HTML

Blogolkodom, tehát vagyok

Ami eszembe jut, időhatárok, elvárások nélkül E-mail címem: rosszpcjatekok@gmail.com

Firka

Friss topikok

Címkék

Meglehetősen izgalmas egy hónapon van túl az ország, amiből rendkívül sok tanulságot le lehet vonni. Gondoltam inkább írok hosszabban erről egy rövid tweet helyett és remélhetően sok más ember is majd hozzászól.

Kezdeném rögtön azzal, hogy életemben először aláírtam ilyen jellegű kezdeményezést. Nem szívesen csinálok ilyet, miután nyílt titok, hogy ezzel az ember automatikusan listázva lett adatbázisokban, de most úgy voltam vele, hogy ez egy olyan mindenkit érintő ügy, hogy igenis bántotta volna a lelkiismeretemet, ha megint legyintek rá.

Kezdve ott, hogy sok városhoz hasonlóan, kutyakötelessége lett volna megkérdeznie az embereket, hogy akarnak-e egyáltalán ilyen gigaprojektet. De ehhez Tarlós szerint "túl hülyék" vagyunk, úgyhogy emiatt ez fel sem merült részükről. Az embereknél igen, de ott furcsa mód a választási bizottság mindig megfúrta a dolgot. A politikai amnézia mindenesetre lecsapott, a főpolgármester ma már azt nyilatkozta, hogy miért nem korábban jelezték az emberek, hogy nem kérnek ebből, amikor még nem lett volna olyan ciki kifarolni.  Hát nem is értem...

Én több okból sem örültem az olimpiai pályázásnak. Egyrészt horribilis pénzbe kerülne, de erről még csak nyilatkozni sem akartak érdemben. A kommunikáció mellette kis túlzással kimerül abban, hogy "Csak". Itt egy remek cikk erről. Amíg a kórházban nekem kellett wc-papírt bevinnem és úgy meghálálnom a dolgozók munkáját, addig felháborítónak tartom, hogy nem fertőtlenítőszerre költenék a lóvét, hanem vadvízi pályák építésére.

Nyilván nem vagyok naiv, ha nem lenne semmi az egészből, akkor sem erre költenék a több ezer milliárdot, de legalább egy lehetőséggel kevesebb, hogy elszórják a lóvét. Valamikor a legutolsó falu is rendelkezik már stadionnal, szóval ennek is vége lesz.

Láthatóan egy négyes metró sem tud megépülni jogszerűen, akkor mi lenne itt egy olyan rendezvénnyel, ami annak a sokszorosába kerülne...

Emellett örök probléma, hogy az olimpia után az épületek szétrohadnak megfelelő felügyelet nélkül, már Riónál is ez van. Itthon az expora épített Tüskecsarnoknál is ez volt. Egy hokiklub kellett, hogy érdemben életet leheljen belé jó 10+ rothadás után és végre elkezdtek fantáziát látni benne mások is (az más dolog, hogy olyan üléseket raktak a nézőtérre, hogy úgy érzed, hogy 10 perc után széttört a segged).

Visszatérve a tanulságokra:

  • A mostani ellenzék totális csődjének a jelképe, hogy egy no-name hipsztertársulat kellett ahhoz, hogy mondhatni az utóbbi évek legnagyobb ellenzéki sikerét véghez vigyék. A történethez hozzátartozik, hogy ugyebár az LMP,Együtt stb is gyűjtögetett hozzá, de szerintem nem kockáztatok nagyot ha azt mondom, akárki is csinálta volna ezt ezek közül, nem lett volna olyan sikeres, mint egy ilyen tiszta lapokkal induló csapat. A Fidesz mindenesetre nagyot koppant azzal, hogy előre lesajnálta a Momentumot, hogy nem mennek semmire megfelelő létszám és adatbázis nélkül. Hát ráfáztak
  • Az aláírókat ért atrocitások után valahogy olyan furcsa, hogy úgy érzem a kormány agressziókampánya teljesen átterjedt a támogatóira, ami elkeserítő. Fordítva valahogy miért nem olvasni ilyenekről?
  • Félelmetes, hogy a Fidesz milyen brutális gyorsasággal tud kifarolni valamiből. Ezt már a vasárnapi zárvatartásnál is látni lehetett, de most abban pikánsabb a dolog, hogy az egészet úgy ahogy van rákenik Tarlósra, ami nem kis aljas húzás. Elvégre szövetségesek, még ha Tarlós nem egyszer elég konkrétan be is szólt nekik amikor a város kárára pókereztek. Ami azért jelezte nálam párszor, hogy a fickó nem teljesen menthetetlen. Mindenesetre elég hülye helyzetbe hozták, mivel meggyőződésem, hogy Tarlósnak is hiányzott ez az egész mint púp a hátára, de gondolom nem kis hátszelet kapott központilag a kezdeményezés, hogy nem is mondhatott már mást. Biztosan levonja magának a tanulságot az esetből.
  • Számomra meglepően durván soknak tűnik ez a 266.000 aláírás. Jól pókereztek mindenesetre a számok publikálásával, mert ha időben bejelentik, hogy már elérték a szükséges számot, az aláírási kedv csökkent volna.
  • A Momentum jövője érdekes lesz, de bevallom őszintén, hogy szerintem ugyanolyan szétrepedés áldozata lesz, mint az összes többi mikropárt. Az LMP is bizonyította, hogy sajnos itthon NEM lehet más a politika. Ne legyen igazam.
  • Az "Aki aláírja, hazaáruló" nyilatkozat egy új szint volt a hazai médiában.
  • Örvendetes nekem, hogy az emberek végre meg is mozgatták feneküket egy cél érdekében (én kételkedtem benne), de ha el is jutna a dolog népszavazásig, ott szerintem érvénytelen lenne. Tettek azért, hogy itthon a népszavazás már ne igazán lehessen jogilag eredményes. Persze politikailag igen, de csak ha épp nekik kedvez ;)

Izgalmas napok elé nézünk, mindenesetre az már most tiszta, hogy bármiféle konfrontációból a kormány igyekszik kitérni, amit aztán később az orruk alá lehetne dörgölni

Címkék: személyes

15 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://blogolkodom.blog.hu/api/trackback/id/tr4712269234

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dobi100 2017.02.17. 20:00:38

Én igazából teljesen megértem az álláspontodat és teljesen jogos ,hogy nem akarsz (legalábbis nem így) olimpiát itthon. Én mégis szeretném ha sikerülne megkapni. Az igaz ,hogy Oroszországban vagy rióban a teljes rohadás áldozatai lettek az épületek ,de ha az ember ésszel csinálja akkor lehet ezt rendesen is. Jó példa London ahol csomó épület csak ideiglenesen volt felállítva a többit pedig mai napig használják. És így lényegesen kevesebbe is került. És azt sem szabad elfelejteni ,hogy az infrastruktúrát is ki kéne építeni hozzá ami nekünk budapestieknek elég jó lenne (Én 18. kerületi vagyok és nap mint nap használom a repülőtér felől jövő gyorsforgalmit amire igazán ráférne már egy sávbővítés). Emellett van a szubjektí véleményem is ,mivel én nagyon nagy sportrajongó vagyok, így nagyon örülnék ha ki tudnék jutni egy nagyobb olimpiai eseményre. És ha okosan csináljuk (HA!!) akkor akár még profitot is termelhet ami elég pozitív. Tehát én is nagyon örülnék ,ha a korházak végre legalább nyugat-európai szintűek lennének (egyébként a közkorházak ott se sokkal jobbak sajnos) ,de tudom ,hogy ez nem ma fog megtörténni ,mert a korházfelújításban sajna nincs annyi pénz mint egy stadionban és akkor legalább használjuk már valami értelmesre is a stadionokat mint pl.: olimpia :D.

freddyD 2017.02.17. 20:09:46

@dobi100: Az infrastruktúra elképzelni nem tudom, hogyan tudná elhordani hátán ezt a terhet, amit egy olimpia magával hordozna. Az elmúlt olimpiák mutatták, hogy külön sávot kellett kialakítani meg ilyenek. Egy ilyen (a hidak miatt) érzékeny város nagyon lebénulhat. Amikor a városban van egyszerre 2-3 útépítés, már akkor rémálom az egész közlekedés.

Nyilván te az utakra gondoltál, amik megmaradnának, de azokat egyrészt ki is kell építeni és ahogy itthon módi, kb másfél évente újra felszedik látszólag ok nélkül. Közelemben a villamospályát esküszöm 5 év alatt vagy 5x szedték már fel. Kezdem azt hinni, hogy pontosan azért, mint ami az Összeomlás filmben el lett mondva.

Simán el tudom képzelni, hogy a fővárosiak tömegével menekülnének erre a pár hétre az őrület elől

Toto_652 2017.02.17. 21:02:40

@dobi100: A négyes metróból kiindulva... ha olimpiát rendeznénk, akkor azzal bekerülnénk az elkövetkezendő 200 évre a Guinness rekordok könyvébe, mint a legnagyobb büdzséjű sportrendezvény.

Razak 2017.02.17. 21:22:31

Én vidékiként csak érdeklődéssel tudtam figyelni az eseményeket.
Röviden az olimpiáról: Véleményem szerint hatalmas bukta lett volna anyagilag. Fölösleges pénzkidobás. Sajnos a korábbi olimpiák kiadásait figyelve is, és itt van egy úszó vb, ahol a többszöröse már most a kiadás, a tervezettnél. Miben lenne másabb egy olimpia?

Pártok:
Nekem valamiért nem szimpatikus a Momentum, valahogy az MKKP közelebb áll a szívemhez, ha már pártok. De kalapomat emelem, hogy ilyen jól megszervezték, és mindenkit megleptek az eredménnyel szerintem.
Sajnos olyan érzésem van, hogy a későbbiekre szétesnek. De cáfoljanak rám ismételten!
A többi pártra nézve siralmas az egész, és ebből lehet tökéletesen látni, hogyha rajtuk múlik, akkor nem lesz itt szoros végeredmény 2018-ra. Ők is át kezdik venni azt a fajta politizálást, hogy nem mondanak semmi konkrétumot semmivel kapcsolatban, nincsen álláspontjuk, csak kritizálnak. Ezt már megcsinálták anno nagy sikerrel, csak ők meg kritizálni sem tudnak.

Ami számomra nagyon elkeserítő, és elszomorító, hogy:
- Annyira nincsen érett választói gondolkodásunk, hogy azt a szerencsétlen hülyét toleráljuk. Ha éppen aláírást gyűjt, vagy bármit csinál az utcán. Nem! Odamegyünk, szétrúgjuk a standot, belerúgunk egy papírkutyába, és megfejeljük, vagy pofozzuk az embert.
- Írtad FreedyD, hogy félelmetesen hátrálnak ki az adott cél mellől, ha népszavazás lesz. Igazából az a félelmetes, hogy semmilyen politikai hátrányuk nem lesz a választók százalékos arányát nézve. Egyszerűen mi választók az ilyen húzások miatt nem büntetjük meg őket. Így nyugodt szívvel el fogják játszani harmadjára is, ha a történések úgy hozzák.

Tojgli1 2017.02.17. 22:02:25

Én alapvetően Olimpia-párti vagyok(inkább voltam), az Agenda2020 kihirdetése óta, hiszen az a reformprogram alapvetően azért lett létrehozva, hogy véget vessen a gigaolimpiáknak. Rettentően reklámozták a fenntarthatóságot, az elbontható létesítmények pozitív megítélést kapnak, stb., hogy a hivatalos szövegből idézzek: "A fenntarthatóság szellemében az elemzésben pozitív megítélést kap a törekvés a már meglévő létesítmények kihasználására, illetve
az elbontható helyszínek előnyben részesítésére ott, ahol ennek kihasználása
hosszabb távon nem elképzelhető. " (Forrás: olimpia.hu/images/NOB/agenda2020/agenda2020_magyar_15.01.30.pdf)

Viszont ez az Olimpia két olyan pályázóval, mint Párizs és LA esélytelen egy BP szintű városnak. Budapesttel szemben ezeknek a városoknak már megvan a sportinfrastruktúrája, hogy a meglévő létesítményeket hasznosítsa az Olimpia alatt. Emellett Párizs óriási infrastruktúrális fejlesztéseket fog eszközölni a közlekedésében, ami pedig a mérleg nyelvét még inkább feléjük billenti LA-vel szemben(BP-ről nem is beszélve), az az, hogy 1924-ben Párizsban rendezték az Olimpiát. Szerintem ez a centenárium óriási súlyt fog kapni.
Itt akármennyire is reklámozta a MOB, hogy esélyünk van, csak abba tudunk kapaszkodni, hogy 'Agenda2020'. Mi lehettünk volna a NOB mintapéldája arra, hogy meg lehet valósítani egy fenntartható költséghatékony olimpiát, erre pedig BP kiváló alternatíva.

AZ Olimpia pozitív hatásainak nagy része nem megfogható(pl.: országimázs), a PWC az általa kiadott megvalósíthatósági tanulmányban pedig 2984 milliárd forinttal számol bevételként, amivel kapcsolatban érdemes elolvasni a Magyar Narancs múlt heti írását:magyarnarancs.hu/publicisztika/a-hazai-palya-hatranya-102467/?orderdir=&pagenr=1#kommentek

Az eszem nem szeretne Olimpiát, mert tudom, hogy óriási túlköltekezés lenne, ez mindegyik Olimpiai játéknál így volt, még a remekül megszervezett és példás londoni játékoknál is. Az itteni magas korrupció és túlárazások miatt esélytelen lett volna kihozni abból az árból az Olimpiát, amit a megvalósíthatósági tanulmányban leírtak. Nagyon jó példa erre a Dagály uszoda.
A szívem viszont szeretné, hogy itthon legyen az Olimpia.

Ezzel a mostani aláírásgyűjtéssel szerintem BP végleg elbukott és szivárognak is ki olyan hírek, hogy a Fidesz kihátrál az Olimpia mögül. Ez szerintem gyávaság, azoknak az embereknek a szembeköpése, akik szerették volna, hogy legyen Olimpia. A Fidesz normális kommunikáció és érvek helyett inkább kukába dobja az Olimpiát. Elegáns, főleg azokkal szemben akik az Olimpia mellett voltak. Kíváncsi vagyok ezek után Budapest mennyit fog kapni a fejlesztési pénzekből. Az Olimpia megrendezéshez elég durva mértékben lett volna fejlesztve, a vidék kárára is(pár rendező várost leszámítva, mint pl Balatonfüred, Győr, Szeged, Debrecen), de így nem biztos, hogy a jelenlegi rezsim jó szemmel nézi a mostani tevékenységét a fővárosnak.
Egyébként ezek az újkori Olimpiák már nem olyan elismertek a többi ország által. A résztvevő országok keresték volna a hibákat ezerrel, mint az usákok tették azt Szocsiban vagy Rioban. Ma már a rendezővel szemben inkább irigység van, mint elismertség.

Ez a Nolimpia elnevezésű aláírásgyűjtés inkább azt üzente meg a OV-nak, hogy elég volt a korrupcióból, elég volt a Fideszből. Szinte rá lehetett volna írni a lapokra, hogy 'Ne lopjatok, az Olimpia ürügyén!'

A Momentum szerintem egy nagy nulla. Semmit nem tettek, az emberek pont azért álltak mögéjük, mert tudtak a 'semmivel' azonosulni. Ha valamelyik ellenzéki párt szervezte volna ezt, akkor szerintem sokkal kevesebben írták volna alá. Hosszú távon nem tudom elképzelni, hogy ők meghatározó erő legyenek. Kicsit az internetadós dologra hasonlít az ő feltűnésük. A kisember beállt mögéjük, mert elegük van/volt, de ennél több nincs ebben a Momentum nevezetű valamiben.

Ami számomra meglepő volt, hogy a ballib szenny(444, index, stb.) megint elgyepálta kommunikációban a Fidesz médiabirodalmat. Hiába fejlődtek ebben, még így is kevesek.

Amin kiakadtam az írásodban az a Rios rész. Rio és Athén két rettentően negatív példa arra, hogy hogyan ne rendezzünk Olimpiát, főleg, a görögök. Semmi tervük nem volt az utóhasznosításra. A brazilok ebből a szempontból kicsit jobban állnak azért. Nem mindig a negatív példát kell felhozni, amolyan 444-esen, hanem a pozitívat, Londont(ezt Dobi100 már megtette).

A végére még betennék egy tavalyi portfolio írást: www.portfolio.hu/gazdasag/konnyen_a_gorogok_sorsara_juthatunk_ha_megvalosul_orban_alma.236869.html

Pál Roland 2017.02.18. 01:01:56

Teljes mértékben veled vagyok Freddy. Azaz, hogy én még kritkusabban állok hozzá. Írásodban a 4-es metrót említetted, de szerintem még jobban mutatja be a vizes vbre való készülés azt, mennyire nem vagyunk érettek egy ilyen esemény rendezésére. Olyan nagy mértékű korrupció jellemzi kormányunkat mostanság, hogy nehéz elképzelni, hogy most kivételesen sikerül megállni, hogy a költségvetést megnégyszerezzék. Nem tudom elhinni, hogy ők a fejlődést, az ismerettség szerzést látják az Olimpiába, ők egyszerűen azt nézik, minél nagyobb a kiadás, annál több pénzt lehet szerezni rajta.

csaky000 2017.02.18. 03:48:37

@dobi100: Kérlek mondj háromnál több olyan politikai döntést, aminek pozitív kicsengése volt akár az ország, akár az emberek szempontjából, és nyugodtan választhatsz szabadon Magyarország teljes történetéből időpontot! Elhiszem, hogy jó dolog lenne itthon szurkolni kedvenceinknek, én magam is ezt tenném, de ha lehet választani, akkor inkább ne tegyük tönkre még jobban fővárosunkat!
@Tojgli1: Persze, könnyű a legrosszabbakkal példálózni, de én azt gondolom, hogy amilyen hozzá nem értésről tanúskodik az elmúlt lassan 30 év bármelyik kormánya (az azelőttiek is, csak az nem volt "szabadon választható", mint a mostaniak), egy esetleges rendezés esetén bátran bekerülhetünk ebbe a nem túl illusztris társaságba, ugyanis nehezen hiszem, hogy annál a gondolatnál tovább jutott volna bárki is annál, hogy megrendezzük osz' jó'van... :)

Kandras 2017.02.18. 07:58:36

Boccs, de akik itt olyanokat emlegetnek, hogy "ha nagyon jól csináljuk bevételünk lesz belőle" és hasonlóak az tuti ebben az országban él?
Még feltételezni is, hogy az egész nem arról szólna, hogy kényelmesebben tudják a saját zsebeiket tömni sért, mert csak olyan ember száját hagyhatja el, aki vagy nagyon nincs képben vagy elfogult a rezsim javára a néppel szemben.

Gratula Freddy, hogy rávetted magad az aláírásra és remélem egyre többen és többen jutnak el addig, hogy besokallnak és vagy ebben vagy abban az ügyben de úgy érzik, hogy tenniük kell. Én jártam már néhány tüntetésen is és elkeserítő, hogy mennyire kevés ember jár ki, reagál ezekre a dolgokra.
Valahogy mintha az emberek egyszerűen flegmák és immunisak lennének arra, hogy mi történik. A Fidesz pedig mintha érezné, hogy a következő 4 év nem biztos, hogy meglesz, ezért teljes gőzerőre kapcsoltak és tényleg teljesen gátlástalanul lopnak és még az arcunkba is röhögnek a különböző interjúkban/nyilatkozatokban.
Komolyan elszomorít, hogy ennyire minimális az érdemi reakció erre és megdöbbent, hogy még a románok is jobbak nálunk abban, hogy nem hagyják ezt annyiban.
Amit aztán végképp nem tudok hová tenni, hogy egy viszonylag széles rétek tisztában van azzal, hogy mi történik, ezzel együtt is azt mondja, hogy "nem baj, jó ez így, én így is nekik szurkolok".

dobi100 2017.02.18. 10:05:50

@csaky000: Igen tény és való ,hogy elég szubjektív a véleményem és van egy olyan hibám ,hogy örök optimista vagyok, de ezért is írtam ,hogy megértem ha valaki nem akar olimpiát mert nem sok olyan jel van ami azt feltételezné ,hogy sikerülni fog pozitívra kihozni a mérleget ,de hátha...
@freddyD: Az infastruktúra meg az utak sem bírnák el jelenleg az olimpiát és ezért kéne nagyon felújítani őket amiből viszont valamennyire mi is profitálhatnánk (persze valószínüleg 2x annyit költenének rá mint amennyibe kerül ,de másképpen soha nem lesz megcsinálva ,plusz olimpia esetén nem is húzhatnák a végtelenségig mert elég szoros a határidő)

Kandras 2017.02.18. 20:17:40

@dobi100: Engem tényleg érdekel, hogy mégis mire alapozva akárcsak bízik is bárki abban, hogy pozitívra hozzák ki és nem lesz egy hatalmas nagy sikkasztás az egész.
Egy olyan országról beszélünk, ahol még a felcsúti iskola kajaautomatáit is a polgármester valamelyik random cége üzemelteti.
Egy olyan országról beszélünk, ahol azt az utat, amin a miniszterelnök háza van patyolattisztára pucolnak, miközben 2 utcával odébb tanítási szünetet rendelnek el azért, mert egyáltalán nincsenek takarítva az utak és megközelíthetetlen.

És most direkt nem a hatalmas sikkasztásokról, visszaélésekről írtam, azokat úgyis mindenki ismeri.

freddyD 2017.02.19. 17:12:36

@Tojgli1: LA és Párizs nyilván 2 gigapályázó, de USA-nál ott a Trump faktor, ami ki tudja mivé fajul még döntéshozásik, Párizsnak meg volt most egy Foci EB-je és a terrormúlt. Mi meg láthatóan a sportszerető vezetőinknek hála minden létező lóvét beletolnák az egészbe, szóval én nem gondolom, hogy a pályázatot le kéne sajnálni.

Én sem vagyok alapból ellene minden jónak, még tőlem olimpia is legyen egy 40 év múlva, ha az ország végre kilökte magából azokat az szenny tényezőket, akik sok szempontból a tényleges rendszerváltás még mindig nem tették lehetővé. Erre kevés esélyt látok mondjuk, de hát mi más marad, mint az optimizmus.

Világos, hogy az aláírásgyűjtés nem csak az olimpiáról szólt, de nem ez az első, hogy háttérüzenet miatt szerveződnek. Vagy tényleg higgyem el, hogy a 300 forintos vizitdíj eltörlése volt a Fidesz szívügye annak idején? Lehet az egészségügy nem úgy állna ma ahogy, ha azt mondjuk fenntartják több ideig, hogy legalább egy év alapján értékelni lehetett volna a hatásait. PErsze simán lehet, hogy azt lenyúlja valaki az adott intézményen belül. Most már sosem fog kiderülni.

A Momentum egy nagy nulla volt egészen addig, amíg le nem adták a nekem még mindig valótlanul sok aláírást. Megnézve ma ezt a remek index videót az utolsó napjukról, per pillanat szimpatikus, fiatal embereket látok benne akik kiállnak értékrendjükért, de hibának tartom, hogy egyből párttá is alakultak
index.hu/video/2017/02/19/momentum_mozgalom_utolso_nap_alairasgyujtes_portre/

Én nem tudom mennyire szerencsés, hogy még nagy élettapasztalat nélküli fiatalok lennének majd képviselők. Bár lehet pont ugyanakkor ez lenne a jó benne, hogy még nem tudtak elkorcsosulni idő előtt. Nem tudom. Figyelemfelhívásra mindenesetre erős nyitány volt, ezt meg kell hagyni nekik.
Magam példájából kiindulva ugyanakkor akkor is aláírtam volna ezt az ívet, ha bármelyik párt gyűjti ezt.

Pampalini13 2017.02.20. 19:49:14

Nagyon jó a témafelvetés Freddy, az amit írtál sok tekintetben tükrözi az én véleményemet is.

Elöljáróban elmondanám, hogy az 1996-os atlantai olimpia óta figyelem az olimpiákat. Imádom látni a magyar sikereket, olyan sportokat nézek, amiket egyébként nem szoktam. A vívás, vagy a birkózás nagy kedvencem volt, de a kézisekért vagy a vizipólósokért is sokat szurkoltam.

A politikai térfeleket nézve magam jobboldalinak vallom. Fontosak számomra a nemzeti értékek, nagyon tudnék örülni, ha a magyar nemzettudat a helyére kerülne, mert akiket ebben az országban vagy akár a határokon túl egybekovácsol a közös kultúra és nyelv sorsközösséget kell, hogy vállaljanak. Csak akkor jutunk előrébb ha egymással is megbékélünk.

Nem volt szimpatikus a Momentum. Be kell látnom ugyanakkor, hogy ezt most jól csinálták. Ugyanakkor ott van megbaszva az egész, hogy párttá alakulnak és lesz megint egy újabb Gitt-egylet ami fújhatja, hogy márpedig Orbán Viktor annyit ártott ennek az országnak mint Haynau, Szálasi és a Lenin fiúk együtt véve. Jól mutatja a mostani "kampány", hogy az emberek bizonyos ügyek mellé igen is oda tudnak állni. Orbán olyan amilyen, szerintem koránt sem akkora Sátán mint amilyennek próbálják lefesteni, és be kéne látni a mindenkori ellenzéknek, hogy már nem 2000-et írunk amikor a Heti Hetesben meg a komplett médiából dőlő Fidesz gyalázással választást lehet nyerni. Viktort nem gyűlöli annyira a társadalom mint Fletót, ezt be kell látni.Pont a bal/liberális ellenzék balfaszsága miatt látom úgy, hogy egyszer ha Viktornak mennie kell, akkor jobbról fog jönni a váltás.

Fel kell tenni ugyanakkor a kérdést, hogy egy esetleges Jobbik kormány hasznára lenne-e az országnak, vagy inkább megtöbbszörőződne az a hatalmi arrogancia ami a Fideszre jellemző és az a begyöpösödött idiotizmus ami a KDNP sajátja.

Ami a gyűjtés alatt történt atrocitásokat illeti, szerintem minősíthetetlen "szocinyugger" tempók voltak. Ezt az "aki az olimpia ellen van az hazaáruló" frázist meg kikérem magamnak. A hazaáruló az aki a pillanatnyi hatalmi fölényért romlásba dönti az országot,aki a hatalma megőrzése miatt veszélyezteti ennek az országnak a létét. Ezzel az idióta gyűlöletkeltéssel csak annyit értek el, hogy a társadalmi ellentétek csak még jobban kiéleződtek. Kiéleződtek a pesti és a vidéki közt, a jobb és baloldali közt a sportrajongó melós és hipszter közt. Be kéne már látni, hogy együtt sokkal többre vagyunk képesek. Ehhez képest a királyi tv propagandáján tájékozódó faterom meg lő egy olyat, hogy ez legalább olyan fontos kérdés mint a kettős állampolgárság volt. Nem vitatkoztam vele, de nektek itt kimondom, hogy ez csak sport bassza meg nem ez tesz minket naggyá.

freddyD 2017.02.21. 05:38:30

@Pampalini13: Nem hiába mondom már sok ideje, hogy az oszágot igazából csak egy nagykoallíció tudná végre egyesíteni.Ha nem volna ott a jobbik, még akár össze is jöhetne valamikor szerencsés (vagy nekik, szerencsétlen) csillagállásnál. Akkor végre együtt kéne működniük

Pampalini13 2017.02.21. 19:18:39

@freddyD: Szerintem nem a jobbik a legnagyobb kerékkötője ennek az összefogásnak. konkrétan a baloldali pártok egymással is képtelenek összefogni. Igazándiból az lenne a megoldás ha lenne érdemi vita, aminek konszenzus van a végén, de ehelyett szekértáborok vannak meg az emberek egymást hazaárulózzák.
süti beállítások módosítása