HTML

Blogolkodom, tehát vagyok

Ami eszembe jut, időhatárok, elvárások nélkül E-mail címem: rosszpcjatekok@gmail.com

Firka

Friss topikok

Címkék

10.
augusztus

Hamarosan

freddyD  |  8 komment

A Filmbarátok nyereményjáték utóvideójában beharangozott Fej vagy Írás bemutatóhoz ma elkészültek a rögzítések vendég kritikusommal együtt. Azt kell mondjam, amennyire jó volt így közösen összehozni valamit, ugyanolyan bonyolult is egyben (logisztikailag). Ketten írtuk külön külön a forgatókönyvet, amit aztán össze kellett turmixolni. Ez önmagában már jóval nehezebb, időigényesebb meló volt, mint gondoltuk.

Végül aztán le kellett forgatni a külső bejátszásokat, majd kronológiai sorrendben felmondani a szöveget, ami szintén nem volt két perc. Még saccolni is nehéz, hány perces lehet majd a végeredmény, de csodálkoznék, ha nem lenne majd minimum 25-30 perc. Szóval ma gyakorlatilag szünet nélkül fél 3-tól este 7-ig a videón dolgoztunk, utána meg ahogy vendégeimmel szoktam, még rögzítettünk is egy kis Bikini Karate Babes-t :D

Plusz még elrontott jelenetekből is lesz egy pár, szóval jön majd filmes utánpótlás rendesen :) Remélem majd tetszik nektek a végeredmény, sok munkánk volt vele. A legrosszabb talán mégis az (legalábbis nekem), hogy annyiszor meg kellett nézni ezt a pocsék filmet... Ez a leghálátlanabb része az egésznek.

Talán olyan 2 hét múlva kinn lehet a végeredmény

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://blogolkodom.blog.hu/api/trackback/id/tr244706145

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Wrathe CN · http://www.youtube.com/channel/UCyeYGrliSe3C7ab78ylvhIQ 2012.08.10. 20:40:54

Messze van az a két hét:/ Valami filmbemutatót úgy néznék,ráadásul még a Baaad Moviesos srácok is szünetelnek.De csak nyugodtan,senki nem siettet.

freddyD 2012.08.10. 20:43:44

Ugyanakkor ezt azt fogja jelenteni, hogy nagy eséllyel idén sem indulok a Baaad Movies versenyen. Ezzel nem akarok indulni.

Amivel akartam, ott nem sikerült valahogy a film utolsó 20 percét átkonvertálnom

Bagaj 2012.08.10. 22:21:18

Nem hiszem, hogy csalódni fogunk. :)

BlogDiktátor 2012.08.11. 07:15:33

@freddyD: Mivel szoktál konvertálni? Én személy szerint format factoryt használok, hanganyag vágáshoz Wavepadot.

freddyD 2012.08.11. 07:19:31

@BlogDiktátor: Én az Any DVD Converter-t. Eddig klasszul is működött, nem tudom mi a baj most, hogy a bizonyos filmnél az utolsó 20 percet nem konvertálja, hanem egyszerűen kihagyja

BlogDiktátor 2012.08.11. 10:37:47

@freddyD: Vágd ki az utolsó 20 percet az eredetiből, konvertáld, és illeszd vissza a másik már átkonvertált részből. Így sikerülnie kell. Bár ha szabad megjegyeznem én zenemixelésnél a wavepaddal voltam így. Amikor lementettem valamilyen formátumba a kész anyagot bár csak pár másodperc, de elveszett a végéből.

Yana25 2012.08.24. 06:57:25

@freddyD: Lehet, hogy megjelent egy újabb verzió. Egy idő után nálam is ilyeneket csinál, ha nem telepítem az újabbat.

Mivel nincs twitterem, ide írom: Az a 2 giga nagyon sok o_o Én Sony Vegast használok +telepítettem egy xvid codec pack-et és a hosszabb videók 500 mega körüliek HD minőségben. Lehet, hogy a codec pack az általad használt programnál is működne és akkor már eleve tömörítve tudnál menteni.

freddyD 2012.08.24. 06:59:04

@Yana25: Több mint fél órás a videó, és abból egy jó 7 perc HD is. Szóval igazából érthető a hossza. De lehet, hogy majd konvertálom
süti beállítások módosítása