HTML

Blogolkodom, tehát vagyok

Ami eszembe jut, időhatárok, elvárások nélkül E-mail címem: rosszpcjatekok@gmail.com

Firka

Friss topikok

Címkék

Tegnap olyan koncerten voltam, amiről jó 10 éve még gondolni sem mertem volna, ugyanis elég hadilábon álltam ezzel a bandával a kezdetekben. Elég infantilis így utólag, de mivel a kedvenc bandámat a Limp Bizkitet ők elég erőteljesen leszólták, nem is adtam nekik igazából esélyt sem. Aztán jött a Duality és főleg a Pulse of the Maggots című dal, ahol rájöttem, hogy rohadt életbe, nem olyan rossz ez.

A 3. Subliminal Verses album mai napig a kedvencem tőlük és úgy jó,ahogy van. A maszkos imidzs is igen közel áll hozzám (nahát!) és a legfrissebb albumot is megkedveltem mostanra, ami szintén elég döcögősen indult. Ez is volt az igazi motivációm, hogy menjek akkor erre a koncertre. Tudtam, hogy élőben elég egyedi showt nyomnak, még ha nem is vagyok hardcore rajongó, ezt nem kellene kihagyni.

Egyszer élek alapon vettem állóhelyet, szigorúan csak simát, én ezt a kiemelt állóhelyes dolgot ritka gusztustalannak tartom. Íratlan állóhely szabály, hogy azoké a legjobb hely, aki korán megy és megküzd érte. Nem az kéne hogy döntsön, hogy kinek van több lóvéja. Én ezt nem támogatom egy forinttal sem. Ha már ennyire ki vannak éhezve a lóvére, akkor legyen a kettő közöttinek a köztes ára és legyen normális állóhely, mert ez így elvből elutasítandó a szememben.

A King 810 nevű előzenekar elég jellegtelen volt, igazából tök megspórolhattam volna. Ott ahol álltam, azt a helyet megvédhettem volna úgy is, ha 20 perccel kezdés előtt jelenek meg.

Apropó előzenekar. Sosem értettem mi ezeknek a lényege. Hacsak nem 2 egyenértékű bandáról van szó és kettős élményt akarnak nyújtani. Előzenekarnak az kéne hogy legyen a motivációja, hogy befűtsék a tömeget, mire jön a nagy szám. Ez két dolog miatt sem fog soha összejönni.Egyrészt a tömeg fele még ott sincs akkor, hanem sörözik (erről később), illetve ha még be is fűtené őket, jön egy jó egy órás átépítős szünet, ami után megint kihűl mindenki. Akkor meg minek? Kezdődhetne akkor hamarabb az egész és mindenki jól járna.

 

A Slipknot csak kb 5 perces késéssel kezdődött, ahogy várható az új album intrójával kezdtek, ezt a pillanatot is örökítettem meg kamerámmal. A klipnek rapid vége lett, mert nem is akartam többet, csak egy kis impressziót. Úgy is van 1000 másik ember, aki elpocsékolja koncertélményét a klikkvadászatért, megnézem az övékét ha utólag annyira akarom.

 

 A setlist egy jó vegyes felvágott volt, 1 nyugisabb számmal (Dead memories), a többi mind odavert rendesen. Ahogy írtam, én az újabb stílusukat jobban preferálom, emiatt a kezdeti slágereket annyira nem is vágtam kívülről (számomra teljesen szokatlan érzés koncerten, hogy sokszor nem tudom együtt énekelni a dalokat). Ez tette egy kicsit kevésbé különlegessé számomra a koncertélményt a többihez képest, de ez az én egyéni problémám és nem a bandáé. Az én kedvenceim nagy része el is hangzott, személyes koncertfavoritom a Psychosocial illetve a Custer volt az új albumról. Ez a Custer valami frenetikus energiabomba élőben. Simán el is lehetett volna sütni nagy finálénak.

A show maga nem volt telepakolva látványelemekkel (mint pl egy Rammstein),de így is annyi minden történt a színpadon, hogy néha tényleg abban az örömteli zavarban voltam, hogy hová nézzek. Az "emelődarus" dobolás lehet már elcsépelt sok ember szemében, engem mégis lenyűgözött és túlzás nélkül többet néztem őket, mint az énekes Coreyt. Emellett a DJ Sid Wilson jópofa színpad futkosása,táncolása, leugrálása is hozzátett az egészhez. Én mindig is szerettem azt, ha egy zenésznek épp nincs szerepe, akkor másképp vegye ki a részét az egészből.

Az egész show nagyon profi volt, ezek a srácok nagyon együtt tudnak élni maszk által adott alteregójukkal (a bohóc miket "grimaszolt" helyenként) és Corey Taylor kereste a kapcsolatot a közönséggel, amit az meg is hálált rendesen.


A koncert nagyon jól szólt, érezhetően jobban be volt állítva minden, mint az előzenekarnál (ami szintén nem egy új fenomén valahogy). Igazából egy nagyon jó döntés volt elmennem, egy tök profi, jó hangulatú bulit kapott mindenki, amit nekem a diszkográfia teljes körű hiánya rontott egy kicsit (pedig gyúrtam a koncertre lemezeikkel rendesen!), illetve pár emberi tényező.

Számomra kisebb sokk volt, hogy ketten is rám szóltak az állóhelyen, hogy ne ugráljak. Ha ezt egy Alma együttesnél csinálnám, lehet meg is érteném, de először azt hittem ez valami vicc. Nem is értem, hogy mertem egy rockkoncerten a refrénnél ugrálni és jól érezni magam. A második leteremtésnél ráadásul az volt az apropó, hogy nem tud filmezni. Hát, rohadjak meg. Akkor menj az ülőhelyre.

Emellett fel nem fogom azt a jelenséget, hogy nem kevesen olyan szinten bepiálnak (akár már koncert előtt is!), hogy ezzel elrontják más élményét is. Arról nem is beszélve, hogy ő sem fog másnap emlékezni az egészből semmire, hiába vette meg 13.000 forintért az állóhelyet. Aztán vesz méregdrága söröket sorban, de jobb esetben a ruhatárra meg nem költ, emiatt mindent téli dzsekiben csinálja a küzdőtéren. Bravó.

Az Aréna meg szarjon sünt, hogy ruhatárnál kabátért, meg táskáért kétszer 250 forintot számolnak fel. Ilyet még sehol sem tapasztaltam (még az Arénában sem korábbi koncerteken). Számlát persze nem adnak, úgyhogy belegondolni sem merek, hogy mennyi lóvét lehet így tisztára mosni egy-egy esemény alatt...

 

Ki volt kinn közületek? Hogy tetszett nektek?

Címkék: zene személyes

40 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://blogolkodom.blog.hu/api/trackback/id/tr787147229

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JRtelecaster 2015.02.06. 18:50:40

Én nagy rajongója vagyok az együttesnek, szóval kint voltam. Az előzenekart megspóroltuk addig tudtunk beszélgetni az előtérben, szóval elment az idő. Szerencsére nekünk sikerült egy olyan helyet kifognunk, ahol nem rúgtak agyon, de mégis volt hely ugrálni, headbangelni a körülöttem lévőknek is. A kamerázós történeted elég durva, nem is értem, hogy van pofája ilyenért szólni, nekem elképzelhetetlen lett volna, hogy ne ugráljak. A tajtrészeg embereket én sem értem, magukat fosztják meg az élménytől. Mi szerencsére megúsztuk a sörfürdőt is, de előttünk azért szép számmal repkedtek a poharak. Úgy látszik, mi valamivel jobb helyet fogtunk ki ebből a szempontból. A show egyébként szerintem nagyon jó volt, egyedül talán a Wait and bleed-et hiányoltam kicsit, de amúgy én is külön örültem annak a pár ritkábban játszott Vol 3-as számnak. A videót azért feltölthetnéd, még ha nem is nagy szám, csak kíváncsi vagyok, te hol álltál.

freddyD 2015.02.06. 19:07:55

@JRtelecaster: Feltöltöttem

A bohóc oldalán voltam (milyen meglepő)

Sörfürdőt én is láttam rendesen. Rohadt nagy jólét van

mykola · http://megosztanam.blog.hu/ 2015.02.06. 20:14:02

Na most én még valamikor nyáron néztem a weboldalukat és akkor úgy emlékszem, hogy a koncert ideje május volt. HOGY LEHETEK ILYEN HÜLYE? Arra gondoltam, hogy május pont nem jó mert akkor lesz sok zh meg minden erre most volt a koncert az utolsó vizsgám után. Korn koncertet kihagytam mert nem volt pénzem ezt meg kihagyom mert hülye vagyok.

TLaCi 2015.02.06. 21:09:08

A videó alapján nagyjából a közeledben állhattunk, nálunk mégis nagyon korrekt közönség rész jött össze (az után, hogy a nyitó dal pogoja után megint helyezkedni kellett :D ) Lehetett pogozni kicsit, headbangelni (a blister elején meg is szédítettem magam kicsit :D ), de pihenni is (pár nyugisabb verse alatt rám is fért :) ).
Hangzás szerintem király volt, bár akik elől voltak panaszkodtak néhányan, setlisben egyedül a Dead memoriest cseréltem volna a Wait and Bleedre.

Nekem speciel a King810-el nem volt bajom, 3-4 számot ismerek is tőlük szóval egy-egy refrént énekelni is tudtam, bár pár helyen tényleg uncsi volt... elbólogattunk rá, na! :)

Összességében életem legintenzívebb koncertélménye, ha jönnek legközelebb, ott leszek!

(Amúgy velem beszéltél twitteren előző este @laci636 :))

Afromonkey 2015.02.06. 21:16:38

Eléggé darálós volt ez a koncert :) Elhagytam a cipőmet, lábujjamon bekékültek a körmök, és minden bordám sajog. 2012-es Alestorm óta nem voltam ilyen jó pogóban.

Danton01 2015.02.06. 22:24:50

Én már ötre odamentem, mert - én hülye - nem néztem utána, hogy hogyan lesz kapunyitás, és az előzenekarról se tudtam. Sajna egy haverom se tudtam rávenni, hogy jöjjön, szóval egyedül mentem de sorbaállás közben összehaverkodtam pár sráccal, így már nem éreztem magam annyira elveszettnek (ezzel csak a rocker-közösséget szeretném fényezni, mert még mindig mi vagyunk a legnormálisabbak másokkal és egymással, bárki bármit mond :D ). Mivel korán érkeztem a lehető legelőrébb - a korlát utáni második sorba - kerültem (természetesen nem kiemelt helyen). Az előzenekar szerintem is teljesen érdektelen és unalmas volt, látszott is, hogy eléggé semmilyen módon reagált rá a közönség. Utána még az a háromnegyed órás hangszerelést se volt túl kellemes végigállni, és még ennek ellenére is egy eszméletlen buli volt, az egyik legjobb koncertélményem. Főleg Correy nyers és erőteljes stílusát szeretem az együttesben és ez itt is megvolt (imádom, hogy mindenkit motherf*cker-nek nevez :D) Erre a koncertre egyébként úgy mentem, hogy nem fogok pogózni (annak ellenére, hogy egyébként szeretek) inkább csak nézem a showt, de valahogy elkapott a tömeg és utána már nem tudtam és nem is akartam kikeveredni :D
A ruhatárért egyébként én is sokalltam a 250-et, de szerintem a 600 Ft-os és felettébb húgyízű sör nagyobb lehúzás volt.

teszt123456789 2015.02.07. 12:05:20

Én azért nem voltam, mert szigorúan 1-2. soros koncertlátogató vagyok, de itt szimplán nem mertem bemenni oda előre, úgy meg nem érdekel szinte semmilyen koncert.

Én is gusztustalannak tartom egyébként a kiemelt állóhelyes lehúzást, de azért van ennek egy előnye is: kettéválasztja a tömeget, így mondjuk az első sorok háta mögött nem 8ezer, hanem mondjuk 2-3 ezer ember van, a tavalyi Iron Maiden-en a 2. soros helyemet emiatt tudtam megőrizni, és nem volt az az érzésem, hogy bedarálnak, és elpatkolok! :D

anarfa 2015.02.07. 20:06:45

Én nem mondanám magam hatalmas rajongónak, de kaptam ajándékba egy sima álló jegyet, és mivel jó néhány számukat szeretem, el is mentem egy haverral, aki viszont óriási fan. Így hát kötelező is volt bemennünk előre, végül a 2. sorban voltunk, szintén a bohóc oldalán. Kicsit hülyén is éreztem magam, hogy körülöttem mindenkin Slipknot pulcsi vagy póló volt, én meg csak ott álltam egy sima pulcsiban :D Az első 2-3 számnál volt egy kis küzdés a helyünkért, de utána ott az első néhány sorban már túl lehetett élni. Néztem néha hátra, na ott kemény élet volt :D
A koncert összességében tetszett, külön örültem, hogy végre megértettem miért van szükség a 2 perkásra meg a dj-re. Azért, hogy a közönségnek bohóckodjanak :D 2 számot hiányoltam, a Wait And Bleed-et meg a Left Behind-ot, de a többi nagy kedvenc mind megvolt. Corey meg hatalmas forma, ahogy mindenkit le motherfucker-öz, és nagyon jól énekelt élőben is.
Végül a seggrészeg emberekről. Rengetegen voltak ilyenek, fel nem tudom fogni mi értelme van ennek, mert ha mondjuk valami fesztiválon csinálják ezt egy számukra érdektelen napon azt megértem. De itt nyílván mindenki a Slipknotért jött és nem hiszem, hogy sokan látták már korábban, hisz 2004-ben voltak itt legutóbb, tehát nem igazán éri meg nem emlékezni rá. Plusz még másoknak is simán elronthatják az élményt, mert full józanul nehéz tolerálni mondjuk 3 talajrészeg kigyúrt állatot, akik az előzenekar alatt kerültek a közelünkbe. Aztán szerencsére utána elmentek még sörért (miközben már akkor sem tudtak értelmesen beszélni) és nem találtak vissza ugyanoda.

Mick Kramer · www.youmustread.blog.hu 2015.02.07. 22:35:46

Mikor pár hónapja megláttam, hogy a KING810 lesz az előzenekar elkezdtem őket hallgatni és egészen megszerettem a zenéjüket, ezért kicsit sajnáltam, hogy sikerült lekésni őket. Hiába indultunk el kocsival Miskolcról délután 15:00-kor csak 21:10-kor léptünk be az Arénába (ami elb@szódhatott a koncert előtt az el is b@szódott). Ez a ruhatáras dolog engem is felhúzott, különösen az hogy 15 percig rohangáltunk mire végre találtunk olyat, amelyikben még volt hely.
Amint beértünk az állóhelyünkre kb. annyi időnk volt hogy kiáltsunk egyet örömünkben, hogy egyáltalán odaértünk kezdésre és már emelkedett is a függöny. Szerintem ezt a koncertet annak elmesélni aki nem volt ott nem lehet. Annyira király volt minden pillanata, hogy az első 10 perc után ez lett életem eddigi legjobb koncertélménye. 15 éves korom óta a The Blister Exists az egyik kedvenc számom. Gitáron játszani eddig is imádtam, de pogózni rá felejthetetlen élmény. A Custer valami zseniális élőben, a Spit It Outos ugrabugra pedig nagyon látványos volt még belülről is. Majd keresek valami felvételt, amin jól látszik. :)
Egyébként a Bohóc felőli oldalon volt egy egész nagy Circle Pit, már majdnem a kordonnál. Ott álltunk végig. :)
A sör tényleg borzasztó volt, miután az egyik barátom hozott nekem egyet és megkóstoltam inkább befogtam az orrom és lehúztam, hogy gyorsan túl legyek rajta.
Részeg és bedrogozott emberek voltak bőven. Az egyikkel volt is egy kis szóváltásom. Előttem ment az egyik barátom barátnője, erre az a (mint kiderült nem magyar) majom elkezdte fogdosni, a csajszi meg nem reagált mert azt hitte mi vagyunk. Az ilyesmin mindig felszívom magam, úgyhogy ráhúztam egy nem kicsit a faszi kezére, aztán meg jött oda okoskodni (amiből csak a "fokjú"-t lehetett kivenni), úgyhogy elzavartam a picsába. Egyébként az ilyenek részemről nem befolyásolják negatívan a koncertélményt, mert az ilyesmi elég gyakori sajnos. Meg kell tanulni nem foglalkozni vele. :/
Ettől függetlenül a közönség nagy része szerintem normálisan, sőt barátian viselkedett. A Devil In I alatt a már említett leányzó végig a nyakamban ült (150-155 cm körül mozog) én viszont ettől függetlenül ugyanúgy ugráltam, mint előtte. A szám után egy srác oda is jött hozzám azzal, hogy minden elismerése az enyém az imént nyújtott teljesítményem miatt. :D (Valamit nagyon jól csinálhatok, mert majdnem minden koncerten van valaki, aki megdicsér vagy gratulál.)
Összességében felejthetetlen koncert volt és ha pár év múlva megint jönnek én biztosan ott leszek! :)

UI.: Állt a közelemben egy srác, aki OW Zoly-ra hasonlított mellette pedig valaki, akinek olyan volt kb. a testalkata, mint Neked. Zoly nem volt véletlenül Veled a koncerten? :D

freddyD 2015.02.08. 10:59:48

@Mick Kramer: Nem, tudtommal Zoli nem volt. Ezért is voltam kénytelen egyedül menni :(

SarahConnor 2015.02.08. 19:11:50

"Számomra kisebb sokk volt, hogy ketten is rám szóltak az állóhelyen, hogy ne ugráljak. "

Ez olyan lehetett, mint mikor nekem a moziban a Transformers leghangosabb lövős-zúzós-robbanós jelenetei alatt váltottam pár szót a jobbomon ülő barátnémmal, és a bal felől ülő némber lepisszegett. Lepisszegett! A harmadik után odahajoltam, és közöltem vele, hogy nem vagyok kutya.
Aki néma csendben, egyenes háttal akarja nézni a legkaszabolósabb dirr-durr filmeket, az minek megy moziba? Nézze meg a neten, nem?

Hajnal Pappa 2015.02.09. 00:19:58

A buli király volt, de ez a mobillal videózós közeg... térdelésnél is csomóan állva maradtak, hogy jól tudjanak videózni, kurva gáz!

teszt123456789 2015.02.09. 15:36:18

@Lenina Huxley: A leges legundorítóbb dolog moziban pofázni.

Csipy 2015.02.09. 16:08:30

A buli hatalmas volt, ízig-vérig profi produkció. Azonban volt 1-2 érdekes, már-már pofátlan dolog.

Sajnos engem is megtalált egy "leányzó" aki valószínűleg azt hitte, hogy valamilyen komolyzenei előadásra jött, mert annak rendje módja szerint le is teremtett, hogy "mit képzelek én hogy itt ugrálok meg rázom a fejem", na de kérem ezt pont a sima álló ELSŐ SORÁBAN??? Vicc...

A másik dologról nem is beszélve ami csak a lehúzásról szól.

Oké, hogy fagyoskodtunk kint 2 órát a sorbanállásal, ez még rendben is van, nem arról van szó, de amikor beérsz nagy nehezen a stadionban és a ruhatárban konkrétan kis túlzással élve újra ki akarják fizettetni a ruháid árát az már egy kicsit sok...

Majd amikor vége a koncertnek beállsz a sorba, hogy visszaszerezd a ruháid.
(Hozzátenném, hogy ez nem olyan egyszerű és gyors feladat, mert a ruhatárban 1 nő rohangál fel-alá...)
Igenám, de közben muszáj innod, mert órák óta egy kortyot sem tudtál inni, mert a vized is elvették a bejáratnál. Ilyenkor mit csinál az ember? Hát beáll a büfé sorban is ahol közlik veled hogy az a szánalmas kis 0,5l szénsavmentes ásványvíz 450-forintba kerül, na az már mindennek a csúcsa...

23 óra körül lett vége a koncertnek és 0.38-kor értem ki...szerintem ennek nem teljesen így kellen működnie :)

Na de nem panaszkodni akartam csak megosztani a tapasztalatamat :) De ahogy már írtam, a koncert frenetikus volt és örülök, hogy részese lehettem.

SarahConnor 2015.02.09. 18:14:18

@teszt123456789: igen, rém undorító, a legfülsiketítőbb résznél megkérdezni a mellettem ülőt, hogy nem fázik-e, kéri-e a pulcsiját. Ne aggódj, már elrendeztem, a pokol kénköves tüzén égek majd.

teszt123456789 2015.02.09. 18:16:45

@Lenina Huxley: Hiába minden szó, egyszerűen undorító. Aki kifizeti a nem olcsó mozijegyet, annak joga van anélkül megnézni a filmet, hogy nem zavarják közben.

SarahConnor 2015.02.09. 18:23:40

@teszt123456789: figyelj, szerintem oké, tényleg szólhat, de ne pisszegjen rám, mint egy kutyára. Nekem ezzel van a bajom. Ha szólt volna rendesen, beszéddel, hogy maradjak csendben, lehet, még el is szégyellem magam, így viszont szégyellje magát ő.

teszt123456789 2015.02.09. 18:24:22

@Lenina Huxley: Ő betartotta azt, hogy moziban nem pofázunk.

SarahConnor 2015.02.09. 18:31:52

@teszt123456789: látom, csak ugyanannak a frázisnak az ismételgetése megy. Pofázásnak minősül az, ha megkérdem a mellettem ülőt, elővegyem-e a pulcsiját? bazmeg, tudod, ha valaki annyira nem képes elviselni más embereket, hogy közösségben egy pici morajt nem visel el tőlük 5 mp-en keresztül, az beteg. Nem vitattuk meg hosszasan a divatvilág őszi-téli trendjeit, csak elhangzott egy kérdés, arra egy egyszavas válasz. Ez neki két pisszegést ért. Szerintem azért ő is magába szállhat. Moziban beszélgetni parasztság, mobilozni parasztság, tálcás vacsorával bevonulni parasztság, zacskóval csörögni parasztság, csendes részeknél hangoskodni parasztság - szóval szerintem nem ott kezdődik ez a műfaj, hogy a szomszédoddal összehajolva felteszel neki egy háromszavas kérdést direkt a leghangosabb résznél, és arra jön egy egyszavas válasz.
Nyugodtan elismételheted, hogy pofázni parasztság, tény, hogy neki sikerült még nagyobb parasztnak lennie. És ha szerinted ez oké, akkor van egy rossz hírem neked...

Amit Freddy írt, az meg az a kategória, hogy francért megy akkor koncertre. Oké, hogy ő nem ugrál, meg nem is tetszik neki az ugrálás, de az észosztást hagyja meg a cipőt szétrágó kiskutyájának.

teszt123456789 2015.02.09. 18:35:43

@Lenina Huxley: Hagyjál már lógva, elmondtam a véleményemet párszor, akárhogy bonyolítod, nem fog változni. Ha neked ekkora lelki törést okozott az, hogy lekussoltatott valaki, aki több ezer forintot fizetett valamiért, amit te megzavartál, akkor menj pszichológushoz, de ne töltsd feleslegesen a levelesládámat.

SarahConnor 2015.02.09. 18:39:42

@teszt123456789: ó, de sajnállak, cseszd meg, téged, aki csak ugyanazt ismételgeti. nem az okoz lelki törést, hogy lepisszegtek, hanem hogy még itt is belefutni olyanokba, akik ezek szerint ezt eltűrnék, sőt maguk is kutyának tekintenék a mellettük ülőt. Elég az elmesélt szitut elképzelni, ha szerinted ez tényleg a legundorítóbb dolog, akkor sajnállak, szar lehet neked.

Ja, és a levelesládádról le lehet cuppantani az index radart. Ha nem akarod, hogy írjak, ne válaszolj, de ugye ha szólnak hozzám, válaszolni szoktam. :)

Én azért a jövőre nézve azt ajánlom: ha kutyaként utasítgatnak, kérd ki magadnak, szervilis nyominak lenni már nem trendi.

SarahConnor 2015.02.09. 18:42:47

@teszt123456789: nem kötelező válaszolni ám. De ameddig fogsz, én is fogok. A szervilis nyomiság nagy ellenharcosa vagyok, neked is csak jót akarok :)

teszt123456789 2015.02.09. 18:43:34

@Lenina Huxley: öröm látni, hogy lehet élni agy nélkül. na pá.

SarahConnor 2015.02.09. 18:48:20

@teszt123456789: óóó, az agyi fölény halovány reményével lelépsz? És ugyan miért agy nélkül? Hm? Egy olyan ember mondja ezt nekem, aki képtelen a berögzült előítéletén változtatni a szituáció ismeretében, pusztán mert akkor alulmaradna a vélt erkölcsi fölényben? Senkiházi egy viselkedés, már bocs. Tudod te is, mert elmondtam: három szóról beszélünk. Ez nem mások zavarása. Biztos vagyok benne, hogy te se egyenes háttal, néma kussban seggeled végig a filmeket. Szürcsölsz, rágsz, késel, fészkelődsz, qrva magas vagy, vagy ezek mindegyike. Te is tudod, én is tudom. Álszent vagy. De nem baj, állítólag mindenki az. Csak ezzel nem árt tisztában lenni.
Na pá.

SarahConnor 2015.02.09. 18:52:46

@teszt123456789: tesztikém, te iszonyú kezdő vagy, az látszik messziről. Attól, hogy többször elismételsz valamit, nem lesz igazabb. Ha még mindig engem tartasz hülyének, az azt jelzi, hogy 1: nem érted, amiről szó van - ez nagyon gáz , vagy 2: érted, csak már végképp nem mered beismerni - az meg nagyon amatőr. Párszáz komment még és belejössz, beismerni, hogy elhamarkodottan ítéltél, nem ciki egyáltalán.

agyhalál 2015.02.10. 00:01:33

Hogyan mozizz. (Fogd be!)
www.youtube.com/watch?v=9BDi3rkBV7s

@Lenina Huxley: Te ízig-véríg troll vagy. :D

SarahConnor 2015.02.10. 07:16:48

@agyhalál: egy troll, akinek igaza van :D

teszt123456789 2015.02.10. 10:23:22

@Lenina Huxley: Köszönöm, hogy látatlanban annyira hülyének nézel, hogy azt gondolod, nem olvasom el/nem értem, amit írsz, kiváló hozzáállás. Mindössze annyiról van szó, hogy akárhányszor írod le, hogy csak 3 szót szóltál, meg különben megfagyott volna melletted a kiskutyád/apád/anyád/péniszed/orbánviktor/jézuskrisztus/kisfaszom, akkor se fog érdekelni ez az egész, és nem fog megváltozni a véleményem, akárogy kapálózol, és írsz 23csilliárd hozzászólást. NEM ÉRDEKEL. Leszarom. Eljut ez az agyadig? Már bánom is, hogy írtam, bár akkor még nem tudtam, hogy ilyen hiperaktív idióta vagy.

SarahConnor 2015.02.10. 11:43:19

@teszt123456789: jaj Istenem, hát ez mi? Ember, és még én vagyok kiakadva? Figyelj, szedjél valamit, ha egy nap után is ennyire be vagy akadva ezen. Ha leszarnád, már rég abbahagytad volna. Nehéz műfaj ez, és bőven túltoltuk, ezt aláírom, de hazudnék, ha azt mondanám, nem élvezem, ahogy egyre nagyobb a fejed. Bocs. Szép napot.

Matney 2015.02.15. 20:48:44

Az előzenekaros felvetésre: azt hallottam, hogy a cucc beállításában van szerepe. Ami az előzenekar alatt rosszul szólt, azt máshogy keverik a főbandára. De ha van itt hangmérnök, az legyen szíves mondja meg a tutit, valóban így van-e. :)

UniqueTYTAN 2015.03.06. 15:18:53

Nekem is nagyon tetszett a koncert! Hasonló véleményen vagyunk. Pár dolog nem tetszett nekem... például hogy egy csomó sörös pohárral megdobáltak engem. Igaz... ez ellen nem lehet tenni semmit. Minden koncerten van ilyen. Még nagyon meglepett hogy nagyon drágák a marchandise pólók. Megértem, hogy ilyen nagy kaliberű bandák sokat kêrnek de hogy 10000 forintot egy pólóért. Előtte még a CD pincében láttam vagányabb Slipknot pólót 6300 ft ért. De van még olcsóbb de azok aluljáróban vannak és nagyon rossz az anyaga. Lényegében e tênyek ellenére is kimondhatom nagyon megérte 13.000 fts állóhely :)

eplethy 2015.04.06. 13:15:15

@Lenina Huxley: Szerintem is undorító, ha egy film alatt valaki megszólal.

eplethy 2015.04.06. 13:15:48

@teszt123456789: Te normális vagy? És ha meghal a mellette űlő, akkor is ülje végig csendben a filmet, csak te nehogy szegényebb legyél egy filmélménnyel??!!négy!vessző?

eplethy 2015.04.06. 13:16:16

Srácok, az utóbbi idők egyik legröhejesebb komment fight-ját olvastam, köszönöm az élményt :D !
süti beállítások módosítása