HTML

Blogolkodom, tehát vagyok

Ami eszembe jut, időhatárok, elvárások nélkül E-mail címem: rosszpcjatekok@gmail.com

Firka

Friss topikok

Címkék

Kevés dologtól paráztam még úgy az életemben, mint az érettségitől. Sosem voltam valami jó tanuló, de ez leginkább annak volt köszönhető, hogy ami nem érdekelt, azt nagyon felületesen tanultam csak meg. Persze voltak tárgyak, amelyekhez szimplán tök hülye voltam, mint pl a matek. Érettséginél elég nagy az emberen a nyomás, gondolom mindannyian átéltük. Szüleim nem elkényeztető típusúak, de ha valami nagy mérföldkövet sikeresen teljesítek az életemben, akkor azt jutalmazzák. Sok helyen ballagásra adnak ajándékokat (amit sosem értettem, hiszen nem csinált semmit az ember), én ha átmentem érettségin, kérhettem valamit. Akkoriban futottak be a dvd lejátszók és még elég nagy újdonságnak számítottak. Csak gyári lemezt olvastak, egy írható dvd még 5-600 forintba (!) került és egy gyári film vagy 5-6000-be. Szóval miután átmentem érettségin, kértem magamnak egy házimozirendszert, 300 W és én voltam a legnagyobb király. Évekig élvezettel használtam, sajnos mára a lejátszó beszart, nem olvas lemezeket. Kétszer is felrobbant(!), szabályosan füstölt. Szervízben megcsinálták, harmadszor már nem erőltetem. Kár érte, most van egy hangfalrendszerem, viszont nem tudom mihez csatlakoztatni :/

A lényegre visszatérve, akkoriban még viszonylag nehezen lehetett egyáltalán lemezt venni. Emlékszem, hogy az 576 kb boltban árultak Kinowelt által forgalmazott lemezeket, amelyek mára komoly értékkel bírnak. Szóval volt egy lejátszóm, de filmem nem. Újságosoknál megjelentek a DVD mellékletek és ott fedeztem fel azt a filmet, amelyet végül elsőnek megvettem. Ez az alkotás pedig nem más, mint a Robert Rodriguez áltál rendezett "Az invázium". Három ok miatt döntöttem mellette: 1. Viszonylag olcsó volt (ha jól emlékszem 2500 forint) 2. Tetszett a borítója 3. 5.1-es Dolby és DTS hangzás is volt rajta, ráadásul a magyar nyelv korszerűbb az eredetinél! Ezt sem láttam valami gyakran. Anno a DTS számított a legfaszább hangzásnak úgyhogy mint új házimozitulajdonos, persze muszáj volt kitapasztalni. Egyértelműen nem tudnék nyilatkozni, hogy jobb-e a DTS vagy a DD5.1, mert hol így, hol úgy hangzik jobban. A filmet tegnap úrja megnéztük és még mindig meglepően jó kis sci-fi horror, döbbenetes sztárparádéval. Végig mondogattuk, hogy "te ez a..., igen ezt meg ott láttuk már..". A képminőség nagyszerű, látni, hogy anno még mindent beleadtak ebbe az újszerű formátumba. Érdekes módon feliratot már nem sikerült rárakni ;) A filmet ajánlom és kérdezném tőletek, hogy mi volt a legelső DVD-tek?

freddyD: invazium

UI: Mivel úgy éreztem, hogy a hangzás tesztelésére nem ez volt a legoptimálisabb választás, a második lemezem a Kinoweltes "U-571" volt, amely a legjobb hangért járó Oscart zsebelte be, úgyhogy jobbat nem is választhattam. És valóban, 5.1-es hangrendszerre az a kiadás (nem a későbbiek!) tesztlemez. A közutálattal szemben én a filmet is szeretem.

A legelső VHS kazettám egyébként a "Több mint testőr" volt :P Amely szintén egész korrekt film.

Címkék: film személyes

49 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://blogolkodom.blog.hu/api/trackback/id/tr692541499

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ting 2010.12.27. 11:41:29

Hehe, érdekes, nekem is ez volt az egyik legelső DVD-m, és pont újságban szereztem be! :D Milyen véletlen. :)

MACHiNEHEAD (törölt) 2010.12.27. 11:45:16

Az első DVDm már nem tudom milyen újsághoz kaptam, de egy öregasszonyoknak szóló fitnesz film volt.. :D

konor94 2010.12.27. 11:52:48

Első eredeti dvd-m a Pókember 2 volt dupla lemezes kiadásba.Azóta is egy kincsnek tartom

DraGirl 2010.12.27. 11:59:26

Mi volt a harmadik ok? Legalábbis ha jól látom csak 2-t írtál ami miatt megvetted :)

Feiertag Erik · http://fastfoodcentral.blog.hu 2010.12.27. 12:05:00

Az első DVD amit vettem az a Ponyveregény volt, az a 3 lemezes digis változat ajándék Alkonyattól Pirkadatiggal. Olyan 3000 forintért jutottam hozzá a madaras tescoban. Mindkettő zseniális film :)

BigBeer96 · http://wwwplayformaone.blog.hu/ 2010.12.27. 12:07:20

Sziasztok!!!
Nekem úgyan nincs DVD lejátszóm, hanem a számítógépről egy kábellel hajtóm ki a képet és a hangot a TV-re. Nekem az első olyan film amit megvettünk akkoriban szüleimmel az a Gyürük ura első része volt és azóta is nagyon szivesen nézem:)

PetiX · http://mpsf.x10.mx/ 2010.12.27. 12:21:47

m.o.v.e - 10th anniversary megalopolis tour

Ez ugyan nem film, de a kedvenc japán bandám egyik koncertje. Azóta is nagy becsben tartom.

phemme 2010.12.27. 12:36:52

mikor megvettük faterommal az első dvd lejátszót (eléggé megkésve, nem igazán van oda a technikai újdonságokért) akkor gyorsan néztünk hozzá 1 filmet, és valamiért a Black Hawk Down-t (Sólyom végveszélyben) választottuk. Jelenleg 6 darab 10/10-es filmem van az IMDB-n, egyikük az a film :P aki látta az szerintem egyetért hogy jó választás volt :)

Freidrich von IQ Betyár 2010.12.27. 13:50:30

Huh, ha jól emlékszem,talán a Vuk.

günther_dani 2010.12.27. 14:25:12

"A filmet tegnap úja megnéztük" Egy r betű elszaladt :).
Én nem igazán gyűjtök dvd-ket, én magam még nem is vettem :D.

thefloorfilla (törölt) 2010.12.27. 14:36:04

jó ideje blu-ray-t gyűjtök (nem eredetibe). A legjobb beruházás. Érdemes várni, 2 év múlva feleannyiért már kaphatóak lesznek állítólag (a fele az annyi mint átlagosan 3500 Ft). Mert most egekben járnak a kéklemezek árai, de tényleg megéri várni.

algi 2010.12.27. 16:18:33

Az első DVD-m a Született gyilkosok volt a DVDcenter mellékletes kiadásában. Írtam a lapba, ezért kaptam példányt. DVD-lejátszóm még jó ideig nem volt.

Sülttök 2010.12.27. 17:10:54

Gyűrűk Ura trilógia, és minden szünetben (Iskolai szünet) megnézem még most is, már sok éve:)

Je m'appelle Théo · http://www.theosblog.blog.hu 2010.12.27. 20:56:29

hát, emlékszem, a család első lejátszója egy Bellagio volt...sok filmet megnéztünk rajta...:) nem teljesen ide tartozik, de mikor éretségiztél freddyD?

algi 2010.12.27. 21:49:20

@Je m'appelle Théo: És miből, és hanyas lett? :)

freddyD 2010.12.27. 21:56:04

@algi: @Je m'appelle Théo: Csodás jegyeimmel és vén korommal inkább nem büszkélkednék ;)

Setemény 2010.12.27. 22:36:06

Nekem az első DVD-m a Ghost in the Shell limitált Xpress exkluzív kiadása volt, onnantól kezdtem a lehető legtöbb filmet megvenni, bár igaz diákként nincs pénzem mindent megvenni(a beszerezhetetlen, és joglejárt filmekről nem is beszélve), így van egy adag biztonsági másolatom is, de egy halom igencsak drága kiadvánnyal a polcomon (pl. Hellraiser kocka) nem igazán szégyellem magam (talán csak egy kicsit). Még a Mokép által igencsak fapadosan kiadott Sátántangót is megvettem 5000 Ft-ért.

freddyD: az U-571 anno nekem is tetszett, de szerintem a Das Boot jobb. :)

freddyD 2010.12.28. 09:23:13

@Setemény: A Das Boot más kategória.Annál hitelesebb tengeralattjárós film szerintem nem nagyon van. U-571 már inkább Hollywoodi, de nem baj. Szerintem roppant izgalmas

AR5T7 2010.12.28. 10:12:02

nalam a ragadozo volt az elso....

Clois 2010.12.28. 10:59:27

Hú én nekem fogalmam sincs hogy mi volt az első dvd-m mivel nekünk egy rokon hozott néha csomagokban többet is...de nekem is talán a Vuk.De a legelső amit a saját megkeresett pénzemből vettem az a Bábel (jó kis film ,ajánlom mindenkinek) :) VHS-ből viszont tudom hogy az Oroszlánkirály ,majd a 101 kiskutya volt ..hát..4 évesen mit nézzen az ember. :)

WBorg1 2010.12.28. 13:04:08

Nekem? Azt hiszem... Talán a Vili, a veréb című rajzfilm... vagy a Jugió(vagy hogy kell írni?)1. dvd-je... 6 évesen inkább nem nézek horrort :D

Setemény 2010.12.28. 13:06:53

@freddyD: Igazad van tényleg izgalmas. Én a téma miatt bátorkodtam összehasonlítani a két filmet. Amúgy az U-571 a hangját tekintve tényleg referencia lemez, bár én csak egy sztereó hi-fi rendszeren hallgattam, de a hangzás még úgy is elképesztő volt.

Zeratul86 2010.12.28. 15:05:18

Nekem az első a Kincs ami nincs volt.:) Aztán ha jól emlékszem a Karib-tenger kalózai: A fekete gyöngy átka díszdobozban.:)

SilentArtemis 2010.12.28. 17:56:15

én úgy emlékszem az első DVD-m a Gyalog Galopp volt, bár azóta sajna elveszett:/

GregGajdos (törölt) 2010.12.28. 21:36:22

Mondogattok itt nagy filmeket, de senki sem említi meg Kelly hőseit, mint első DVD-t? Hát szomorú vagyok! :D :D

jnzsblzs (Ki a franc nyúlta le a nevemet?!) 2010.12.29. 18:04:17

Hát ez fogós kérdés így most meg nem mondanám hogy mi volt az első eredeti dvd-m asszem egy dokumentum film a kedvenc football csapatomról. Talán.
Ami emlékezetesebb az az első általam megvásárolt dvd (meg ez most volt nemrég) az Így neveld a sárkányodat

PJ (GCS) · http://gamecsaszar.blog.hu 2010.12.30. 11:21:58

@Je m'appelle Théo: matekból billegős 2es volt, nagyon régen volt róla szó RPCJS-en, vagy legalábbis ezt állította...
@freddyD: bocs, ha elárultam a titkod, de 1-2 napos utánaolvasással ki lehetett volna deríteni.
Első DVD: A csendőr és a földönkívüliek

TDog22 (törölt) 2011.01.02. 14:43:37

Nekem a pom-pom volt az első :)

Dr.Jones · http://mediaviagra.blog.hu 2011.01.02. 23:49:09

Nekem is egy régi, csak eredeti lemezeket olvasó DVD lejátszóm van, amihez a vásárláskor ajándékba adtak 5 db filmet. Szóval az első 5 DVD-m az Amadeus, a Halálos Fegyver 4, az Angyalok városa, a Csak egy kis pánik és a Háborgó mélység volt :D Az első vásárolt DVD-m pedig a Mátrix.

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2011.01.03. 18:09:53

Én 3 filmet vettem meg elsőnek anno.
A Hetediket, A Holtak Hajnalát(remake), illetve a Hellboyt.

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2011.01.03. 18:11:52

@freddyD: Én most azt kaptam karácsonyra, mint állítólagos szar filmet, de a karácsonyi "hangulat" mellett kifejezetten jó film volt :)

Metal_Castiel 2011.01.03. 19:47:31

Nekem az első az Oldboy volt. Na azóta értékelem a keleti filmgyártást is.

d-_-b 2011.01.04. 01:49:29

Ha én emlékeznék rá jó lenne! :D

FlatoutMonk 2011.01.04. 15:45:19

Nekem az első dvd-m az a Dobberman-volt.. DE ha mindenki akar egy ultrejót nevetni ajánlom a Nagyfiúkat és a Haláli Temetést.... DE a legeslegjobb
a Rubber.... idei film.. lényegében arról szól hogy egy kocsigumi a sivatagban öldököl xD youtube-on van róla trailer link --> port.hu/rubber/pls/fi/films.film_page?i_where=2&i_film_id=113278&i_city_id=-1&i_county_id=-1
jó szórakozást!

freddyD 2011.01.04. 18:58:47

@FlatoutMonk: Láttad a Rubbert? Vagy csak az ötletet ünnepled?
Mert nekem hétfőn volt hozzá szerencsém. Bővebben majd valamikor a közeljövőben.

FlatoutMonk 2011.01.04. 22:09:08

Nemláttam még. De majd valahonnan megszerezném.. neked megvan? :D am az ötletet nagyon ünneplem XD kinek a kipihent eszéből pattan ki ijen.. lol

freddyD 2011.01.05. 07:48:24

@FlatoutMonk: Következő héttől adják a mozik. Én premier előtti vetítésen láttam

jürgen baromartz 2011.01.06. 02:57:05

a mi (nem az enyém, kb. 12 éves voltam) első dvd-lejátszónk valami JVC cucc, még ma is megvan valahol, tökéletesen működik. ráadásul prímán vitte a másolt lemezeket is, ami akkoriban kuriózumnak számított. nyilván ezért is adott bratyó ennyi pénzt érte... 2001-ben vette a bátyám a media marktban, ahol akkoriban dolgozott, azt hiszem valami 80 ezer forintért, ami azon időtájt olyasmi értékű összeg lehetett, amilyet az első vhs-rekorderünkért (haha, rekorder.. LOL) kellett leszurkolni még 1993-ban. ez utóbbi egy ITT-nokia cucc volt, ez is működött még tíz év múlva is, bár egyre göthösebben... és még az is megvan szerintem valahol valamelyik kartondoboz mélyén a pincében.

szerintem az a 80 ropi, amennyiért meglett a JVC, valószínűleg hasonló értékű volt, mint manapság (vagy néhány hónapja, nem tudom) az az összeg, amennyit egy fullosabb blu-ray lejátszóért kérnek/kértek. ilyen ez a technikai fejlődés... :D

ja, az első dvd-filmünk pedig az evolúció című felejthető popcorn-mozi david duchovny-val, szintén megvan még mindig, eredeti hang plusz felirat, zéró szinkron (nem is kell)... szerintem a lejátszóhoz adták ajándékba, nem hiszem hogy ilyet a bátyám önszántából megvenne :D

HúszTíz 2011.01.13. 15:42:34

Nekem a legelső kazettán egy nagyon durván kalózos, igazi legendás hangalámondásos G.I. Joe egész estés rajzfilm volt.

Első DVD-m meg a Rettenthetetlen.

JÓ PC GAME NERD (törölt) 2011.01.15. 19:45:53

Erről a filmről még nem is hallottam.

bbbarniii 2011.01.15. 20:49:26

Az első DVD lejátszómat 2005-ben kaptam, két filmmel mellé: 'Beépített szépség 2.- Csábítunk és védünk', illetve a 'Beépített szépség' első része, zene CD-s melléklettel. :) A két filmet azóta már karcosra néztem, a zene CD-t pedig hetente meghallgatom legalább egyszer. Gyönyörű emlékek... :)
A Blu-Ray lejátszómat pedig nemrég kaptam egy 1080p-s HD televízióval együtt, amihez ingyen és bérmentve adtak két filmet is: 'Én, a robot' és a 'Hipervándor'.
Az első VHS kazettám pedig egy Hofi Géza válogatás volt, amit még ma is szívesen nézek, ugyanis hála a szervizesnek, János bácsinak, tökéletes működik a VHS lejátszó. Csak a távirányítójával van valami gebasz, de ez nem is baj. :D

KolyDay 2011.01.27. 15:14:48

@freddyD: 1-dvd-m a a nevem senki volt;)

Puzzleman · http://puzzleprojector.blogspot.com/ 2011.02.27. 00:50:56

A fősuli első évében vettem meg egyszerre a Részeges karatemestert (Drunken Master) és A kobrát (Snake in the Eagle's Shadow)

Az első VHS kazim pedig talán a Macskafogó volt úgy 1997 körül. Abban az évben vettem még a Mortal Kombat 2-t és a Transformers (1986) mozifilmet:)

Stella9.0 2011.08.08. 23:57:06

basszus esküszöm, nekem is ez volt az első dvd-m...imádtam ezt a filmet, mert ezelőtt nem nagyon láttam más tinihorrot és egyéb hasonló kategóriákat...ez a film életem meghatározó mérföldköve volt, mert ekkor kezdődött a zs-kategória szerelmem, ami hál'istennek még most is tart, és ha minden jól megy, életem végéig tartani fog...köszönöm invázium!!!

SicRobi 2011.08.12. 11:56:12

Első dvd-m egy Bud Spencer film, Fél lábbal a paradicsomban. Valami Pepsi akció volt, és ahoz adták :D
Első vhs ha jól emlékszem Tom és Jerry volt :D

Sanosuke 2013.01.25. 21:20:57

nekem az első dívídím ha jól emléxem az X-men 1.5 volt :D
vagy a ragyogás, vagy az első Időgép ? :D

Sanosuke 2013.01.25. 21:21:10

amikor hazasiettem a dvd-vel betettem a szgépbe és vártam hogy induljon a film, de nem történt semmi.
másnap az oszitársam mondta hogy kell hozzá dvd player is .
süti beállítások módosítása