HTML

Blogolkodom, tehát vagyok

Ami eszembe jut, időhatárok, elvárások nélkül E-mail címem: rosszpcjatekok@gmail.com

Firka

Friss topikok

Címkék

Sziasztok

Aki a Filmbarátokat hallgatja, tudja, hogy egy fura üggyel szenvedek itt már jó ideje, nevezetesen a laptopom hajlamos kikapcsolni magától. Van hogy 10 perc után, van hogy 90 perc után, de előbb utóbb ki fog. Olyan, mintha egyszerűen csak áramszünet lenne és kikapcs minden (aksi nincs bedugva, de azzal is ugyanez lenne)

 

Túlzás lenne azt mondani, hogy nagy számtech guru lennék, a kötelező guglizásokon már túl vagyok és jó eséllyel ki tudom zárni azt, hogy túlforrósodás okozná. Amennyire tudtam kitisztítottam a nyílásokat és még egy hűtő is fut.

Víruskeresést is futtattam többször windows 7-en belül és kívül is és nem talált semmi fenyegetettséget.

A kkapcsolások ugyanakkor inkább akkor fordulnak elő, mikor a gép úgymond feladatnak van kitéve. Pl videó exportálást úgy 40 percig bírta, amikor behalt, ma akkor történt meg, mikor böngésztem és a háttérben megnyitottam egy filmnek az előzetesét (hihetetlen feladat elé állítottam).

 

Van-e valakinek valami ötlete, hogy mit lehetne letesztelni? chkdsk/f parancs már megvolt és nem igazán okozott változást.

Laptopnál kicsit nehézkés a felnyitás, új gépet meg nem feltétlenül szeretnék venni ha megjavítható ez, de esetleg ti ki tudtok segíteni, mert tudom, hogy gyakorlatilag mindenki aki ezt olvassa, jobban ért hozzá, mint én :D

Köszi: freddy

UPDATE: Memóriateszt lefuttatva, nem talált semmilyen hibát

AIDA64 telepítés után lefuttattam egy stressztesztet és a hőmérséklet ott nem ment 67-nél feljebb. Nem is fagyott le a gép, csak mikor még bónuszban megnyitottam egy youtube videót,miközben néztem a hőmérsékletet is. A 67 még nem kéne, hogy vészes legyen,nem?

 

Címkék: random baromság

24 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://blogolkodom.blog.hu/api/trackback/id/tr338680764

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nótakettőháromés 2016.05.02. 17:16:27

Szervusz. Akkor csinál gyors lekapcsolást a géped ha túlmelegszik. Ilyenkor nincsenek hibaüzenetek. Egyszerűen eléri azt a kritikus hőmérsékletet, hogy lekapcsol. Olivér

Razak 2016.05.02. 17:21:26

Memóriatesztet csináltál már rajta?

Ha a túlmelegedést kizártad, akkor még arra tudok gondolni hirtelen.

freddyD 2016.05.02. 17:29:45

@Razak: Azt hogy lehet? Milyen parancs kell hozzá?

Sakktanár 2016.05.02. 17:31:42

Nekem is csinálta ezt a gépem régebben, csak az újratelepítés segített rajta. Mondjuk jó lenne megtudni, hogy hardveres, vagy szoftveres jellegű a probléma. Esetleg próbálkozz egy rendszer-visszaállítási kísérlettel, már persze, ha van a probléma előtti időpontról visszaállítási lehetőség.

icsir13 2016.05.02. 17:31:54

Eseménynapló mit mond amikor ez megtörténik?

Razak 2016.05.02. 17:32:33

@freddyD: Futtatás (CTRL+R)

mdsched.exe

Feiertag Erik · http://fastfoodcentral.blog.hu 2016.05.02. 17:45:37

Amikor kitisztítottad a nyílásokat, szétszedted a gépet? Csak azért kérdem, mert nekem régebben volt hasonló gondom egy Fujitsu-Siemens géppel. Ki kellett szednem a ventilátort is, és az meg a hűtőborda közt volt egy kb. félcenti vastag porréteg összeállva, azt kiszedtem és minden rendbe jött.

Jól vettem ki a képeidből, hogy neked valami Lenovo géped van?

Feiertag Erik · http://fastfoodcentral.blog.hu 2016.05.02. 17:47:41

Illetve töltsd le az Aida64-et, és figyeld benne a hőmérsékleti adatokat. Lehet például valami hőmérséklet érzékelő bolondult meg.

Bocs a dupláért!

Toto_652 2016.05.02. 17:54:30

Nincs mese, túlmelegedés. Velem is ez volt. Ha szétszeded a laptopot, akkor a szellőző nyílásba egy hatalmas porcicát (poroszlánt) fogsz látni. Ez okozza, szerintem csak belülről lehet kiszedni. Ha nem tudod, vagy nem akarod szétszedni, akkor laptopszaki.hu. Korrekt csapat, párezerért megcsinálják.

freddyD 2016.05.02. 17:56:38

@icsir13: Az előző rendszerleállítás váratlan volt.

freddyD 2016.05.02. 18:03:43

@Toto_652: Ez ilyenkor hogy zajlik? Otthagyom nekik a gépet, meg kell adni a jelszavat meg minden, vagy csak "offline" szétszedik, kitisztítják és visszaszerelik?

Toto_652 2016.05.02. 18:22:15

@freddyD: Ha csak tisztítás és nincsenek elhavazva, akkor akár meg is várhatod. Én legutóbb kb. 10 percet vártam. Ilyen mély részleteket már nem tudok, de ha felhívod őket mindenben segítenek.

Kandras 2016.05.02. 21:43:44

Lehet érdemes venni még egy porpisztolyt párszáz forintért és azzal megpróbálni kifújni a réseket, de laptopnál ez sajnos szétszedés nélkül nem igazán lehetséges. Amúgy én is túlmelegedést tippelnék, ha a memória teszt nem mutatott semmit.
BIOS beállításokban nem tudom mennyire mersz turkálni, de sok esetben ott feljebb lehet venni a kikapcsolási határt, azzal érdemes egy picit játszani, azért sokszor jóval a veszélyes hőmérséklethatár alá van állítva.

Kandras 2016.05.02. 21:44:22

Ja igen, a teljes újratelepítés szerintem is sokat segíthet a helyzeten, ha nem nagy meló simán lehet azzal nekifutni először.

freddyD 2016.05.03. 06:43:31

AIDA64 telepítés után lefuttattam egy stressztesztet és a hőmérséklet ott nem ment 67-nél feljebb. Nem is fagyott le a gép, csak mikor még bónuszban megnyitottam egy youtube videót,miközben néztem a hőmérsékletet is. A 67 még nem kéne, hogy vészes legyen,nem?

T.zoli 2016.05.03. 09:01:01

Az én processzorom 72 felett (ritkán 80) szokott kikapcsolni, biztos nem megy 67-nél feljebb?

Drenus 2016.05.03. 12:38:24

Szervusz!

Nekem a nyáron kezdte el ezt csinálni a laptopom 3 év masszív használat után. Volt takarítva, szétszedve, újratelepítve, memtesztelve, HDD megnézve. A hiba mindig előjött, teljesen random időközönként. Talán egy hét múlva eljutott odáig, hogy pár másodpercenként kikapcsolt.
Mint kiderült, az alaplapon szállt el valami, aminek a javítása nem érte volna meg. Új gép lett belőle.

Szóval saját tapasztalatból mondva próbálj meg minél előbb minden fontosat átmenteni a gépedről és gondolkodj egy új vásárlásában. :/
Persze, simán elképzelhető, hogy nálad más a hiba és rendbe jön. Ne adjuk fel még, no! :)

Rico69 2016.05.03. 15:09:39

@freddyD:
Ne higyj el mindent az AIDÁnak se.
Nekem pld eleddig normálisan mérte az SSD hőmérsékletét, de mióta új háza raktam, azóta 1 fokos.Ennyire a Zalman se gyárt jó házat.

Nekem is volt most ilyesmi gondom, bekapcskor elkezdett egy végtelem leállás, újraindulás kört, azt hittem a régi ház főkapcsolója szart be, új ház rendel, átrak x óra meló, bekapcs: ugyanez.Kiderült, a billentyűzet makkant meg. Nálad gondolom csak az egér lehet, de azzal is láttam már fura dolgot. Ha nem az, akkor lehet por is,a poros alaplap is csinálhat érdekességeket.

A másik amivel szivtam régebben, nekem lefagyott illetve kékhalált csinált (pedig az a win 7 en nem jellemző, már az xp se gyakran csinálta) hogy hiába támogatott Nvidia drivert telepitettem az akkori GForce kártyához, újabb játékoknál, de sokszor video közben is megdöglött. Valószinűleg olyasmit akart csinálni a driver amit a kártya nem tudott, visszacseréltem a régi, hozzáadott driverre, egyből megszűnt a dolog.Lehet ilyesmi is.

Drenusnak
Ez az idegesitő a laptopokban, havernak a bios cipje döglött meg, ahová elvitte ott alaplappal cserélték volna csak, majdnem annyit mondtak amennyit kb érhetett a laptop. Ki is b.ta vett egy újat.

Khon 2016.05.03. 23:18:29

Mielőtt feleslegesen újratelepitenéd a gépet, próbáld meg cd-ről inditható Linux-val (pl Ubuntu) használni pár órát. Ha azzal is lefagy akkor hardver hiba, ha nem akkor csak szoftveres.

HDD és memória mellett a grafikus kártya tud érdekes anomáliákat okozni. Én az asus r7 260x-vel szoptam sokáig, igaz pc-n. Random időközönként lefagyott az egész gép, semmi nem mozdult, viszont a proci elkezdett 100% dolgozni, ami akkor volt kellemetlen ha fél napig nem voltam otthon. Sütött az egész gép mire hazaértem és nyomtam neki egy resetet. Kicseréltem a vga-t és megoldódott a dolog.

batu 2016.05.03. 23:21:23

Érdemes lenne az Eseménynaplót megnézni a leállás környéki időpontokban, főleg a rendszer résznél előforduló hibákat. Itt egy leírás, hogy tudod ezt megtenni: sourcedaddy.com/windows-7/how-to-use-event-viewer.html

gsfsdsdfsdfsdsdf 2016.05.10. 03:23:16

Lehet már leírták előttem, nem olvastam végig a kommenteket.

Az hogy izzasztóbb feladat közben kapcsol ki szinte egyértelmű a túlmelegedés. (esetleg még lehet bizonyos tápegység hibáknál, de ilyet talán egyszer láttam asztali gépnél)

Hiába pucoltad ki a nyílásokat, laptopnál az sajnos semmit sem ér. Meg kell bontani a házat, ki kell takarítani a belső bordákat (gyanítom hogy csavarhúzóval kell belőle kikapargatni a koszt) illetve nemártana újrapasztázni a processzort, illetőleg ha dedikált VGA-val rendelkezel, akkor annak a processzorát is. (ez egy hővezető paszta a hűzőborda és a processzor közt, idővel veszít a hővezetési képességeiből)

A jó hír hogy ez mindegyik számtech. boltban szinte rutinmunka, max. egy nap és pár ezer forintból megvan.

Az hogy hány fokod bír a processzorod néz meg a gyártó weboldalán. Van olyan aminél már a 65 fok nagyon necces, de pl. az intel új haswell mobil processzora 100 fokot is elvisel.

Egyébként egy ilyen kipucolást laptopnál azért érdemes 2-3 évente megejteni.

Gordon.Freeman94 (törölt) 2016.05.18. 04:02:23

Szia Freddy!
Ha még aktuális, akkor megpróbálok segíteni.
Ha az Aidás stressz-teszt alatt nem kapcsolt ki, akkor nem melegszik túl a géped, és nem ez okozza a problémát. Érdekes, hogy a YouTube videó alatt kapcsolt ki a géped. Szerintem valami szoftveres probléma lehet.
Próbáld meg újratelepíteni a böngészőt, ajánlom, hogy ne az erőforrás zabáló Chrome-ot használd, hanem a Firefoxot. Sebességben egy szinten van a két böngésző, viszont a Firefox Youtube és bármilyen más videó alatt fele annyira használja a processzort, és fele a memória fogyasztása. Ha újratelepíted, ajánlom h használd belőle a 64 bites verziót, mert stabilabb és gyorsabb. (download.mozilla.org/?product=firefox-46.0.1-SSL&os=win64&lang=hu)
Frissítsd a videó kártyád driverjét a legfrissebbre.
Legutolsó sorban lehet, hogy egy videó dekódoló kodek sérült, vagy hiányzik (ezt használja a YT, és a videó exportáló), szóval érdemes ezt is feltelepítened. Én a K-Lite Codec Pack-ot használom, tökéletesen bevált, neked is ezt ajánlom.(www.codecguide.com/download_k-lite_codec_pack_mega.htm)
Ha évek óta nem volt újrarakva a géped, és teljesen 'belaktad', érdemes egy tisztító programot felraknod, de csak a CCleanert ajánlom, semmi mást ezen kívül nem, mert tele vannak felesleges összetevőkkel, és reklámokkal. (www.piriform.com/ccleaner/download/standard)

Szóval:
1.) Böngésző frissítés
2.) Videókártya frissítés
3.) Codec Pack
4.) CCleaner

Remélem megoldódik a gondod.
Üdv!
(Egy régi rajongód az ősidőkből)
süti beállítások módosítása