HTML

Blogolkodom, tehát vagyok

Ami eszembe jut, időhatárok, elvárások nélkül E-mail címem: rosszpcjatekok@gmail.com

Firka

Friss topikok

Címkék

Következzen egy újabb kis random infó rólam, amelyekről biztosan sokan még nem tudtak közületek. Téma most a zene, amely számomra fontos tényező, bár az idő haladtával sajnos egyre jobban elhanyagolok idő hiányában.

  1. Szüleim inkább a klasszikus zenét kedvelték, egyedüli kivétel talán a Beatles volt anyámnál, ami rám ragadt gyerekként. Konkrétan valóban a Beatles volt az első rendes zene amit aktívan és tudatosan hallgattam önállóan (5-6 éves koromtól). Mai napig néha előveszem őket, bár a kezdeti koszakukat mai szemmel már kicsit lityilötyibbnek tartom. Még voltam is anyámmal Mindhalálig Beatles előadáson annak idején. Akkoriban ennél közelebb nem lehetett jutni a bandához
  2. Beatlest váltotta aztán a Genesis, amely olyan 8-9 évesen elsősorban a szuper klipjeivel vívta ki a figyelmemet (pl a Jesus He knows meI can't dance) és rongyossá hallgattam azt az 1-2 albumot kazettán,amit anyám szerzett tőlük mindenféle munkatársán keresztül.
  3. A 90-es évek egy nagy fura egyveleg volt, ahol egyszerre hallgattam leggagyibb techno-t, pop-ot, rockot. Így lehet pl albumom a Spice Girls-től kezdve Bon Jovi-ig egészen a Snow-ig.
  4. A 12 inches of Snow volt a legelső album amit zsebpénzemből vettem kazettán, még a Szervita téren mai napig üzemelő Rózsavölgyi boltban. Bozasztóan felnőttnek éreztem magam akkor. A mai napig meg van az az album, néha berakom és ugyanúgy le tud kötni. A magnó valahogy mai napig megkímélte, hogy beszívja a szalagot, pedig sok társánál nem volt ilyen rendes.
  5. Mai napig fennálló zenei ízlésemben egy nagyon meghatározó dala volt a No Fronts a Dog Eat Dog nevű bandától. Elcsíptem MTV-n ezt a számot és alig vártam, hogy újra hallhassam. A rock és a rap (crossover) kombója teljesen újszerű volt nekem és egyből beleszerettem. Hónapokig spóroltam, hogy megvehessem a banda All Boro Kings albumát és túlzás nélkül megállás nélkül hallgattam. Az internetnek hála ahol 2 kattintással letöltünk bármit bármikor, szerintem ez a fajta értékbecsülés már teljesen kihalt, amit nagyon sajnálok. A Dog Eat Dog-ot a mai napig a kedvenceim közé sorolom, sok koncertjükön voltam már és ismer a banda is. Különösen a basszusgitárossal (a körülményekhez képest) jó kapcsolatot ápolok és kb a legkedvesebb arc a zeneiparból.
  6. Későbbi kedvenc zenekaromat a Limp Bizkitet a Break Stuff-al ismertem meg. Leszakította a fejemet az a dal, tudtam, hogy EZ AZ A ZENE, amire vágytam. Másnap megvettem a Significant Other albumot és...nem tetszett. Teljesen más, mint a Break Stuff. 3-4 hallgatás után miután belenyugodtam, hogy ne 12 Break Stuff-t várjak el tőle, igenis megtetszett és felnyitotta a kaput, hogy túlzás nélkül, talán a banda egyik legnagyobb hazai rajongója legyek, aki nagyon aktívan követte/követi a banda pályafutását. Ma már sajnos saját emléküket teszik tönkre az éveken át történő hazudozásaikkal, lustaságukkal. Beletörődtek, hogy haknizenekar lettek, holott kb 30 dal vár a befejezésükre, de már ezt is leszarják. A zenéjüket mai napig szeretem tiszta szívből, a hozzáállásukat sajnos már egyre kevésbé. A 2 évvel ezelőtti Sziget fellépésük volt a mélypont
  7. Kedvenc bandáim még a Papa Roach, Slipknot, Good Charlotte, cky, A, Rammstein, Superbutt. Rap-ből többnyire németet hallgatok, abból leginkább Sido-t és Prinz Pi-t.
  8. Első koncertem amire egyedül elmentem, az a Sub Bass Monster "Tovább is van mondjam még?" lemezbemutatója volt a Westend tetején.
  9. Kedvenc albumom a Keep the faith Bon Jovi-tól, kedvenc dalom meg a Between Angels and Insects a Papa Roach-tól
  10. Ritkán megyek el koncertekre, csak ha a bandát igazán szeretem, ismerem a dalait. Kényelmetlenül érzem magam akkor, ha más igazi rajongók között vagyok és én csak a helyet foglalom ott. Emiatt sem szeretem a fesztiválokat, mert ott rengeteg ilyen ember van és befolyásolják az én koncertélményemet.
  11. Legjobb koncertélményem a bécsi Limp Bizkit klubkoncert volt 2011-ben. Készítettem is belőle egy kis élményvideót.Jó paszban volt volt a zenekar, a közönség és simán megérte csak ezért kiutazni és az éjjelt a főpályaudvaron átcsövezni
  12. Kedvenc rapszámom a német Sido-tól a "Mama ist Stolz" amit minden túlzás nélkül perfektül el tudnám rappelni.
  13. Kedvenc filmzeném a "South Park mozifilm"-é
  14. Ma már kevés új zenét ismerek meg, a régi kedvenceim új anyagait hallgatom már csak a friss megjelenések közül. Sajnos már engem is rég elért a leszakadás állapota. Régebben az MTV időkben elém rakták a dolgokat, most Youtube-ot böngészve kéne nekem ezeket megismerni, amire viszont már se időm, se hajlandóságom nincs

Címkék: zene

9 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://blogolkodom.blog.hu/api/trackback/id/tr1612255358

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NOrbi00 2017.02.13. 21:52:21

Korn ? Hogy álsz velük?

freddyD 2017.02.13. 21:55:04

@NOrbi00: Hasonlóan, mint a System of a Down-nal. Már nem bírom elviselni őket :(

BenyoBoy 2017.02.13. 22:45:23

Na jó, ehhez muszáj hozzászólnom. :D

"Beatlest váltotta aztán a Genesis, amely olyan 8-9 évesen elsősorban a szuper klipjeivel vívta ki a figyelmemet"
Nálam ugyanilyen hatást váltott ki a Genesis... egyik tagja, Peter Gabriel! Emlékszem, amikor kis pisiként megláttam a Sledgehammer videoklipjét, eldobtam az agyam tőle. A Genesisnek csak pár lemezét ismerem (Genesis (a Mama című dalt annyira imádtam, hogy meg is vettem bakeliten), Invisible Touch, The Lamb Lies Down on Broadway), de azokat imádom, Peter Gabirel pedig konkrétan elindított engem a zenei világ iránti érdeklődés irányába, a So és Us lemezek pedig a mai napig örök kedvencek. Amúgy megjelent itthon magyarul egy Genesis-t bemutató könyv, egy antikváriumban vettem 250 forintért, egész korrekt, ajánlom!

"Kedvenc bandáim még a Papa Roach, Slipknot, Good Charlotte, cky, A, Rammstein, Superbutt. Rap-ből többnyire németet hallgatok, abból leginkább Sido-t és Prinz Pi-t."
Nem hittem volna, hogy valaki ismeri rajtam kívül itthon a CKY-t (na jó, a Jackass miatt talán őket még páran igen) és az A-t. :D A Hi-Fi Serious lemezt tőlük meg is vettem eredetiben zsebpénzből, meg valami maxijuk is van valahol.

"Első koncertem amire egyedül elmentem, az a Sub Bass Monster "Tovább is van mondjam még?" lemezbemutatója volt a Westend tetején."
Ezen besírtam. Nekem is az a buli volt az első koncertélményeim egyike, konkrétan a MÁSODIK. Emlékszem, Szabi első lemezét még apám mutatta kazettán, hogy mekkora királyság és mindketten nagyon megszerettük, rengeteget toltuk. Amikor megjelent a második lemez, el is mentünk a Westendes koncertre és emlékszem, beálltunk lenn az éttermeknél a hatalmas sorba, hogy dedikáltathassunk tőle valamit. De annyian álltak sorba, hogy végül már csak lemezeket kezdett aláírni, de az meg nem volt nekünk, úgyhogy apámmal gyorsan elrohantunk megvenni a közeli lemezboltba az új CD-jét, aztán valami biztonsági kiszúrt, hogy ilyen kicsiként még mindig sorban állok (leghátul voltunk), úgyhogy megfogta a kezemet, előrerohant velem és beengedett mindenki elé, majd konkrétan lerakott Sub Bass Monster elé. Az volt egyben életem első találkozása szemtől szemben egy hírességgel és eszméletlen élmény volt, azelőtt talán sosem éreztem annyira királyul magam, mint akkor. Hazafelé meg rommá hallgattuk a CD-t és a mai napig meg is van. Azóta hatalmas SBM fan lettem, egy kislemezén kívül minden kiadványát megvettem, maxikat is.

ldani7492 2017.02.13. 23:23:45

Lehet, hogy rosszul emlékszem, mert baromi régen volt már, de valamikor még a Rossz PC-s időkben nem valami olyasmit említettél, hogy a Slippery When Wet volt az első album amit megvettél?
Nyilván te tudod jobban, de akkor azzal mi volt? Vagy csak nekem vannak fals emlékeim? :D

freddyD 2017.02.14. 06:02:35

@ldani7492: A slippery when wet-et a Keep the faith-el együtt a szüleimtől kaptam szülindapra.Azok voltak az első cd-im

freddyD 2017.02.14. 06:05:16

@BenyoBoy: A-től megvan minden lemez, elég szívás a nevük, külföldön kaptam meg csak a legelsőt, legutóbbit. A vs Monley Kong a kedvenc albumom tőlük, amit még japánban vettem meg 2001-ben.

Sokszor látok amúgy cky pólóst, úgyhogy ismerik még páran :-)

freddyD 2017.02.14. 06:07:13

@BenyoBoy: Arra a sorra a Westendben én is emlékszem még, elég durva volt :D Én be sem álltam, inkább felmentem.
Szürreális belegondolni, hogy ma hányan állnának sorba Szabiért

Fekete lemezt én is megvettem, sajnos annyira nem jött be nekem

gonzales77777 2017.02.14. 19:43:44

Snow-tól kiváló azaz album egyébként! :) Az első élő koncert amin voltam az 2003-ban volt egy RZA koncert amit a PECSÁBAN rendeztek. Magyarországon akkor járt először tag a Wu-tang Clan-ból ráadásul a Clan frontembere volt RZA és a csapat is akkor élte az aranykorát. Hatalmas élmény volt kimerültségik tomboltunk a koncerten. És azóta több tucat Hip-Hop és RAP koncerten voltam de ez a 2003-as RZA show azóta is felülmúlhatatlan azért is mert a magyar hip-hop underground krémje is fellépett azon az estén. De azóta a Wu-tang Clan csillaga is leálldozott sajnos és asszem a Rap zenéé is. Egyébként én is öt hat évesen anyám kazettáit és lemezeit hallgattam Bon Jovi-t, Aerosmith-t, Guns N Roses-t, Bikinit, Omegát. Utána volt a 90-es évek elején egy Dance és pop korszakom meg techno-t hallgattam. 2 unlimitedet,Scootert, East 17,még Backstreet Boys-t is hallgattam! :D De én is ismertem egyébként azokból az időkből a Dog Eat Dog-ot meg a H-blockx-ot. Aztán 1997-ben mozikba került idehaza a Space Jam és ott kialakult a tényleges zenei hova tartozásom. :D Az első album volt amit saját pénzből vettem az a Space Jam soundtrack volt!
A másik album ami nagy hatással volt rám az a Fugees-The Score albuma. Asszem ezzel a két albummal alakult ki a zenei ízlésem nagyon sokáig Rap zenét hallgattam. Majd a 2000-es évek közepén elkezdtem hallgatni rap/metált és nu-metált is Korn-t,Limp Bizkit-et Rage Agains the Machine-t ilyesmiket.De mindig is a Rap és Hip-hop zene maradt az elsőszámú. De mára az a műfaj szinte teljesen kifulladt és tönkretette az üzlet és a fiatal színesbőrű vagy a csoró fehér rapperek már nem beszélni akarnak hozzánk és felkelteni a figyelmet társadalmi problémákra hanem sok pénzt akarnak keresni és a sok már nem is elég hanem még többet ezért teljesen elcseszték a hip-hop és rap zenét teljesen elvágták a gyökereitől egy ilyen elektronikus pop zenét csináltak belőle amiközben néha szövegel valami széttetovált nigga baseball sapkában meg fukszokban hogy mennyire szar neki hogy ennyi sok millió dellája van....nahh szóval jó ez blogod freddy bennem is megmozgatott dolgokat és emlékeket! Sub-Bass-tól nekem is meg volt a fekete lemez de eladtam én se voltam nagy fanja Szabinak de ma többre értekelem már a munkásságát az biztos!
süti beállítások módosítása