HTML

Blogolkodom, tehát vagyok

Ami eszembe jut, időhatárok, elvárások nélkül E-mail címem: rosszpcjatekok@gmail.com

Firka

Friss topikok

Címkék

Amióta a RPCJS leállt, újra van időm más, szép dolgokra. Például elővenni a jó öreg Playstation 1-em, illetve kettőmet. Emlékszem anno, vagy 7 hónapig gyűjtöttem az akkor még szuperlatívusznak számító PS2-re, de amikor megvettem, valahogy nem is használtam annyit, mint gondoltam. Végigvittem a Killzone-t (remek játék!), valamelyik Call of Duty különkiadást (most nem tudom fejből) és persze a San Andreast, amely a játékvilág egyik legnagyobbika. Még vettem egy Silent Hillt, NHL 2006-ot, a „24”-et meg valami pankrátoros játékot, de ezekkel annyira nem játszottam sokat. Helyette ugyanúgy a PS1-es NHL 2000-rel nyomtuk tesómmal, meg az NFL Blitz 2000-et, illetve Lego Racert.

Talán nosztalgia miatt, vagy talán amiatt, hogy mára már olcsón lehet hozzájutni ezekhez az „elavult”játékokhoz, utóbbi időben vásárolgattam a PS2-höz. Vagy egy éve vettem a Simpsons Game-t és azt kell mondjam, hogy borzasztó. Mint ahogy úgy általában a Simpson családos játékok, egyedül a „Hit and Run”-t nevezném kivételnek, mert bár az sem valami nagy szám, de legalább szórakoztató egy bizonyos mértékig. Ez a Simpsons Game csak felidegesít, idegbajt kapok azoktól a játékoktól, ahol a kameranézet miatt szívok sorozatosan... Az alapötlet még nem is volna olyan rossz, de a megvalósítás elég siralmas. Nem vittem végig, talán majd ráveszem magam egyszer, hogy befejezzem. Becsületből.

Testvérem állandóan autós játékozni akart (én annyira nem vagyok oda értük), szóval használtan megvettem a Burnout: Revange-et, talán elleszünk egymás ellen. Hát komolyan mondom, ritka fos egy játék. Gyakorlatilag ugyanaz mint anno a Downtown Challenge, csak mééééég extréééémebb. Szuper. Egy autósverseny, ahol nem kell foglalkozni a többi kocsival, ha beléjük mész elszállnak...Jah, nagyon izgi. Gondolom a Burnout játékok mind ilyenek, én hibám, hogy nem ismertem e széria lényegét. Nem vagyok nagy kocka, itt az új bizonyíték. Hátulsó borító alapján nem tűnt ilyennek. Remélem hamarosan meg tudok válni tőle, becserélni 576-ban valami másra. Ezt többet be nem rakom.

Újonnan lett megvéve az EA Sports Fight Night Round 3, amely viszont marha jó! Egy ideig még meg kell barátkozni az irányítással, de ha már nagyjából képben vagy, nagyon lehet élvezni! Régebben már játszottam egy bokszolós Playstation játékkal (Knockout Kings vagy valami ilyesmi) és az is bejött, de ez még annál is profibb. Nagyon filmszerű a felépítése, talán még kicsit baj is, pl egy menet után túl sok a show, amit mindig át kell ugrani. Bár lehet, hogy ezt ki lehet kapcsolni valahogy, ezt még nem néztem. Szóval tudom ajánlani a Fight Night-ot, ha már nagyon belejövünk az irányításba, szerintem elég kemény meccseket fogunk ott majd lehúzni ;) Külön érdekesség, hogy a játékban benne van Mickey Ward, aki a „Harcos” című nagyszerű film főszereplője, szóval nem is kérdéses, hogy kivel verekszem ott ;) Bár majd csinálok saját manust is, szokás szerint lehető leggroteszkebb megjelenésben.

UI: A „24: The Game”-et is nyomom mostanság. Ha azok a kicseszett autós üldözéses pályák nem volnának... Kiborítottak.

Itt egy videó a Fight Night Round 3 játékmenetéről, ahol egy vicces kedvű ember szemmel láthatóan szintén örömét leli a groteszk emberek kreálásában :D

Címkék: játék

42 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://blogolkodom.blog.hu/api/trackback/id/tr602778070

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gaben No.1 2011.03.29. 22:54:43

A Hit & Runban én az akkoriban elég ritka nagy játékteret imádtam :D
Én még a Fight Roundot X-boxon játszottam és ugyanaz a baja, mint a többi hasonló verekedős játéknak. Mégpedig ha minden gombot random összevissza nyomkodsz verhetetlen vagy(mint PSP-n a Tekken 5-nek) :/

gosford 2011.03.29. 23:10:57

ez nem Hunter S. Thompson? ;DD

2011.03.29. 23:22:18

a Simpsons Hit&Run nekem megvan PC-n de minden szempontból élvezem :D szerintem bőven túlmutat a középszerűségen :)

Swarm · http://filmfreakblog.blogspot.com 2011.03.29. 23:29:02

A Silent Hill hanyadik részét vetted meg ha szabad tudnom?

Feiertag Erik · http://fastfoodcentral.blog.hu 2011.03.29. 23:57:27

Fura, én pont a Simpsons Game-et élveztem, és a Hit&Run-tól kaptam idegbajt:D

freddyD 2011.03.30. 07:25:58

@Swarm: The room. Nem tudom hanyadik az

Swarm · http://filmfreakblog.blogspot.com 2011.03.30. 10:15:35

@freddyD: Negyedik. Az még egész jól sikeredett, bár kevés benne a fejtörő és akad néhány idegesítő periódusa, de a története zseniális. Kíváncsian várom, hogy fog tetszeni.

Covery 2011.03.30. 10:34:16

@freddyD: Ha még nem tetted szerezd meg a Black című játékot. Eszméletlen pörgős és hangulatos Fps, talán még a Killzone-nál is jobb. Emlékszem anno öcsémmel hétvégéken teljesen bezarkoztunk és végig csak pizza meg a Black. :) Mára már gyerek,család stb... de ha haza latogatunk tuti este a gép elött kötünk ki. :)

freddyD 2011.03.30. 10:43:23

@Covery: Hoppá, látod az el is felejtettem. Azt is megvettem használtan :) Bár bevallom, az irányítással voltak bajaim. Igaz, hogy csak 5 percig volt benn a gépben.

Meg a FIFA 10-et is megvettem, de azt is csak 1 meccs erejéig toltam.

PIZZADOX (törölt) · http://fyeahstickchat.blog.hu/ 2011.03.30. 12:40:58

@freddyD: A Burnout:Paradise a kivétel mert az nagyon jó és élethű játék.
A Call of Duty:United Offensive az vagy a 3?Mert a 3 csak PS2.

freddyD 2011.03.30. 12:44:51

@PIZZADOX: Mintha a CoD Finest Hour lett volna. Asszem az is PS2 exkluzív volt

PIZZADOX (törölt) · http://fyeahstickchat.blog.hu/ 2011.03.30. 13:06:35

Arról még nem is hallottam.Be kell szereznem.

Hamilla,Khear 2011.03.30. 14:32:54

nekem is van ps1 em bár csak ilyen felülnézetes
gta akar lenni talán meg egy vrally talán a 2 vagy a 3

Callinicus 2011.03.30. 15:17:45

PS1-re nekem anno a tekken 1, tekken 3, medievil 1, medievil 2, future cop LAPD, crock 2 és a spyro voltak hatalmas élmények. :) Azokkal rengeteget lehetett játszani, főleg a future cop multi módjai voltak hatalmasak, akár a coop akár a vs. :) Zseniális. Kb. egy éve leszedtem PC-re ezek jó részét és újra végigtoltam, (emulátorral) nagy élmény volt! ^^ Meglepő módon nem zavart a régi grafika sem az irányítás.

driftmester 2011.03.30. 15:19:00

Ááá igen a jó öreg fight night 3 :D
a mai napig játszok vele ps2-n és psp-n is!
Amúgy freddy, ha jó burnouttal akarsz játszani akkor ps2-n a 3. rész a legjobb. Ha szeretnél nagyon jó egyszemélyes játékokat ps2-re akkor ajánlanám a metal gear solid sorozat bármelyik részét és a resident evil 4et, továbbá a splinter cell 3;4-et. Ezekben van coop mód is. (tudom hogy nem szereted annyira az autós játékokat, de szerintem akinek van playstationje és nincs meg rá a gran turismo széria bármelyik része is, az bűnt követ el :P)

~Melcsy 2011.03.30. 16:00:02

Jók ezek a régi klasszikusok... :) A régi PSX-PS2 játékok remek hangulatúak voltak, személy szerint a mászkálós vagy a logikai feladványokkal teli játékokat preferálom (pl. a Tomb Raider és a Metal Gear-ben a továbbjutás nem ilyen egyszerű). PSP-n a Mercury is egy nagyon jó logikai game (higanybogyót kell továbbvinni a pályák nagy részén). Szóval van választék bőven :D

Dynamo 2011.03.30. 16:07:17

Nekem is psx és ps2 van. Emlékszem egyik volt osztálytársam áradozott a Silent Hill első részéről anno. Hogy az milyen félelmetes és milyen groteszk. Mikor megszereztem már értettem miről beszélt. :] Azóta már minden SH rész megvan ami a Silent Team keze alól jött ki (első, második, harmadik, negyedik epizód). Aztán eladták az amcsiknak és azóta már nem igazi Silent Hill. Szomorú.

MetalBogyó · www.reavensworkout.blogspot.com 2011.03.30. 18:05:46

Régebben, Unokabratyómmal játszottunk nagyon sokat ps2-n:) Azt hiszem a Tekken volt meg neki, a Worms valahanyadik része(1 v. 2) és a Harry Potter második része, meg egy csomó gagyi játék :) Marhanagy partik voltak, azóta nem jutottam ketteshez, pedig kéne szerezni egyet, God of War szempontjából :D

Shogo · http://cyanideandhappiness.blog.hu/ 2011.03.30. 18:21:24

Hogs of War, valaki? Ó, istenem, azok a régi szép idők az ezredforduló derákán a PSX előtt ülve, esküszöm hiányzik.

FreddyFan01 2011.03.30. 19:23:45

Medal of Honor Rising Sun? :D

rudolfadam 2011.03.30. 19:48:26

@gosford: A kicsi fehér? :) Szerintem kicsit olyan, mintha Kevin Spacey karikatúrája lenne.

xlight 2011.03.30. 20:01:59

Freddy... Playstaion 2 re a god of war széri (első kettő rész) az abszolút király azzal nem toltad?
A San Andreas szerintem is a világ egyik legjobb játéka (A Settlers 2-t semmi nem veri le bocs :D) A GTA-ról jut eszembe... Egyszer raktál ki az RPCJ Blogra egy videót Zseniális gta összeállítás névvel... Ma megnéztem megint és amikor felborul a kocsival Niko lehetett választani 3 link közül egyre ráböktem (a harmadikra egy verseny volt amiben embereket használtak agyaggalambnak lol) és a végén amikor megynyerte a csávó mi jött be??? A Big Rigs féle you're Winner felirat!

driftmester 2011.03.30. 20:20:01

@Shogo :3: Azt hittem senki más nem ismeri azt rajtam kívül :D Mostanában is szoktam nyomni de nem psx-en hanem psp-n :)

KolyDay 2011.03.30. 20:26:12

ps2-n én a smackdown vs raw-n játszok haveromnál... Lehet az van meg neked is. Jó játék! @freddyD: nézz be a tescoba AC brotherhood kemény 6000 ft-ért megvásárolható Crysis 2 10.000 + maximum edition(Crysis,Crysis Warhead) érdemes benézni... Salgótarjánban élek és ha valami it olcsó akkor Pesten olcsób mert elég ratyi egy város ez sajna pedig szép hely...

Shogo · http://cyanideandhappiness.blog.hu/ 2011.03.30. 20:44:49

@KolyDay: Pesten minden drágább, de lehet, hogy csak rossz helyen keresgélek. :P

denikec · http://thegmodrevolution.blog.hu 2011.03.30. 21:25:31

PS1 nekem is van,régen csúcstechnika az volt,Első játékom a Spyro 2 volt(sárkányos :D)utána lett egy kazal játékom.Grand Turismo 2 volt a kedvencem

gosford 2011.03.30. 22:54:09

@rudolfadam: hááát nem is a nagy benga néger punk ;DD bár Spacey is közel állna a valósághoz.

nanomo 2011.03.30. 23:22:49

Ezek szerintem nagyon jók mind:
Resident Evil 4
Bully
God of War 1-2
Metal Gear Solid 3
Max payne 1-2
Prince of Pesria 1-2-3
Killzone
BLACK
Silent Hill 2
Splinter Cell
King Kong

Gulandro 2011.03.31. 10:33:02

Vannak ezeknél az ismertebb címeknél sokkal értékesebb darabok is a PS2 játékkönyvtárában. Érdemes kicsit beleásni, hogy ne csak a reklámcímekkel találkozzon az ember.

Chocho89 · http://pcguru.hu 2011.03.31. 11:49:00

Ha PS2 akkor GT4 és MGS3. :)

Dynamo 2011.03.31. 13:15:41

.hack//G.U. trilógiát ismeri valaki? Egyszerűen nem tudtam letenni annyira magával ragadott. :) Nálam a legjobb játék ps2-re amivel valaha játszottam. :]

argo001 2011.03.31. 13:36:41

Próbáld ki a Blacket, fogod élvezni.

penge96 2011.03.31. 21:31:57

@Shogo :3: Istenem, az mekkora a játék :D Annyira szerettem a kis piros egyenruhás malackákat :D

Egyébként én 4 évesen kaptam PS1-et, 9 éves koromig minden interaktív szórakozásom abban merült ki :D Nálam a Final Fantas VIII volt a best, még mindig tartom, hogy a történelem egyik legkirályabb játéka. Na meg a Silent Hillek... még most is fosok, mikor beindul a zsebriasztó:D De azért az igazi, klasszikus Tomb Raidereket sem szabad elhanyagolni.
De még rengeteg játékot lehetne sorolni, én nem is emlékszem olyanra, ami rossz volt. Mindennel játszottam, mert egyszerűen király volt :D
Emlékszem, a PS1 kedveltette meg velem a focit, ha jól emlékszem a FIFA-Champions League 2003-vagy négyet kaptam mikor nagymamámnál voltam, és nem mentem ki az udvarra, mert bevoltam zsongva, hogy nekem most gólt kell lőnöm.

Éljen a PS1 :)

Sakktanár 2011.04.01. 13:45:45

Ez nagyon nagy játék! Nem is tudtam hogy kijött ps 2-re is, nekem xbox 360-on van meg, annó CSAK(!) emiatt a játék miatt vettem xboxot. Rengeteg boxolót csináltam már, mind groteszk, de megcsináltam pl Bud Spencert is:D Van benne marha jó 1 ütéses K.O., ha azt megtanulod ellőni, a legkissebb manussal is ki lehet ütni a legnagyobbat.

~Melcsy 2011.04.01. 15:38:50

Neten azért van rengeteg játékismertetős weblap, onnan érdemes mazsolázni melyik jöhet be - mai napig élvezetes darabok is akadnak ;)

szogyenyi · http://jatekblog.blog.hu 2011.04.01. 19:06:41

Hogy a Revenge szar??!! Bocsi, de ezt kikérem magamnak. Az egyik legjobb Burnout játék. Szerintem megéri a pénzét. És ha igazi PS2 klasszikusra vágysz, én is ajánlanám neked a God of War 1-2-t. Ha szereted a hack 'n slash játékokat biztos, hogy be fog jönni neked.

mychael 2011.04.02. 19:16:45

Ha PSX-ről van szó, akkor nekem mindig a Crash Bandicoot jut az eszembe elsőnek... :)

Ben47 2011.04.02. 21:58:01

@PIZZADOX: A CoD 3 XBox360-ra is kijött, nem PS2 exkluzív

FullMoonDog (Pisti) 2011.04.02. 22:10:42

Én speciel odavagyok a Burnout-ért (főleg a 3)! Nagyon tetszik, hogy nem egy unalmas versenyzés egy versenypályán, hanem a városokban rombolva játszódik, sztem jó ideig letud kötni!

Ancrestor 2011.04.08. 17:47:06

Egyébként freddyD ismered a Heavy Raint?Érdemes kipróbálnod szerintem(ps3-as játék,nem ps2-es),nekem megvan és olyan élményt ad,amit iszonyu kevés film tud adni,ha valaha lesz ps3-ad a Heavy Rain legyen az elsö játék amit megveszel hozzá.

freddyD 2011.04.08. 18:20:46

@Hunter0154: Nem ismerem. PS3-at nem is tervezek
süti beállítások módosítása