HTML

Blogolkodom, tehát vagyok

Ami eszembe jut, időhatárok, elvárások nélkül E-mail címem: rosszpcjatekok@gmail.com

Firka

Friss topikok

Címkék

Utóbbi időben mintha elszaporodtak volna az okostelefonos lopások. A pár hete a médiát megjárt ügy óta egy munkahelyi kollégámnak akarták kirántani a kezéből, szerencsére sikertelenül (dulakodás ugyanakkor volt). Ma a Móricz Zsigmond körtéren csöppentem egy ilyen eset kellős közepébe.

Mivel én az esetek 90%-ban zenét hallgatva közlekedek köztereken, nem hallottam semmit, de furcsa jelenetre lettem figyelmes. A szemközti villamosmegállóban egy srác úgy fut, mintha az életéről lenne szó. Mögötte egy másik próbálta elkapni, de túl nagy volt a sebesség különbség. Először azt hittem, hogy két srác hülyül, de jóval mögötte egy fiatal nő lohol még, segítségért kiáltva. Akkor esett le a tantusz, hogy az ott elöl bizony egy kis rablós rohadék.

Mielőtt még komolyabban átgondolhattam volna, hogy mit tehetnék (igazából semmit, mert nem felém futott) egy a másik megállóban várakozó ember szemet gyönyörködtető bodycheckkel egykettőre a földre ütközte a seggfejt. Látottak alapján azért fájhatott neki, mert nem tudott egyből újra talpra állni. De szerencsére jó eséllyel nem is tudott volna már elmenekülni, mert pillanatok alatt körbevették és a földre nyomták a taknyot. Öröm volt nézni, ahogyan minden korosztály körbevette és lenyomta, míg a telefon gazdája (utólag hallásból tényleg azt vitte el) kihívta a rendőrséget. Az még ott jajveszékelt, hogy "Azt nem szeretném" meg ilyenek, de mintha kicsit bele is törődött volna sorsába. Párszor próbált felállni, de nem engedték. Remélem idejében kiértek a rendőrök, bár amennyire láttam, elég csenevész fiatal kölyöknek tűnt, gyanítom sajnos viszonylag könnyen megússza. Amúgy elég hipszter cuccai voltak, nem ilyennek képzelnék el egy ilyet. A végkimenetelt nem vártam meg, más kárára mozizni nem az én stílusom.

Ez a megállóban kitépés egyébként már jó pár éve rutin a fővárosban (korábban mp3 lejátszók és nyakláncok voltak a prédák), de most hogy egy szerelvény felének már ilyen méregdrága kütyük vannak a kezeikben, páran biztos erősebb kísértést éreznek irántuk, mint korábban.

Vigyázzatok az értékeitekre srácok, mai példám mutatja, hogy pillanatok alatt bele lehet keveredni egy ilyen undorító jelenetbe.

Update: freddyné hazajön, az az első, hogy azt meséli, hogy buszon (ugyanazon a környéken) jelzett a gyanús fajtából való és megálló közelében elkezdett tolakodóan beszélni hozzá, hogy "mennyi az idő, mennyi az idő?". Nyilván arra várva, hogy kikapjon egy okostelefont és rohanjon is le vele. Ő szerencsére átlátott ezen és nem szólt hozzá. De mivel neki is ősrégi telefonja van, az talán még vissza is dobta volna. Beszarás ami itt zajlik

Címkék: személyes

65 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://blogolkodom.blog.hu/api/trackback/id/tr954918542

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

eraserhead 2012.11.21. 17:03:18

Megnéztem volna ezt a "földre ütközést". Úgy érted eléállt v. leütötte?

47 vagy 49? :)

freddyD 2012.11.21. 17:06:09

@eraserhead: Az volt a nyerő taktika, hogy nem állt direktben elé, így azt hitte, hogy simán elfuthat az emberek mellett, de amikor odaért, akkor vállal,kézzel leütközte

18-as megállója, asszem a 47-49 is egyben

Feiertag Erik · http://fastfoodcentral.blog.hu 2012.11.21. 18:07:33

The Dark Knight has to come back...

Viccet félre téve velem szerencsére még nem esett meg még csak hasonló sem. Bár egy 4 éves Nokiával mászkálok, de végül is az is volt új meg menő egyszer.

Ratcash2 2012.11.21. 18:28:33

A támadó véletlenül nem (elnézést a kifejezésért) cigány volt? Akkor még meg is tapostam volna a srác helyében párszor, remélem kap a sitten egy-két üdvözlést hátulról ;)

freddyD 2012.11.21. 18:29:35

@Ratcash2: Nem láttam pontosan, kapucni volt a fején. De a buszos esetnél az volt

*Norbi* 2012.11.21. 19:03:46

Én meg pont ma a buszon hallottam egy csajt panaszkodni arról, hogy ellopták a telefonját az utcán, ráadásul még ki sem fizette teljesen, és hogy most akkor mi lesz.

A módszer kb ugyanaz lehetett, a tag megkérdezte az időt, a lány jóhiszeműen elővette telefonját, a tag meg kitépte a kezéből és már rohant is.

Sakktanár 2012.11.21. 19:13:28

Sosem láttam még hasonló esetet, de mindig felmerült bennem a kérdés, vajon én segítenék? Most azt mondanám hogy én is utána futnék, de ki tujda élesben mit tennék. Egy biztos: Minél több hasonló összefogás történik, annál inkább elmegy a rohadékok kedve a lopkodástól.

freddyD 2012.11.21. 19:15:42

@Sakktanár: Jogos kérdés. Még én is adrenalin alatt voltam, holott közvetetten nem volt közöm a dologhoz, de szerintem ha felém futna, biztos megpróbálnám valahogy kihozni egyensúlyából. Feltéve ha agyilag nem blokkol le, mert ilyenkor azért rohadtul átfut minden az agyadon

Mark32 2012.11.21. 19:35:48

Én ezért hordok órát ... :)

szemétpasi 2012.11.21. 20:32:40

Én is szemtanúja voltam már ilyennek. A metrón próbálta meg kikapni egy nő kezéből a telefont egy srác (16-18 éves), de hát valami ninja fater (lehetett kb 60 ránézésre) mint a kobra elkapta a karját. Rácsapódott az ajtó, majd miután visszanyílt a karjánál fogva lerángatta az öreg a gyereket a metróról és úgy elkezdte pofozni, hogy csak úgy kopogott a feje metró oldalán. Kiabált az öreg, hogy kéne tanú erre mindenki elsunnyogott... Gondoltam segítek neki amit sajnos már bánok, mert rohangálhatok a rendőrségre és lassan én leszek a vádlott. Hívtam a rendőröket, meg gondoltam szólok a biztiboyoknak, de ééérdekes módon sehol sem volt egy sem... A forgalmi ügyeletet is meglátogattam, hogy hátha tudnak valamivel segíteni, de közölték, hogy ez nem az ő dolguk. Egy szolid 40 perc alatt ki is értek a rendőrök, addig ott őriztük a srácot.

Abydos · http://abysan.com/blog 2012.11.21. 20:32:42

Kegyetlen :( Borzalmas, hogy ez megtörténhet az országban :(

algi 2012.11.22. 07:42:56

És 3 kommentig ment cigányozás nélkül.

bioLarzen 2012.11.22. 07:43:40

Tőlem úgy 5-6 éve próbálták meg elszedni a mobilomat, a metrós módszerrel, szerencsére vagy kezdő volt a tag, vagy jók a reflexeim, mert még időben rámarkoltam.

Viszont - sajna a világ jó részén jelen van az ilyen szintű bűnözés, nem csak "nálunk". Sőt, nem kis helyen sokkal rosszabb. Vannak olyan országok, ahol a nagyobb városokban sötétedés után gyakorlatilag öngyilkosság egyes helyeken egyedül lenni az utcán - és nem is csak az ilyen Dél-Afrika szintű helyekre gondolok, Manhattan és a Central Park egy jó része sem ajánlott - pedig az a "szabad világ vezető hatalmának" legnagyobb városában van...

De tény, hogy Budapest sem ártatlan hely, főleg egyes "frekventáltabb" helyei. Én nagyjából egy évig átmenetileg a Práter utcában laktam, és, biza nem volt nagyon ritka éjjelente a sziréna, egy-két lövés, stb... Nem mondom, hogy mindennapos volt, de több héten volt ilyen műsor, mint ahányon nem, az tuti... De többször mentem haza sötétben, egyedül, és sosem volt semmi - pedig nem vagyok nagyon elrettentő kinézetű :)

bio

MargieM 2012.11.22. 07:43:52

Hú, én még csak áldozat voltam, bár az trükköslopás volt, jópár éve. Azért az nagy szerencse, hogy így összefogtak az emberek, ezek a svédek biztos nem tennének ilyet. Sőt, inkább odébbállnának a csávó elöl, hogy biztos ne legyen közük a dologhoz.

algi 2012.11.22. 07:43:56

Mi a fasz van odakint? Hónapok óta alig dugom ki az orrom. Mad Max világ van már?

IQfighter(HUN) 2012.11.22. 07:44:38

Engem támadtak már meg késsel is, de eltette..
Na meg csak simán bunyózni akart volna a kis rohadék, hosszabb története van ennek:
Néhány kis(nagyon) roma fiatal nekünk(ketten voltunk, éppen edzésre tartottunk) jött miközbe futottak mitoménhova. Megfordultunk ezt fenyegetésnek vették és hívták a nagytesót(16-18éves) Ott kötözködött,néha kést is vett elő, ránk is támadt,de csak puszta kézzel, le is vittük földre, ott lenyugtattuk, nagy nehezen elváltunk, de követett minket persze ordibálva, de sikerült bejutni az edzőterembe. Nos edzés közbe így bejönnek kb. 5-en és így nézik hogy verjük egymás fejét a tatamiba, majd a mesterünk odament megkérdezni hogy szeretnének-e máskor majd edzeni SZÍVESEN LÁTJUK ŐKET. Majd elmentek. Legalább nem történt komoly bajunk... Nem lopás, de adrenalint én is éreztem, kb. 1 éve történhetett

Ballinho 2012.11.22. 07:45:00

Én ezért hordok karórát ha megkérdezné (már kérdezték) akkor csak feltolom a kabát ingét és ott virít az óra azt letépni nem fogja én megmondtam az időt ő meg tovább ment...

Mick Kramer · www.youmustread.blog.hu 2012.11.22. 07:45:24

Az a baj, hogy az esetek nagy részében az ilyen esetekből nem lesz semmi. Kapnak egy kis ejnyebejnyét, de mivel nincs megszabva a kis értékű lopás minimum büntetési tétele, ezért ha nem egy csúcskategóriás mobilt lopnak el, akkor elég könnyen megússzák.
Mostanság elég gyakran járok a bíróságra (jogásznak tanulok, aztán be kell ülni néha egy-egy tárgyalásra) és egyre csak azt látom, hogy 16-18 éves srácokat (származásra nem térnék ki) hoznak vezetőszáron. A telefonlopást még olcsón megússzák, aztán akkor veszik elő őket legközelebb, mikor már valakit jól megvertek vagy belevágták a kést.

nagymate17 2012.11.22. 16:28:44

én hétfőn felszálltam 4-6ra,ott láttam 2 embert,akiket nagyba elkerült mindenki,mert látszott rajtuk,hogy azon kívül,hogy bevannak baszva,eléggé veszélyesek,tipikusan beleköt mindenkibe alakok.leszálltak villamosról blahán,bele is kötöttek a legelső emberbe.persze senki se tudott mit tenni,mert indult a villamos(meg hasonló kaliberűbe kötött bele,fajtársába).aztán 10 perc múlva kb mentem visszafele,akkor már nem mentek tovább a villamosok,meg le is volt zárva az a megálló,láttam volt egy kis vértócsa is....hát ilyen ez a világ,lassan én is félek kimenni

algi 2012.11.22. 16:29:54

@Mick Kramer: Ha mindig elkapnák őket, akkor - akármilyen alacsony a büntetési tétel - nem lenne üzlet csinálni, úgyhogy nem csinálnák. Egy súlyos büntetés egy rossz felderítési ráta mellett pedig csak kigyomlálná a legrosszabbakat, és ezzel fejlődésnek indulna ez a csodás szakma. Ilyen az evolúció.

A trükk az lenne, hogy el kéne hitetni a bűnözőkkel, hogy ha más nem, hát a zsúfolt, forgalmas terek, utcák biztonságosak a járókelők számára, és akkor nem mernének ott működni.

Nem is értem, miért nincs folyton legalább 4-4 egyenruhás a Móriczon, a Blahán, a Moszkván, a pályaudvarok környékén… Az úgy nem okés, hogy fogalmam sincs, hova forduljak baj esetén, ráadásul még abban sem bízhatok, hogy a forgalmas helyeken menedékre lelhetek.

Legutóbb két HVCS kötött belém a Keleti közelében egy éjjel-nappaliban. Totál védtelennek éreztem magam, pedig egy saroknyira voltam a főváros egyik nagy pályaudvartól. Abba bele se merek gondolni, milyen lehet a Nyugati közelében éjjel találni egy kisboltot abban a mikrokörnyezetben.

Az semmit se segít rajtam, hogy a súlyos testi sértésért ennyi vagy annyi börtön jár. Az segített volna rajtam, ha tudom, hogy elég egy saroknyit szaladnom, hogy egy egyenruhás, fegyveres járőrt lássak. Vagy ami még jobb: ha eszükbe sem jut kötekedni, mert tudják, hogy esélyük sincs megúszni.

szemétpasi 2012.11.22. 16:31:32

Hát a magyar jogrendszer az olyan amilyen, bár nem értem, hogy miért nem tudnak ezzel mit kezdeni jogilag,mert az okostelefonok többsége 50k felett van.Mondjuk tapasztalatom szerint főleg a rendőrség tehet dologról. Nem szeretnek dolgozni, töketlenek, illetve egy rendőr ismerősöm mesélte, hogy meg lett nekik mondva, hogy lehetőleg csak olyannal foglalkozzanak amiből pénz van. Ez látszik is (persze kivételek mindenhol vannak) ahogy ha kihívod őket viselkednek, amikor felvették a vallomást bent stb... Amúgy meg ne haragudj freddy de nem bírok ki, hogy ne reagáljak algi hozzászólására. Sajnos hiába próbálunk úgy tenni mintha nem így lenne, Pesten főleg a cigányok követik el az ilyen jellegű bűncselekményeket. Hogy cigány-e az elkövető vagy sem azért is érdemes tudni, mert többnyire családosan dolgoznak és ha 1 ilyen történik a környéken akkor érdemes jobban odafigyelni arrafelé, mert több is fog. Ebben semmi rasszizmus sincs, bár ezért jobban megverni nem tartom jogosnak, bár amit én tudok a cigányokról ez sokkal inkább elrettentő számukra mint a börtön.

brenor 2012.11.22. 16:31:43

Biztos egy tetves cigány volt az illető, mindig ezek a nem hiába szülöttek csinálják a bajt. A kormány meg szarik az egészre és még ők beszélnek közbiztonságról.

mf/x 2012.11.22. 21:46:15

Én is csak az áldozat szerepét ismerem sajnos. 10 éve volt az első, haverokkal vártuk a vonatot a kőbánya-alsói állomáson, egyikőjük akkor kapott kinyithatós és színes kijelzős telefont, megmutatta nekünk... fél perc múlva már késsel állt előttünk a cigánygyerek, hogy megnézné és nem adná vissza.
A 2. eset tegnap este történt. Kabátom belső zsebéből vették ki a tárcámat a Dunakeszi Auchan-ban. Következő tárcám az a láncos fajta lesz.. :)

bioLarzen 2012.11.22. 21:46:20

@Ballinho: Csak azért hordasz órát, hogy az utcán megmondhasd az időt a telefonod elvesztésének veszélye nélkül? Apám, ez ténbyleg rendes tőled - mindenki más inkább csak azt mondaná, hogy bocs, nem tudom (mennyi az idő) - te meg beruházol, hogy szegény ne maradjon info nélkül :D

bio

bioLarzen 2012.11.22. 21:46:30

@algi: Én két évig a Blaha közelében laktam, annak a körzetnek a postája a Keleti melletti kis utca végén van - oda kellett néha menni csomagért, ajánlott levélért, ilyesmi. Na, a Keleti környéke valóban félelmetes tud lenni - még, ha nem is történik semmi, de azok az alakok, az az atmoszféra...

bio

bioLarzen 2012.11.22. 21:46:33

@brenor: Hmmm... azért a fajgyűlölők eddig elkerülték ezt a blogot... Szerencsére.

bio

algi 2012.11.22. 21:46:39

@nemlehet4: Hadd kezdjem azzal, hogy az általam utalt kommentelő azt írja, hogy egy lefogott, mozgásképtelen embert arcon taposna azért, mert barna a bőrszíne. Ez egyszerűen védhetetlen, és aki úgy gondolja, hogy ennek bármiféle jogosultsága van, az egy undorító rasszista disznó. Vagy akár elolvashatod az utánad következő hozzászólást, hogy milyen ízléses.

A másik baj a megkülönböztetéssel pedig az, hogy 0 haszna van tudni az elkövető rasszát. Méghozzá azért, mert az ilyen bűncselekményeket MINDIG más bűnözőkkel összeszövetkezve hajtják végre. Nyilván kell lennie egy orgazdának, akinek nyilván egynél több tolvaj dolgozik. És az is elég nyilvánvaló, hogy arrafelé nem pofára megy a válogatás, bárki bevállal ilyen rablást, aki csóró és elég rossz környéken szocializálódott, hogy ne legyenek gátlásai.

Az általam fent említett HVCS-k, akik az éjjel-nappali kisboltban pl. belém kötöttek, és csak a vakvéletlennek köszönhetem, hogy nem lett belőle erőszak, na, ők ketten pl. fehérek voltak. És ebből akkor most mi következik? Hogy biztos voltak még a közelben is más fehér HVCS-k?

Sőt, a rassz információja abban sem segít, hogy megoldjuk a problémát. Kezdjék el a rendőrök alaposabban ellenőrizni a cigányokat? Kösz, de nem akarok olyan országban élni, ahol bőrszín alapján sorolnak be gyanúsnak egyéneket, mert ezzel az ártatlanokat is kriminalizálják, elidegenítik, gyakorlatilag az ártatlanok is utálni fogják a zsarukat. Bármilyen megoldásban is gondolkodnánk, ami rassz alapú, az félrevezető, kegyetlen és igazságtalan lenne.

Főleg azért, mert nyilván nem jól szituált, buborékban felnevelt, ezüstkanállal a szájukban született cigányok fognak mobilokat lopkodni. Azt viszont semmi sem zárja ki, hogy mondjuk egy Nyolckerben lakó, csóró fehér kölyök nekiálljon.

Ennyi erővel azt is mondhatnánk, hogy a csalók közt biztos sok a kék szemű, mert a kék szeműekben jobban megbíznak az emberek. Tegyük fel hogy ez igaz, és a legtöbb csaló kék szemű. Akkor álljunk neki valamilyen megoldást kidolgozni a kék szeműekre?

És persze, lehet azt mondani, hogy a kultúrával van baj, de akkor miért is a bőrszínre kíváncsi mindenki? Fehérek is lehetnek ennek a kultúrának a részesei és barnák is lehetnek egy egész más kultúra részesei. Egyszerűen nem fair bőrszín alapján ítélkezni. Ugyanis az igazság az, hogy nem azért lesz valaki bűnöző, mert a tükörbe néz és barna a bőrszíne, hanem azért, mert nem kap rendes munkát (ironikus módon talán épp a bőrszíne miatt nem alkalmazzák), elszegényedik és a környezetében (a kocsmában, az utcasarkon) ott vannak a bűnözői társadalom tagjai. Egy fehér kurva ugyanolyan rossz hatással van, mint egy barna díler. Tehát a megoldásnak nem bőrszín alapon kellene működnie, hanem társadalmi alapon.

Végezetül pedig, ami miatt viszont kifejezetten faszság úgy tálalni az ilyen eseményeket, hogy "egy cigány meglopott", mert ez konkrétan olaj a tűzre. Jó, cigány volt. És akkor? Utálni kell a cigányokat vagy mi? Képzeld csak el, hogy milyen lenne a TV2 Tények c. műsora, ha minden egyes fehér bűnözőről közölnék, hogy fehér? Mert ellenem már jó pár fehér ember elkövetett bűncselekményt, és még sincs semmi bajom a fehérekkel. Pedig, ha megnézed a történelmet, akkor kiderül, hogy gyakorlatilag mi vagyunk a legaljasabb, leggonoszabb rassz a földkerekségen. Ráadásul a magyarok híre kb. olyan Nyugaton, mint a cigányoké Magyarországon.

Tényleg be akarunk dőlni ennek a rasszista faszságnak? És nem az lenne elrettentő, ha csak úgy megvernének embereket a bőrszínük miatt, hanem az, ha minden egyes rablót elkapnának, mert ha a telefon nem jut el az orgazdához, akkor nem érdemes csinálni.

lecsapok 2012.11.22. 22:31:29

www.youtube.com/watch?v=_-8c1p0-_TE jaj gyerekek...istenem miért ilyen elcseszett ország magyarország? de most komolyan? ekkora gyűlöletet én még nem láttam, pedig már lassan 5éve élek németországba, és itt sem szeretik annyira pl a törököket az oroszokat, mondhatni úgy mind magyarországon a romákat és cigányokat. már eleve ez a jelző hogy "cigány" nagyon sértő...és itt sem utálják őket...vannak persze rosszhiszemüek de hát ez egy globális jelenség, az mindenhol van és nem diszkriminálják őket. ugyanis nem nácik. amit furcsállok, az az, hogy magyarországon, pedig elvileg nem rasszista ország, annyira elfajult a fajgyűlölet hogy szinte én szégyellem magam. most komolyan. nekem van cigány barátom még régebbről és én nem vagyok cigány. véleményem szerint mind a két oldal hibás, ugyanis mindkét oldal szítja a tüzet. ennek így nem lesz jó vége, lásd jobbik...

hova tart a világ?...

üdv,

lecsapok

ui.: bátor az, aki szembe száll a rosszal. még bátrabb az, aki így megutáltatja magát másokkal. a legbátrabb pedig batman.

jóéjt.

Mick Kramer · www.youmustread.blog.hu 2012.11.22. 22:31:32

@algi: Ha a rendőr ott áll, akkor se biztos, hogy sokra megy vele az ember. Miskolcon az egyik aluljárótól 10 méternyire mindig állnak ketten, de ez egy cigiárust se zavar.

Cs@tLós 2012.11.23. 00:10:07

Jah, pár hónapja én is szemtanú lettem, ráadásul elég morbid módon...két c tipusú állampolgár (milyen érdekes, hogy itt egyesek ezerrel kardoskodnak, hogy júúúúj, köcsögrasszisták vagyunk, és a sztorizgatós kommentekben közben meg az elkövető szinte mindig c kategóriás, kicsit elgondolkodhatnának az őket ilyen nagy hévvel védők, nyugodtan le lehet költözni közéjük, hogy megtapasztald, hogy milyenek) elrohant mellettünk a Margit hídon, azt hittem, hogy egymást szórakoztatják, még meg is szólaltam poénból, hogy "mi van fiúk, mit loptatok?" Legnagyobb megdöbbenésemre pár másodperc múlva elsprintelt mellettünk a károsult, aki futtában hívta a rendőröket...Neki nem a telefonját lopták el (mivel azzal hívta a rendőröket), gondolom, hogy a tárcája volt a célpont...

algi 2012.11.23. 00:10:08

@Mick Kramer: A cigiárusok nem veszélyeztetik a közbiztonságot.

algi 2012.11.23. 11:20:28

@Cs@tLós: És megtapostad az arcukat, amíg mások lefogták őket?

algi 2012.11.23. 11:20:58

@Cs@tLós: Kivéve persze az összes olyan esetet, amikor fehérek az elkövetők. De az persze nem számít. Az nem számít, amikor velem kötekednek fehérek, az nem számít, amikor milliókat csalnak ki fehérek a szüleimtől, az nem számít, amikor a barátaimat összeverik fehérek.

Gondolom, valamiféle bonyolult logikai művelet segítségével levezethető, hogy az összes cigányok által elkövetett bűncselekményt cigányok követték el. Dehát mit tudhatom én? Hiszen engem nem támadtak meg cigányok. Csak annak van joga ítélkezni a cigányokról, akiknek az ítélőképességét szubjektív élmény homályosítja el. Csak semmi objektivitás!

szemétpasi 2012.11.23. 20:51:27

Van igazság az álláspontodban algi, csak szerintem a rasszizmus és megkülönböztetés nem ugyan az. Szerintem cigánynak lenni nem bőrszín hanem mentalitás kérdése. Nekem általánosban volt egy cigány osztálytársam aki azt mondta, hogy ő elsősorban magyar csak azután cigány. Nem volt egy észlény, de tisztes melós lett belőle. Nem is cigányozza őt senki.

Azzal hogy uniformizálni próbáljuk az embereket nem fogunk célt érni. Igen is meg kell őket különböztetni, mert eltérő kultúra, eltérő szokások, eltérő alapelvek alapján nevelnek/nevelkednek amik a többségi társadalommal nem összeegyeztethetők. A megkülönböztetés azért kell, mert máshogy kell egy teljesen máshonnan jött ember kezelni (aki esetleg nem is lát problémát a tettében, legfeljebb abban, hogy elkapták), mint egy HVCS-t aki csak kemény akar lenni. Az eredmény hasonló, de az indíttatás más éppen ezért más megoldást igényel a probléma.

Itt nem a gyűlölködésre szólítok fel, remélem ezt érted! Attól hogy két dologra azt mondjuk, hogy egyforma, nem biztos, hogy ez így is van.

Cs@tLós 2012.11.24. 08:09:14

@algi: Hoggadj már le ember, mi bajod van? Senki nem mondta, hogy csak a cigányok bűnöznek. Általában a fehér galléros bűnözés nem jellemző rájuk, ugyanis nem ilyen körökben mozognak, ha esetleg nem tűnt fel. Mit kell itt hisztizni, hogy 1 népscsoportra vannak bizonyos jellemzők, amik nagy általánosságban igazak? Képzetlenek, egyszerű melókból élnek, és sok köztük a tolvaj, rabló, erőszakos alak. Lehet tagadni, meg hisztizni,csak felesleges. Nem kell, hogy attól mert vki cigány, predesztinálva legyen erre, dönthet arról, hogy nem így akar élni. Az a szomorú inkább, hogy az a kevés aki nem úgy akar élni mint népcsoportjának egyéb tagjai,tanul, próbál tisztes melóból megélni, azok is sokszor megkülönböztetéssel szembesülnek, pedig ilyenkor annak nincs helye.

béecéká 2012.11.24. 08:09:31

@nemlehet4: cigánynak lenni SZÁRMAZÁS kérdése... A mentalitás az indivídumtól függ és nem attól hogy svéd, német, stb. vagy, a rasszizmus is erről szól, hogy aki roma, az biztos így fog viselkedni, ezért "oda kell rájuk figyelni", amiből pedig kialakult a nácizmus. Ők is úgy gondolták, hogy a cigányok, zsidók más mentalitásúak, nem vehetők emberszámba és nem illeszkedhetnek bele a társadalomba.
Ebből pedig következtek a munkatáborok.

A cigány kultúra pedig nem sarkall senkit arra, hogy mobilt lopjon, ha valaki cigánykártyából jósol, nem lesz egyből tolvaj/betörő.

Amikor olvastam a bejegyzést, már nagyon reméltem hogy ez nem kerül elő, de sajnos tévedtem:(

pdpd 2012.11.24. 09:49:12

Igaz én nem pesti vagyok, de nekem is (kb 10 évvel ezelőtt) a kezemből nyúlták le a telómat. 8 éves voltam, a telefonon meg volt nyakba akasztó, szóval nem volt nehéz dolga az embernek. Igaz egy elég jót sprinteltem utána vagy 5 percen keresztül, de könnyen lerázott. De az itt leírtakkal szemben nem cigány volt. Aztán találkoztam rendőrökkel, de már azok se tudtak tenni semmit, úgyhogy boldog lehet azzal az ócska telóval :).

Egyébként nem sűrűn járok pesten, de amikor ott voltam láttam mennyire elővigyázatosak az emberek. Buliból mentünk haza olyan hajnal 4-kor és meg akartuk kérdezni, hogy konkrétan merre van a vasútállomás (5-en voltunk). Egyáltalán nem vagyunk ijesztőek, és csak egy ember kérdezett, de mindenki nagy ívben kikerült. Jött a csávó a barátnőjével ők mondták meg merre is van, de közbe szinte már futottak el onnan.

jake413 2012.11.24. 13:31:14

algi: Felénk a bűnözők 95% cigány (Észak-Magyarország). Mikor a rendőrfőnök ezt elmondta, azonnal leváltották azért mert kimondta hogy van cigánybűnözés, és csak az emberek összefogása miatt kerülhetett vissza a pozíciójába. Ezek után kérdezem én ha 100 lopásból 95 esetben cigány az elkövető akkor miért ne álltalánosítson az ember?
Az a mások hogy a cigányok több segélyt kapnak egy hónapra mint a szüleim fizetést, mégis tőlünk lopnak ami ellen a rendőrség nem lép fel mert egyből rasszizmussal vádolják.
A nyugati országokban (Egyesült Királyság , Franciaország) nem a bőrszín alapján ítélnek, ott ha a fehér a feketét becsmérli ugyan úgy letartóztatják mint ha fordítva lenne. Ellenben ide haza ez nem így van. A cigányt akit letartóztatnak még az nap ki is engedi az Ügyészség, az esetett pedig nem tárgyalják csak évek múlva, vagy nem is tárgyalják mert elévül.
A mentalitással van itt a gond, meg azzal hogy a kormányok elkapatták őket így mostanra dolgozni sem akarnak (a jogaikat nagyon ismerik de a kötelezettségeiket nem). A legjobb példa erre az hogy az ünokaöcsémmel játszódott le általános 2-ban(!). A tanár lehordott egy cigányt mivel nem akart tanulni, erre ő csak annyit válaszolt hogy majd csinál pár gyereket és az állam eltartja.

istvan-76 2012.11.24. 13:43:49

Kb. 7 évvel ezelőtt Nagyvárad térnél igyekszem hazafelé, utánam fut valaki "elnézést, elnézést...meg tudnád mondani mennyi az idő?", én meg mutatok a háta mögé "Ott van az óra!" (sima, mezei, köztéri, elég nagy...)
...roma fiatalember volt...

bioLarzen 2012.11.24. 22:02:06

@istvan-76:

"...roma fiatalember volt..."

... ergo bűnöző...

Világos.

bio

Polgár Csaba · http://cornersofthegalaxy.blog.hu/ 2012.11.24. 22:02:49

Én szerencsére az ilyen helyzeteket eddig elkerülnöm, de amikor valamiért a tömegközlekedésen elő kell vennem a telefonomat, akkor szoktam szorítani, hogy esélye sincs kikapni a kezemből, arról nem is beszélve, hogy mindig a nadrágomhoz van kötve (ilyen nyakba akasztható akármivel kötöm magamhoz a telefont), így mivel ezeken a telefon lopásoknál a gyorsaságon múlik minden, így nehezebb célpont vagyok. A veszélyesebb helyeken pedig minél gyorsabban tovább akarok jutni, így eddig se nem láttam se nem voltam áldozata ilyennek. Az ilyen egyszemélyes támadások nagy részét ki lehetne amúgy védeni egy kis odafigyeléssel (ami egy idő után már automatikus lesz).

Amúgy pedig ahogy látom elég heves indulatok támadtak a cigány kérdés kapcsán. Én alapvetően elvetem a rasszizmust úgy ahogy van: senkit se a bőrszíne/vallása/etnikai hovatartozása miatt fogok utálni. Már maga a rasszizmus tényét elvetendőnek vettem, mivel egy ugyanazon fajnak vagyunk a tagjai ("ugyan arról a fáról másztak le őseink") .
Viszont azt muszáj elismerni, hogy sajnos létezik ez a probléma. Létezik a cigánybűnőzés, és sokan csupán a segélyekből él és ránk mutogatnak rasszistának bélyegezve, mert ki vagyunk akadva azon, hogy semmirekellő, vérszívók, akiket az állam a mi pénzünk tart el, és sajnos az esetek sok százalékában még lopnak is.
A probléma ott kezdődik, hogy senki nem csinál az ügyben semmit, mivel ha valaki rámutat erre a problémára úgy ugranak rá rasszistának bélyegezve, mint a fene. És hatalmas különbség van a rasszizmus és a megkülönböztetés között, mivel az előbbi egy negatív dolog és az utóbbi bizonyos korlátok között egy pozitív dolog is lehet. Azt kell hogy mondjam, hogy akik ilyet követnek el azok ellen komolyan fel kéne lépni, és erősen támogatni azokat, akik nem ezt az életmódot akarják követni, még is rámutogatnak mint tolvajra. Bizony ez esetben másképpen kell eljárni, mint a rendes esetben, mert mint, hogy azt látni lehet eddig nem vált be. És a másképpen valóeljárás nem egyenértékű itt a negatív elbánással és kirekesztéssel, még mielőtt valaki nekem ugrana.

béecéká 2012.11.24. 22:02:52

@jake413: És amit a rendőrfőnök mond, azt rögtön el is kell hinni? Nem véletlenül a rendőröket tartják az egyik legkorruptabb szervnek mo.-n.

Az meg hogy a szüleid keresete kevesebb mint a segély, nem biztos hogy a romák hibája...

A romák pozitív megkülönböztetése pedig tök nonszensz dolog, egyik rendőrt se érdekli, hogy fehér vagy roma, csak az hogy mennyi pénzt lehet belőlük csinálni

A 2.-os sztorival meg megint az a baj, hogy ez EGY gyerek volt, aki rossz dolgot mondott/tett, ez után húzod rá a népcsoportra. Attól hogy egy kínai gyerek szereti a csokis fagyit, nem következik az, hogy minden kínai szereti a csokis fagyit

@istvan-76: Engem meg már rabolt ki fehér ember. Akkor most a fehérek mind betörők? Ilyenkor vajon miért nem veszik észre a bőrszínt?

bioLarzen 2012.11.25. 08:13:57

@jake413: "A tanár lehordott egy cigányt mivel nem akart tanulni, erre ő csak annyit válaszolt hogy majd csinál pár gyereket és az állam eltartja."

... pedig példát vehetnének rólunk, "igazi" magyarokról, akik szorgos munkáról, becsületességről, a szabályok és egymás tiszteletéről teszünk tanúbizonyságot, nap mint nap...

bio

bioLarzen 2012.11.25. 08:14:03

@béecéká: "ngem meg már rabolt ki fehér ember. Akkor most a fehérek mind betörők? Ilyenkor vajon miért nem veszik észre a bőrszínt?"

Aki tőlem próbált anno a metrós módszerrel elszedni a telefonomat, az se cigány volt, amennyire meg tudtam ítélni.

bio

bioLarzen 2012.11.25. 08:14:06

@Darth Revan Mester: "de amikor valamiért a tömegközlekedésen elő kell vennem a telefonomat, akkor szoktam szorítani, hogy esélye sincs kikapni a kezemből"

Én is - főleg az ajtó záródása előtti/alatti másodpercekben, mert, ugyebár a módszer lényegéből adódóan az azok a kulcspillanatok.

bio

RicsiXD 2012.11.30. 07:19:10

Ilyenkor szeretem ezt a blogot. Van néhány ember, akikkel egy jó és értelmes vita tud kialakulni, nem az, mint mondjuk egy youtube videó alatt.

Nem tudom már kiírta, hogy valahol 95% a cigány elkövetők aránya, és hogy ilyen arányoknál miért ne általánosítson. Erre egy egyszerű dolgot tudok mondani. Mert neked hogy esne, ha rendes munkás ember lennél, de megkülönböztetésben részesülnél, mert mindenki más tolvaj, meg élsőködő. Szerintem ezért nem szabad rasszistának lenni. Azzal, hogy egy "gonosz" emberrel szemben előítéletesen viselkedünk, az nem hogy megváltoztatja, hanem még inkább olaj a tűzre. Viszont ha akár egy rendes embernek elbasszuk az életét, akkor már nem érte meg rasszistának lenni.

Freddy, hozzád két kérdésem is lenne. Első. Nem szeretnéd feloldani ezt az előzetes moderációs dolgot? Én nem látom miket nem fogadsz el, tehát tényleg nem akarok okoskodni meg semmi, de nem szoktak még el a trollok innen?

Másik, láttam egy elég erős politikai tartalmú kommentet ez alatt a poszt alatt. Engem nem zavar olyan nagyon, de nem akarod ilyen tekintetben is szűrni a dolgokat?

És igen, tudom, hogy két ellentétes dolgot kértem, dehát így megy ez :D.

freddyD 2012.11.30. 07:21:09

@RicsiXD: Még nem akarom feloldani, mert amíg az a paraszt suttyó még mindig aktív, addig nem akarom neki megkönnyíteni a dolgot.
Illetve szerintem nem fajult el annyira a beszélgetés itt, hogy nagyon szűrnöm kellett volna (egy személyeskedő kivétel volt)

sheela567 2012.11.30. 19:10:09

@Mark32: "én ezért hordok karórát"

És gondolod csak akkor lopnak telefont, ha a "mennyi az idő" trükköt dobják be? :P
Egyszerűen csak kikapják azt huuuuss...

Csődör Johnny 2012.12.01. 06:52:55

A megoldás az lenne, ha a büntetés jóval nagyobb lenne ( most egy 50k feletti mobil lopásáért másfél évet kap az elkövető, nekik az semmi, kb meglátogatja a rokonokat és megy haza....) viszont egyszerűen nincs börtön kapacitás arra, hogy súlyosabb büntetést szabjanak ki. Pedig a visszaesőket igenis ki kéne zárni a társadalomból. Normális adófizetőként (és amit befizetünk az nem kevés ugye... csak az ÁFA nálunk az egyik legmagasabb a világ országai közül) elvárná az ember, hogy 1 vagy legyen rendőr minden ilyen nagy forgalmú helyen (nyilván vannak statisztikák hol fordulnak elő nagyobb számban ilyen bűncselekmények) vagy 2 legyen sokkal súlyosabb a büntetés. És 3 börtönben ne érezze jól magát az elkövető, legyen igenis büntetés. Bár nem tudom milyen állapotok uralkodnak egy ilyen helyen, igenis szenvedjen minden egyes nap az aki oda bekerül. Dolgozzon meg minden falatért, melegvízért, fűtésért amit ott bent kap.
Ezeket betartva talán csökkenne az ilyen esetek száma. És jobb is lenne mihamarabb cselekedni, mert ha minden így marad, akkor előbb utóbb megválasztanak egy olyan pártot, amit nagyon nem kéne...

Amúgy a karórás kommentelőtől kérdezném, hogy akkor mi van ha épp az órádra pályázik?

algi 2012.12.02. 13:19:47

@rollerpig: Gratulálok a bosszúszomjadhoz. Csak sajnos a rablók 0 évet fognak kapni addig, amíg a rendőrök nem kapják el őket.

Csődör Johnny 2012.12.02. 17:47:46

Szerintem igenis visszatartó erő lehet, ha a potenciális elkövető már a bűncselekmény előtt számol a súlyos következményekkel.
Mert amíg azt látják pl hogy egy tömeggyilkos Európában luxus körülmények között ülheti le a max 20 évet, addig nem fog félni senki a börtöntől.
Ellenben Oroszországban kétszer is meggondolják, hogy mit tesznek...

bioLarzen 2012.12.02. 18:35:44

@rollerpig:
"Ellenben Oroszországban kétszer is meggondolják, hogy mit tesznek..."

Ezt konkrétan honnan tudod?

bio

Eltorro 2012.12.03. 07:13:36

Mint egy eléggé 'fertőzött' faluban felnőtt ember annyit tennék hozzá:
Nem szeretem ha lecigányozzák a pitiáner bűnöző életmódot folytatókat, ugyanis azok tipikusan a magukat bőszen romának hívók közül kerülnek ki. A cigányság évszázadok óta itt él, életmódjuk teljesen megegyezik a 'miénkkel' (ezzel együtt az is, hogy csak 1-2 gyerekük van, ezért arányuk rohamosan csökken).
Előfordulnak cigány bűnözők is, de azok általában a felsőbb régiókban helyezkednek (magyarul maffiavezérek).
Az utcai tolvajok velük ellentétben az oláhcigányok/"romák" közé tartoznak, akik az 50-es évektől kezdve települtek át Magyarországra, főleg Romániából, aki látott már cigányt/romát élőben az könnyen meg tudja őket különböztetni ránézésből is.

Oroszország: olvass utána angol nyelvű oldalakon, romákat azonnal agyonlövik ha lopni próbál.

bioLarzen 2012.12.03. 18:23:30

@Eltorro: "roszország: olvass utána angol nyelvű oldalakon, romákat azonnal agyonlövik ha lopni próbál."

Úgy érted, hogy ez a szabályos, törvényes eljárás???

Mert ha nem, akkor egyszerű önbíráskodásról van szó, ráadásul faji megkülönböztetés alapján ("romákat azonnal agyonlövik") - hát, én nem szeretnék olyan országban élni, ahol ezt a hatalom megtűri. A fajgyűlölet a világ normális részén minimum 65 éve nagyon ciki, és én a világnak ahhoz a részéhez szeretnék tartozni - ha lehet anélkül, hogy ezért költöznöm kelljen.

És egyébként is, ez az "olvass utána angol nyelvű oldalakon" így azért erős. mutass hiteles linket légy szíves, ha van. Olvastam én már yetit elfogó vadásszal készült riportot is a neten...

Amúgy nem tudtam nem észrevenni, hogy - ha idézőjelben is - fertőzésnek minősítetted a roma/cigány lakosságot. Ez erősen megkérdőjelezi számomra a hozzáállásod elfogulatlanságát. Sőt...

bio

bioLarzen 2012.12.11. 07:33:14

(... valahogy sejtettem, hogy nem kapok választ...)

Sanosuke 2013.01.06. 17:43:27

@algi: a milliókat kicsaló fehérek sem fehérek, tetves kaftános héber állatok, lásd parlament.

algi 2013.01.07. 07:46:13

@Sanosuke: Ha a fehérek olyanok, mint te, akkor inkább vagyok bármi más.

Sanosuke 2013.01.08. 22:10:47

@algi: egyen ruhások a főbb terekre, pályaudvarokra .

egy másik blogon olvastam hogy ha mindenhol rendőrök kószálnának , akkor abból nincs pénze az államnak, csak a traffipaxból, és a szabálytalan autosókból.

ilyen kis piti lopások csak a pénzt viszik, szarnak is rá.
meg amilyen csicska rendőrök vannak itt nálunk, ha jöb a kiccalád, rájuk se mernek nézni.

Sanosuke 2013.01.08. 22:10:49

@algi: ohh értem, látom már én lettem itt a főgonosz.

jól látom hogy a mobil lopkodóktól nem határolódsz el., sem a szurkálóktól.

bioLarzen 2013.01.09. 07:15:01

@Sanosuke: De te sem a fajgyűlölőktől.

Mondjuk, amit írtál, azok alapján meg is lepődnék...

bio

algi 2013.01.10. 07:21:31

@Sanosuke: Ha elolvastad volna a korábbi kommentjeimet, pontosan tudnád, hogy mi a véleményem a lopkodóktól és szurkálókról.

És nem vagy főgonosz, mert nem is tudom, ki vagy. Az általad terjesztett gondolatok a gonoszak. De ezen nagyon könnyű változtatni. Ha ennyire érdekelnek a mobilrablások és szurkálások, akkor azt javaslom, hogy valódi megoldáson gondolkozz ahelyett, hogy bűnbakokkal feded el a problémát!

Sanosuke 2013.01.10. 07:21:33

@bioLarzen: én bevallom az vagyok :)
de ez nem csak az én hibám.
süti beállítások módosítása