Nem tudom más korombeli is így van-e vele, de az Olimpia kapcsán újra csak megjegyzem magamban, hogy sokkal nehezebb lelkesednem valamiért, mint gyerekként, vagy akár mondjuk 10 évvel ezelőtt.
Emlékszem, 1992-es olimpiát gyakorlatilag végignéztem elejétől a befejezésig, legyen az súlyemelés döntő, vagy gyeplabda. Persze akkoriban egyszerűbb volt, mert ott volt a nyári szünet, nem volt más dolgom. Aztán olimpiáról olimpiára kevesebb figyelmet kapott tőlem. Most pl hétvégén ugyanúgy nézhetném, mint kölyökként, de nem tudom rá igazán motiválni magamat. Max megnézem az összefoglalót.
Foci EB-n is talán a meccsek 20%-át ha néztem és ott sem mindig végig. Pedig azok még este is mentek, munka után.
Kicsit sajnálom is, mert elvégre ez egy remek esemény, ami még visszaadja a hitet az emberiségben (ennyi nemzetiség együtt, csupa mosoly), de egyértelműen átértékelődtek a dolgok. Persze igaz ez fordítva is. Ami gyerekként untatott, most izgalmasan találom.
Fura dolog felnőni :( Nem mindig jó