Idén még csak ez volt a második filmem, de máris sikerült egy olyanba beletrafálnom, amelyet gyanítom 2012-ben csak kevésnek sikerül majd alulmúlni. Bud Spencer nagy kedvenc, ez nem vitás. Neki sok mindent elnézünk, elvégre gyermekkorunk ikonja. Na de ez? Vagy két éve vettem meg ezt a filmet, abban a tudatban, hogy ez az a maffiózós filmje, ahol a szegény család élelem hiányában állandóan egy vasgolyót etet a gyerekével. Az egész jópofa volt, gondoltam megéri a pénzét. Nos, ez nem az a film. Azzal még ki is békültem volna, hogy nem azt kaptam, amit vártam, de ez a film valami borzasztó volt.
Érezhetően egy olasz Nagy Balhét akartak összehozni, azzal a különbséggel, hogy míg az egy zseniális film, remek zenével, remek forgatókönyvvel és remek színészekkel, a Charleston dögunalom, két dal ismétlődik az egész filmben (van hogy vagy 5 percig egyhuzamban), tök zavaros az egész és Bud Spencer kifejezetten keveset szerepel.
Csak én voltam rossz passzban, vagy szerintetek is borzasztó egy alkotás? Ennél még a "Bunyó Karácsonyig" is jóval színvonalasabb
2,5/10