nektek).

Tsuige 2020.02.10. 05:33:47

Köszönöm ezúton is az élőblogolást! :D

freddyD 2020.02.10. 05:34:39

@Fresh_From_The_Oven: Csak az utóbbi években otthonról tudtam dolgozni, most szarul jött ki :(

Kergeboci 2020.02.10. 05:34:55

@uccse2.0: igazából már a nevezések is mind nagyon jó helyen voltak, nagyon izgulni kevés helyen tudtam.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2020.02.10. 05:35:06

az egyetlen amiért a parazitáknál jó helye van, mert ez volt az egyetlen film amibe nem csempésztek be azért egy kis polkorrektséget, mmmm meleg rajongók, migráns katona, transzvesztita férj stb :D

de akkor is az 1917-el szemben ez kicsit kibaszás volt, hmmm nem is kicsit

Savanyú 2020.02.10. 05:35:15

Amilyen jók voltak idén a filmek, annyira béns volt az oscar. Sebaj, legalább hamar vége lett

Kergeboci 2020.02.10. 05:37:32

Nos, hát ez így hirtelen volt. Ha jövőre minden így marad.. mindegy, max elolvasom utólagosan az élőblogot :)

Legalább még van egy kis időm pihenni. Jó éjt mindenkinek!

Richárd Jenes 2020.02.10. 05:38:50

Öröm volt újra itt lenni, az már más kérdés hogy a gála elég ratyitalléros lett. Mindenkinek jó pihenést, aki meg munkába megy, annak pedig kitartást!

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2020.02.10. 05:39:26

borzasztó volt a stream, hogy nem szórakoztató az egész, hogy az idióta Phoenix kelti a bűntudatot, viszont az pozitív hogy végre mindenki normálisan meg tudta köszönni a díját, kivéve Phenixet aki propaganda beszédre használta fel az idejét

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2020.02.10. 05:44:44

@Kergeboci: annyira nem volt ez gyors, máskor is kb ilyenkor van vége, amit elvesztettek a hídon, bepótolták a vámon, több fáking reklám volt, azoknak kellett a hely

Kergeboci 2020.02.10. 08:20:03

@scal: egy fél órát azért nyertek így is. De pár év múlva lehet már a reklámokba jelentik be a nyerteseket :D

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2020.02.12. 04:28:40

Na azért hogy sneki ne haljon meg hülyén, és hogy kicsit elnézést kérjek a hülye viccemért, szóval a csúcsfej kopasz néni Julia Reichert rákos és azért volt kopasz (mondjuk volt egy ilyne sejtésem) és ráadásul utolsó fázisban van, saját bevallása szerint is az Amerikai gyáregység az utolsó filmje. Gondoloma férje meg szolidaritásból szintén kopaszra borotválta a fejét.

Amúgy most néztem meg a filmet, nagyon érdekelne hogyna vették fel. Mert itt nem az volt 99%-ban mint Moore-nál hogy nem szólal meg mindenki, egyoldalú az egész, nem nyilatkoznak. Itt a legdurvább az egészben hogy az ügyvéd is beszél aki a munkások ellen van, a Szakszervezet-elleni biztos (létezik ilyen munka? :D ha ezt Jimmy Hoffa megérte volna) és aztán a végén a főmufti is. Nagyon durva volt hogy arról beszél, hogy egyáltalán nem biztos benne, hogy nem-e bűnöző, miközben basszus az ő oldalát is meg lehet érteni. Biztos vagyok benne hogy egy amerikai nem engedte volna hogy lefilmezzék, ő meg vállalja az arcát és elmondja hogy bizony ez van ő nem azt akarja hogy a melós pofázzon, meg kajáljon, hanem hogy dolgozzon, mert a profit a lényeg. Nyilván annyi pénze van, hogy leszarja mi történiuk az egyik gyárában.

Mindenképpen tanulságos, pláne, hogy még a csökkentett fizetéssel is, 700.000 forint körül kerestek a melósok, (amiért tüntetnek), mondjuk másfél milláról vették le a zsetont.

Mi meg küszködünk itt 150-200k-ért
süti beállítások módosítása