HTML

Blogolkodom, tehát vagyok

Ami eszembe jut, időhatárok, elvárások nélkül E-mail címem: rosszpcjatekok@gmail.com

Firka

Friss topikok

Címkék

Nagyon úgy néz ki, hogy következő hétvégén valóban sikerül felvenni a következő adást, ahol Zoli mellett egy új vendég is részt fog venni, akit már nagyon várunk.

Szóval még kb kicsivel több mint egy hetetek van leadni tippeket a képkockákra (ha pontosan tudom majd a rögzítés időpontját, majd jelzem, hogy csak addig küldjetek).

 

A feladványt és amúgy minden lényeges infót itt megtaláltok a régi bejegyzésben.

És hogy legyen egy kis helyzetjelentés is:

Már küldött be megfejtést egy olyan jó két tucat ember, de ezek közül nem mindenki érte el a minimum 10 helyes választ. És nagy örömömre szolgált, hogy minden képre érkezett már helyes válasz, ami ugyanakkor nem kell, hogy azt jelentse, hogy van, aki kitalálta mind a tizenötöt. Ez majd a műsorban kiderül ;)

Azért megnyugtatott, hogy mégsem volt teljességgel lehetetlen a feladat.

 

A podcast elején természetesen a többi beszélgetőtárssal közösen megfejtjük a feladványt, szerintem jó móka lesz az is.

Címkék: filmbarátok podcast

11 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://blogolkodom.blog.hu/api/trackback/id/tr394500820

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SzabBass 2012.05.10. 20:10:32

Az új vendék csak nem Puzsér kolléga lesz? :D Szerintem őt mindenki nagyon várja. ;)

lagzilajcsiforever 2012.05.11. 06:59:36

Az új vendég véletlenül nem Dancsó Péter lesz ?

Szemi. (törölt) · http://bakik.blog.hu/ 2012.05.11. 06:59:36

@SzabBass: Dancsó Péter a videomania készítője lesz az (:

*Norbi* 2012.05.11. 06:59:36

Eddig 3 filmet pótoltam be a listáról(1.,7.,14.)
Már csak ezért is megérte :)

BoZsÓ 2012.05.11. 06:59:37

kicsit off: freddy, lehet tudni vmit a gingerclownról és a thelomerisről?

freddyD 2012.05.11. 07:02:28

@SzabBass: Ez még viccnek is rossz...
@lagzilajcsiforever: Majd meghalljátok ;)

@BoZsÓ: Jó kérdés. Tényleg megint elcsendesedett minden akörül :( Írok ma Balázsnak, hátha el tud árulni valamit

@Thirteen: Pótold a negyediket is, nagyon kellemeset fogsz csalódni. Imádom azt a filmet

hunGABE 2012.05.11. 16:02:44

Tán csak nem sikerült beszervezni Bruce Willist, ha már úgyis itt van.

KF(eri)C 2012.05.12. 08:08:00

Csak nem Szirmai Gergely a hollywood hírügynökségtől? Érdekes lenne és pont az előző videójában mondta,hogy szívesen venne részt egy ilyenen :D

freddyD 2012.05.12. 13:54:31

@KF(eri)C: Nem, de írtam neki, hátha van kedve valamikor.

*Norbi* 2012.05.17. 19:04:55

@freddyD:
A negyediket már régen láttam, lehet hogy majd újra meg fogom nézni.

A tizenötödiket is megnéztem, nem csalódtam :)
Meglepődtem, mert a port.hu adatlapján sokan fanyalognak, hogy milyen rossz, de szerintem csak azért, mert túl komolyan vették :D
süti beállítások módosítása